Ingyen megtekinthető online a Louvre teljes gyűjteménye

Online megtekinthető a párizsi Louvre teljes kollekciója. Franciaország legnagyobb múzeuma, egyben a szobrok, festmények, ékszerek a világon egyik legimpozánsabb gyűjteményének tulajdonosa úgy döntött, hogy teljes, 480 ezer műtárgyat számláló kollekcióját elérhetővé teszi a világhálón, méghozzá ingyenesen.

Leonardo da Vinci Mona Lisájától kezdve a Milói Vénuszon át Eugène Delacroix A szabadság vezeti a népet című festményéig mindent meg lehet nézni a nappalinkban ücsörögve. Az ókori egyiptomi műkincsektől kezdve a reneszánsz szobrokon át az iszlám művészetekig minden alkotást élvezhetünk a fotelből – tabletünkön vagy telefonunkon „lapozgatva”.

Ami még nagy hír, hogy mindez teljesen ingyen elérhető, jelentette be a világhírű kiállítóhely elnök-igazgatója.

„A Louvre leporolja kincseit, a kevésbé ismerteket is beleértve. Most először bárki hozzáférhet a teljes műgyűjteményhez és mindehhez csak internetkapcsolatra van szükség, no meg egy okoseszközre, vagy asztali számítógépre” – mondta el Jean-Luc Martinez, a Louvre elnök-igazgatója.

A Louvre vezetése azt is reméli az egyedülálló vállalástól, hogy az online múzeumlátogatás felébreszti a vágyat az emberekben arra, hogy amint lecseng a járvány, élőben is felkeressék a múzeumot.

Az online tárlatvezetés ezen az oldalon érhető el. 

Forrás: euronews.com, Fotó: paris-city-tours.com

2021-04-01

Az 5 legjobb gyógynövény alvászavarok ellen

Az utóbbi időben az online sajtóban gyakran találkozhattunk azzal a kutatási eredménnyel, hogy a nem kielégítő alvás, a felborult cirkadián ritmus hosszú távon nem csupán koncentrációzavarokhoz, hízáshoz vagy krónikus fáradtsághoz vezethet, de akár még a rákos daganatok növekedését is elősegítheti.

Azt eddig is tudni lehetett, hogy a sok éjszakázással vagy váltott műszakkal járó munkahelyek nagyon egészségtelenek, hiszen felborítják a biológiai órát, csökkentik a melatonin-termelés hatékonyságát, és az is köztudomású, hogy a hét közben kihagyott alvásidőt sajnos nem lehet hétvégénként bepótolni. Az alvászavar ma már népbetegség, szinte mindenkit érint: az Alvás Világnapján megtartott budapesti konferencián többek között az is elhangzott, hogy ma már több mint 200-féle alvásproblémát tartanak számon.

Nagyon komolyan kell tehát venni az alvászavarokat, és nem megfelelő mennyiségű vagy minőségű alvás esetén feltétlenül megoldást kell keresni. Szabó Gyuri bácsi szerint sokat segít az alvászavarok esetén, ha nem idegeskedünk annyit, és estére kikapcsoljuk a kütyüket. Mindenkinek azt ajánljuk, hogy a hosszú távon függőséget okozó szintetikus altatók, nyugtatók, antidepresszánsok helyett első körben a gyengédebb, természetes hatású gyógymódokat térképezze fel, hiszen számos olyan gyógynövényünk van, mely segíthet rendezni ezt a komoly problémát. Ezeket a gyógynövényeket Gyuri bácsi, a bükki füvesember ajánlja az alvásproblémák enyhítésére. Az összeállítás minden gyógynövénye szerepel a VIII. Magyar Gyógyszerkönyvben, mint hivatalosan elfogadott, gyógyhatású növényi drog.

