Sok szenior tanítványom panaszkodik arra, hogy alig tudnak tartalmas időt eltölteni unokáikkal. A gyerekek vagy tanulnak, vagy edzésre járnak, vagy barátaikkal vannak, vagy nyomkodják a digitális eszközök gombjait. Nincs idő beszélgetni, közös élményeket szerezni. Így a nagyszülő-unoka kapcsolatok az idő múlásával lassan elkopnak, kissé vagy nagyobb mértékben kiüresednek. Nyilvánvaló, hogy ennek elkerülésére mindkét generációnak tennie kell. Az egyik legjobb megoldás lehet egy közös filmnézés megszervezése.

A Hadik című film minden generációnak élmény

Egy jó film minden generációnak élményt ad. A közös filmnézés pedig közös élményt ad. Például a Hadik című magyar film. Szikora János rendező történelmi filmjét idén márciusban mutatták be, s remek alkalom lehet arra, hogy bármelyik nagyobb moziba közösen, unokáinkkal együtt elmenjünk.

Ezekben a mozikban ma már nem kérdés, hogy a legkényelmesebb székekben ülhetünk, és leggyakrabban dolby hangminőségben élvezhetjük a filmeket. Így minden generáció számára garantált lehet a tartalmas kikapcsolódás. Vagy még inkább a „bekapcsolódás”. Hiszen az igazi művészi élmény éppen arról szól, hogy bekapcsolódom egy érdekes, különleges, magával ragadó világba, s ettől végül magamat is jobban megértem.

A Hadik című film pontosan ilyen, hiszen minden generáció megértheti „magát”: ugyanis rólunk, magyarokról szól. Egyrészt Hadik Andrásról és huszárairól, akik 1757-ben huszárosan bevették Berlint, s ezzel megfordították az osztrák-porosz örökösödési háború menetét. Másrészt pedig arról, hogy rólunk magyarokról mit tud és mit képzel a „Nyugat”, milyen szerepet szán nekünk társadalmi és politikai küzdelmeiben.

Kiváló színészi alakítások és történelmi hűség

A kiváló színészi alakításokkal (mások mellett Trill Zsolt, Reviczky Gábor, Mucsi Zoltán) elénk kerülő, valamivel több, mint másfél órás filmben az idősebbek élvezhetik a történelmi pontosságot, hiszen az események voltaképpen mind úgy történtek, ahogyan azok elénk kerülnek. Ha van idejük és kedvük rá, el is magyarázhatják a 18. század közepének történelmi-társadalmi világát unokáiknak, akik nagy valószínűséggel tátott szájjal fogják ezt hallgatni. Hiszen számukra Mária Teréziáról a jól megjegyezhető dátumon (1777 – Ratio Educationis) túl legföljebb az „életünket és vérünket” juthat eszükbe, amikor a magyar rendek elfogadták az ifjú császárnő szolgálatát. Esetleg beugrik még Mária Terézia fia, a kalapos király, II. József, akit érthetetlenül nagy részletességgel tanulnak a középiskolások. Nem valószínű viszont, hogy sokat tudnak a huszárokról, és Hadik akkoriban az egész világot bejáró hőstetteiről. Ha ezeket megismerik, büszkébbek lesznek magukra és hazájukra.

A moziélmény többet is ad

Fontos, hogy ezeket az ismereteket és érzéseket átadjuk a fiatalabb generációnak. Bármilyen meglepő is: a nemzeti érzések, az „oikophilia” (helyhez tartozás) kialakítása nem a politika és nem az iskola feladata elsősorban, hanem a szülőké és a nagyszülőké. Nem pusztán arra kell megtanítanunk gyermekeinket, hogy kritikus helyzetekben hogyan érdemes viselkedni, hogy önmagukat és szeretteiket megmentsék és segítsék, hanem arra is, hogy kik vagyunk mi, honnan jöttünk, hogyan kerültünk a Kárpát-medencébe, s ott mi, magyarok milyen szerepet játszottunk több mint 1000 évig. Ha ezt általunk is megerősítve megértik, büszkék lesznek arra, hogy egy nagyszabású és sikeres történet szereplői, amely nem pár évszázadra, hanem több mint egy ezredévre nyúlik vissza. Egy ilyen közös élmény és közös tudás pedig még jobban megerősíti a generációk közötti kapcsolatot és lehetőséget teremt a további közös beszélgetésekre. Így válhat egy moziélmény összekötő kapoccsá a nagyi és az unokák között…

Szerző: Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató, az Odaadó Támogató Szakértője

 

A cikk a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. támogatásával készült.

