Együtt az egészségért a nyugdíjas honvédokkal!

Közel 50 vizsgálat, 100 résztvevő, egy közös cél: az egészség megőrzése. A Civilút Alapítvány is kivette a részét a segítségnyújtásból, a Magyarország Átfogó Egészségvédelmi Szűrőprogram (MÁESZ) főszervezésében a Magyar Honvédség nyugállományú katonái vehettek részt a programban. Teljes testanalízisen, kardiológiai-, szemészeti- és egyéb vizsgálatokon estek át a résztvevők november 29-én a Stefánia Palotában.

A Civilút Alapítvány számára egyik kiemelten fontos terület a szépkorúak védelme, stratégiai partnerként boldogan csatlakozott a 2010 óta működő MÁESZ-hez. A program segítséget nyújt, hogy a magyar állampolgárok kortól, nemtől és lakhelytől függetlenül megismerjék saját egészségi állapotuk alakulását és még időben felismerjék a megelőzés fontosságát. Amellett, hogy a részvétel ingyenes, még TAJ kártyára sincs szükség, így a hátrányos helyzetben élők is nélkülözhetetlen lehetőséghez jutnak.

A megelőzés a legfontosabbSzervezetünk közbenjárásával ezúttal a Magyar Honvédség Budapesti Nyugállományúak Klubjának tagjait vizsgálták november 29-én a Stefánia Palotában.A nagy hideg ellenére az egésznapos szűrésen a klub 96 tagja tudott részt venni, fél órás váltásokban, 8 fős csoportokban. Az előzetes regisztrációt követően mindenki teljes testanalízisen esett át a szűrőkamionon, kardiológiai, szív- és érrendszeri, fogászati, szemészeti, tüdőgyógyászati vizsgálatok mellett. A kamionról távozókon egy különleges haj-fejbőrszondával, 3D-s számítógépes talp- és egy speciális vérvizsgálattal is végeztek méréseket.

Dr. Keszthelyi Gyula, az MHBNYK klubelnöke is képet kapott egészségi állapotáról, és elmondta, életmentő lehet idejében elvégezni bizonyos rutinvizsgálatokat. Ugyanakkor fontosnak tartja azt is, hogy miután a beteg kézhez kapja az eredményt, a rendszer ahhoz is adjon útmutatót, mely panasszal, melyik szakrendelésre kell menni.– A vizsgálatok lebonyolítása profi módon zajlott. Közel 100 ember esett át a szűréseken, egyenként 30 perc állt rendelkezésre, ami idő alatt számos vizsgálatot végeztek rajtunk. Mindenki elégedetten távozott, én magam is szervezettséget és odafigyelést tapasztaltam a szervezőktől. Szívesen vennénk, ha több ilyen alkalom kerülne megrendezésre – osztotta meg véleményét a nyugállományú dandártábornok felhívva a figyelmet arra, hogy nem elég csupán egy adott betegségre fókuszálni, az esetlegesen tünetmentes problémákra is fényt kell deríteni. Örömmel tapasztalta azonban, hogy nagy volt az érdeklődés a vizsgálatok iránt. Azt is elárulta, hogy túljelentkezéssel kellett megbirkózni a klubban.– Ebben az életkorban számos egészségügyi probléma ütheti fel a fejét, fontos, hogy átfogó ismeretünk legyen az állapotunkról. Ha szükséges, időben szakorvoshoz forduljunk, és előzzük meg a bajt – tette hozzá.

Együtt az egészségért!

A Civilút Alapítvány az időseknek szóló Odaadó Programmal, a cukorbetegek és egészséges életmódot folytatók számára született Szeretettől Édes Főzősulival, a fogyatékosügyi szemléletformáló Kapocs Komplex Mintaprogrammal, valamint a Varázsceruza – Hagyj nyomot a világban Pásztor Annával című adománygyűjtő és egyben tehetségkutató, tehetséggondozó programmal gazdagítja a MÁÉSZ példamutató kezdeményezését. Ruttkay Réka, a Civilút Alapítvány kuratóriumi elnöke szerint a prevenciós nap sikere az összefogásban és a segítő szándékban rejlett.