Citromfű, a leggyengédebb alvásjavító 

A gyógyászat történetében évszázadok óta ismert nyugtató, altató hatása miatt – a fűszer- és gyógynövényként egyaránt használatos – citromfű. Sokan a hosszú élet titkának tartják, még Paracelsus, a híres svájci orvos és polihisztor is azt tartotta róla, hogy meghosszabbítja az életünket. A citromfű nyugtatja a szívideget, erősíti az idegrendszert, ezenfelül altató hatása is közismert. Mindenféle idegfeszültségre, ideges szívpanaszokra, hangulatváltozásokra, alvászavarokra, és a premenstruációs szindrómát kísérő nyugtalanságra is ajánlott. Ha csak enyhe nyugtalanságot akarunk orvosolni vele, délelőtt igyuk, ha alvásproblémák ellen szeretnénk használni, este, lefekvés előtt is el kell elkortyolni egy csésze langyos citromfűteát. Ez a leggyengédebb hatású gyógynövény alvásproblémákra, akár kismamák is fogyaszthatják. 

Levendula, aminek már az illata is megnyugtat 

Régóta tudjuk, hogy az egyes illatoknak milyen komoly stresszoldó hatásuk van. Közülük is kiemelkedik a levendula, melynek virágjával az ókorban a fürdőket illatosították. A hagyomány szerint a levendula a szerelmespár egymás iránti hűségét, a házasfelek boldogságát, békéjét jelképezi. A levendula nyugtató, altató hatása közismert: egy-egy illatos levendulazsák nem csak a molyokat tartja távol háztartásunkban, hanem az éjjeliszekrényre vagy a párna alá helyezve kiváló alvássegítőként is szolgálhat. Levendulaolajat is párologtathatunk a hálószobában, ha nyugtalanul alszunk. Alvászavarok ellen levendulavirágból teát is készíthetünk, de meglehetősen csípős az íze, így jobb, ha keverékben fogyasztjuk. Gyuri bácsi teái közül ajánljuk például Az erdő csendje teát, mely különleges összetételénél fogva – levendula, szagos müge, közönséges szurokfű, orbáncfű, kamilla is van benne – segít belső egyensúlyunk megőrzésében éjjel-nappal egyaránt. 

A macskagyökér segítséget nyújt a hajszolt, stresszes időszakokban 

A macskagyökér a ma ismert leghatásosabb nyugtató gyógynövények közé tartozik. Stresszes időszakokban, idegesség, nyugtalan szívdobogás, migrénes fejfájás, idegi eredetű gyomorbántalmak esetén is alkalmazható. Vizsgaidőszakban, határidős munkák, magánéleti problémák esetén, hajszoltabb, nehezebb időszakokban is nagy segítség. Az álmatlanságot is hatékonyan enyhíti, de tudni kell róla, hogy antidepresszánsokkal, altatókkal és alkohollal együtt nem alkalmazható. Keverékben is nagyon hatásos! A Györgytea Macskagyökeres teakeverékének (más néven: Altató hatású teájának) összetevői között több nyugtató-altató hatású gyógynövényt is találunk (macskagyökér, komló, citromfű, orbáncfű, feketeribizli levél), melyek egymás hatását erősítik. Ez a tea ellazítja az idegeket, segíti a szervezet regenerálódását, pihenteti a fáradt idegrendszert, segít a békés alvásban. 