A menopauza időszakát az orvostudomány 45 és 55 év közöttre teszi. Ebben az időszakban megváltozik a női test és a lélek is. Sajnos nagyon sok nő azt érzi ebben az időszakban, hogy ő már „öreggé”, „nem igazi nővé” és „haszontalanná” válik, s ez lelki instabilitást okozhat. Vajon mi az oka?

Az ókori görög mitológia ismert alakja Atalanté (más változatokban Atalanta, az amerikai város nevében: Atlanta). A róla szóló történetek szerint édesapja, a hős Iasziosz fiút várt, s amikor meglátta gyönyörű, erős és egészséges leányát, csalódottságában kitette őt egy sziklára, sorsára hagyta. Itt azonban az istenek kegyéből egy anyamedve rátalált rendszeresen szoptatta, majd egy vadászcsapat nevelte fel. Atalanté végül hatalmas erejű, férfiakat is legyőző nővé vált, aki több háború hőse lett. Nemcsak egy tragikus véget ígérő jóslat, hanem saját akarata miatt sem kívánt magának férjet: nem fogadta el női és anyai szerepét. Másra, férfias tettekre érezte hivatottnak magát. A történetet ismerve nem meglepő, hogy az orvostudomány, az egészségügyi jog és a pszichológia már több mint fél évszázada beszél az úgynevezett  Atalanta-szindrómáról. Ez a tünetegyüttes elsősorban azt jelenti, hogy az ifjú lányok – különösen az ún. „fiús” természetűek – nehezen barátkoznak meg a nőiség első jeleivel, leginkább a menstruációval, és súlyos, fizikai és lelki tüneteket produkálnak emiatt. Ezeket nem egyszer csak gondos terápiával lehet és kell gyógyítani.

A fordított Atalanta-szindróma

A történetet ismerve felmerült bennem a kérdés: vajon az élettörténetünk másik felén működnek-e hasonló történetek, amelyek egyfajta fordított tükörképként épp arról szólnak, hogy a lány/asszony a menopauza hormonális változásai során, s még inkább utána úgy érzi, hogy ő már nem igazi nő, s ettől frusztrált vagy éppen beteg lesz? Rövid kutatással kiderült, hogy ez a helyzet létezik, s ha létezik, el is kell nevezni. Így született meg a fordított Atalanta-szindróma kifejezés.

Mielőtt erre rátérek, fontos hangsúlyozni néhány tényt. A menopauza időszakát (amely kifejezést a „méné” – hold, „ménész” – hónap, és a „pausa” – szünet ógörög szavakból alakították ki) az orvostudomány 45 és 55 év közöttre teszi. Sokaknak előbb, akár a negyvenes évei elején kezdődik. Ebben az időszakban a menstruáció elmarad, a test és a lélek elkezd megváltozni. A leggyakoribb külső tünetek a súlygyarapodás, az izmok feszességének csekély csökkenése, a fáradtság, az ingerlékenység és az alvási problémák. Sajnos, nagyon sok nő azt érzi ebben az időszakban, hogy ő már „öreggé”, „nem igazi nővé” és „haszontalanná” válik, s ez lelki instabilitást okozhat, amely többek között depresszív, de akár agresszív viselkedésben is testet ölthet – és ilyenkor jön a „klimaxos nő” társadalmi vádja…

Miért érzik a nők, hogy elveszett a nőiességük?

Mivel erről a témáról egy férfi kutatónak, aki ráadásul nem is szakpszichiáter, rendkívül nehéz beszélgetnie élőben, ezért az internetet hívtam segítségül. Az egyik szenior akadémiai közösségből, ahol rendszeresen tanítok, harminc, önként vállalkozó asszonyt interjúvoltam meg e-mailben. Arra kértem, meséljék el, volt-e hasonló tapasztalatuk, mit éltek át a menopauza során és után. Nem kérdőíveztem, hanem ezt az egyetlen kérdést tettem fel, és hagytam, hogy sokat írjanak, mindenki annyit, amennyit szeretne. Azt kértem, hogy a dokumentumokat nyomtassák ki, és tegyék be egy közös mappába, így az anonimitás is teljességgel megtartható lett.

