
Odaadó Program Tatárszentgyörgyön
A Civilút Alapítvány partnerségi megállapodást kötött Tatártszentgyörgy Önkormányzatával, így a településen is elindul az Odaadó Program. Gulyás Andrea, az alapítvány kurátora szórólapokat, tájékoztató anyagokat adott át Szehofner József polgármesternek, hogy a tatárszentgyörgyiek is megismerjék ezt az időseket segítő kezdeményezést.
– Az Odaadó Portál ezt a célt szolgálja. Innovatív eszközökkel, az online tér és a digitális eszközök által biztosított lehetőségekkel élve nyújt segítséget az idősebb korosztály tagjainak és az idősek iránt elkötelezett szolgáltatóknak, intézményeknek – mondta a programról Gulyás Andrea.
2021-12-16

Budafok-Tétény is Odaadó Település
Alapítványunk stratégiai partnerségi megállapodást kötött Budafok-Tétény önkormányzatával. Így hamarosan Budapest XXII. kerületében is elindul a szenior korosztályt segítő Odaadó Programunk. A partnerségi megállapodást Gulyás Andrea, a Civilút Alapítvány kurátora és Karsay Ferenc polgármester írta alá december 8-án a Városháza Házasságkötő termében.
A Civilút Alapítvány által kidolgozott és felépített Odaadó Program célja, hogy az online térben, a www.odaado.hu weboldalon keresztül összekösse az időseket és a magukat megbízhatónak, odaadónak valló vállalkozásokat, szolgáltatókat, intézményeket. Az Odaadó Program amellett, hogy segít az idősek mindennapjaiban, ennél többet is ad. Az odaado.hu alapelve ugyanis, hogy a jól végzett munka, több mint anyagi haszon. Olyan érték, amely pénzben nem mérhető. Azok az odaadó vállalkozások, akik gondoskodó szemlélettel, törődéssel fordulnak az idősek felé, példát mutatnak. Erre a társadalmi felelősségvállalásra épül az Odaadó Portál. A különböző szolgáltatók, segítő szervezetek, önkéntesek integrálásával egy Odaadó Közösség jön létre, amelynek pillérei a gondoskodás, az odafigyelés, a felelősségérzet, és az így megszülető társadalmi haszon.
A weboldalra mind a felhasználók, azaz az idősebb emberek, mind pedig a szolgáltatók ingyenesen regisztrálhatnak. A regisztráció után a felhasználók egy keresőprogram segítségével a szolgáltatói profilok közül kiválaszthatják a számukra megfelelő szolgáltatót. Emellett a weboldalon önkéntesnek is lehet jelentkezni, valamint az idősek megbízható híreket, a Tudástárban hasznos és megbízható cikkeket olvashatnak, a Videók között pedig megtalálhatóak a Civilút Szenior Akadémia előadásai.
Az Odaadó Programról a Budafok-Tétényben élők hamarosan külön értesítést is kapnak majd.
További részletek: https://budafokteteny.hu/hir/ujabb-strategiai-partnerei-lettek-az-onkormanyzatnak
2021-12-13

Időseknek segít a Civilút Alapítvány és Fodor Zsóka
A Hír TV Mozaik című műsorának vendége volt Gulyás Andrea, a Civilút Alapítvány kurátora és Fodor Zsóka színésznő, az Odaadó Program Háziasszonya. A Mozaikban a kulturális élet szereplői mellett a közszolgálati témák, életviteli tanácsok és a nagyközönség számára érdekes információval, pályával rendelkező meghívott vendégek szerepelnek. Műsorvezető: Gyürky Enikő és Szani Roland.
Forrás: https://hirtv.hu/mozaik/mozaik-idoseknek-segit-a-civilut-alapitvany-es-fodor-zsoka-2529905
2021-12-11

Odaadó Program egyre több helyen
A Civilút Alapítvány Odaadó programjával a Milton Friedman Egyetem Milton Friedman Folyamatos Tanulási Központ Szenior Akadémia előadásain is megismerkedhet a szenior korosztály.
Dr. Jászberényi József, az Odaadó támogató szakértője, az egyetem felnőttképzési igazgatója nemcsak a Kelta utcai épületben szervezi a Szenior Akadémia előadásait, hanem Kőbányán, Kispesten, Bátonyterenyén, Pásztón és Dabason is.
Sőt! A Szenior Akadémián nemcsak az Odaadó Programmal lehet megismerkedni, de igazán hasznos és érdekes előadásokat lehet meghallgatni profi előadóktól, oktatóktól.
Fotó: Jászberényi József / Facebook
2021-12-11

