Egy nagymama tanácsai házasságkötés előtt

Ki más adhatna olyan értékes tanácsokat az életben, mint a szeretteink, a családunk? Az alábbiakban egy bölcs nagymama szavait osztjuk meg, aki ellátta tanácsokkal az unokáját, mielőtt az egybekelt volna szíve választottjával. Tanácsai éppen olyan értékesek, mint amilyen egyszerűek, hiszen örök érvényű igazság rejlik bennük.

A nagymamák feltétel nélkül szeretik unokáikat, minden pillanat, minden perc, amit együtt lehetnek, felemelő boldogsággal tölti el a nagyszülőt. Ám ahogyan az unoka cseperedik, egyre kevesebb közös idő marad. Sokaknak megadatik, hogy egy nagyszülő megéli az unoka lakodalmát is. A párválasztás és a hosszú, sikeres házasság titkairól nagyon szívesen adnak tanácsot. Napjainkban a holtomiglan-holtodiglan tartó kapcsolatok egyre ritkábbak, míg nagyszüleink idejében ez szinte alapvetésnek számított. Manapság egyetlen nap alatt legalább ezerszer több inger ér egy férfit és egy nőt, mint akár 30 évvel ezelőtt. Ebben a felgyorsult világban a társas kapcsolatokat is sokkal több behatás éri, mint néhány évtizede, és ekkor még nem is beszéltünk az egzisztenciális kérdések szülte feszültségekről. A legfontosabb a családi életben is az arányérzék. Érezni kell, hogy például egy vitában meddig mehetünk el, mikor célravezető, hogy egy témát elengedjünk, vagy mikor kell foggal-körömmel küzdenünk az igazunkért. Jöjjenek hát egy bölcs nagymama intelmei, amelyek megkönnyíthetik azt, hogy egy házasság hosszú és boldog legyen. Természetesen, mint minden tanács, ezek a tippek is csak annyit érnek, amennyit megfogadunk belőlük, de érdemes figyelmesen végigolvasni az alábbi pontokat.

1. Ne légy féltékeny! – A féltékenység tönkreteszi a családot. Ha a férjed valóban szeret téged, eszébe sem jut lecserélni, minden igyekezetével azon lesz, hogy kimutassa, mennyire szeret.

2. Soha ne félj, és ne is légy lusta tanulni! – Egy tanult, intelligens feleségnek tanult, intelligens gyerekei vannak. Az értelmes gyerekekre pedig általában fényes jövő és boldog családi élet vár.

3. Tartsd meg a békét a házban! – Tanuld a megbocsátást! A veszekedések, az elégedetlenség és a sértések belülről rombolják a családot.

4. Főzz szeretettel! – Így az általad készített étel ízletes és mutatós lesz. Már az illat elárulja, milyen jól sikerült az étel, és boldoggá teheted vele a családodat.

5. Soha ne parancsolj meg valamit a férjednek, érd el, hogy saját magától is azt akarja tenni!

6. Tartsd távol a veszekedéseket a gyerekektől, ők még sebezhetőbbek, mint a felnőttek! – Hibásnak érzik majd magukat, és téged sem fognak tisztelni. Pedig a szülők fontos szerepet játszanak abban, hogy a gyerekeik megtanulják, mit jelent a tisztelet.

7. Soha ne fogj neki takarítani, amikor rossz kedved van! – Csak még nagyobb rendetlenséget teremtesz.

8. A családban a legfontosabb az egymás iránti tisztelet. – Ha a tisztelet megvan, meglesz a szeretet is.

Ezek a tanácsok nemzedékről-nemzedékre szálltak, és soha nem vallottak kudarcot. Hála, szeretet és bölcsesség rejlik bennük. Senki sem állítja, hogy a családi élet könnyű volna, de mindenképpen ajándék, ezért gondosan, tisztelettel és nagy felelősséggel kell bánnunk vele.

2023-10-11

Felszabadult boldogság vagy céltalan útvesztés

Egyesek számára a nyugdíjba vonulás választása egyértelműen vágyott döntés. Mások viszont gondolni sem akarnak a „boldog, nyugdíjas évekre”. A nyugdíj időszakára alapvetően egy lassú, kiegyensúlyozott és jól megérdemelt állapotként tekintünk. Azonban nem mindenki választja a nyugdíjat: van, hogy egészségügyi válság miatt kényszerül valaki nyugdíjba menni, esetleg egyéb tényezők játszottak szerepet abban, hogy nem önszántából hagyta ott a dolgos munkaéveket.