– Elkötelezettek vagyunk a társadalmi és szociális érzékenység növelése mellett. Minket az a szándék vezérel, hogy megmutassuk és támogassuk mindazon törekvéseket, amelyekkel közösen könnyebbé tudjuk tenni mindannyiunk boldogulását. Erre olyan eszközöket keresünk, amelyekkel legyőzhetjük az akadályokat, amelyek átsegítenek bennünket a korlátokon. Számunkra ilyen eszköz a kommunikáció, a szemléletformálás, az edukáció – nyilatkozta az elnök.

A Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2020-2025 időszakában a gyermekekre, fiatalokra, családokra összpontosít a „Fókuszban a megelőzés, Gyermekek – Fiatalok – Családok Évének” keretében. A program szorosan igazodik az Európai Uniós irányelvekhez, a WHO és az ENSZ világnap eseményeihez.

2023-12-20

Ezekre figyeljünk, ha gyógyfürdőbe megyünk!

Nemcsak kellemes kikapcsolódás, de egészségmegőrző hatása is jelentős a gyógy- és termálfürdőknek. Szerencsés helyzetben vagyunk, mivel Magyarország fürdőkultúrája egyedülálló, bőven válogathatunk az értékes gyógyvizek közül. A kénestől a jódos-brómoson át a radioaktív vizekig széles a választék. Nem árt azonban tisztában lenni a szabályokkal, melyek betartása elengedhetetlen ahhoz, hogy elkerüljük az egyéb megbetegedéseket.

Főként az idős korosztálynak ajánlott a fürdők látogatása, hiszen elsősorban a mozgásszervi- és reumatológiai betegségek kezelésére javallott a melegvizes fürdő. Ugyanakkor éppen ennek a korosztálynak kell óvatosabbnak lennie, mivel náluk már gyakoribbak lehetnek az kockázatok. Például a súlyosabb szív- és érrendszeri problémák magas kockázati tényezőt jelentenek.

A fürdőzés és a hőhatás nagyobb terhelést jelent a szervezet számára, nem javasolt a meleg víz például lázas állapotban. Nem ajánlott rosszindulatú daganatos megbetegedésben szenvedők, valamint rögzült, kezeletlen magas vérnyomás esetén. Továbbá nem javasolt keringési problémáknál, súlyosabb szívbetegségeknél, gyakori tüdőasztmás rohamoknál, eperohamnál, valamint máj- és veseelégtelenségnél. Ugyancsak tilos a gyógyfürdők használata visszérgyulladás és az ízületek aktív gyulladásos állapota esetén.

A fürdőzők számára két fontos gyakorlat segít távol tartani a bajt. Az egyik a medencehasználat előtti és utáni zuhanyzás, aminek nem higiéniai szerepe van, hanem segít beállítani a mártózások közötti testhőmérsékletet, enyhíti a testet ért „sokkot”. Általában a 34-35 °C körüli gyógyvizes medencék használata ajánlott, ez minimális terhelést jelent a szervezet számára. Amennyiben ennél jóval hidegebb vagy melegebb vizet választunk, akkor a legmegfelelőbb, ha a zuhany vízhőmérséklete a medence hőmérséklete és a testhőnk között van.
A másik előírás: ne merüljünk alá! A vízben magasabb nyomás nehezedik a testünkre, így az idősebb korosztálynak ajánlott, hogy mellkasuk ne a medencében ülve ne kerüljön víz alá. Ez különösen igaz a légzőszervi és/vagy szív- és érrendszeri betegségben szenvedők esetében.

A medencehasználat után 20 perc pihenésre van szükség. Ennyi idő szükséges ugyanis ahhoz, hogy a légzés, a szívverés ritmusa és a bőr hőmérséklete visszatérjen a fürdőzés előtti állapotra.