A válaszaik megdöbbentőek voltak: mindenki meghatározta – igaz, jelentősen különféle fokokban – ezeket a jelenségeket! Elsősorban azt, hogy a menstruáció 45 és 55 év közötti teljes elmaradása környékén saját nőiességükben éreztek csorbát. Ami még inkább figyelemfelkeltő volt: 11 ember – tehát több mint az egyharmad! – azt írta, hogy ez az érzés teljesen igaz is, ekkortól valóban más emberekké váltak. Sokkal kevésbé érezték magukat nőnek, miközben többen megjegyezték azt is, hogy egyébként fizikai és lelki értelemben köszönik szépen, de alapvetően jól vannak így, sok évvel a menopauza után. A fordított Atalanta-szindróma tehát egyértelműen létezik, s nyilvánvalóan komolyabb további kutatásokat igényel, amelyeket szakpszichológusoknak és pszichiátereknek érdemes elvégezniük, a korábbi fogalmi rendszerekkel összekapcsolva.

Ötven felett sok nő kapja azt a jelzést, hogy már nem olyan vonzó

Ebben a rövid írásban azt hiszem, elsősorban nem a kérdés kutatói boncolgatása az érdekes, hanem az, hogy mitől érzi magát kevesebbnek egy nő a menopauza során és végeztével a 21. század elején, Európa közepén? Úgy gondolom, hogy erre nem elsősorban az orvostudomány és nem is feltétlenül a pszichológia adhat hiteles választ, hanem a kultúratudomány. Hiszen nyilvánvalóan a kultúránk ifjúság- és nőképe az, amely ezeket a határokat kijelöli, s a frusztráltság érzése elsősorban ebből származik.

A negyven- és ötven év feletti nő ugyanis nagyon gyakran azt a jelzést kapja a szűkebb és tágabb környezetétől, legrosszabb esetben saját partnerétől, vagy gyermekeitől, hogy ő már nem annyira vonzó, izgalmas, kívánatos, s így az amúgy is meglévő aggodalmai az egekbe emelkednek. Egyértelmű tehát, hogy az ageizmussal (életkori diszkrimináció) átitatott, kegyetlenül ifjúságcentrikus kultúra az, amely a félelmeket létrehozza. Maga a nő egy komplexebb nézőpontból fizikai, lelki és szellemi értelemben nem változik túl sokat, közvetlenül a menopauza előtt, közben és utána. Akkor sem, ha ezt a változást akkor, éppen ezekben az éveket taposva sokan radikálisnak és hatalmasnak érzik.

Mit tehetünk azért, hogy a környezetünkben élő lányok, asszonyok ne váljanak a menopauza közben és után fordított Atalanta-szindrómássá? – tehetjük fel a kérdést. Mit tegyünk azért, hogy a hölgyek ne botox-kezelésekre, állandó és sérüléseket okozó konditermi edzésekre vagy éppen pszichiáterekhez járjanak? Avagy éppenséggel a szűkebb és rövidebb szoknyát választva a fiatalabb fiúk vagy férfiak körében akarjanak hódítani, mert nem tudják feldolgozni az ageing (öregedés) természetes folyamatát, és már nem érzik nőnek magukat?

A család és az elfogadó környezet támaszt nyújthat

Azt hiszem, erre a válasz sokkal egyszerűbb, mint elsőre gondolnánk: az elfogadó, szerető környezet. Elsősorban a közvetlen társ, aki minden pillanatban jelzi, hogy neki a nő, akit a legjobban szeret, továbbra is a legfontosabb, az egyetlen és a legszebb a világon. S ezt akkor is tudatosítja, ha a szeretett nő nehezebb periódusban van, például a hormonális változások kiváltotta nyugtalanság, lelki bizonytalanság, hangulatingadozás, testi változások és a gyakorta fellépő alvásproblémák miatt.

Emellett természetesen a tágabb család is nagyon fontos, amelynek tagjai nem csak anyaként vagy éppenséggel nagymamaként kellene, hogy tekintsenek az idősödő családtagra. Kellő rendszerességgel fontos jelezni: érzik nemcsak szülői, hanem női jelenlétét, szeretetét, melegségét, kisugárzását és szépségét is. Ha egy szerető és együttműködő környezetben történik az idősödési folyamat, az jelentősen tudja ellensúlyozni, s akár meg is tudja oldani a félelmeket. Együtt kell tehát tennünk azért, hogy ne alakuljon ki a fordított Atalanta-szindróma, ahogyan kamaszkorban is segítünk lányainknak, húgainknak, nővéreinknek, ha a változásokkal kapcsolatos problémákat élnek át.

