Idősgondozásról az Almáriumban

Az Idősgondozás Magyarországon és az Európai Unióban című konferencia tapasztalatairól kérdezte a Duna TV Almárium című műsora Gulyás Andreát, a Civilút Alapítvány kurátorát.  

A Civilút Alapítvány konferenciáján a kormányzati szakemberek, civil szervezetek és a tudományos élet képviselői olyan programokat mutattak be, amelyek a digitális technológia alkalmazásával segítik az időseket és az „aging in place” EU-s irányelvének megvalósulását.

Ha idős hozzátartozónk segítségre, támogatásra szorul, nem kell azonnal idősotthonra gondolni. A digitális technológia korában számos egyéb lehetőség is van arra, hogy biztonsággal gondoskodjunk az idős családtagokról. A kormányzat által indított Digitalizáció az Aktív Idősekért Program keretében országszerte térítésmentes informatikai kompetenciafejlesztéssel segítették a 65 évnél idősebbeket. Az Országos Idősügyi Infokommunikációs Program – amely kormányzati támogatással valósul meg – elsősorban azokat a 80 év feletti időseket segíti, akik hátrányos helyzetű településeken magányosan élnek és nem, vagy csak segítséggel képesek elhagyni otthonukat.

Az Almárium műsora itt megnézhető: https://mediaklikk.hu/video/almarium-2022-04-27-i-adas/
Gulyás Andreával készült interjú 25.50-től.
 

A Civilút Alapítvány által indított Odaadó Program pedig az aktív és független időskor megéléséhez nyújt segítséget. A www.odaado.hu weboldalon az idősek megtalálhatják a lakóhelyük közelében azokat a szolgáltatókat, vállalkozókat, akik törődéssel, odaadással fordulnak az idősek felé.

A Tudástárban hasznos ismeretterjesztő cikkek, a Civilút Szenior Akadémia ingyenes videóelőadásai várják a szeniorokat az Odaadó Program weboldalán.

Nézze meg a konferencia videóanyagát itt:

https://www.civilut.hu/programjaink/videok/idosgondozas-magyarorszagon-es-az-europai-unioban-video

2022-04-28

Budafoki üzleti reggeli

A Civilút Alapítvány is részt vett a Budafok-Tétény Ipartestülete által szervezett üzleti reggelin, amelyre a kerületi önkormányzat stratégai partnerei, vállalkozások, cégek kaptak meghívást. Gulyás Andrea, az alapítvány kurátor az időseket és a vállalkozókat egyaránt támogató Odaadó Programot mutatta be.

A Civilút Alapítvány tavaly év végén kötött stratégiai partnerségi megállapodást Budafok-Tétény Önkormányzatával, így Budapest XXII. kerületében is elindult a szenior korosztályt segítő Odaadó Program.

Ennek a megállapodásnak az eredményeként az alapítványnak lehetősége nyílt arra, hogy részt vegyen a Budafok-Tétény Ipartestülete által szervezett üzleti reggelin és bemutassa a helyi cégeknek, vállalkozásoknak az Odaadó Programot.

Az Odaadó Program célja, hogy az idősek az online térben, azaz a www.odaado.hu weboldalon könnyen és egyszerűen megtalálják azon vállalkozókat, szolgáltatókat, akik megbízhatónak, odaadónak vallják magukat. Az odaado.hu tulajdonképpen egy online piactér, ahol a szenior korosztály és a cégek, vállalkozások, intézmények egymásra találhatnak.  Ez mindenki számára hasznos és értékes kapcsolat.

2022-04-08

Idősgondozás Magyarországon és az Európai Unióban

Milyen irányba fejleszthető az idősgondozás? Többek között erre kereste a választ a Civilút Alapítvány által rendezett „Idősgondozás Magyarországon és az Európai Unióban” című konferencia. A döntéshozók, a szakmai és civil szervezetek, érdekvédelmi szervezetek, a tudományos élet képviselői egyetértettek abban, hogy az idősgondozásban olyan, az egyéni szükségletekre is reagáló megoldásokra van szükség, amelyek a digitális technológia biztosította lehetőségek felhasználásával elősegítik az Európai Unió által hirdetett helyben történő öregedés (aging in place) megvalósítását. 