Ha hosszabb időre kijövünk a vízből, érdemes lecserélni a fürdőruhát, és szárazra törölközni. Egy-egy alkalommal ne töltsünk túl sok időt a meleg vízben. A gyógyfürdőzés közben ajánlott a fokozott, akár két-három liter folyadék, lehetőleg víz fogyasztása. Papucsot és törölközőt használjunk az egész fürdő területén.

Fürdőzés után érdemes kerülni a megterhelő mozgást, volán mögé ülni, vagy enni. A meleg víz bágyadttá tesz, igénybe veszi a szervezetet, hagyni kell némi idő, hogy akklimatizálódjon. A hűvösebb hónapokban is érdemes óvatosnak lenni a kültéri medencék használatakor, nem elég szárazra törölközni, és kilépni a melegből a hidegbe, könnyen megfázhatunk, ha nem vigyázunk.

2023-12-20

Nagypapa – Mit is jelent ez igazán? Most eláruljuk!

A nagypapa az az ember, aki példaként áll egy gyermek szemében, az, aki „mindent” tud, és „mindenre” ismeri a választ. A nagypapa idős, mosolygós és alapvetően ő már nem tud nemet mondani az unokájának, ellentétben a szülőkkel. Ettől függetlenül egy gyerek mikor ránéz a nagypapára, azt a férfit látja, akitől megtudhatja azt, amit a szüleitől nem. Titkos történeteket, érdekes meséket, és a múlt lapjait élheti át általa. A nagypapaság pedig az élet egyik legfontosabb feladata.
A nagypapaság kincset érő és rendkívül felelősségteljes szerep. Aki megéli, már sokszor vetett számot az élettel, már megtudta, milyen az öröm és a fájdalom, már átélte az élet legmélyebb, legsanyarúbb részét, fennkölt, fenséges boldog pillanatait. A nagypapa „csak úgy” van: azzal a mérhetetlenül sok élettapasztalattal, mely felruházza bölcsességgel és minden szava mélységet tükröz.

Kik is a nagyszülők?
Alapvetően a gyermek szüleinek szüleit nevezzük nagyszülőknek. A nagypapa idős, tapasztalt, és bár már nem olyan gyors és ügyes, mint az apukák, mégis valahogy ügyesebb és gyorsabb nála. A nagyik a kulcsai az unokák boldogságának, a nagypapa pedig kincset ér. Élete általában csakis az unoka körül forog. Az érzelmi közelség hosszú távú pozitív hatással van a gyermekek egész életére, még akkor is, ha nem a közelben, hanem távolabb élnek az unokák. A nagypapaság az élet új értelme, olyan időszak mely a gyermek által más szintre lép. A nagyszülőséget persze meg kell tanulni, mivel ahogy az évek változnak, úgy változnak a korosztályok, tehát a gyerekek is mások. Ha valaki jó nagypapa szeretne lenni, csak bele kell nézni a tükörbe, és visszaemlékezni arra, amikor ő is kisgyerek volt.

A nagypapák cinkosok
A nagypapák cinkos társai unokáiknak. Ők már megengedhetik maguknak a felhőtlen huncutságokat, így édesebb és vígabb mindaz, amit megélhet velük a gyerek. Ismerik a határokat, és mutatják meddig lehet, de a csibészkedésben a legjobb partnerek lehetnek. Csalafinta kópék, kik idős testbe bújt gyermekek, hisz csak a testükre nyomta rá az idő bélyegét, de lelkükben az unoka közelében rosszcsont gyermekké válnak ők is. A nagypapák a legjobb szövetségesek a gyerek szemében. A szülők és a nagymama elleni küzdelemben, mely a gyermeki dac része, mindig lehet hozzájuk fordulni.

