Rólunk írták a Metropolban: Díjazták az odaadást

A Civilút Alapítvány ismét díjazta azokat, akik odaadással és elkötelezettséggel végzik a munkájukat a fogyatékossággal, nehezítettséggel élőkért, az idősekért és a családokért. Az Odaadó díjat hárman Életmű kategóriában, öten pedig Közösségi kategóriában vehették át. A szakmai zsűri egy posztumusz Különdíj odaítéléséről is döntött. A díj maga egy üvegből készült világítótornyot formáz, amely azt szimbolizálja, hogy az Odaadó díjban részesülők fényt és utat mutatnak mindannyiunknak – írta meg a Metropol.

Az ünnepélyes díjátadón Nyitrai Zsolt, kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos, miniszterelnöki főtanácsadó levélben köszöntötte a kitüntetetteket. – A díjazottak méltán rászolgáltak az elismerésre, sokszor erőn felül dolgoztak a fogyatékossággal, nehezítettséggel élőkért, családokért, idősekért – fogalmazott.

A Civilút Alapítvány ünnepi gáláján fellépett mások mellett Szandi és a fogyatékossággal élő szólisták alkotta NemAdomFel együttes. Sőt, Szandi a zárószámot a NemAdomFel együttes tagjaival közösen énekelte el a közönségnek – teljes szívvel, odaadással.

Az Odaadó díj díjazottjai 2022-ben:

Életmű kategóriában Antal Andor, a parasportolók felkészítésében közreműködő szakedző, Bajzát Krisztián, a Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért és Betegekért Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke és Povázsayné Kovács Marianna, a Károlyi István Gyermekközpont – Különleges Gyermekotthona otthonvezetője.

Közösségi kategóriában Bonecz Ervin, a színházi jeltolmácsolás hazai meghonosítója, a 90 decibel Projekt megalapítója; Császár Antalné, a Csongrád-Csanád Megyei Napsugár Otthon Mórahalmi Idősek Otthona élelmezésvezetője; dr. Giller Lászlóné, a Fiatal Családosok Klubja önkéntese; Nagy Zoltán, a Segítő Kezek az Aktív Évekért Közhasznú Nonprofit Kft. idősügyi koordinátora és Vajtó-Tilhof Ingrid, a Magyar Szervátültetettek Szövetsége alelnöke, a Magyar Transzplantáltak Kulturális és Sportegyesületének elnöke. A zsűri posztumusz Különdíjjal ismerte el Mészáros Gabriellának, a Mozgássérült Emberek Önálló Élet Egyesülete önkéntes révészének tevékenységét.

Forrás: Metropol

Fotók: Peter Agocs

2022-09-26

Ceglédbercelre látogattunk az Odaadó Programmal

Ceglédbercelen is elindult az Odaadó Program, ezért az ott élő szeniorokat is megleptük egy különleges és szórakoztató produkcióval. Fodor Zsóka színművésznő a Magdi anyus kulisszatitkai című produkciójával csalt mosolyt a közönség arcára.
 
 
Az előadás után az Odaadó Programról is meséltünk a szenioroknak: tájékozódhattak a Tudástárban olvasható cikkekről, videókról és a regisztráció után elérhető szakipari szolgáltatások köréről.

2022-09-15

Senior példaképem: Sárika néni

Az Odaadó Program új cikksorozatában olyan szeniorokat mutat be a szerző, Giller Ildikó, akik személyiségükben a szeretetet, a békességet, munkájukban a becsületességet, a szorgalmat és a segítőkészséget jelenítik meg. Odaadó szeniorok, akik bölcsességükkel, életútjukkal példaképek. Sok ilyen ember él közöttünk, édesanyák, édesapák, nagymamák, nagypapák. A 101 éves Sárika néni az utcánkban lakik. Nincs se egyetemi végzettsége, se doktorija, se nyelvvizsgája, mégis példaképemnek tekintem őt.

Deák Lajosné – leánykori neve szerint Soproni Sarolta – 1921-ben született Szentendrén. Édesapja, dr. Soproni Olivér művészettörténész volt, az iparművészeti egyetemen oktatott, több művészettörténeti könyv szerzője. A szülők – az édesapa állása okán – Budára költöztek, a Donáti utcába.