A sokoldalú orbáncfű, ami a 2019-ben az év gyógynövénye lett 

Tudta, hogy az orbáncfüvet Németországban az orvos írja fel altatónak, nyugtatónak? Az orbáncfű ugyanis nagyon hatékonyan csillapítja az idegességet és a depressziót. Számos babona is fűződik hozzá: régen azt tartották, hogy szétdörzsölt levele véd a démonoktól, ezért házak és istállók ajtajába akasztották csomóba kötve, hogy távol tartsák a rossz szellemeket. Alvásproblémák esetén este, lefekvés előtt igyanak belőle egy csészével. Jó tudni, hogy az orbáncfű erős hatású gyógynövény, ha egyedi teaként fogyasztjuk, napi rendszerességű használata nem tarthat tovább 6 hétnél. Altatók, nyugtatók, antidepresszánsok és vérhígító mellett nem ajánljuk fogyasztását, a fogamzásgátló tabletták hatékonyságát pedig csökkentheti. Az orbáncfű kihagyhatatlan alkotórésze a nyugató-altató hatású természetes készítményeknek, így Gyuri bácsi két gyógynövényes keverékteájában is szerepel összetevőként, Az erdő csendje teában és a Macskagyökeres teakeverékben. 

Komló, ami nem csak a lelket, de a gyomrot is nyugtatja 

A komló a kenderfélék családjába tartozó nyugtató-altató hatású gyógynövény, melyet régóta ismernek és használnak a népgyógyászatban. Szinte mindenki ismeri, mert a sörgyártás egyik alapanyaga. Hatóanyaga a tobozában található, ezt gyűjtik. Idegesség ellen, stresszoldásra, nyugtató teaként fogyasztható. Álmatlanság esetén enyhe altató hatása miatt alkalmazzuk. Vigyázni kell vele, kis mennyiségben (1-3 g) hatásos, nagy mennyiségben viszont ellentétes hatást válthat ki. Ideges gyomor- és bélrendszeri panaszok esetén is használható. Érdekesség, hogy a levendulához hasonlóan a komló illata is altató hatású: a komló tobozait párnába is lehet tenni, hogy alváskor a fejünk mellé helyezve könnyű álmot hozzon. 

Forrás: gyorgytea.hu, Fotó: medicalnewstoday.com

2021-04-01

Itt a nagy gyomkalauz – így irthatja ki a legagresszívabb

A különböző gazokkal bizony nem egyszerű szembe szállni, sőt, vannak olyan gyomnövények, amiket szinte lehetetlen kiirtani. Az úgynevezett agresszív fajokra érdemes különösen odafigyelni, hiszen megfojtják a saját kertünkben termesztett növényeket is.

Az alábbi útmutató segítségével viszont a kár és a bosszúság is megelőzhető, valamint könnyen beazonosíthatóak lesznek a gyomok és felvehetjük velük a harcot. A kerttulajdonosok gyommentes, rendezett kertekről álmodoznak, ám a gyomnövények sok fejtörést okozhatnak – írja a bhg.com. Szerencsére több alternatíva is létezik, amivel el lehet távolítani a gazokat, sok esetben még vegyszerhez sem kell nyúlni, egy egyszerű kesztyű vagy egy kis mulcs bőven elegendő.

1. Pitypang 

A lista rögtön egy kakukktojással kezdődik, ugyanis a pitypang egy igen megosztó növény. Vannak, akik gyomként tekintenek rá, sokan azonban csodanövénynek tartják. A gyepre veszélyes lehet, mert a földön heverő levélrózsák alatt a fűcsomók kipusztulnak, ami által foltos lehet a pázsit. Mechanikusan a legcélszerűbb irtani, ásóval kell kiemelni, azonban fontos odafigyelni, hiszen a szétdarabolt gyökérből több növény lesz! 

2. Fehér here 

A fehér herét a kerek, fehér virágcsomóiról lehet a legkönnyebben felismerni, kedveli a napfényt, a kertekben is a kevésbé árnyékosabb részeken terjednek el leginkább. Plusz nitrogént juttat a talajba, így valamivel hasznosabb, mint a többi gaz. Legegyszerűbb módon kézzel vagy posztemergens (állománykezelési) gyomirtással távolíthatóak el. 

3. Kerek repkény 

A kerek repkény, más nevén földi borostyán a parkok és a kertek árnyékosabb oldalán helyezkedik el, és leginkább késő tavasszal jelenik meg. Lila virágcsomói és kagylós levele alapján könnyen felismerhetjük őket. Célszerű kézzel eltávolítani a talajból, illetve tavasszal vagy ősszel a posztemergens gyomirtás is segíthet a kiirtásában. 