Az idősödés folyamata nem egyenletes

A fordított Atalanta-szindróma azért is súlyos probléma, mert a menopauza utáni szakasznak van egy másik, fontos jellemzője, amelyet a társadalmi-környezeti nyomás sokaknál sajnos zárójelbe tud tenni. Sok hatvan év feletti női tanítványom arról beszél, hogy a menopauza utáni időszakban egyébként, fizikai és sokszor lelki értelemben is sokkal jobban érzik magukat, mint negyvenes éveik végén–ötvenes éveik elején. Sőt, szellemileg is inkább erősebbnek érzik magukat, mint egy évtizeddel korábban. Bármilyen furcsa is elsőre, de ki kell mondani: az öregedési folyamat nem egyenletes, az évek előrehaladtával lehetnek kifejezetten jobb egészségi és lelkiállapotaink is. Ha ez így van, felmerül a kérdés: hogyan érhető el még több nő számára ez?

60 felett jobban érezzük magunkat, mint 50 évesen

Például úgy, amire már utaltam: ne engedjünk a társadalmi nyomásnak, és az általunk szeretett nő társaságában éreztessük vele, hogy a menopauza okozta változások mégsem olyan radikálisak. S mi, teljesen természetes módon – hiszen ez az igazság! – ugyanolyan fantasztikus nőként tekintünk rá, mint korábban. Ez már önmagában egy nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lelki és fizikai állapotot hozhat vissza, tehát: hatvan felett jobban érezhetjük magunkat, mint 50 körül!

Ehhez hozzájárulhat egy különös helyzet is. Negyvenes éveink végén a munkában a legaktívabb időszakunkat éljük. Emellett kamasz vagy fiatal felnőtt gyerekeinkről is gondoskodnunk kell. Szülői értekezletről meetingekre rohanunk, miközben figyelnünk kell a jó megjelenésre is, de ott van a fejünkben az esti bevásárlólista és az, hogy holnap jön majd a villanyszerelő vagy be kell mennünk a bankba. Valószínűleg menopauzától függetlenül is állandó lenne bennünk a fáradtság érzése, és akkor is azt hinnénk, hogy sohasem érünk a feladatok végére. Hatvanas éveink elején viszont gyerekeink már nagy eséllyel kirepültek, a munkafeladatok sem akkorák, így életünk tempója egészségesen lelassul. Fizikai és lelki békénk helyreállhat. Hatvan felett tehát jobban érezhetjük magunkat, mint 50 körül!

Van, ami jobban megy idősebb korban

Az emberi élet előrehaladtával egyes fizikai és mentális képességeink csökkennek, de – bármily meglepő – van, ami javul. A hétköznapi ember ezt élettapasztalatnak, az időstudomány krisztallizált intelligenciának mondja. Egyszerűen arról van szó, hogy jobban, komplexebben látjuk a világot, és így saját életünket is jobban tudjuk szervezni. Egy hatvan körüli ember tudatosabban tud koncentrálni a lényeges feladatokra, és jobban be tudja osztani az idejét – éppen ennek az intelligenciának a jóvoltából. Így megtörténhet az, hogy éppen a krisztallizált intelligencia nyugtatja meg, csitítja le a lelki háborgásunkat, és osztja be erőnket és erőforrásainkat, tehát: a jobb szellemi-mentális állapotnak köszönhetően hatvan felett jobban érezhetjük magunkat, mint 50 körül!

Hangulatunk, életkedvünk alapvető meghatározója a fizikai állapotunk. A menopauza idején – ahogy azt jeleztem – hőhullámokat, nagy hangulatingadozásokat, éjszakai felriadásokat, sokkal kevesebb alvást, súlygyarapodást lehet tapasztalni, ami az életszakasz végén teljesen véget ér, ezek a problémák gyakran teljesen eltűnnek. Nem meglepő, hogy számos hatvanas, aki korábban is figyelt testi és lelki egészségére, azt éli át, hogy jobban érzi magát, mint ötven éves korában. Egy kicsit magában szégyenkezik is emiatt, mert azt gondolja, hogy az öregedés egyenes vonalú, egyenletes folyamat, hiszen a társadalom ezt akarja vele elhitetni.