A nagypapák néha csúnyán néznek
A nagypapáknak van egy speciális tulajdonságuk. Amilyen kedvesek, annyira mogorvák is néha. Mikor el vannak foglalva, akár olvasással, tévénézéssel, vagy éppen főzéssel, és pont akkor szeretnénk valamit tőlük, nagyon mérgesek. A nagypapák szemöldöke egyedi módon borzolóik, és kifejezi azt, hogy most éppen nem érdemes hozzájuk szólni.

A nagypapák jó játszótársak
A játék felemelő örömét velük még inkább megélhetik a gyerekek! Bár nehéz őket kizökkenteni pihengető nyugalmukból, ha a gyerek mégis ráveszi őket a mókázásra, végtelen játék veszi kezdetét. Kivel lehet a legjobban legózni? Ki tudja, hogyan kell legjobban homokvárat építeni? És ki az, akivel este hosszú párnacsatákat vívhatunk? Hát persze hogy a nagypapa. Ők azok a csodálatos lények, aki bár nem tudják megmutatni, de teljes biztonsággal elmondják, hogyan kell fára mászni, ők azok, akik pecázni, csónakázni tanítanak. A nagypapák ügyesen metszenek, ásnak kertet, szögelnek deszkát, és mindezt úgy, hogy a gyerek is utánuk akarja csinálni.

A nagypapák mindent megszerelnek
Ha valami elromlik, szétesik, eltörik, teljesen nyilvánvaló, hogy a nagypapákhoz fordulunk. Ezt tesszük már csak azért is, mert sok esetben a szüleinktől is ezt látjuk. Ha nem gurul a kisautó kereke, ha eltört a baba, ha elszakadt a könyv, vagy ha letört a robot keze, nem is lehet más ennyire magától értetődő, szólunk a nagypapának. De nemcsak a tönkrement játékok megszerelésének szakértői, hanem egyszerűen mindenhez is értenek. Lehet az házépítés, kerti munka, vagy éppen borkészítés, mindenre tudják a megoldást. Nem is kétséges, hogy a nagypapák igazi ezermesterek.

2023-12-20

A nagyival is lehet! Ünnepi készülődés a nagyszülőkkel

Sok ötven-hatvan év feletti tanítványom panaszkodik, hogy alig látja az unokáit: bár nem laknak túl messze egymástól, a kicsik iskola után nyelvóráról zeneórára, edzésről iskolai szakkörökig szaladnak, s ha nagyjából kéthetente, főleg hétvégén adódik egy pár óra a beszélgetésre, akkor már mindenki nagyon boldog. A szünidőkben a gyerekek nagyon sok időt töltenek a digitális eszközökkel, így a kívánt együttlétek megint gyakran rövidek vagy teljesen elmaradnak. Ebben a cikkben arról szólunk, hogy ha hétköznap kevesebbet látjuk egymást, akkor legalább a családi (születésnap, névnap, házassági évfordulók), vagy egyházi (húsvét, karácsony, pünkösd) ünnepi készülődésbe hogyan lehet bevonni az unokákat, s ezzel valamelyest pótolni a kimaradt, közös időt.

Vásárolj közösen az unokákkal!
A családi vagy éppen karácsonyi ünnepi készülődés fontos része a megfelelő ajándékok kiválasztása. Ilyenkor az unokák elkísérhetik a mamát és a papát a plázába vagy a kedvenc üzletbe, és segíthetnek a választásban. A vásárlás közbeni séta jó alkalom egy-egy spontán beszélgetésre, és arra is, hogy az unokák meséljenek a mindennapjaikról, akár arról is, ami feszíti a lelküket. Nem olyan direkt és feszélyezett a helyzet, mintha egy asztalnál ülnénk, így nagyon sok esetben a másik ember jobban megnyílik, bátrabban mesél el fontos eseményeket, érzéseket, gondolatokat, s az ekkor folytatott beszélgetésekre később, nyugodtabb körülmények között vissza is lehet majd térni. A közös vásárlás mindemellett arra is jó alkalom, hogy az unokák segítsenek a csomagok szállításában is – ezzel is kisegítik a nagyit, s egyszersmind azt is érzik, hogy jobban részei az ünnepnek.