Polgári miliőben éltek, a szülők sokat jártak kiállításokra, az operába, lányukat gondos szeretettel nevelték. A kis Sárika először polgári iskolába járt, majd különbözeti vizsgával a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumba került, amely akkor még fent volt a Várnegyedben. Érettségi után nem kívánt továbbtanulni. Szüleivel rendezett anyagi körülmények között éltek, rendszeres résztvevői voltak a társasági eseményeknek, estélyeken, bálokban vettek részt. Akkoriban ezek az alkalmak voltak az ismerkedési lehetőségek a kisasszonyoknak és a fiatalembereknek. Sárika egy ideig maga is részt vett ezeken az összejöveteleken, de egyre unalmasabbnak érezte azokat. Ezért édesapja egyik iparművész barátja műhelyében kitanulta a hangulatlámpa-ernyő készítés mesterségét. Közben kitört a II. világháború. Édesapját felmentették a katonai szolgálatból, így a család együtt vészelte át a háború éveit.

Amikor beszélgetünk, sorra előkerülnek elő az emlékek az óvóhelyen eltöltött időszakról, a tragikus eseményekről. A legaprólékosabb részletességgel meséli el az 1945. február 11-i német-magyar csapatok kitörésének fájdalmas próbálkozását, szüleivel szemtanúi volt ennek a szörnyűségnek. Megrázóan elemzi, hogy az I. kerület lakosságának fele a II. világháborúban pusztult el. Együttérzéssel beszél a „málenkij robotra ” elvitt honfitársairól. A háború befejeződése után életfeladatának érezte, hogy szerény eszközeivel segítse embertársait, mintegy hálaképpen a sorsnak, hogy túlélték a világégést.

A háború után a Pesti Hazai Első Takarékpénztárnál kezdett el dolgozni. Itt ismerkedett meg a pénzügyi szakemberrel, nagy szerelmével, Deák Lajossal, akivel 1948-ban összeházasodtak, és boldog házasságban éltek férje 2009-ben bekövetkezett haláláig. 

Nevetve meséli Sárika néni, hogy apósa meglehetősen bohém ember volt: a pénzét eltőzsdézte, majd a Kertész utcai házát elkártyázta. Anyósa óvatosságból – a megmentett pénzén – a XI. kerületi Sasadon, az „őszibarackosban” egy telket vett.  Később a telek árából a környéken egy házat vettek, ahova Sárika néni férjével, anyósával és apósával költözött be. Fia, György, 1950-ben már ebbe a házba született. Sárika néni a mai napig is itt él.

Miközben ápolta és eltemette apósát, anyósát és szomszédait, nevelte gyermekét, aközben állandóan az életfeladatként megfogalmazott gondolat járt a fejében: „jót cselekedni, segíteni embertársainknak”. Fiatalasszonyként vitte Gyurika szoptatása közben megmaradt tejet az Anyatejgyűjtőbe, hogy segítsen más édesanyáknak és csecsemőknek.  

Később az OTP -ben folytatta pénzügyi munkáját, innen ment nyugdíjba. Pénztárellenőrként, ha hibát talált, nem „lobogtatta, kritizálta” a tévedést, hanem kollégáival segítőkészen kijavították. Munkatársainak állandó segítője volt: ha megbetegedett valamelyikük gyermeke, átvállalta tőle a banki munkát, és nem várt érte soha ellenszolgáltatást. Olyan volt, mint egy gondoskodó „Mama”. Nem becsmérelte munkatársait, hanem megértéssel, együttérzéssel kezelte problémáikat.

Férje, Lulu bácsi, aki revizorként dolgozott, maga is részt vett Sárika néni odaadó munkájában. Szabadidejükben gyakran szerveztek kirándulásokat a munkatársakkal Bogácsra, Síkfőkútra; nyaranként Révfülöpre jártak.

Gyuri közben családot alapított, és 1980-ban megszületett az unoka, Eszter. A család összetartozást jól mutatja, hogy Eszter a férjével és Emma lányával – aki most fejezi be általános iskolai tanulmányait – Sárika nénivel él.  Odaadóan segítik az idős asszonyt, ha kell, elviszik orvoshoz, fodrászhoz, gyógymasszőrhöz. Nemrégen Sárika néni eltörte a vállát, unokája öltöztette, segítette a mindennapokban. Emmuska pedig iskola után mindig elmeséli dédikéjének élményeit. Jó látni, milyen szeretetben él ez a négy generáció!

Ha a család elutazik, Sárika néni barátnője, a 72 éves Évike jön segíteni. Még a bankban ismerkedtek meg, az akkor 18 éves Éva Sárika néni csoportjába került. A munkatársi kapcsolatból mély barátság szövődött, amely mind a mai napig tart. Ez is példaértékű.

Ottjártamkor felidéztük a három évtizeddel ezelőtti aktív éveket, és Lulu bácsi nótáját, amelyet gyakran énekelt feleségének:

Sárika, Sárika, kis szentem, / Én magát oly nagyon szeretem! (…) Nem hagyom én magát soha el. (…) Nem hazudok, bizony Isten…/Sárika, higgye el!