4. Kövér porcsin 

Ez a növény a száraz, napos területeket kedveli a leginkább, húsos leveleiről és sárga virágáról könnyen fel lehet ismerni. A többi növényhez hasonlóan egyszerűen kézzel érdemes kihúzni a talajból, valamint a posztemergens gyomirtás ajánlott. 

5. Sárga selyemmályva 

A selyemmályva elsősorban szántóföldi gyomnövény, főként kukoricaültetvényekben nő, de azutak mentén és kertekben is megtalálható, hiszen a tápanyagban gazdag, megművelt talajokat kedveli. Méretét tekintve akár 1 méter magasra is megnőhet, virágai élénk sárgák vagy narancssárgák. Eltávolítására a kézzel való kihúzás vagy a posztemergens gyomirtás is jó opció lehet. 

6. Kicsiny gombvirág 

Mára már az egész országban elterjedt növény, az egyik legkárosabb gyomnövényke egyike, mindemellett igen gyorsan növekszik. Mára már az egész országban elterjedt, a kertekben és a szőlőkben fordulnak elő leginkább, júliustól egészen a fagyokig. Permetezéssel és kézzel is el lehet őket távolítani. 

7. Disznóparéj 

A disznóparéj kedveli a napot, főként a naposabb tájakon fordul elő, de a kertekben egyaránt megtalálható sok esetben. Szőrös kis zöld virágairól könnyen felismerhető. Permetezés és kézi eltávolítás ajánlott, illetve tavasszal a talaj takarása is jó opció lehet. 

8. Mezei aszat 

Réteken, útszéleken, parlagon hagyott földeken tömeges, de a települések körül és vetésekben is sűrűn előfordul. Akár másfél méter magasra is megnőhet, tüskés, zöldes-szürke leveleiről és élénk lila virágzatáról könnyedén azonosítható. Talajtakarással, kézi eltávolítással és gyomirtással lehet védekezni a gyomok ellen. 

A teljes cikket az Agrárszektor oldalán olvashatják el. 

Forrás: agrarszektor.hu, Fotó: agrarszektor.hu

2021-03-26

Vigyázat, sms-ben érkezhet a kártékony kód

A csalók csomagküldő szolgáltatók nevében küldenek üzeneteket. A karantén-szabályok életbe lépése óta jelentősen megemelkedett az internetes vásárlások, valamint a csomagküldő szolgáltatók általi kézbesítések száma. A helyzet új lehetőséget teremtett a kiberbűnözőknek arra, hogy személyes adatokat szerezzenek meg, kompromittálják az elektronikus kommunikációt, és ezek felhasználásával további bűncselekményeket kövessenek el.

Az elmúlt napokban több lakossági bejelentést is érkezett a rendőrségre olyan SMS-üzenetekre hivatkozva, melyben a címzettet egy csomagküldemény rövid időn belüli érkezésére emlékeztetik. Az üzenet egy linket tartalmaz, amelyet megnyitva valamely csomagküldő szolgálat arculati elemeivel ellátott weboldal jelenik meg, azonban ott semmilyen funkció nem érhető el. Az oldal egyetlen célja, hogy az óvatlan látogató telefonjára vagy más okoseszközére egy kártékony kódot tartalmazó alkalmazást telepítsen, melynek segítségével az elkövetők hozzáférhetnek az eszközön tárolt adatokhoz. A támadás elsősorban Android-rendszert futtató eszközöket érint, melyeken települést követően az alkalmazás akár a netbank-applikációban tárolt adatokhoz is hozzáférhet.

Az áldozattá válás elkerülése érdekében fogadják meg az alábbi tanácsokat!

A támadás megelőzése céljából minden esetben ellenőrizze, hogy valóban attól a csomagküldő-szolgáltatótól kapja-e az értesítést, amelytől a csomagot várja!