Az ajándékok kiválasztása természetesen nemcsak úgy történhet ma már, hogy elmegyünk vásárolni, hanem az interneten is rendelhetünk. Ezt is bátran végezhetjük együtt az eszközök használatában jártasabb, gyorsabban klikkelő unokákkal, s a válogatás közben megbeszélhetjük együtt a „világ dolgait”.

Készítsd el az ünnepi ételt az unokáddal!
Ha ügyesek vagyunk, már egészen kicsi gyerekeket is bevonhatunk az ünnepi sütési-főzési készülődésbe. Öt-hatéves gyermek már tud süteménytésztát keverni vagy éppen segítségünkkel egy olyan mártogatós krémet összeállítani, amely feldobja a vacsorát. (Természetesen a vágóeszközöket inkább hagyjuk meg a tizenéveseknek!). Ugyanígy már a négy-ötéves kisgyerek képes tésztaformákat gyúrni vagy kivágni műanyag vagy fém formákkal, s a közös sütés-főzés előnye az, hogy folyamatosan beszélgetünk, nevetünk, s jobban összeszokunk, megismerjük egymást, nem szólva arról, hogy a kicsik megtanulják azokat a főzési-sütési trükköket, amelyeket majd ők is alkalmaznak felnőtt korukban.

Sok nagymama arról mesél, hogy ha az iskolában kicsit akadozik az unoka olvasása, jó gyakorlat, és megbocsátható trükk, hogy csak annyit mondunk nekik: „kislányom, kisfiam, a mama nehezebben olvassa a receptkönyvet, ha közben főz-süt, kérlek olvasd fel a receptet!”

Díszítsétek együtt az ünnepi asztalt és a szobát!
A karácsony vagy a húsvét vagy akár egy születésnapi ünneplés remek alkalom arra, hogy együtt készítsük az ötletes, egyedi asztaldekorációt. Együtt hajtogatjuk a szalvétákat, együtt találjuk ki a tálalási fortélyokat, és az asztali dísztárgyakat is együtt tervezzük meg és készítjük el. Ugyanez a helyzet a szoba díszítésével is: elkezdhetjük akár az internet segítségével együtt kitalálni, hogy milyen díszeket hozzunk létre, s azokat hová helyezzük el, kellemes meglepetést okozva a család többi tagjának.

Készítsünk együtt virtuális emlékfüzetet!
Ha az unokánk szereti a képek és a videók szerkesztését, megbeszélhetjük vele, hogy az ünnep alkalmából a családtagok nemcsak tárgyi ajándékot, hanem egy ajándékvideót is kapnak, amelyben életük fontos eseményeit, örömeit kellemes zenével ellátott, szerkesztett videóban látják viszont. Szép élmény lehet az ünneplés egy adott, meghitt pillanatában ezt a videót lejátszani, s ezzel is jelezni figyelmünket, szeretetünket a hozzánk közel állók iránt.

A videó készítése során pedig biztosan közelebb kerülünk egymáshoz: unokánkkal együtt válogatjuk ki a képeket, filmeket és az aláfestő zenét, s közben beszélgetünk egymással, s így a generációk jobban egymásra találnak!

A példákból látható: az ünnepi készülődés remek alkalom nemcsak arra, hogy közösen létrehozzunk valami fontosat és szépet, hanem arra is, hogy ha már a hétköznapokban ez nehezebben megy, ekkor közelebb kerüljünk egymáshoz, jobban megismerjük egymást, használjuk ki ezt a lehetőséget!

 

Szerző: Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató, az Odaadó Támogató Szakértője

2023-12-20

Odaadó-Ringató: Híd a generációk között

Szeptember óta tíz Odaadó-Ringató valósult meg, ahol a legidősebbek és legfiatalabbak közös zenei játékokon vettek részt. Nagy öröm számunkra, hogy a Ringató Magyar Zenei Nevelésért Alapítvány és a Civilút Alapítvány összefogásában a program sikeresen működik országszerte, és egyre többen vesznek részt a foglalkozásokon.