Szerző: Giller Ildikó, az Odaadó szerzője 

A kép illusztráció.

 

A cikk a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. támogatásával készült.

2022-09-15

Idősek támogatása az online térben

A Segítő Kezek az Aktív Évekért Közhasznú Nonprofit Kft. és a Civilút Alapítvány együttműködéséről beszélt az M1 Ma Este című műsorában Jeneiné dr. Rubovszky Csilla, az Országos Idősügyi Infokommunikációs Program szakmai irányítója és Gulyás Andrea, a Civilút Alapítvány kuratóriumának tagja.

Az együttműködés célja, hogy az időseket edukációs programokkal megtanítsák a számukra fontos és hasznos információk megtalálására az online térben. 

A műsor itt megnézhető: https://mediaklikk.hu/video/ma-este-2022-08-24-i-adas/

2022-08-26

Miért fontos az időseknek is a mozgás?

A mozgás mindenkié – vallja Csordás-Novák Mária geronto-andragógus, komplex mozgásfejlesztő tréner és szenior tréner, aki arra törekszik, hogy ezt meg is mutassa. Elsősorban a szenior korosztállyal foglalkozik, számukra tart különböző programokat, hogy megmutassa a mozgásban rejlő lehetőségeket. A jövőben az Odaadó Tudástárban támogató szakértőként segíti cikkeivel, videóival, tanácsaival a szeniorokat. 

Mióta foglalkozol mozgással, illetve sporttal?

Kisgyermek korom óta az életem meghatározó része a mozgás, a tánc és a zene. Tudatosabb, határozottabb és mind fizikai, mind mentális értelemben erősebbé váltam általa. Emellett pedig a sportnak, a mozgásnak nagyon sok baráti és szakmai kapcsolatot is köszönhetek, amelyek a hétköznapjaimban és a munkámban is segítenek. Fontosnak tartottam, hogy mindazt az élményt, amit a mozgásnak köszönhetek, másoknak is átadjam. Hiszem, hogy a tartás-és mozgásfejlesztéssel egy olyan lehetőséget kínálok, ami hozzájárul az egész életen át tartó testi, lelki, szellemi egészség megőrzéséhez.

Geronto-andragógus és szenior tréner vagy, tehát elsősorban az idősebbekkel foglalkozik. Hogyan kerültél kapcsolatba a szenior korosztállyal?

Fokozatosan alakult így a pályám és nagyon hálás vagyok érte. Számomra különleges örömet jelent a szeniorokkal dolgozni, tanítani őket. Egyrészt nagyon értő és érdeklődő közönség, szívesen fogadják azokat az információkat, hogy egy-egy órán mit és miért csinálunk, meg akarják érteni az összefüggést a test és a mozgás között. Másrészt nagyon erős, összetartó közösségek alakulnak ki, őszinte, segítő szándékkal és persze humorral, jókedvvel fűszerezve.   Tudom, hogy az idősödés sokakban félelmet kelt, hiszen az életkor előrehaladása az elvesztést, elmúlást is magában hordozza. Amikor viszont tudatosul az emberben, hogy minden múlandó, akkor sokkal inkább a pillanatok megélésére, a – néha közhelyesnek tűnő – mindennapi örömökre még inkább tud fókuszálni. És a szeniorok ilyenek.   Sokszor felmerül bennem az a gondolat is, mikor idősotthonokban járok, idősekkel foglalkozom, hogy az ő hálájukban – már egy másik nézőpontból is – benne van közösen töltött idő értéke.

Sokszor halljuk, hogy a mozgás jót tesz a testi-lelki egészségünknek, javítja az állóképességünket, a teljesítőképességünket, létfontosságú az egészség megőrzése szempontjából. Mire kell figyelni, ha valaki szenior korban kezd el sportolni?

A legfontosabb a fokozatosság, a fokozatos kezdés főleg kezdők, újrakezdők esetén. Érdemes utánanézni, hogy milyen mozgáslehetőségeket ajánlanak az idősebbeknek, és amelyik óra megtetszik, azt kell kipróbálni. Én magam is többféle mozgástípust kínálok: zenés szenior tornát, Szenior Örömtáncot, Szenior Egyensúly Tréninget és Zumba Goldot. Mindenki megtalálhatja a számára legjobbat, vagy legjobbakat, hiszen minél több féle mozgást végzünk, annál jobban fogjuk magunkat érezni. Azt szoktam kérni a vendégektől, tájékoztassák a háziorvosukat, hogy sportolni kezdenek. Egyrészt biztosan bezsebelhetnek érte jónéhány dicsérő szót, másrészt a háziorvos vagy a szakorvos az idős ember állapotának megfelelően tanácsokat tud adni, hogy mire kell figyelnie. Ha új vendégem érkezik egy-egy órára, akkor előtte mindig megbeszéljük, hogy ne hajtsa túl magát – főleg, ha valamilyen mozgásszervi vagy keringési problémával küzd. Inkább élvezze a mozgást, ez a legfontosabb!