Az Európai Unió tagországaira – illetve Európa egészére – jellemző az átlagéletkor emelkedése. A társadalomban egyre nagyobb arányban van jelen a szenior korosztály, és a családszerkezet megváltozásával pedig egyre nagyobb figyelem hárul az idősgondozás kérdésére. A Civilút Alapítvány által szervezett konferencia célja az volt, hogy megvizsgálja: milyen irányba fejleszthető az idősgondozás, melyek azok a formális és informális támogatási eszközök, amelyek az idősek érdekeit szolgálják. A kérdést úgy is feltehetjük, hogy az idősotthoni ellátás helyett milyen megoldásokkal segíthetjük, hogy az idős emberek otthonukban, a megszokott környezetükben éljenek – lehetőségeikhez mérten – aktív és független életet.   

A meghívott szakértők – döntéshozók, a szakmai, civil és érdekvédelmi szervezetek, a tudományos élet képviselői – ugyanis egyöntetűen azt a véleményt fogalmazták meg, hogy az idősek érdekeit a helyben történő öregedés (aging in place) szolgálja leginkább. Ez a szemléletváltozás jelenik meg azokban a programokban is, amelyeket az előadók ismertettek a konferencián.

Dr. Beneda Attila, a Miniszterelnökség Családpolitikáért Felelős Helyettes Államtitkára egyebek mellett a Digitális Jólét Pontokat és a Digitalizáció az Aktív Idősekért Programot emelte ki, amelynek keretében országszerte térítésmentes informatikai kompetenciafejlesztéssel segítették a 65 évnél idősebbeket. A képzés célja az informatikai eszközök alapszintű ismeretének valamint az internet hatékony, biztonságos használatának elsajátítása volt. Emellett arról is beszélt, hogy a közösségi élet és a sport – például az Országos Gyalogló Idősklub hálózathoz való csatlakozással – ugyancsak nagyban hozzájárul az idősek egészségének és önállóságának megőrzéséhez.

Dr. Beneda Attila, a Miniszterelnökség Családpolitikáért Felelős Helyettes Államtitkára

Gulyás Andrea, a Civilút Alapítvány kurátora az Odaadó Programot mutatta be a jelenlévőknek. Ennek lényege, hogy hogy a szenior korosztály a digitális technológia felhasználásával – a www.odaado.hu weboldalon és az Odaadó Applikáción keresztül – találja meg a számára megfelelő szolgáltatásokat, illetve ellenszolgáltatásért vagy önkéntesként az idősek is felajánlhatják tudásukat, szakértelmüket. –  Az a cél, hogy az Odaadó Program biztosítsa a független életvitelhez szükséges gondoskodást – emelte ki.

Jeneiné dr. Rubovszky Csilla, Belváros-Lipótváros család- és szociálpolitikáért felelős alpolgármestere és az Országos Idősügyi Infokommunikációs Program szakmai irányítója bemutatta programjukat, amely elsősorban azokat a 80 év feletti időseket segíti, akik hátrányos helyzetű településeken magányosan élnek és nem, vagy csak segítséggel képesek elhagyni otthonukat. Részükre az állam finanszírozta a számítógépet és internet szolgáltatást és az eszközök elsajátításához szükséges képzést, saját otthonukban. Az alapismeretek megszerzése után napi 8 órában olyan online programokat biztosítanak a számukra, amely a három legnagyobb problémájuk, a magányuk enyhítéséhez, a biztonságuk növeléséhez és az egészségromlásuk akadályozásához járulnak hozzá. Kitért arra is, hogy pilotként elindították az Okos Otthon Programot, amely a mesterséges intelligencia segítségével összehangol élet- és vagyonbiztonságot garantáló digitális eszközöket, annak érdekében, hogy a bentlakásos intézménybe költözésre várakozók listája 40 százalékkal csökkenjen.

Jeneiné dr. Rubovszky Csilla, Belváros-Lipótváros család- és szociálpolitikáért felelős alpolgármestere és az Országos Idősügyi Infokommunikációs Program szakmai irányítója

– Az idősek biztonságban szeretnék magukat érezni, méltóságukat megőrizve minél hosszabb ideig szeretnék fenntartani önálló életvitelüket – mutatott rá előadásában Mátics Katalin, a Szociális Ellátók és Szociális Ellátottak Egyesülete elnöke.  Mint mondta, ebben a digitális és smart megoldások mellett szükséges lenne új szolgáltatási koncepciók megalkotására, illetve az egészségügyi és a szociális szolgáltatók munkájának összehangolására, amelyhez a digitális eszközök szintén támogatást nyújthatnak. 

A szemléletváltás fontosságáról beszélt előadásában Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató, az Odaadó Program támogató szakértője. Jelenleg az idősgondozás elsősorban fizikai és egészségügyi vonatkozásban tekint az idősekre, a szellemi, lelki és spirituális dimenziók csak ritkán jelennek meg a szolgáltatásokban. Holott az idősek képzése, a tanulás, a mentális gondozás, a sport vagy kulturális lehetőségek nagyban hozzájárulnak az aktív és független időskor megteremtéséhez – emelte ki.