Odaadó a Life TV-ben: Idős embereken segít Fodor Zsóka
Fodor Zsóka színésznő, az Odaadó Program Háziasszonya a Life TV Ébredj velünk című műsorában járt és mesélt a Civilút időseket segítő kezdeményezéséről.
„Fodor Zsóka is ellátogatott hozzánk ma reggel, aki egészségügyi problémákkal küzd, ugyanis begyulladt ízületei miatt sem ülni, sem lehajolni nem tud. Új projektje viszont annyira fontos, hogy ahogy ő fogalmazott, félholtan is eljönne, csak hogy mesélhessen róla. A színésznő az Odaadó Program háziasszonya lett, amely egy hidat képez a szakértők és a segítségre szoruló szépkorú emberek között” – írják a Life TV weboldalán.
Az Ébredj velünk című műsort az alábbi linkre kattintva nézhetik vissza:
https://lifetv.hu/teljes-adasok/2021/11/11/idos-embereken-segit-fodor-zsoka/5608
2021-11-12

Fodor Zsóka az Odaadó Programról a Hír TV-ben
Fodor Zsóka, az Odaadó Program Háziasszonya és Gulyás Andrea, a Civilút Alapítvány kurátora volt a Hír TV Mozaik című műsor vendége, ahol a lassan egy éves születésnapját ünneplő Odaadó Programról beszélgettek.
Az Odaadó egy olyan weboldal, ahol az alapítvány segít összegyűjteni azokat a szakembereket, vállalkozókat, cégeket, intézményeket és civil szervezeteket, akik törődéssel fordulnak az idősek felé, megbízhatónak és odaadónak vallják magukat. Regisztráció után az idősek megkereshetik azokat a szakembereket, akikre szükségük van, és a weboldalon keresztül felvehetik a kapcsolatot velük.
– Sok idős ember nem tudja, hova fordulhat, ha például valami elromlik a lakásban vagy esetleg valamilyen gondozásra van szükségük. Az odaado.hu oldal ebben nyújt segítséget. Ezen az internetes oldalon összegyűjtik azokat a szakembereket, vállalkozókat, cégeket, intézményeket és civil szervezeteket, akik törődéssel fordulnak az idősek felé, megbízhatónak és odaadónak vallják magukat. Így az Odaadó segíti az időseket a tájékozódásban, és segíti a szakembereket is, hiszen bemutathatják a szolgáltatásaikat – mondta Fodor Zsóka színésznő, az Odaadó Háziasszonya.
Gulyás Andrea pedig azt emelte ki, hogy az odaado.hu továbbra is ingyenes mind a felhasználók, mind a szolgáltatók számára. Azaz ingyenesen regisztrálhatnak az idős emberek is és azok a szolgáltatók, cég, intézmények, vállalkozások, civil szervezetek is, akik az idősekkel foglalkoznak, számukra nyújtanak szolgáltatást.
A Hír Tv adása megtekinthető itt: https://hirtv.hu/mozaik/mozaik-idoseknek-segit-a-civilut-alapitvany-es-fodor-zsoka-2529905
2021-10-30