Vegye figyelembe azt is, hogy a csomagküldő szolgáltatók saját, hivatalos weblapjukra irányítják át a felhasználókat a csomagkövetési rendszer eléréséhez! A legtöbb esetben a szolgáltatók közvetlenül az üzenetben is tájékoztatják a csomagkézbesítés várható időpontjáról, azt nem szükséges külön felületen ellenőrizni.

Az üzenetben érkezett hivatkozásra kattintás előtt minden esetben érdemes megtekinteni, hogy milyen címen nyílik meg az adott tartalom, és amennyiben ez már látszólag is eltér a szolgáltató valós oldalától, azt mielőbb zárják be! Az androidos eszközökön nem javasolt az ismeretlen forrásból származó alkalmazások telepítésének engedélyezése. Ezen kívül célszerű lehet valamilyen biztonsági szoftver használata is, amely automatikusan blokkolja a kártékony tartalmak elérését.

Forrás: police.hu, Fotó: police.hu

2021-03-25

Így vigyázzunk szeretteinkre az új koronavírus járvány idején

A csalók minden lehetőséget megragadnak és leginkább az idős emberekre fókuszálnak, akik egyedül élnek. Beszélgessünk rokonainkkal a veszélyekről! 

Világszerte tapasztalható, hogy az új koronavírus által terjesztett járvány miatt megjelentek az olyan ál-értékesítők, akik weboldalakon, közösségi oldalakon, e-mail címeken és telefonon keresztül kínálnak egészségügyi eszközöket és újonnan már a vakcinával történő oltásra is ajánlkoznak vagy erre hivatkozva személyes adatokat próbálnak kicsalni.  

A csalók klinikai, kórházi dolgozóknak, háziorvosnak vagy önkormányzati dolgozónak kiadva magukat személyesen vagy telefonon keresztül igyekeznek megtéveszteni az idős embereket az oltásra hivatkozással. Előfordulhat, hogy személyesen keresik meg az idős embereket, ekkor egészségügyi dolgozók által viselt fehér ruhában jelennek meg. Adategyeztetést végeznek, személyes és bankkártya adatokat kérnek annak érdekében, hogy az általuk hivatkozott szervezet nevében (pl.önkormányzat) a járvány miatt támogatást tudjanak átutalni a felhívott részére, egyben – látszólag – a védőoltásra is regisztrálnak. 

Személyes és pénzügyi adataink komoly értéket képviselnek. Ha ezek illetéktelen személyek számára hozzáférhetővé válnak, az jelentős anyagi károkat okozhat.

A rendőrség tanácsa arra az esetre, ha valaki ilyen hívást kap:

  • Járjon utána, hogy valóban a hivatkozott szervezet vagy hivatal kereste meg: tegye le a telefont, majd hívja fel a telefonáló által megjelölt intézményt!
  • Tegyen fel ellenőrző kérdéseket:Kérdezze meg a hivatkozott szervezet központi elérhetőségét, a hívó nevét, beosztást!
  • Legyen gyanús, ha pénzátutalásról esik szó, illetve felajánlják, hogy az utalás lebonyolításában segítenek!
  • Bankkártya adataikat semmilyen körülmények között ne adják meg ismeretleneknek se telefonon, se személyesen!
  • Nyilvános helyen, idegenek jelenlétében ne beszéljenek magánügyeikről, mert visszaélhetnek az információkkal!
  • Ne adja meg személyes adatait ismeretleneknek!
  • Ha felmerül, hogy bűncselekményt próbáltak meg elkövetni Ön vagy hozzátartozója sérelmére, azonnal hívja a 112-es segélyhívószámot!

A rendőrség célja, hogy az elkövetési módszer tudatosításával lehetőleg senki ne dőljön be a csalóknak. Minél többet beszélgetnek erről idős rokonaikkal, ismerőseikkel, annál kisebb eséllyel csaphatják be őket. 