Az előadások után a konferencia interaktív fórummal folytatódott, amelynek keretében a résztvevők, elsősorban az érintett szenior korosztály is kérdéseket, javaslatokat fogalmazott meg. 

2022-04-08

Együttműködés a KÖZÉSZ-szel

A Civilút Alapítvány Odaadó Programja és a Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Érdekvédelmi Szövetsége (KÖSZÉSZ) együttműködési megállapodást írt alá.

Dolgos Attila, a KÖZÉSZ alelnöke és Ruttkay Réka, a Civilút Alapítvány kuratóriumának elnöke írta alá a két szervezet együttműködéséről szóló megállapodást 2022. március 18-án, Budapesten. 

A Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KÖZÉSZ) hét, többségében országosan aktív nyugdíjas szövetkezet együttműködésével jött létre. Célja, hogy hasznos információkkal, edukációs programokkal nyújtson segítséget a nyugdíjas szövetkezetekről, azok tevékenységéről.

A közérdekű nyugdíjas szövetkezet az időskorúak olyan társas vállalkozása, amelynek célja elősegíteni a még aktív időskorúak munkaerőpiacra való visszatérését, továbbá lehetőséget nyújtani a tudás, a szakmai ismeret, az élettapasztalat átadására a generációk között, és erősíteni a helyi közösségeket, a szociális integrációt.

A Civilút Alapítvány Odaadó Programjának célja pedig az aktív és független időskor lehetőségének elősegítése; gondoskodó, az idősek felé törődéssel forduló Odaadó Közösség kialakítása.

Az együttműködési megállapodás lehetőséget teremt arra, hogy közös programokkal segítsék a jövőben a szenior korosztályt.

2022-03-25

Könyvbemutató a Milton Freidman Egyetemen

Öregedés kilátással címmel a Civilút Alapítvány Odaadó Programjának keretében jelent meg Szy Katalin klinikai szakpszichológus, író új könyve, amelyet a szerző a Milton Freidman Egyetem Szenior Akadémiáján mutatott be.

A könnyed, szórakoztató stílusban megírt zsebkönyv célja, hogy a segítse megérteni és elfogadni az öregedés tényét, átsegítse az olvasót az idősödés okozta szorongásokon. Ezt hangsúlyozta a szerző a könyvbemutató kapcsán tartott interaktív előadáson is. A résztvevők figyelmét arra hívta fel, hogy találják meg az öregedésben, az időskorban rejlő lehetőségeket. 

Az interaktív előadás végén Szy Katalin a résztvevőknek dedikálta a könyvet.

Az Öregedés kilátással című könyv elérhető lesz majd a Civilút Alapítvány Odaadó Programjának rendezvényein, illetve előzetes e-mail értesítés (info@odaado.hu) és visszaigazolás után személyesen is átvehető az Alapítvány irodájában (2040 Budaörs, Budapesti út 40/1.).

2022-03-22

Az Odaadó Programról a Duna TV Almáriumban

A Duna TV Almárium című műsorában Gulyás Andrea, az Alapítvány kurátora az Odaadó Programról beszélt.

A Duna TV Almárium című műsorában Gulyás Andrea, az Alapítvány kurátora az Odaadó Programról beszélt. Beszámolt az eddigi tapasztalatokról és visszajelzésekről, valamint arról az idősek helyzetével foglalkozó kutatásról, amelyet a Civilút Alapítvány Odaadó Programja megbízásából a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. készített.

– A felmérés alapján kiderült, hogy az idősek, a szenior korosztály sokkal otthonosabban mozog a digitális térben, mint azt feltételeztük – mondta Gulyás Andrea. Hozzátette: a kutatás eredményeinek felhasználásával folytatódik az Odaadó Program fejlesztése és bővítése. A szolgáltatáskereső funkció, a Hírek, a Tudástár és a Civilút Szenior Akadémia után hamarosan megjelenik az Odaadó Applikáció is. 

Az odaadás érték, legyen Ön is az Odaadó Közösség tagja!

A Duna TV Almárium című műsorát itt lehet visszanézni (a riport 28.55-nél kezdődik):

2022-02-14

Tanuljunk okostelefonul! – Idősek a világhálón

Az idősebb generáció tagjainak többsége sokkal nyitottabb az internet és okostelefonok adta lehetőségekre, mint azt gondolnánk. A használatban vannak csupán lemaradásaik, azonban mára ezt is több nagyszerű program segíti. Két nemrégiben indult kezdeményezés, az Odaado.hu és a Netrefel.hu alapítóit kerestük meg – jelent meg a csalad.hu felületén.