A példákból látszik: az ageing (öregedés) szerencsére csak nagy általánosságban mondható egyenes vonalú folyamatnak. Valójában, a személyes életünkben ez az egyenes vonal egészen más formákat és íveket vehet fel. Ehhez arra van szükség, hogy mind a menopauza időszakában, mind később egyszerre ügyeljünk fizikai állapotunk megtartására, lelki kiegyensúlyozottságunk megőrzésére, szellemi-mentális állapotunk fenntartására és spirituális békénkre, harmóniánkra. Ha ezt meg tudjuk valósítani, akkor a menopauzát nem egy női létünket tönkretévő eseménysorozatnak, a menopauza utáni szakaszt pedig egy letisztult, bölcsebb és harmonikusabb időszaknak látjuk, s ezzel a bölcsességgel könnyebben fogadjuk az öregedés okozta természetes fizikai és lelki változásait is!

Szerző: Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató, az Odaadó Támogató Szakértője

 

A cikk a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. támogatásával készült.

Tavasszal, amikor lekerülnek a télikabátok, vastagabb pulóverek, sokan elhatározzák, hogy fogyókúrázni kezdenek. Számtalan módszer létezik, az utóbbi években jelent meg például az intermittent fasting (IF) fogalma. Szabad fordítással „időszakos böjtölésnek” lehet lefordítani. Ennek az a lényege, hogy az ember bizonyos időablakokat jelöl ki magának, amikor nem fogyaszt táplálékot. Van-e ennek előnye és mi a hátránya?

Időszakos böjtölés: előnyös vagy inkább hátrányos?

Az intermittent fastingnak különféle formái honosodtak meg az USÁ-ban és Európában. A leggyakoribb az úgynevezett 12 órás böjt, amelyet helyesen 12-12 órásnak nevezhetünk. 12 órán keresztül semmit sem lehet enni, majd a következő 12 órában kétszer vagy háromszor ehetünk keveset. Ez jelentheti azt, hogy az ember este 11 óra körül lefekszik, majd egyszerűen kihagyja a reggelit, és megvárhatja az étkezést az ebédig.

Az időszakos böjtölés abban a formában is létezik, hogy a reggelit elfogyasztja valaki, de nem ebédel és uzsonnázik, azonban végül eszik egy korai vacsorát. Létezik a napi 16 órás koplalás-forma is: ezzel a valójában 16-8 IF-ütemezéssel kétségtelenül gyorsabb eredményeket érhetünk el. A legtöbb ember ennél a formánál úgy dönt, hogy napi két étkezést és közben egy-két, kisebb harapnivalót elfogyaszt, egy maximum 8 órás időtartamon belül (leginkább reggelit, tízórait és délutáni ebédet), aztán viszont semmit. Találkozhatunk azzal az esettel is, hogy az étkezési időszakot dél és este 8 közé, vagy reggel 8 és délután 4 közé helyezik.

Ezek a beosztások aztán különféle bontásokra, ütemezésekre kerülnek. Van, aki az időszakos böjtölést két-három hónapig folytatja, s ettől szépen le is fogy. Van, aki 5 napig böjtöl, 2 napig rendesen táplálkozik. Sőt: olyan is van, aki naponta vált: egy nap rendes táplálkozás, egy nap fogyókúra.

Időszakos böjt helyett kiegyensúlyozott táplálkozás

Általánosságban elmondható, hogy ezekkel a trükkökkel ugyan elérhetünk pár kiló veszteséget, sőt: a hosszabb kúrákkal akár nagyobb súlytól is megszabadulhatunk. Azonban visszatérve a normális étkezési ütemre a legtöbb esetben nagyon gyorsan visszaszedjük a leadott súlyt.  Ennek egyszerű oka van: a szervezet a böjti időszakban éget, majd amikor visszaáll a „normális” időszak, a szokottnál is jobban felhalmoz, készülve az újabb fogyási traumára. Fogyni tehát lehet ezekkel a módszerekkel, de az eredmény korántsem lesz tartós.

Fogyni 50 felett – mire figyeljünk?

50 év felett pedig arra is figyelni kell, hogy a hormonális változások hatására az ember szervezete megváltozik, és a fogyás sokkal lassabb, sok türelmet igényel.

Akkor mi a megoldás? Bármilyen fogyási programnál a legfontosabb a rendszeres mozgás. A szervezet olyan, mint egy motor: meg kell találni a nekünk legjobban tetsző, hozzánk illő, megfelelő mozgással a kényelmes „alapjáratot”. Amennyiben nem mozgunk rendszeresen, a böjt után a kilók mindenképpen gyorsan visszaáramlanak.