Forrás: Országos Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály / Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály, Fotó: atriumhealth.org

2021-03-19

Az 5 legjobb gyógynövény mozgásszervi panaszokra

Mozgásszervi problémák esetén van néhány aranyszabály, amit érdemes betartani. Az egyik a tudatos táplálkozásra való áttérés, és az esetleges túlsúly leadása, mert a fölösleges kilók sajnos megterhelik az ízületeket. Gyuri bácsi azt is mindig hangsúlyozza, hogy ízületi bántalmakkal is sokat kell mozogni, nem szabad a fájdalom vagy a berozsdásodott test miatt lemondani a rendszeres mozgásról. 

Csípőkopás, térdkopás: segíthet a fekete nadálytő alkoholos kivonata 

Az ízületi kopás nem csupán az idősebbeket, a túlsúllyal rendelkezőket érinti, sokan már a harmincas-negyvenes éveikben is megtapasztalhatják. Mozgást beszűkítő, fájdalmas hatása van, és érintheti a csípő területét, a térdet vagy a gerincet is. Ha a fájdalom nem csökkenthető, sokszor az ortopédiai műtét tűnik az egyetlen kiútnak. De mielőtt ebbe beletörődnénk, adjunk egy esélyt a természetes módszereknek! Ennek nélkülözhetetlen eleme a testsúly normalizálása és a rendszeres gyógytorna. Az állati eredetű zselatin is rendkívül fontos: joghurtba lehet keverni egy-egy kanállal, vagy hagyományosan, kocsonyaként is fogyasztható, de emellett külsőleg, zselatinos pakolásként is használjuk. Külsőleg a fekete nadálytő alkoholos kivonatával érdemes bekenni a fájó részt, ez enyhíti a kellemetlen érzést. Ez a kivonat különben zúzódásra, sportsérülésekre, gerincfájdalom enyhítésére, véraláfutás kezelésére is éppolyan hatékony. 

Ínhüvelygyulladás ellen egy univerzális gyulladáscsökkentővel, a Kamillás teakeverékkel 

A Kamillás teakeverék minden gyulladásos tünetre kiválóan alkalmazható, így ínhüvelygyulladásnál is jó szolgálatot tesz. Az ínhüvelygyulladás nem függ az életkortól, tüneteit általában valamilyen monoton, ismétlődő mozgássor váltja ki (leggyakrabban a számítógépes munka), és többnyire a csukló és a kézfej területe érintett. Napi 1-3 csészével nyugodtan lehet inni a Kamillás teakeverékből a tünetek enyhüléséig, és körömvirág kenőccsel vagy fekete nadálytő alkoholos kivonattal is érdemes bekenni a sajgó részeket. Ezenfelül váltsunk csuklótámaszos egérpadra, és monoton terhelésnél, mielőtt begörcsöl a kezünk, iktassunk be egy kis kéztornát! 

Ízületi gyulladásra mezei zsurló tea 

Az ízületi gyulladás esetében Gyuri bácsi mindig azt emeli ki, hogy veseprobléma áll a háttérben. Ha a vese nem működik kifogástalanul, a méreganyagok nem tudnak kitisztulni, és lerakódnak az ízületekben. A mezei zsurló tea rendszeres fogyasztása csökkentheti a fájdalmas tüneteket, mert segíti a veseműködést. 6 hetes kúrát ajánlunk, napi egy csésze zsurlótea fogyasztásával. Még egy érdekes tipp: a mezei zsurló forrázatát fürdővízhez is adhatjuk: 2-3 liter zsurlótea elég egy kád vízhez, melyben 15-20 percig kell tartózkodni. Gyulladáscsökkentésre persze a már fentebb említett Kamillás teakeverék is bátran fogyasztható. (Az ízületi gyulladás megelőzését pedig nem lehet elég korán kezdeni, akár már huszonévesen érdemes rászokni, hogy egyik héten iszunk egy mezei zsurló teát, másik héten csalánt, az azt követő héten pedig tejoltó galajt. A csalán és diólevél teával végzett rendszeres tisztítókúra is nagyon hasznos.)