Ezek mindegyike lehet a stressz kiváltó oka, és akkor is megnehezítheti az átmenetet, ha az illető egyébként szeretett volna majd egyszer nyugdíjas lenni. Hát még akkor, ha nem… Nem mindenki utálja a munkáját, sokan élvezik a napi rutinjukat, szeretnek dolgozni, kedvelik a kollégáikat, és nem utolsósorban a jövedelmüket.

Katherine King klinikai pszichológus a Psychology Today oldalán publikált írása szerint teljesen normális, ha ebben a helyzetben szomorúságot, bánatot érzünk, de még a rémülettel sincsen semmi gond. A legtöbb ember, amikor maga elé képzel egy tipikus életpályát, akkor a nyugdíj az egyik utolsó átmenet. Nem meglepő tehát, hogy sokakban felmerül a gondolat, hogy ez életük vége is egyben, legalábbis egy nagy lépéssel közelebb kerültek a halálhoz. Katherine szerint azok is sokan vannak, akik magát a nyugdíjat örömmel fogadják. Még élvezik is az első heteket, a sok pihenést, a nappali lustálkodást, vagy hogy végre bármikor hódolhatnak a hobbijuknak. Aztán egy idő után ez már nem ad akkora lendületet, amekkorát vártunk tőle – éppolyan, mint egy túl hosszúra nyúlt nyaralás. Ezt az érzelmi kavalkádot szép lassan felváltja az unalom, a magány és a céltalan várakozás, rosszabb esetben a haszontalanság érzése. De vannak olyanok is, akik beletemetkeznek valamibe. A cél az, hogy értékesnek, elfoglaltnak érezzék magukat, és ne is jusson idejük a sötét gondolatokra. Talán mondani sem kell, hogy ez is kimerítő, és záros időn belül fenntarthatatlan állapothoz vezet.

A szakértő szerint érdemes már jóval a nyugdíj előtt listát vezetni arról, mit és miért követünk a mindennapjainkban. Ne a kötelező és adott esetben nehéz, terhes feladatokra gondoljunk, hanem azokra, amik a munkával együtt járnak, de örömet okoznak. Például: ha nagyon szeretsz a kollégáiddal lenni, vagy csak úgy általában kedveled a társaságot, az ismerkedést, akkor találj módot arra, hogyan fogod mindezt a nyugdíjas éveidbe beültetni. Attól, hogy valaki elköszön az aktív éveitől, még nem kell feltétlenül mindennel és mindenkivel megszakítania a kapcsolatot. Sokan azt várják, hogy nyugdíjazásuk után több időt tölthetnek majd a családtagjaikkal, unokáikkal. A valóság ehhez képest az, hogy ez az idő korlátozott, hiszen nem mindenki teheti szabadon azt, amire csak vágyik. A felnőtt gyermekek dolgoznak, az unokák iskolába vagy óvodába járnak. Fontos, hogy a jó kapcsolatot ne akkor próbáld kialakítani, amikor már beköszöntöttek a nyugdíjas évek, hanem jóval előtte! Már heti egy-két alkalom is rengeteg pluszt adhat. Ha ehhez még sikerül hozzácsatolni néhány baráti találkozót vagy valamilyen közösségi tevékenységet, azzal máris sokat tehetsz azért, hogy a nyugdíjas éveid is boldogan teljenek.

2023-10-09

Hol a legboldogabbak a nyugdíjasok? Dániában!

Egy friss elemzés szerint – amely a nyugdíjasok megélhetési költségeit, az egészségügyi ellátórendszer minőségét, az életminőséget, az időskori ellátottsági rátát, az éghajlatot, valamint a boldogsági és biztonsági indexet is figyelembe vette, – Dániában a legjobb nyugdíjasnak lenni. Mutatjuk, mely országokban a legjobb a szépkorúak helyzete a világon.