Edzőként, oktatóként speciális mozgássort javasolsz az időseknek?

Igen. Az idősödésnek vannak olyan sajátosságai, amelyekre figyelni kell a mozgás, vagy fogalmazzunk így, a tornaóra során. Az emberi test nagyon összetett szerkezet, így egyáltalán nem mindegy, hogy egy-egy gyakorlat mennyire veszi igénybe a mozgatórendszert, a csontrendszert, az izomrendszert és a kötőszöveteket. Sőt, a szeniorok esetében kiemelten fontosnak tartom az egyensúlyozási képesség fejlesztést is, hiszen sok esetben elveszik a testtudat, ami további életminőség romlást, sérülést, vagy akár elesést eredményezhet.

Pontosan mit is jelent a testtudat és miért veszíthetjük el idősebb korban?

A testtudat azt jelenti, hogy érzékeljük a testünket a térben, tudjuk, hogy hol és hogyan helyezkedünk el, akár csukott szemmel is. Az idegrendszerünk és a mozgatórendszerünk ugyanis folyamatos kapcsolatban van. Az izomrendszert körülölelő kötőszövetekben, az úgynevezett fasciákban számtalan érzékelő működik, amelyek folyamatosan továbbítják az agynak az információkat. Ha az izomzat és a fasciák nem elég rugalmasak, nincsenek megfelelő állapotban, akkor az információ lassabban jut el az agyhoz. Ez nem csak a szeniorokra jellemző, hanem a fiatalabbakra is, főleg, ha egy inaktív életmóddal párosul az ülőmunka végzése. A testben vannak olyan élettani folyamatok, amiket nem zárhatunk ki, de épp ezért is fontos, hogy minél többet és változatosabban mozogjunk, hogy megőrizhessük az egészségünket, tudatosan foglalkozzunk a testünkkel. És itt emelném ki azt is, hogy soha sincs késő elkezdeni.

Milyen olvasnivalókat hozol majd az Odaadó Tudástárba?

Természetesen itt is mozgással kapcsolatos tudásanyagot szeretnék átadni az idősebbeknek. Fontosnak tartom bemutatni azokat az összefüggéseket, amelyek rávilágítanak, hogy a rendszeres mozgás hogyan javítja a testi, lelki, szellemi és nem utolsó sorban a szociális állapotunkat.

Szerző: Blázsovics Lívia 

2022-07-05

Fókuszban az idősek támogatása az online térben

Együttműködési megállapodást kötött a Civilút Alapítvány és Belváros Önkormányzatának 100%-os tulajdonában levő Segítő Kezek az Aktív Évekért Közhasznú Nonprofit Kft. Céljuk, hogy az időseket edukációs programokkal megtanítsák a számukra fontos és hasznos információk megtalálására az online térben.  

A Segítő Kezek NKft. 2017 óta 108 települési önkormányzat együttműködésével valósítja meg azt az Országos Idősügyi Infokommunikációs Programot, mely az V. kerületből indult, és amelyben 5000 fő 65 év feletti, hátrányos helyzetű településen élő idős részesül egyénre szabott informatikai készségfejlesztésben, illetve a XXI. századi technológia segítségével folyamatos magányenyhítő, egészségmegőrző jóléti szolgáltatásokban. A Program hozzásegíti az időseket ahhoz, hogy nyugdíjas éveiket minél hosszabb ideig saját otthonukban, biztonságban és méltóságban tölthessék.

A Civilút Alapítvány által létrehozott Odaadó Program az online térben megvalósuló, idősbarát Integrált Szolgáltató Központ, amely a digitális technológia által nyújtott lehetőségeket felhasználva segíti az idősek életét, biztosítja az aktív és független életvitelhez szükséges gondoskodást és biztonságot. A program alapja az Odaadó Portál, ahol az idősek saját lakhelyük közelében tevékenykedő, megbízható szakembereket, szolgáltatókat kereshetnek.

Az együttműködő szervezetek elkötelezettek az idős emberek támogatásában, valamint a társadalmi érzékenyítés, az idősödéshez kapcsolódó szemléletváltoztatás elősegítésében, amelyet elsősorban az edukáció eszközeivel kívánnak közösen elérni.