Az elmúlt hónapokban játszva került közelebb egymáshoz két generáció, több százan vettek részt Veszprémben, Budapest V. és XI. kerületében, Csepelen, Gazdagréten, Solton, Törökbálinton, Érden, Zuglóban és Pátyon az Odaadó-Ringató eseménysorozatán. Külön öröm, hogy a kezdeményezéshez csatlakoztak az Olajág Otthon lakói is. A találkozókon Kondákor Zsófia színművész olvasott fel fejezeteket Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg című regényéből.

A programmal hidat képezünk az idősebb és a fiatalabb korosztály között, ezzel segítjük a generációk együttműködését és egyben olyan intergenerációs élmények megszerzését, amelyek mind az idősek, mind a gyermekek számára előnyösek, hozzájárulnak egymás jobb megismeréséhez. A rendezvénysorozat az elmagányosodás és az időskori izoláció ellen is segítséget nyújt. Új kapcsolatok, új ismeretségek születnek. A közösségben, aktívan eltöltött idő pedig jelentősen hozzájárul a testi és lelki egészség és frissesség megőrzéséhez.

A kezdeményezés a gyerekeknél is sok mentális előnnyel járhat: megtanítja az idősekkel való együttműködést, az idősek tiszteletét.  A generációk együttműködése, a közös játék hozzájárul a kulturális hagyományok őrzéséhez, átadásához.

2023-11-23

Együtt az egészségért! – A MÁÉSZ stratégiai partnere lett a

Együtt az egészségért! – A MÁÉSZ stratégiai partnere lett a Civilút Alapítvány

Magyarország Átfogó Egészségvédelmi Szűrőprogramja (MÁÉSZ) hazánk legnagyobb humanitárius egészségvédelmi eseménysorozata több ezer magyar állampolgárnak segít megismerni saját egészségi állapotának alakulását, egyben bemutatja a nagyközönségnek a különböző együttműködő cégek, civil szervezetek szolgáltatásait és tevékenységét. 

A Civilút Alapítvány a szépkorúaknak szóló Odaadó Programmal, a cukorbetegek és egészséges életmódot folytatók számára született Szeretettől Édes Főzősulival, a fogyatékosügyi szemléletformáló Kapocs Komplex Mintaprogrammal, valamint a Varázsceruza – Hagyj nyomot a világban Pásztor Annával című adománygyűjtő és egyben tehetségkutató, tehetséggondozó programmal gazdagítja a MÁÉSZ példamutató kezdeményezését.

 

Az együttműködés részeként a Civilút Alapítvány programjai megjelennek a MÁÉSZ hivatalos kiadványában, online kommunikációs felületein, a MÁÉSZ Egészség Könyvben, valamint a MÁÉSZ által gondozott Utazás az egészség birodalmába – Gyermek Prevenciós Program Egészségkönyvben. Ez utóbbi kiadvány három korcsoportnak (általános iskola, középiskola, felsőoktatási intézmények) mutatja be külön-külön a legfontosabb tudnivalókat.

Az alapítvány célja, hogy az iskolás évei alatt a lehető legtöbb gyerek megfelelő mennyiségű és minőségű információhoz jusson – legalább egy típusú fogyatékossággal kapcsolatban.

A Civilút Alapítvány programjai mellett, a gyermek prevenciós programra látogató iskolás csoportok számára tart szemléletformáló bemutatót hallássérülés témájában audiológus, hallásaukusztikus szakember előadásában.

A program küldetése a tudás átadása a fiatalabb korosztály számára, melynek során az ép gyermekek is  megtapasztalhatják hallássérült kortársaik mindennapi nehézségeit. Az interaktív edukációs előadás során arról is szó esik, milyen alapszabályok vonatkoznak a hallássérült emberekkel való kommunikációra, és milyen speciális igényeik vannak.