A Wise legújabb kutatása a nyugdíjasok helyzetét vizsgálta a világ különböző országaiban. A top 20-as listán 16 ország van Európából, kettő Magyarország tőszomszédságában található. A lista élén Dánia, Hollandia és Finnország található. A friss rangsorból az is kiderül, hol a legköltséghatékonyabb, legboldogabb az idősek élete – írja a Pénzcentrum.

A listavezető dánoknál az egészségügyi rendszer kifogástalan, a boldogságrangsorban is élen járnak, és az életminőségre sem lehet panasz. A megélhetőségi költségek viszonylag magasak, de minden mutatót összevetve, még mindig itt a legjobb a nyugdíjasok dolga a világon. Hollandiában nagyon hasonló a helyzet, a világ egyik legjobb egészségügyi rendszerével rendelkeznek. A finnek pedig a legboldogabb nemzet a világon, országuk egyben az egyik legbiztonságosabb, és nagy hangsúlyt fektetnek az életminőségre, valamint az egészségügyre is.

A megélhetési költségeket tekintve, a thaiföldi nyugdíjasok helyzete a legjobb, ezt a szempontot figyelve, őket négy európai ország követi: Portugália, Litvánia, Horvátország és Csehország. A kutatás ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az alacsony megélhetési költségek nem jelentenek magasabb életminőséget.

Az olyan országokban, ahol a megélhetési költségek a legmagasabbak, mint például Svájc, Norvégia vagy Izland, a boldogságindex is magas. A drága megélhetés tehát nem egyenesen arányos a rossz életminőséggel.

Amint azt a portál írja, ebből a kutatásból nem derül ki, hogy Magyarország hol helyezkedik el a világ többi országához képest, de nemrégiben készült egy ehhez nagyon hasonló kutatás, ami megmutatta, milyen a nyugdíjasok helyzete hazánkban a többi országhoz képest.

A 2022-es Natixis Global Survey of Financial Professionals kutatásában 44 országot vizsgáltak 18 indikátor alapján, amellyel mérték az országok teljesítményét. Az egyes mutatók összesítéséből született a Global Retirement Index (GRI), azaz nyugdíjindex, mely megmutatja, milyen a nyugdíjasok helyzete az adott országban. A friss elemzésben felállított rangsor alapján Norvégiában, Svájcban, Izlandon, Írországban, Ausztráliában, Új-Zélandon, Luxemburgban, Hollandiában, Dániában és Csehországban a legjobb a nyugdíjasok helyzete jelenleg.

Amíg az összesített nyugdíjindex (GRI) alapján a 32. helyen áll Magyarország a 44 ország közül, addig az egészségindex (59 százalék) alapján már csak a 38. helyen vannak az ország nyugdíjasai, a pénzügyek a mutató szerint pedig siralmasak. A 42. helyen állnak a magyar nyugdíjasok, csak Görögországban és Törökországban rosszabb a helyzet. Az életminőség-index a 37. helyre volt elegendő, az anyagi jólétüket tekintve pedig 13. helyen szerepelnek a magyar nyugdíjasok.

2023-10-07

Gulyás Andrea: Az idősek egyre nagyobb értéket adnak

Szociálpolitikai Kerekasztal beszélgetésen vett részt a Civilút Alapítvány kurátora, Gyulás Andrea, ahol lehetősége nyílt az Odaadó Program küldetéséről beszélni.

Az október 5-ei találkozó Gyálon, a Polgármesteri Hivatalban zajlott.

„Közismert tény, hogy Európában, így Magyarországon is egyre jelentősebb az idős emberek aránya a társadalomban. Az EU országokban 1960-2011 között a 65 év feletti lakosság aránya másfélszeresére emelkedett. Szakértők azt vetítik előre, hogy 2010-2060 között a 65 év feletti generáció aránya tovább nő: 16 százalékról 29,3 százalékra emelkedik. Emellett egyre nő az egészségben eltöltött évek száma is, így az idősek egyre nagyobb értéket adnak hozzá a társadalmi és gazdasági folyamatokhoz, egyre nagyobb szerepet kapnak a termelésben, a szolgáltatásban és a fogyasztásban is.

