Belépés Regisztráció

Uralni az elmét


Uralni az elmét

A görögországi Athos területén, a csodálatos mediterrán világban, egy szakrális államban élnek azok a férfi szerzetesek, akik leginkább a világ és önmaguk üdvéért imádkoznak. Mindent maguknak állítanak elő, és mindent megtesznek azért, hogy tiszta gondolatokkal éljenek egész életükben. Felmerül a kérdés: miért fontos ez az idős korosztály számára, miért ajánlhatjuk nekik a Netflixen is megtekinthető, Athos című filmet?

Az athosi szerzetesség belülről

2016-ban két német filmes, Peter Bardehle és Andreas Martin ellátogatott a görögországi Athos területére: a csodálatos mediterrán világba, ahol azok a férfi szerzetesek élnek, akik leginkább a világ és önmaguk üdvéért imádkoznak.

Athos ezer éve a premodern bizánci állam törvényei szerint élő, különálló, semleges szakrális állam, vezetői a főpapok. A kis ország kezdettől fogva csak férfiak számára látogatható. Az ide önként érkező szerzetesek élhetnek csoportokban, de nagyon sokan közöttük teljesen magányosan élnek: a világtól és a világiasságtól elzárkózva egy-egy remetelakban, egyszerű téglaviskóban. Egész nap a Szent Könyvet olvassák, imádkoznak és a közösség (ön)ellátásáért fáradoznak.

Az athosi szerzetesek lelki és szellemi tisztaságban élnek

Kenyeret sütnek, a köves, lankás hegyoldalakon szamárháton járva magokat és gyümölcsöket gyűjtenek, ruhákat varrnak, sütőt vagy kályhát készítenek, avagy segédkeznek a helyi miséken a főpapoknak. Közben pedig a fő cél a lelki és szellemi tisztaság, amelyet az állandó imádkozással és etikus tevékenységgel kívánnak elérni. Egy olyan etikával, amelyben sem egymásnak, sem a természetnek nem okoznak visszafordíthatatlan károkat. Ahogyan a 20. századi angol konzervatív filozófus, Roger Scruton mondja: „oikofília” jellemzi őket: a helyhez tartozás, és az ebből következő maximális tisztelet és szeretet.

„Ha meggyógyítottuk saját lelkünket, utána segíthetünk másoknak is”

Napjaink nagyvárosokban élő társadalmi embere jól tudja, hiszen sokat tanult is erről, hogy úgy kellene élnie, hogy ne ártson a természetnek, s ne tegye lehetetlenné az utókor életét. Mégsem ezt teszi: ökológiai lábnyoma sokszorosa az elfogadhatónak. Ugyanígy tanult arról, hogy hogyan kell gondolatait és érzelmi hullámait fegyelmezni, mégis gondolatai és érzelmi hullámzásai nem egyszer kusza lelki állapotokra, főként felesleges vágyakra és indulatokra utalnak. A szerzetesek „slow life”-ja (lassú élete) ennek diametrális ellentéte: ők egy rendkívüli külső és belső békében, türelemben és nyugodtságban, amolyan örök időben élnek, s az életet csak egy rövid átmenetnek tartják a túlvilág felé. Hitük szerint ez a nyugalom – amelynek teljes realizációja csak a halálban érhető el, addig velünk vannak az aggodalmak és a gyászfeladatok – adja meg a lehetőséget arra, hogy másokon is szeretettel segíthessenek, ahogy a film egyik magányos szerzetese mondja: „ha meggyógyítottuk saját lelkünket, utána segíthetünk másoknak is”.

Mit tanulhatnak az idősebbek az athosi szerzetesektől?

Ezen a ponton lehet igazán kiemelni, hogy mit tanulhatnak az idősebbek az athosi szerzetesektől. Elsősorban azt, hogy ezek a különböző korú, de főként ötven év feletti férfiemberek teljes mentális és spirituális rendezettségre törekednek az életükben. Ez – hitük szerint – meghozza a fizikai és lelki békét. Egyszerűbben fogalmazva: aki a Jóistennel békében van, az lelkileg és testileg is egészségesebb lesz, hiszen az Isten szeretete kitölti a teljes személyiségét. Ezt a tapasztalatot pedig nem csak az athosi házak magányában vagy kápolnai közösségeiben, hanem a nagyvárosban is megtapasztalhatjuk, még pontosabban: elérhetjük.

Az idősebb ember, éljen bárhol is a világban, eleve fogékonyabb – nagyobb krisztallizált-tapasztalati intelligenciája folytán – arra, hogy a történéseket és a tapasztalatokat egy nagy egészben nézze. Egyre jobban el tudja választani egymástól a lényegtelen, értéktelen, valódi tét nélküli dolgokat és eseményeket a valóságos és fontos dolgoktól. A krisztallizált intelligencia mindenkit erre vezet, de nem mindenki hallgat erre a hívásra. Az ilyen, zárt, akár egynemű közösségeket bemutató filmek vagy minden más műalkotás, ami erre a belső útra mutat, ezért is különösen fontos, s ezért is ajánlom szeretettel minden érdeklődőnek.

Szerző: Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató, az Odaadó Támogató Szakértője

 

A cikk a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. támogatásával készült.

Cimkék:
2023-01-16