Az Országos Idősügyi Programmal célunk az aktív idősödés filozófiájának gyakorlati megvalósítása, illetve annak elősegítése, hogy az idősebb korosztály a mai kor digitális társadalmának is egyenjogú tagja lehessen – mondta Jeneiné dr. Rubovszky Csilla, az Országos Idősügyi Infokommunikációs Program szakmai irányítója. A Civilút Alapítvány Odaadó Programja tökéletesen illeszkedik az általunk koordinált Országos Programhoz, hiszen egyfelől segíti az idősebb korosztályt, abban, hogy megbízható, idősbarát szolgáltatásokat találjanak, másfelől pedig rendszeresen hozzáférjenek számukra hasznos, hiteles információkhoz. Ezekkel az új elemekkel tovább tudjuk bővíteni a Program jóléti szolgáltatásait – tette hozzá.

Az Odaadó Program célja az aktív és független időskor lehetőségének biztosítása, a helyben történő idősödés (aging in place) támogatása és gondoskodó, az idősek felé törődéssel forduló Odaadó Közösség kialakítása. A program alapja a www.odaado.hu weboldal, ahol azokat a vállalkozókat, cégeket, intézményeket és civil szervezeteket találják meg az idősek, akik törődéssel fordulnak a korosztályuk felé, megbízhatónak és odaadónak vallják magukat – mondta Gulyás Andrea, a Civilút Alapítvány kuratóriumának tagja. Hozzátette: a weboldalon hiteles információkkal, a Tudástár rovatban ismeretterjesztő cikkekkel és a Civilút Szenior Akadémia videós előadásaival is segítik az időseket.

A két szervezet a szakmai együttműködés során közös edukációs programot indít az egyéni és társadalmi felelősségvállalás és a szemléletformálás jegyében. Többek között bemutatjuk az Odaadó Programot, a résztvevőket megtanítjuk a weboldal és az Odaadó Applikáció használatára. Az együttműködés részeként az Alapítvány elindítja az Odaadó Települési Programját az Idősügyi Infokommunikációs Programban már eddig résztvevő nagyobb településeken – tájékoztatott Menus Zsófia, a Segítő Kezek az Aktív Évekért Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Az együttműködés jelentősen hozzájárul az idősek esélyegyenlőségének megteremtéséhez, hiszen a különböző szolgáltatásokról a kistelepülésen élők is hiteles, naprakész információt kaphatnak, ez pedig megakadályozza az életminőség romlását, nagymértékben támogatja az önellátást.

2022-06-22

Online programokkal is segíthetjük az időseket

Az Idősgondozás Magyarországon és az Európai Unióban című konferencia tapasztalatairól kérdezte az M1 Ma reggel című műsora Gulyás Andreát, a Civilút Alapítvány kurátorát.  

A Civilút Alapítvány Idősgondozás Magyarországon és az Európai Unióban címmel rendezett konferenciát, ahol a kormányzati szakemberek, civil szervezetek és a tudományos élet képviselői olyan programokat mutattak be, amelyek a digitális technológia alkalmazásával segítik az időseket és az „aging in place” EU-s irányelvének megvalósulását.

A kormányzat által indított Digitalizáció az Aktív Idősekért Program keretében országszerte térítésmentes informatikai kompetenciafejlesztéssel segítették a 65 évnél idősebbeket. Az Országos Idősügyi Infokommunikációs Program – amely kormányzati támogatással valósul meg – elsősorban azokat a 80 év feletti időseket segíti, akik hátrányos helyzetű településeken magányosan élnek és nem, vagy csak segítséggel képesek elhagyni otthonukat.

A Civilút Alapítvány által indított Odaadó Program pedig az aktív és független időskor megéléséhez nyújt segítséget. A www.odaado.hu weboldalon az idősek megtalálhatják a lakóhelyük közelében azokat a szolgáltatókat, vállalkozókat, akik törődéssel, odaadással fordulnak az idősek felé. A Tudástárban hasznos ismeretterjesztő cikkek, a Civilút Szenior Akadémia ingyenes videóelőadásai várják a szeniorokat az Odaadó Program weboldalán.      

Nézze meg az M1 Ma reggel videót itt: https://hirado.hu/belfold/video/2022/05/20/az-idosgondozas-fejlesztesere-kereste-a-valaszt-a-civilut-alapitvany-altal-szervezett-konferencia

 

2022-05-23

Odaadással az idősekért – Budafok-Tétényben is elindult az Odaadó Program

2022-05-20