Az Odaadó Program egyik célja éppen az, hogy az idősek által képviselt értékekre és az ő igényeikre hívja fel a figyelmet. Jelenleg az idősgondozás elsősorban fizikai és egészségügyi vonatkozásban tekint az idősekre, a szellemi, a lelki és spirituális dimenziók csak ritkán jelennek meg, holott az idősek képzése, a tanítása, a mentális gondozása, a sport vagy kulturális lehetőségek nagyban hozzájárulnak az aktív és független időskor megteremtéséhez, az egészségben eltöltött évekhez.” – nyilatkozta Gulyás Andrea a Civilút Odaadó Programjáról.

Az Odaadó Program célja, hogy biztosítsa a szépkorúak számára az önálló, aktív életvitelhez szükséges információkat. A megbízható hírek, ismeretterjesztő, segítő videók mellett a portálon megtalálhatók azon szolgáltatók, cégek, civil szervezetek vagy önkéntesek, amelyek gondoskodónak és odaadónak vallják magukat az idősek irányába is. Az ingyenes regisztráció után a szépkorúak egyszerűen tudnak keresni számukra megfelelő szolgáltatót, legyen szó akár fodrászról, gyógytornászról, valamilyen szakipari szerelőről, diétás étkezésről vagy önkéntes segítőkről. Sőt, a szeniorok maguk is jelentkezhetnek önkéntesnek, felajánlhatják értékes tudásukat, tapasztalataikat.

2023-10-06

A kártyajáték és a szellemi frissesség összefüggései

Nyugdíjasként sokszor vegyes érzéseket élünk át. Egyrészt csodálatos az ezzel járó szabadság és függetlenség, hogy végre van idő mindenre, másrészt sokan nem tudnak élni a lehetőséggel, mert vagy alkalom nincs, vagy a lelkierő hiányzik ahhoz, hogy valamit kezdjenek az idejükkel.

Mindannyian más típusok vagyunk. A kollégákat, az adott napi feladatokat elveszítve beköszönhet a haszontalanság és a magány érzése. Ugyanakkor tudományos adatok támasztják alá, hogy az, aki nyugdíjaskorában továbbra is tevékeny, és társaságba jár, megőrzi az életminőségét, sőt javít rajta. Az ilyen emberek derűsek és életvidámak, egészségüket is könnyebben megőrzik. „Ép testben ép lélek”, de ezt meg is fordíthatjuk: „ép lélekben ép test”. A magány, de még a társas magány is a depresszió melegágya. Akkor jó egyedül lenni, ha tudjuk közben, hogy lenne hová menni. Különben is, ha „az ötven az új harminc”, akkor „a nyolcvan az új hatvan”!

Nyugdíjaskorú nőknél hagyománya van, hogy kisebb-nagyobb baráti társaságukkal összejárnak, és „ötyének” nevezik magukat, vagyis ez az „Öreg Tyúkok Egyesülete”. Megelőzték az esetleges gúnyolódást, mert maguk találták ki magukra ezt az elnevezést –kellő öniróniával, ezért nem is tartják sértőnek. Férfiaknál ennek a szivarklub lehetne a megfelelője, bár ez nem annyira elterjedt, mint a bridzsklubok.

Kéthetente keddenként anyukám is jár kártyázni. Egy volt gimnáziumi osztálytársával véletlenül találkozott a vonaton 50 év után, aki elhívta ebbe a hat főből kártyakörbe. Mindig más a vendéglátó, így felér egy kirándulással is az odafelé vezető út. Az egyikük Óbudán lakik a hegyen, a másikuk Solymáron, a harmadikuk Rákoskerten, a negyedikük pedig a Király utcában….

Játék közben megbeszélik az élet kisebb-nagyobb dolgait, de egyvalami tabutéma: a politika. Náluk is kiderült az elején, hogy arról jobb, ha nem beszélnek, de így is van elég csevegnivaló. Egy könyv, egy film, a család stb. Kártya közben koccintanak egy-két pohár frissítő aperollal, és jó érzésekkel indulnak haza a nap végén.

Ők rablórömiznek leginkább, de a bridzs is olyan kártyajáték, amit érdemes megtanulni. Az Európai Bridzs Szövetség több orvosi egyetemen indított kutatást a kártyajáték és a szellemi frissesség, valamint a hosszú élet összefüggéseiről.

A kaliforniai Berkeley Egyetem kutatásai szerint, ez az erős koncentrációt és memóriát igénylő játék képes megelőzni a demencia kialakulását.

