A családom és a munkám a szerelmem

Mérnöki-szakmai körökben több ízben hallottam elismerő szavakat dr. Simon Gyula kiemelkedő munkájáról. Középső lányát személyesen ismerem, Enikő is rajongva mesélt szüleiről. Édesapja életereje, munkamorálja éppen olyan magasszintű most is, mint amilyen fiatal korában volt. Egyénisége felkeltette érdeklődésemet és személyesen beszélgettem vele.

Simon Gyula 1933-ban született Budapesten, a Lónyai utcai általános iskolába járt, majd az Eötvös Gimnáziumban érettségizett. Villamosmérnök szeretett volna lenni, ám végül a gépészmérnöki karra vették fel. Első egyetemi évében vasakarattal hét különböző szakmai tárgyból különbözeti vizsgát tett, és ezután átvették a miskolci műegyetem villamosmérnöki karára. Így tehát szakmai álma megvalósult.

Társadalmi ösztöndíjat vett fel, ami azt jelentette, hogy 3 évig az egyetem oktatói csoportjában kellett dolgoznia diplomaosztás után. Tanársegédként kezdte pályafutását, és annyira megszerette az oktatói munkát, hogy maradt a katedrán. Az idő haladtával természetesen bejárta a ranglétrát: adjunktus, azután docens lett, ph doktori vizsgát tett. Egyetemi oktatói tevékenysége mellett sikeres fejlesztői munkát is végzett elektronikai és távközlési területen. Nyugdíjba vonulása után – tanítványai kedvéért – félállásban az egyetemen maradt és 76 éves koráig óraadóként tanított. Az unokák növekvő száma végül elszólította az egyetemről.

Összesen 11 unoka nevelésében vesznek részt feleségével, Vízy Évával, akivel 1967-ben házasodtak össze. A tanár úr elmondása szerint akkor, a társasági lányok között Éva halkszavú, szerény leányka volt, utólag úgy véli, ezért a tulajdonságáért szeretett bele. Éva asszony a SOTE Fül- Orr- Gégészeti osztályán dolgozott asszisztensként, három leányukat kitartó odaadással nevelte. Emese 1969-ben, Enikő 1974-ben, Eszter 1981-ben született.

Simon Gyula büszkén beszél a Bercelen lévő nyaralójáról. A Nógrád megyében lévő ház eredetileg a tanár úr dédszüleié, majd nagyszüleié volt. A II. világháború után államosították, és sokáig az erdőgazdaság hivatala működött benne. Amikor – leromlott állapotban – eladásra került, a tanár úr visszavásárolta ősei házát. A nagy, mintegy 200 négyzetméteres ház, amely az erdő közelében fekszik, igazi családi nyaraló. Itt gyűlik össze a család ünnepeken és itt rendezik meg az unokatestvéri találkozókat is.

Fülekyné Simon Enikő, a Simon házaspár középső gyermeke szívesen mesél gyermekkoráról és hálával gondol szüleire. Úgy fogalmaz: „a mi családunk olyan, mint egy olasz család. Már gyerekkorunkban elvárás volt a szüleinktől, hogy mindig az igazat mondjuk. Ebből következett, hogy ha nézetkülönbséget észleltünk, mindenki elmondta véleményét, spontán, egyszerre, és nagy hangzavar támadt. De soha se veszekedtünk, jókat nevettünk, nagy szeretetben beszéltünk meg mindent. Ugyanilyen szeretetben éljük meg az együttlétet most is, hogy az egykori öt fős család a testvéreim férjeivel, gyerekeikkel 19 tagúra bővült.

Megkérdeztem a tanár urat, nem bánja-e, ha ezek a személyes részek is benne maradnak a cikkben. Azt válaszolta: a családom és a munkám a szerelmem.

Szerző: Giller Ildikó Az odaadó szerzője

 

A cikk a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. támogatásával készült.

           

2022-12-20

Rólunk írták: A Civilút Alapítvány ingyenes musicalkoncerttel lepte meg az

A Civilút Alapítvány Odaadó Programja az ünnepi várakozás jegyében egy különleges színházi műsorral ajándékozta meg az időseket: a Kőszívű – A Baradlay-legenda – musicalkoncert és kulisszatitkok című előadással. A nagysikerű produkcióra közel 400 embert látott vendégül a Civilút Alapítvány – írta meg a tollal.hu.

A Kőszívű – A Baradlay-legenda – musicalkoncert és kulisszatitkok című előadásra invitálta december 1-re a Civilút Alapítvány Odaadó Programja az idősebbeket. Ezúttal nemcsak a darab mesés dallamait ismerhették meg az érdeklődők, de betekintést nyerhettek az alkotás folyamatába is.

A Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban már kora délelőtt érkeztek a vendégek, akik izgatottan várták, hogy megismerjék Jókai Mór örök érvényű regénye alapján készült zenés színházi előadás kulisszatitkait. A résztvevőket Gulyás Andrea, a Civilút Alapítvány kurátora köszöntötte, aki röviden bemutatta az Odaadó Programot, amely a www.odaado.hu weboldalon, az Odaadó applikáción és a program facebook oldalán is elérhető. A program célja az idősek támogatása, az aktív és független időskor elősegítése, valamint az Odaadó Közösség kialakítása. 

– Ez az alkalom arról szól, hogy megajándékozzuk az idősebbeket, a szeniorokat, az Odaadó Közösségünk tagjait. Ezért nagyon örülünk, hogy ilyen sokan eljöttek a meghívásunkra, és advent idején együtt ünnepelhetünk egy kulturális programmal – mondta. 

Az előadáson a Kőszívű – A Baradlay-legenda író-rendezője, Szente Vajk és a darab producere, Szabó László osztották meg a kulisszatitkokat Magyarország egyik leggrandiózusabb színházi produkciójáról. A dalokat pedig hazánk legnépszerűbb musical színészei – Bori Réka, Ember Márk, Feke Pál, Märcz Fruzsina, Orth Péter és Veréb Tamás -adták elő. Méltán arattak nagy sikert. 

A Civilút Alapítvány Odaadó Programja nemcsak ingyenes előadással, hanem vendégváró falatokkal és ajándékkal is kedveskedett a résztvevőknek.

Forrás: tollal.hu

2022-12-09

Magdi anyus kulisszatitkai Abonyban

A Civilút Alapítvány Odaadó Programjának keretében Fodor Zsóka színművésznő Abonyban mutatta be a Magdi anyus kulisszatitkai című előadását. 

A városháza dísztermében tartott előadáson Pető Zsolt polgármester köszöntötte az abonyiakat és Fodor Zsókát.
Igazán vidám és szeretetteljes délután volt! Köszönjük Abony város vendégszeretetét!

2022-12-08

A Civilút Alapítvány ingyenes musicalkoncerttel lepte meg az időseket

A Civilút Alapítvány Odaadó Programja az ünnepi várakozás jegyében egy különleges színházi műsorral ajándékozta meg az időseket: a Kőszívű – A Baradlay-legenda – musicalkoncert és kulisszatitkok című előadással. A nagysikerű produkcióra közel 400 embert látott vendégül a Civilút Alapítvány.

A Kőszívű – A Baradlay-legenda – musicalkoncert és kulisszatitkok című előadásra invitálta december 1-re a Civilút Alapítvány Odaadó Programja az idősebbeket. Ezúttal nemcsak a darab mesés dallamait ismerhették meg az érdeklődők, de betekintést nyerhettek az alkotás folyamatába is.

A Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban már kora délelőtt érkeztek a vendégek, akik izgatottan várták, hogy megismerjék Jókai Mór örök érvényű regénye alapján készült zenés színházi előadás kulisszatitkait. A résztvevőket Gulyás Andrea, a Civilút Alapítvány kurátora köszöntötte, aki röviden bemutatta az Odaadó Programot, amely a www.odaado.hu weboldalon, az Odaadó applikáción és a program facebook oldalán is elérhető. A program célja az idősek támogatása, az aktív és független időskor elősegítése, valamint az Odaadó Közösség kialakítása. 

– Ez az alkalom arról szól, hogy megajándékozzuk az idősebbeket, a szeniorokat, az Odaadó Közösségünk tagjait. Ezért nagyon örülünk, hogy ilyen sokan eljöttek a meghívásunkra, és advent idején együtt ünnepelhetünk egy kulturális programmal – mondta. 

Az előadáson a Kőszívű – A Baradlay-legenda író-rendezője, Szente Vajk és a darab producere, Szabó László osztották meg a kulisszatitkokat Magyarország egyik leggrandiózusabb színházi produkciójáról. A dalokat pedig hazánk legnépszerűbb musical színészei – Bori Réka, Ember Márk, Feke Pál, Märcz Fruzsina, Orth Péter és Veréb Tamás -adták elő. Méltán arattak nagy sikert. 

A Civilút Alapítvány Odaadó Programja nemcsak ingyenes előadással, hanem vendégváró falatokkal és ajándékkal is kedveskedett a résztvevőknek.

2022-12-07

Vegyen részt karácsonyi nyereményjátékunkban!

Játsszon és nyerjen 10.000 Ft-os LIBRI ajándékutalványt!

Az Odaadó Program karácsony közeledtével szeretné meglepni követőit egy újabb nyereményjátékkal. Töltse ki rövid kvízjátékunkat és nyerje meg a 10 darab 10.000 Ft értékű Libri ajándékkártya egyikét!

Játék időtartama: 2022. december 9. – 2022. december 14.