A különböző technikai eszközök, fejhallgatók segítségével azt is kipróbálhatják a gyerekek, hogy mit és hogyan érzékel a hangok világból enyhe, középsúlyos vagy súlyos hallásvesztéssel élő társuk.

Az interaktív programon való részvétel után a személyes tapasztalatokkal gazdagodott iskolások szemlélete, hozzáállása átalakul, hiszen már tudják, hogy a hallássérült emberek számára nem csupán a hangerő lehet nehézség, hanem a különböző frekvenciájú hangok esetleges hiánya miatt a beszéd is jóval kevésbé érthető, és a kísérőzajok, a rossz akusztika is jelentősen befolyásolja a hallás élményét. Megtanulják továbbá, hogy mire kell odafigyelniük, hogyan segíthetik a kommunikációt, ha a jövőben hallássérült személyekkel találkoznak.

A Civilút Alapítvány célja ezzel az együttműködéssel, hogy minél nagyobb számban eljuthassanak az érintettek számára az egészségmegőrzéssel, a fogyatékosüggyel és idősüggyel kapcsolatos programjainak elemei.

2023-ban összesen húsz eseményen veszünk részt Magyarország Átfogó Egészségvédelmi Szűrőprogramja keretében: Ahol már jelen voltunk:

– a BENU Családi Életmód Nap több különböző rendezvényén

– az Essilor Szekrényes Családi Életmód Napon

– a Magyar Sporttudományi Társaság Kongresszusán

– a WHO Életmód-rendezvényén

– az Alzheimer világnapján

– a szív világnapján

– az idősek világnapján

– a WHO által szervezett látás világnapján

– a Senior+ Expó több rendezvényén

– a TESCO Prevenciós Életmód Napon

– a Testnevelés Egyetem Családi Diabetes Világnapján

Vár még ránk a következő hónapban, és mi is várjuk a látogatókat sok szeretettel Nagykovácsiba, a Novo Nordisk Prevenciós Napra december elsején.

December 14-én, Budapesten az Ericsson Prevenciós Életmód Napon leszünk jelen. Végül december 15-én, szintén a Novo Nordisk Prevenciós Nap érdi rendezvényén találkozhatnak velünk a látogatók.

2023-11-17

A sok szennyeződés is vaksághoz vezethet – Így óvjuk szemünket!

Sokan azt gondolják, hogy csak akkor van szükség látásvizsgálatra, amikor valamilyen gond van az ember szemével. Pedig a rendszeres ellenőrzés évente ajánlott, még akkor is, ha élesen látunk, a látásszűrés ugyanis a szem egészének vizsgálatát jelenti. Mint megannyi egészségügyi területen, itt is megelőzhető a baj, sokkal könnyebben kezelhetővé válik a betegség, ha időben elcsípjük.

A vakságot okozó betegségek közül a legismertebb a szürke- és a zöldhályog. Szemünk az évek előrehaladtával öregszik, látásunk egyre romlik, szélsőséges esetekben el is veszíthetjük. A legtöbb esetben az időskori vakság a szemlencsék elhályogosodásának köszönhető.

A zöld- és a szürkehályog mellett az utóbbi időben egyre ismertebb szembetegség a glaukóma, ami a látóideg rostjainak fokozatos pusztulását jelenti. A károsodás okozója az esetek többségében a megemelkedett szemnyomás. A „farmer szemének” is nevezett kúszóhályog (pterygium) neve ugyan ismeretlenül cseng, mégis egyre több esetben okoz a környezeti hatások miatt időskori vakságot.

A pterygium tulajdonképpen egy jóindulatú elváltozás, de méreténél fogva akadályozhatja a látást, fénytörési hibát okozhat, amit csak szemüveg viselésével lehet ellensúlyozni. A kúszóhártya a szaruhártya felé, arra ráhúzódó, kúszó kötőhártya-kettőzet a legtöbb esetben mindkét szemet érinti. Műtéti beavatkozással eltávolítható, de általában újra kialakul.