Magyarországon az 1930-as években volt a legnépszerűbb a bridzs. Ebben az évtizedben többször világbajnok volt a magyar csapat.

A II. világháború után „burzsoá tevékenységnek” minősítették, és évtizedekre betiltották. A ’90-es években újjáéledt, és azóta ismét világraszóló eredményeket érnek el a magyar bridzselők, amihez tehát kombinációs készség és jó memória kell, ami kabantartja az agyat is.

Mikszáth Kálmán a kártya fénykorában élt. Akkoriban szinte mindenki szenvedélyesen és napi rendszerességgel játszott. Kortársaival, barátaival ellentétben, neki csak kellemes mulatság maradt a kártyázás. Kártya című röpiratában ostorozta is a magyar felső- és középosztályon eluralkodó féktelen játékszenvedélyt. Még az egyes bíróságok is úgy szervezték meg a munkát, hogy a viczispán, a szolgabíró és esküdt az úrbéli bíróságnál, míg a szolgabíró és két esküdt a közönséges pörökben kapjon szerepet, egyszóval mindig és mindenütt hárman voltak, hogy ha virrad, ha esteledik, mihelyt a dolgukat végezték, minden körülmények között összeállhat a tarokk kompánia. – Forrás: kartya-jatek.hu

2023-10-05

Generációk kapcsolódása az Odaadó-Ringató Programon

A Civilút Alapítvány legfőbb célkitűzései közé tartozik, hogy a legidősebbek és a legfiatalabbak között kialakuljon – és meg is maradjon – az intenzív, egymást segítő párbeszéd. Az idősügyi segítségnyújtás és a társadalmi szemléletformálás egyik fontos eleme a generációs szakadékokon átívelő Odaadó-Ringató Program, melynek fővédnöke, Hornung Ágnes családokért felelős államtitkár.

Kiváló keretet ad ehhez a nagyszabású társadalmi ügyhöz a Magyar Örökség-díjas Gróh Ilona által életre hívott Ringató művészetpedagógiai- és zenei nevelési módszer, amely régóta igen rendkívül népszerű baba-mama program hazánkban. E projekt keretében pedig az idősotthonokba költöznek a Ringató-foglalkozások.

A kivételesen gazdag és komplex közösségi program az időskori elmagányosodást is megelőzi, segít az időseknek abban, hogy megőrizhessék testi-mentális egészségüket, és a gyerekeknek, szülőknek is nagy élményt ad.  „Az Odaadó-Ringatóval régi vágyunk válik valóra. Hangsúlyozni szeretnénk a generációk közti kötődés fontosságát. Képzett foglalkozásvezetőink elviszik a kisgyermekes családokat közös éneklésre, játékra idősek otthonaiba, és hisszük, hogy ez az élmény minden résztvevőnek érzelmi többletet ad!” – vallja Gróh Ilona, a Ringató Alapítvány elnöke.

Éneklő anyák és ringatós babák az idősek otthonában

Az Odaadó-Ringató Programban, a Civilút Alapítvány a Ringató Magyar Zenei Nevelési Alapítvánnyal működik tehát együtt: a Ringató-foglalkozásokat idősotthonokba, közösségekbe viszik el. Így a kisgyermekek és szüleik mellett az idősebbek is részt vehetnek a programban, közösen énekelhetnek, játszhatnak, ezáltal nagyszerű élményeket szerezhetnek. A foglalkozások zárásaként pedig az idősek irodalmi délutánon vehetnek részt, melyeken Kondákor Zsófia színművész olvas föl.

  Az Odaadó-Ringató Programban megvalósulhat az a kapcsolódás a tapasztalt, bölcs időskorúak és a kíváncsi gyerekek között, ami a többgenerációs családmodell megszűnésével eltűnni látszik.

 A dalok, mondókák univerzális nyelvezete összekapcsolja a különböző generációkhoz tartozókat, ezáltal az időskorúak társadalmi megbecsültsége is növekszik, és közben a kisgyerekek érzelmi intelligenciája, motorikus készségei is fejlődnek.