Sorsolás és eredményhirdetés: 2022. december 15. 11:00

Nyertesek száma: 10 fő

A játékban való részvételhez nem kell mást tennie, mint kitöltenie kvízünket. Növelje esélyét azzal, hogy tájékozódik az Odaadó Programról a weboldalon, illetve regisztrál Odaadó Felhasználóként.

A nyereményjátékban saját nevével és e-mail címének megadásával tud részt venni.

A kvíz kitöltésének megkezdéséhez kattintson ide: https://odaadoprogram.involve.me/odaado-kviz!

Adatait harmadik félnek NEM adjuk át.

A nyereményjáték szabályzatért kattintson ide: https://www.odaado.hu/jatekszabalyzat-2

NYEREMÉNYEINK:

10 db 10.000 Ft értékű Libri ajándékkártya. Az ajándékkártya a feltöltés dátumától 12 hónapig érvényes, a rátöltött összeg felhasználása az érvényesség ideje alatt, a feltöltést követő naptól tetszőleges számú vásárlás során lehetséges a rendelkezésre álló keret erejéig. Az ajándékkártya bárkire szabadon átruházható. A Libri Ajándékkártya egyaránt felhasználható a Libri Könyvesboltokban és a libri.hu oldalon, illetve a Libri Antikváriumban is.

 

2022-12-07

Lezárult Zsámbékon a Civilút Szenior Akadémia

Az Odaadó Program hat részes előadássorozatot tartott Zsámbékon az idősebbeknek. A Civilút Szenior Akadémián szórakoztató, ugyanakkor tartalmas előadások várták az érdeklődőket.

Jó kor a tanulásra! E mottó jegyében rendezte meg a Civilút Alapítvány Odaadó Programja Zsámbékon a Civilút Szenior Akadémiát. A hat ingyenes előadásból álló sorozat célja az volt, hogy egyszerre biztosítsa a szellemi aktivitást és a kikapcsolódást.

A Zsámbéki Közművelődési Intézet és Művelődési Házban megtartott előadások:

2022. november 11.
Dr. Jászberényi József: A négyféle immunrendszerről

Dr. Báthory Orsolya: A könyvtárak átalakulása a posztmodern korban

Dr. Huber Szebasztián: A sport mint nemzetmegtartó erő

2022. december 2.
Dr. Tóth Eszter Zsófia: Apakönyv – avagy a szülők példája

Dr. Kerülő Judit: Idősnek lenni Magyarországon

Dr. Jászberényi József: Életúttervezés a harmadik korban

2022-12-05

Odaadó az Önkéntesség napján

Az Önkéntesség napja alkalmából a tatabányai Vértes Agorájában mutattuk be a Civilút Alapítvány Odaadó Programját és a szenior önkéntesség lehetőségeit. 

Gulyás Andrea, a Civilút Alapítvány kurátora az Odaadó Programot és az Odaadó Applikációt is bemutatta a pódium beszélgetésen a résztvevők számára. A kurátor a szenior önkénteskedés fontosságáról is szólt, mesélt az Odaadó Önkéntes Hálózatról, valamint arról, hogy munkánk során milyen visszajelzéseket adnak a szeniorok az önkéntesség élményéről. 

Az érdeklődőknek szóróanyagainkkal is bemutattuk az Odaadó Program lehetőségeit, a regisztrációs felületet és azt is, hogyan tudnak a szeniorok akár önkéntes profilt létrehozni az Odaadó weboldalán.

2022-12-05

Lezárult az V. kerületben a Civilút Szenior Akadémia

Az Odaadó Program hat részes előadássorozatot tartott az V. kerületben az idősebbeknek. A Civilút Szenior Akadémián szórakoztató, ugyanakkor tartalmas előadások várták az érdeklődőket.

Jó kor a tanulásra! E mottó jegyében rendezte meg a Civilút Alapítvány Odaadó Programja a Segítő Kezek az Aktív Évekért Közhasznú Nonprofit Kft-vel együttműködésben az V. kerületben a Civilút Szenior Akadémiát. A hat ingyenes előadásból álló sorozat célja az volt, hogy egyszerre biztosítsa a szellemi aktivitást és a kikapcsolódást.

A Belvárosi Közösségi Térben megtartott előadások:

2022. október 17.
Megnyitó: Jeneiné Dr. Rubovszky Csilla PhD., Belváros-Lipótváros alpolgármestere, az Országos Idősügyi Infokommunikációs Program szakmai irányítója

Előadás: Dr. Jászberényi József – A négyféle immunrendszerről

2022. október 24. – Fige Gergely – Az időskori magány

2022.november 7. – Kovács György: Ne dőlj be – Az idősek átverési kísérletei

2022. november 14. – Dr. Tóth Eszter Zsófia: Apakönyv – avagy a szülők példája

2022. november 21. – Dr. Kerülő Judit: Idősnek lenni Magyarországon

2022. november 28. – Dr. Jászberényi József: Életúttervezés a harmadik korban

2022-12-01