Odaadó Közösséget építenek civilek
Hiánypótló és egyben szemléletformáló internetes platformot hozott létre a Civilút Alapítvány egy évvel ezelőtt – kifejezetten a szenior korosztály számára. A www.odaado.hu oldalon az idősebb korosztálynak szóló cikkek, a Tudástárban hasznos olvasnivalók, videók vannak. Sőt, az oldalon kereshetők olyan vállalkozók, iparosok, intézmények, amelyek törődéssel fordulnak az idősek felé, gondoskodónak, azaz odaadónak vallják magukat. Az Odaadó Program egy olyan kezdeményezés, amely egyszerre segíti az idősebbeket és a helyi vállalkozókat. A regisztráció a felhasználóknak és a szolgáltatóknak is ingyenes – jelent meg a cikk az Odaadó Programról az uzletesutazas.hu weboldalon.
Mindannyiunk jogos igénye, hogy szüleink, nagyszüleink biztonságban legyenek; kiszámítható szolgáltatásokat, partnerséget kapjanak a szolgáltatói „piacon”. Ezt segíti az Odaadó Portál: a közösség tagjai ugyanis olyan emberek, akik azonos értékrendet képviselnek, segíteni szeretnének az időseknek, gondoskodónak vallják magukat. Az odaado.hu a társadalmi felelősségvállalásban résztvevőket támogatja azzal, hogy szolgáltatásaiknak, példamutató hozzáállásuknak és cselekvő társadalmi részvételüknek platformot ad.
Az Odaadó egy olyan weboldal, ahol az alapítvány segít összegyűjteni azokat a szakembereket, vállalkozókat, cégeket, intézményeket és civil szervezeteket, akik törődéssel fordulnak az idősek felé, megbízhatónak és odaadónak vallják magukat. Regisztráció után az idősek megkereshetik azokat a szakembereket, akikre szükségük van, és a weboldalon keresztül felvehetik a kapcsolatot velük.
“Sok idős ember nem tudja, hova fordulhat, ha például valami elromlik a lakásban, vagy esetleg valamilyen gondozásra van szükségük. Az odaado.hu oldal ebben nyújt segítséget. Ezen az internetes oldalon összegyűjtik azokat a szakembereket, vállalkozókat, cégeket, intézményeket és civil szervezeteket, akik törődéssel fordulnak az idősek felé, megbízhatónak és odaadónak vallják magukat. Így az Odaadó segíti az időseket a tájékozódásban, és segíti a szakembereket is, hiszen bemutathatják a szolgáltatásaikat” – mondta Fodor Zsóka színésznő, az Odaadó Háziasszonya.
A weboldalra olyan vállalkozók, szolgáltatók, intézmények és civil szervezetek jelentkezését várják, akik a kölcsönös megbecsülés, a biztonság, a méltóság, a türelmes kommunikáció és a partneri együttműködés jegyében végzik a munkájukat, és tekintettel vannak az idősebb emberek speciális igényeire is.
Az ingyenes regisztráció után a vállalkozók, intézmények, civil szervezetek létrehozzák saját profiljukat, bemutatva az általuk kínált szolgáltatásokat. A felhasználók, azaz az idősebb emberek pedig ezen profilok alapján tudják megkeresni a számukra megfelelő vállalkozót, szolgáltatót. Éppen ezért az Odaadó Magyarország első olyan közösségi, szolgáltatói online „piactere”, ahol kifejezetten a szeniorok érdekeit, értékeit és igényeit tartják szem előtt.
A portál hitelességét az az értékelő rendszer biztosítja, amelyen keresztül a felhasználók személyesen értékelik a szolgáltatások megbízhatóságát, színvonalát és ár-érték arányát. Ezzel segítik a többi felhasználó döntését a legjobb szolgáltató kiválasztásához. A minősítő rendszer a szolgáltató számára is fontos visszajelzés.
Az Odaadó Portál nem pusztán felhasználóként, a szolgáltatások igénybe vevőjeként számít a szenior korosztályra, hanem lehetőséget nyújt arra is, hogy tudásukat, szakmai ismereteiket, tapasztalataikat átadják másoknak. Mindezt megtehetik önkéntes alapon vagy éppen jövedelemszerző tevékenység formájában.
A regisztráció szolgáltatóknak, vállalkozóknak, intézményeknek, civil szervezeteknek és magánszemélyeknek is ingyenes.
További információ: www.odaado.hu
Forrás: https://uzletesutazas.hu/odaado-kozosseget-epitenek/
2021-10-27

Dr. Jászberényi József a Duna TV Almárium című műsorában
Dr. Jászberényi József gerontológiai kutató, az Odaadó Program Támogató Szakértője a Duna TV Almárium című műsorában beszélt a gerontechnológiáról. Vagyis arról, hogyan segíti a technológia az idősek, a szenior korosztály életét a mindennapokban.
Kezdve az okosotthonoktól, a segélyhívó rendszereken át a beszélgető robotig, ami a beteg igényeihez igazodva folyamatosan kommunikál az idős emberekkel. Ezekről is szól a gerontechnológia, amely tudományág az Eindhoven-i Műszaki Egyetemen már külön tanszéket is kapott.
Az Almárium című műsor adását az alábbi linkre kattintva tekinthetik meg:
2021-10-22