 A legmodernebb fejlesztési módszerek a legősibb játékokban

 A régi családmodellben teljesen természetes volt, hogy amíg a szülők dolgoztak, addig a nagyszülők vigyáztak a gyerekekre. Mivel akkoriban még nem voltak egyéb eszközeik a közös játékra, ezért az ősi forrásokból fennmaradt dalokkal, mondókákkal, höcögtetőkkel foglalták le a kicsiket az idősebbek. A mai modern vizsgálatok feltárták, hogy ezek a közös játékok mind hozzájárulnak a gyerekek érzelmi és motorikus fejlődéshez, hiszen szinte minden intelligenciaterületet megmozgatnak.

Az időskorúak sokrétű tapasztalata, bölcsessége is hasznosulhat, amikor az Odaadó-Ringató Programok kapcsán találkozhat a kisgyerekek kiapadhatatlan kíváncsiságával.

2023-10-04

A legfinomabb tepertős pogácsa

A családfánk, a gyökereink meghatározzák a hagyományainkat, a szokásainkat, a létünket, ahogy azt is, hogy milyen ételekre gondolunk nosztalgiával.Többnyire a nagymamánknál ismerkedünk először a konyhaművészettel, ahogyan édesanyánk is tőle tanult először sütni-főzni. Bár később mindenki a saját útját járja a saját konyhájában is, új recepteket próbál ki, azért sok mindenben követjük a hagyományokat.

Az évszázados, bevált recepteket miért gondolnánk újra? A tepertős pogácsa nagymamáink terepe, nekik van elég gyakorlatuk, szeretetük és türelmük a tésztát hajtogatni, pihentetni a megfelelő módon, hogy a végén olyan omlós és foszlós legyen, amilyen csak az ő konyhájukban készülhet. Nagymamám is mestere volt ennek a sós süteménynek, és a szűkebb családunk gyakran élvezhette. Évente egyszer, mindenszentek napján pedig a tágabb, 40-50 főből összegyűlt nagycsalád is. Várták Mária néni töpörtyűs pogácsáját, ahogy mi is vártuk a máig hagyományos menüt, a gulyáslevest négyféle hússal (köztük vadhússal) elkészítve, majd másodikként a túrós csuszát, sós és édes változatban. Gödöllőre menet a temetőjárat utáni családi összejövetelre két-három kosárban vittük a több tepsinyi pogácsát. Azóta már csak az emlékeinkben él ez az időszak.

A Magyar Pékek Fejedelmi Rendje védettségi eljárást indított az EU-nál, hogy ismerjék el hagyományos magyar ételként a tepertős pogácsát. A bejegyzés 2013-ban megtörtént. Csak a NÉBIH-által bejegyzett pogácsák kerülhetnek kereskedelmi forgalomba 2016 óta.A pogácsa tepertős változata az 1800-as évek végére kapta meg máig ismert formáját, és indult hódító útjára. Jellegzetes paraszti étellé vált, amit elsősorban disznótorokban fogyasztottak, valamint kedvelt sörkorcsolya volt.

Töpörtyűs pogácsa az ÍZŐRZŐK receptje alapján:

Hozzávalók: 50 dkg liszt, 20 dkg darált töpörtyű, 2 tojás, 1,5 dl tejföl, 2,5 dkg élesztő, 1 evőkanál sertészsír, 5 dkg vaj, 1,5 dl tej, 1 evőkanál cukor, só, bors. A tetejére 1 tojás.

A langyos tejbe kevés cukrot szórunk, és belemorzsoljuk az élesztőt. Megvárjuk, míg megkel.Közben a lisztet tálba tesszük, beleborítjuk a darált töpörtyűt, adunk hozzá két tojást, tejfölt, zsírt, két teáskanál sót, majd az élesztős tejjel bedagasztjuk a tésztát. Közepes állagú, jól kidolgozott anyagot készítsünk. Tejet tehetünk még bele, ha száraznak találnánk. Lisztezett gyúródeszkára tesszük, és tíz percig letakarva pihentetjük. A vajat megolvasztjuk. A tésztát kisodorjuk, vajjal átkenjük, és négy oldalról felhajtjuk. Újabb félóráig pihentetjük. Ezt a sodrást, vajazást, hajtogatást, majd kelesztést még kétszer megismételjük, de minden alkalommal másik oldalról kezdjük a hajtogatást. Végül egy-két centi vastagra kinyújtjuk, berácsozzuk a tetejét, kiszaggatjuk, és felvert tojással megkenjük a tetejét. Enyhén megszórjuk sóval, és előmelegített sütőben megsütjük. A tepsit nem szükséges kizsírozni, mert a pogácsákban van elegendő zsiradék.