– Az Odaadó Portált 2020-ban kezdtük el kialakítani. A járványhelyzet egyrészt megnehezítette a folyamatot, másrészt megerősített minket abban, hogy óriási szükség van egy ilyen platformra, ami kimondottan a szenior korosztályt segíti – mondja Gulyás Andrea, a Civilút Alapítvány kurátora.

– A www.odaado.hu oldal legfőbb célja, hogy a szenior korosztályt támogassa a digitális térben való eligazodásban. Olyan cégeket, szolgáltatókat, intézményeket, civil szervezeteket gyűjtünk itt össze, amelyek az idősek számára segítséget nyújthatnak a mindennapi életükben. A vízvezetékszerelőtől, könyvelőtől és informatikustól kezdve az optikuson és idősgondozón keresztül a gyógymasszőrig rengeteg féle szolgáltatás között válogathatnak az idősek. De található az oldalon Tudástár és Hírek rovat is, ahol érdekes témákban, hiteles cikkek között böngészhetnek. A pandémia kapcsán azt tapasztaltuk egyébként, hogy nem csak idősek, de fiatalabbak és családok is csatlakoznak a platformhoz, akik a portálon keresztül tudnak segíteni távol élő idősebb hozzátartozóiknak.

A megbízhatóság kiemelt fontosságú

– A szolgáltatóknak és a magánszemélyeknek is regisztrálniuk kell az oldalon, ami mindenki számára ingyenes. Azonban, míg a szolgáltatók egy komoly folyamaton mennek keresztül, amíg valóban bekerülhetnek az adatbázisba, addig a felhasználóként regisztrálóknak mindössze egy pár kérdésből álló kérdőívet kell kitölteniük – magyarázza Andrea. – A szolgáltatóknál a szigorú elbírálás a biztonságot segíti, hiszen csak azok jelenhetnek meg, akik vállalják, hogy odaadók, megbízhatók. Ha a szeniorok innen választanak például informatikust vagy idősgondozót, akkor valóban hiteles, türelmes és lelkiismeretes hozzáállásban legyen részük. A felhasználók egyébként maguk is értékelhetik a szolgáltatások megbízhatóságát, színvonalát és ár-érték arányát. Jelenleg 8 kategóriában 169 szolgáltató van az adatbázisunkban, ami nagy büszkeségünkre folyamatosan bővül.

Idősek is felajánlhatják a segítségüket

– Az odaado.hu abban is hiánypótló, hogy lehetőséget kínál az időseknek arra is, hogy átadhassák szakmai tudásukat akár önkéntes vagy jövedelemszerző tevékenység formájában – hívja fel a figyelmet. – Sokan például gyermekvigyázóként jelentkeznek, de vannak, akik önkéntes felolvasást vállalnak. Ez segítség azoknak, akik már nem dolgoznak, de szívesen tevékenykednének még, netán egyedül vannak és egy kis társas érintkezésre vágynak. Szeretném hangsúlyozni, hogy ez egy valóban odaadó program és közösség, ami mögött részünkről nincs gazdasági érdek, hiszen a Civilút Alapítvánnyal hoztuk létre. Nagy örömünkre szolgál, hogy az Odaadóhoz nagykövetként Trokán Péter színművész is csatlakozott, Fodor Zsóka művésznő pedig az Odaadó háziasszonya. Az Odaadó Település Program keretében számos önkormányzattal is felvettük a kapcsolatot és szerencsére egyre többen csatlakoznak, így a vidéken élők is a lakóhelyükhöz közel találhatnak szolgáltatókat.

Odaadó díj

A Civilút Alapítvány az Odaadó Portál mellett megalapította az Odaadó díjat is, amellyel olyan elkötelezetten, hittel és jószándékkal tevékenykedő emberek munkáját szeretnék elismerni, akik az időseket, a fogyatékossággal élőket, valamint az egyszülős- és nagycsaládokat segítik fáradhatatlanul.

– Tavaly adtuk át először a díjat, amelyet hárman Életmű, öten pedig Közösségi kategóriában vehettek át. Ezzel elsősorban olyan alázattal, szívvel-lélekkel, önfeláldozással dolgozó személyek előtt szeretnénk főt hajtani, akik nincsenek reflektorfényben. A díj szimbolikusan egy világítótornyot formáz, hiszen ezek az emberek a tevékenységük által utat mutatnak, ami ugyanolyan hatalmas segítség, akárcsak a világítótorony a hajók számára – mondja Andrea.