Kialakulásának oka ismeretlen, régen a farmerek betegségének nevezték, mert a mezőgazdaságban, sok porral járó munkát végzők szemét érintette a betegség. Napjainkban azonban – feltételezhetően a megváltozott környezeti hatások miatt – egyre gyakrabban fordul elő a látást is akadályozó elváltozás. Akár az irodában dolgozókat is érintheti a betegség, ugyanis a megnövekedett ultraviola-sugárzás és a legkondicionáló berendezések is előidézhetik a kúszóhártyát. Akik sok időt töltenek szabadban, vízparton, hegyvidéken, dohányosok és a férfiak fokozottan érintettek. A legjobb a fizikai védekezés lehet a por, a szennyeződések és a káros sugárzások ellen. Egy jól megválasztott napszemüveg sok későbbi problémától megóvja viselőjét.

Hat egyszerű technikával megóvhatjuk a szemünk világát a káros hatásoktól a szemünk világát.

1. Viselj napszemüveget!

Fontos, hogy A- és UV-B-szűrővel egyaránt ellátott napszemüveget viseljünk. A legjobb választás a dioptriás napszemüveg, így erőlködnie sem kell a szemnek.

2. Rendszeres szemészeti vizsgálat

50 év felett ajánlott évente szemvizsgálatra menni. Sok betegség már akkor szűrhető, amikor még tünetmentes.

3. Aludj napi 8 órát!

Kevesen tudják, hogy az alvási idő alatt nemcsak megpihen a szemünk, de a napközben összegyűjtött szennyeződésektől is megtisztítja magát.

4. Megfelelő világítás otthon

Időskorban egyre több fényre van szükség, hogy jól lássuk a dolgokat. Igyekezzünk természetes fényeket használni!

5. Szokj le a cigiről!

A kutatások szerint legalább négyszeres kockázatot jelent a dohányzás az időskori szemfenéki meszesedés és a szürkehályog kialakulásában.

6. Pihentesd a szemedet!

Rengeteg képernyő vesz körbe minket a mindennapokban. Fontos, hogy egy óra intenzív képernyőidő után legalább negyedórát pihentessük. A szem tornáztatása is jótékonyan hat a látásunkra.

2023-11-01

Szenior expo a BOK csarnokban

A MÁESZ október végi szűrőprogramján az idős korosztály került a fókuszba. A BOK csarnokban két napon keresztül fogadták azokat a szeniorokat, akik kíváncsiak voltak aktuális egészségi állapotukra.

Magyarország legnagyobb humanitárius formában működő egészségvédelmi programja olyan, az 50 év feletti korosztálynak szóló termékeket és szolgáltatásokat mutattak be, amelyek az életminőség javítását célozzák. Ehhez az eszmeiséghez szorosan kapcsolódik a Civilút Alapítvány Odaadó-Programja, amely sok résztvevő érdeklődését keltette fel a helyszínen.

Együttműködő partnerként az volt a feladatunk, hogy a szeniorok mindennapi problémáira tanácsokat, megoldási javaslatokat, jó gyakorlatokat, programokat kínáljunk. A résztvevőknek az alapítvány standjánál munkatársaink mutatták be a Civilút programjait, elsősorban a megbízható szolgáltatásokat és szolgáltatókat felvonultató Odaadó Programot és az egészséges étkezést népszerűsítő Szeretettől Édes Főzősuli Programot. A hírlevélre regisztrálók, valamint a program Facebook oldalát kedvelők részére alapítványunk meglepetésajándékkal kedveskedett.

Ezen kívül színes programokkal, interaktív bemutatókkal, előadásokkal, táncos és mozgásos programokkal, egészségügyi szűrésekkel, tanácsadásokkal, koncertekkel, sztár fellépőkkel várták a látogatókat. Olyan előadók szórakoztatták a megjelenteket, mint Nyári Károly és lányai, vagy Soltész Rezső. A rendezvény háziasszonya Endrei Judit televíziós műsorvezető volt.

 

2023-10-30