Erdei málnalevél tea a köszvényeseknek 

A köszvény, melyet a megemelkedett húgysavszint okoz, szintén nagyon fájdalmas mozgásszervi panaszokkal jár. Gyuri bácsi elsősorban a tudatos táplálkozásra figyelmezteti az érintetteket, érdemes kevesebbet fogyasztani azokból az ételekből, melyek húgysavat termelnek (ilyenek pl. a vörös húsok, belsőségek, hurka, kolbász…), és az alkoholfogyasztást is vissza kell fogni. Az erdei málnalevél teáját minden köszvényesnek napi egy-két csészével ajánlja a bükki füvesember, de erdei szederlevél teával is keverhető egyenlő arányban. 

Izomlazításra pásztortáska alkoholos kivonata 

A pásztortáskát elsősorban vérzéscsillapítóként ismeri a fitoterápia, de az izomműködést is erősíti. Túlhajtotta magát edzés közben, és alig tud lábra állni, annyira izomláza van? A pásztortáskát évszázadok óta használják izomlazításra, izomfájdalmak enyhítésére a népi gyógyászatban magas szaponin- és flavonoidtartalma miatt. A pásztortáska alkoholos kivonat csak külsőleg használható – az érintett területet napi 2-3 alkalommal kell bekenni, és rövidesen enyhülni fog a fájdalom.

Forrás: gyorgytea.hu, Fotó: medicalnewstoday.com

2021-03-18

Tavaszi hagymás virágok ápolása

Ha valaki az első tavaszi napon megkívánja a tulipánt, nárciszt, jácintot a kertjébe, akkor elkésett: ősszel kell ültetni őket. Tavasszal csak gyönyörködhetünk.  

Ők a tavasz érkezésének első hírnökei, akiknek a gazdag virágzását azonban előző ősszel, szeptemberben kell előkészíteni. Különös növények olyan tekintetben, hogy az első, meleg napok után váratlanul kibújnak a földből, látványosan virágoznak és néhány hét múlva a levelük is elszárad, teljesen eltűnnek, annyira, hogy rendszerint meg se tudjuk mondani, hogy hol is voltak.

Hova ültessük? 

A legkorábbi a citromsárga virágú téltemető, őt követi a krókuszok sokasága és a hóvirág, amely gyakran a hó alól bújik elő. A később, március-áprilisban virágzók szeretik a napos helyet, de jól érzik magukat a nagyobb cserjék és a kisebb fák árnyékában is, hiszen mire ezek kilombosodnak, addigra a virágok már el is nyíltak. Ilyen a tulipán, a nárcisz, a jácint. 

Milyen mélyre tegyük a hagymát? 

Ügyeljünk a hagymák őszi ültetésénél, mert a szép virágzást a helyes ültetéssel alapozzuk meg. A hagymák helyét készítsük elő ásással, a talaj javításával. Készítsünk kis gödröt a számukra, amihez hagymaültetőt ajánlatos és praktikus használni. A kis hagymákat 5-10 cm mélyen kell elhelyezni. Minél nagyobb a hagyma, annál mélyebbre kerüljön: a tulipán csak 8-10 cm-re, de a nagy hagymájú császárkorona 25-30 cm-re. 

Már ősszel kihajthatnak 

Az elültetett hagymák rövidesen meggyökeresednek, sőt a zöld hajtásuk is megjelenik a talaj felszínén. Ezeket ne tessék félteni a zord időjárástól, nem fagyérzékenyek, károsodás nélkül átvészelik a telet. A tavaszi hagymásokat csoportosan szép ültetni, élénk színeikkel így mutatnak a legjobban. Virágágyban, később nyíló évelők között, sziklakertben, sőt még a pázsitban is szépek. Az utóbbi esetben a hagymások elnyílásáig a gyepet óvatosan kell nyírni! 