A teljes cikket a csalad.hu oldalon olvashatják el.

Forrás: csalad.hu, Fotó: csalad.hu Facebook oldal

2022-02-07

Hoppá, elnökökkel együtt kapott életműdíjat a magyar önkéntes

Különleges gála keretében adták át a Civilút Alapítvány Odaadó díjait: idén hárman Életmű, öten pedig Közösségi kategóriában vehették át az elismerést. A díjjal azokat a civil szektorban tevékenykedő kiválóságokat ismerték el, akik különös odaadással dolgoznak a fogyatékossággal élőkért, az idősekért és a családokért; tevékenységükkel maradandó értéket teremtenek, közösségszervező vagy szakmai munkájuk példaként állítható a társadalom elé.

Ismert színész vállalta a zsűri elnöki tisztét.

Életmű kategóriában Alpári Lászlónét, a Mozgássérült Emberek Önálló Élet Egyesülete (ÖNÉ) önkéntesét, Horváthné Pálfi Juditot, a Mozgásjavító Diák Sport Egyesület elnökét és Jakabné Jakab Katalint, a Cukorbetegek Egri Egyesületének elnökét díjazták.

Közösségi kategóriában Erdélyi Klára, az ÖNÉ önkéntese, Gáti Pál, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány önkéntese, Székelyné Burja Ilona, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének gazdasági vezetője, főtitkára, a Szervátültetettek Országos Szabadidő Sport, Turisztikai és Környezetvédelmi Egyesületének alapítója és elnöke, Székely Kamilla, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete pécsi szervezetének alapítója és Vizdár-Lőczi Gizella, az Esőmanók Tolna Megyei Autista Gyermekekért Közhasznú Egyesület tagja vehette át a Civilút Alapítvány elismerését.

„Az Odaadó díj azoknak a nap mint nap elkötelezetten, hittel és jószándékkal tevékenykedő embereknek az elismerése, akik az időseket, a fogyatékossággal élőket és a családokat, az egyszülős és nagycsaládokat segítik fáradhatatlanul. Munkájuk nélkülözhetetlen és felbecsülhetetlen értéket teremt kisebb és nagyobb közösségeinkben. Olyan tisztaszívű, igaz emberek emelkednek a díj által példaként elénk, akik valóban az elsők között az elsők, a legkiválóbbak között a legkiválóbbak” – mondta köszöntőjében Zsigó Róbert, családokért felelős miniszterhelyettes, a díjátadó fővédnöke.

Gulyás Andrea, a Civilút Alapítvány kurátora arra hívta fel a figyelmet, hogy a díjazottak azzal érdemelték ki a közösség elismerését, hogy minden akarat feletti akarattal, a kötelesség elijeszthetetlenül kitartó teljesítésével dolgoznak nap mint nap, hogy másokat segítsenek. Mint mondta: aki odaadó, az nem pusztán szívvel-lélekkel, lelkesen, önfeláldozással dolgozik, fáradozik.

„Bátorság és erő is kell ahhoz, hogy valaki lendítőerőt nyerjen a legnagyobb akadályokból is; hogy a lehetőséget lássa meg, hogy segíthet másoknak a tudásával, a tapasztalatával, az elkötelezettségével.”

Civil szervezetek terjesztették fel a jelölteket a díjra

Az Odaadó díjra az Alapítvánnyal együttműködő civil szervezetek tehettek jelölést, a beérkezett pályázatok közöl a Civilút Alapítvány által felkért zsűri választotta ki a díjazottakat. A zsűri tagja volt Dr. Jászberényi József gerontológiai kutató, főiskolai tanár, az Odaadó Program támogató szakértője, dr. Szabó Zoltán, a Civilút Alapítvány kurátora, Szőnyi Kinga, a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége elnöke és Varga Katalin Eszter parakajakos, paralimpikon.

A zsűri elnöke Trokán Péter Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, az Odaadó Nagykövete volt, aki az átadón köszöntötte a díjazottakat. Úgy fogalmazott, az Odaadó díj egyik legszebb üzenete, hogy megláthatjuk általa a jót és a jókat. A mindennapok hőseit, akik meggyőződésből segítik sorstársaikat.

A díjak átadása után Agárdi Szilvia látássérült énekesnő koncertje köszöntötte a résztvevőket, a rendezvény házigazdája Szabó Lászlóvolt.

Forrás: ripost.hu

2022-01-14