2023-10-03

Mit tegyen, ha fáj a térde?

Ha ez a kellemetlen és nyugtalanító fájdalom jelentkezik, érdemes átgondolni, hogy vajon mi válthatta ki. A magyarok jelentős része küzd ízületi fájdalmakkal 35 éves kor felett, ezek közül is a térdfájdalom az egyik leggyakoribb tünet. A kiváltó okok között lehet a cipekedés, a lépcsőzés, a gyerekek emelgetése, ezek mind megterhelhetik a térdízületeket. Ha a térdfájdalom befolyásolja az addig megszokott életünket és megnehezíti mindennapjainkat, az bizonyosan megállásra késztet bennünket.

Amennyiben ismerjük a fájdalmat kiváltó okokat, például egy rossz mozdulat, baleset vagy sportsérülés miatt, azonnal el is kezdődhet a kezelés egy gyógytornász segítségével. A porckopás azonban legtöbbször az előrehaladott életkor velejárója, de szerencsére nem törvényszerű. Az idő előrehaladtával a térdben lévő porcréteg elkophat, elvékonyodhat, sőt akár fel is szívódhat. Ekkor a csontok mozgás közben összeérnek, ami súrlódással és fájdalommal jár.

Hogyan lehet az időskori térdfájdalmat kezelni?

Például a vény nélkül kapható fájdalomcsillapító-készítményekkel hatékonyan kezelhetők az ízületi gyulladások, a reuma és az egyéb sérülések. A textiles, hideg vizes borogatás mellett kedvelt a zselés borogatás, ami a fagyasztóban tárolható, és szükség esetén csillapítja az adott terület fájdalmát. A magyar társadalomban sajnos kevéssé elterjedt még az egészségtudatos hozzáállás, pedig az aktív életmód, például a rendszeres séta, a túrázás, a biciklizés és az úszás segíthetne a megelőzésben.

Mi a teendő akkor, ha nem ismerjük a fájdalom kiváltó okát?

Már az ősi gyógyászatban is foglalkoztak a betegségek lelki okaival, de a pszichoszomatikus megközelítés csak a XIX. század elején alakult ki. A szakemberek széles körében már nem kérdés, hogy a testi-lelki-szellemi hatások együttese is kiválthat egyes betegségeket.Szinte divattémává vált mára a betegségek lelki okainak fejtegetése. „Ha fáj a hátunk, biztos nehéz terhet cipelünk”. „Fájhat a gyomrunk, ha valamit nem tudunk megemészteni.” „Ha fáj a térdünk, makacsok vagyunk” … és többnyire azt is hozzáfűzik ilyenkor, hogy „nincs bennünk kellő alázat”. Mindenhonnan a betegségek lelki okairól szóló bölcseletek, idézetek ugranak elénk. Ezek többsége nem biztos, hogy helytálló, de néha érdemes átgondolunk, és megéri önvizsgálatot tartani.

Mi a térd spirituális szerepe?

A térdelés az elfogadást, alkalmazkodást jelképezi.Érdemes nyitottabbá, elfogadóbbá válni a környezetünkkel szemben, és miközben a megfelelő kezelések hatására gyógyulunk, lelkünkben is szabadabban léphetünk tovább.

Térdprotézises műtétekhez (is) hosszú a várakozási idő. A várólisták tételes lekérdezése elérhető a NEAK honlapjáról. 2023-as adatok szerint 11 594 beteg vár átlagosan 226 napot, hogy sorra kerüljön. A betegek döntő többsége, 70-80 százaléka csak a közellátást veszi igénybe, 4-9 százalékuk pedig magánellátást vesz igénybe: azok száma, akik csak magánorvoshoz járnak, egy százalékon áll – derül ki a NEAK adataiból. A privát szolgáltatást választók aránya ennél jóval magasabb lehet, mert nincs megbízható adat arról, hányan mennek éves szinten privát ellátóhoz, az egyes intézmények külön adnak tájékoztatást az éves betegforgalmukról. – Forrás: webbeteg

 

2023-10-01