A teljes cikket Bálint gazda honlapján olvashatják el. 

Forrás: balintgazda.hu, Fotó: Pixabay.com

2021-03-10

Nyilvánosan értékelhetjük az egészségügyi ellátást

Január 28-tól minden közfinanszírozott szakellátásban részesülő páciens és hozzátartozója közvetlenül megoszthatja véleményét az ellátásról a jobbulast.info weboldalon. A vélemények alapján konkrét intézményekről, szakterületekről kapunk tájékoztatást.

Alulról jövő kezdeményezésekkel is lehet változásokat elérni és fejleszteni az egészségügyi ellátást – vallja a Jobbulást! Alapítvány. A páciensektől érkező reakciók egyrészt rávilágíthatnak az intézményi szinten megoldható, de mindeddig rejtve maradt problémákra, a nagyobb léptékű kérdésekre pedig releváns adatokkal alátámasztva hívhatják fel a döntéshozók figyelmét.  

A vélemények alapján konkrét intézményekről, szakterületekről kapunk tájékoztatást. A 10 kérdés összességében vizsgálja a páciensek és hozzátartozóik ellátásban tapasztalt élményét. Kitér a higiéniai, személyi és tárgyi körülmények értékelésére.

Szakértő kezekben vagyunk 

A két hónapos nyári pilot időszakban 8 szakrendelőben folyt a tesztelés. A közel 500 visszajelzés döntő többsége pozitív volt. Az ötös skálán osztályozható válaszok átlaga 4,74.  Legmagasabb pontszámok a szakértelemre vonatkozó kérdésre érkeztek. 

– Szeretnénk hangot adni a pácienseknek, ezáltal szemléletváltást előidézni az egészségügyben. Ma már mindennapos, hogy szállásfoglalás, vagy bármilyen vásárlás után elmondjuk véleményünket.  Tudjuk, hogy a szolgáltatók számára fontosak a visszajelzések és ezek mentén tervezik fejlesztéseiket. Ezt a szemléletet szeretnénk meghonosítani az egészségügyben is – foglalta össze hosszútávú elképzeléseiket dr. Pákó Judit, az alapítvány kuratóriumának elnöke.

„Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a pozitív értékelések is megjelenjenek, hiszen legtöbbször a negatív tapasztalatokból lesz hír. A partneri kommunikáció és a pozitív visszacsatolás viszont óriási motivációt jelenthet az ellátóknak” – tette hozzá a szervezet vezetője.

Dr. Czermann Imre, a pilotban részt vevő Terézvárosi Egészségügyi Szolgálat vezetője azt vallja, hogy a gyógyuláshoz nélkülözhetetlen a betegek bizalma és együttműködése. Önmagában az is bizalomépítő, hogy kíváncsiak vagyunk a véleményükre, sőt mások tapasztalatait is megismerhetik. Minden vezetőnek kötelessége a hosszú távú célok kitűzésén kívül minden apró észrevételre is figyelni, majd tervezni, cselekedni és az újabb visszajelzések alapján korrigálni. A kezdeményezés nem áll meg a jó gyakorlatok és a problémák feltárásánál. A visszajelzések alapján szükségesnek tartott beavatkozásokhoz támogatást is nyújt a kórházaknak és szakrendelőknek a Jobbulást! Alapítvány. Érintésmentes fertőtlenítőszer-adagolókat és várótermi padokat már a tesztüzemmód eredményeképpen beszereztek a projektben részt vevő intézményeknél. Azzal, hogy hangot adunk a pácienseknek, nagy lépést teszünk az értékalapú egészségügy, a minőségibb ellátás felé” – foglalta össze az alapítvány vezetője. 

Forrás: medicalonline.hu, Fotó: jobbulast.info

2021-03-08