A rendszeres mozgás mellett figyeljünk oda, mit eszünk: minél kevesebb finomított cukor és zsír kerüljön az étrendbe. Helyette sok gyümölcsöt és zöldséget fogyasszunk – tanuljunk a mediterrán diétákból!

Csökkentsük az étel mennyiségét

Általános szabály a hatékony fogyáshoz, hogy nem az étkezések számát (különösen akkor, ha étkezéshez kötött gyógyszereket szedünk), hanem az elfogyasztott étel mennyiségét kell csökkentenünk. Ma már számos internetes oldal vagy applikáció nyújt segítséget, hogy kiszámoljuk, a testmagasságunkhoz, súlyunkhoz, aktivitásunkhoz és egészségi állapotunkhoz képest mekkora kalóriamennyiséget kell bevinnünk. Ezt kell egész napra arányos elosztva elfogyasztani úgy, hogy nem terheljük meg a szervezetünket például késő esti vacsorával. A szervezetünk megszokja a rendszeres, de kismértékű táplálékbevitelt, és gyomor- és bélrendszerünk is folyamatosan kap munkát a táplálék feldolgozásával.

A fogyásnál ugyanis nem csak az a cél, hogy szebben mutassunk a tükörben, hanem az is, hogy ez még két-három év múlva is így legyen. Ebben a formában érdemes gondolkodnunk a lefogyásról 50 év felett is.

Szerző: Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató, az Odaadó Támogató Szakértője

 

A cikk a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. támogatásával készült.

Az emberek nagy tömege azt hiszi valamiről, hogy megtörtént, miközben a dolgok máshogy, akár pontosan ellentétesen történtek. Ez a Mandela-effektus. Általánosságban elmondható, hogy ez az effektus valószínűleg idősebb korban jobban létezik, mint a fiatalabbak körében.

A Mandela-effektus

A Mandela-effektus fogalmát egy Fiona Broome nevű blogger alkotta meg, 2009-ben, amikor szembesült azzal a hírrel, hogy Nelson Mandela polgárjogi harcos életben van, miközben ő már a ’80-as évek közepétől pletykákra és álhírekre támaszkodva azt hitte, hogy meghalt a börtönben. (Mandela végül 2013-ban hunyt el).

Fiona Broome egy konferencián is elkezdett kollégái között kérdezősködni, és furcsa felfedezésre jutott. Kiderült, hogy sokan hitték biztosnak Mandela halálát, s amikor korábban családban vagy baráti körben erről beszélgettek, egymást is erősítették ebben. Nem egyszer kijavítva azt, aki egyébként tudta az igazságot. Így született meg a Mandela-effektus fogalma: az emberek nagy tömege azt hiszi valamiről, hogy megtörtént, miközben a dolgok máshogy, akár pontosan ellentétesen történtek.

Broome nem hagyta annyiban a témát. Létrehozott egy weboldalt, ahol több tucat Mandela-effektus témára hívta fel a figyelmet. Kiderült, hogy szinte mindenkinek van egy-egy téves képzete, ami a hiányos ismeretekből és az ismeretek közötti hézagok narratív kitöltéséből (konfabuláció) fakad. Történeteket gyártunk tehát, amelyekben elhelyezzük az eseményeket, és sokszor átlépjük a valószínű és a valóságos közötti határvonalat.

Téves tudás a spenótról – ez is Mandela-effektus

Egy hazánkban is ismert példát említve: kifejezetten Mandela-effektusnak nevezhetjük azt a hitet, hogy a spenót egészségesebb a többi zöldségnél. Ez egy egyszerű tudományos tévedésen alapul: 1870-ben a német kutatóvegyész, Erich von Wolf megállapította, hogy a spenótnak a vastartalma extrém magas. 100 gramm spenótban 35 gramm vasat azonosított. A kutató azonban valójában nagy hibát követett el, s ezt csak hosszú évtizedekkel később vették észre. A kutató mérése valójában 3,5 gramm volt, de véletlenül elírta az eredményt, odébb tette a tizedesvesszőt, és így lett világszerte ismert a 35 grammos eredmény. Ezt a leleplezést a világsajtó felkapta és elterjesztette, s Magyarországon is több cikk jelent meg róla, mégis makacsul tartja magát a tévhit ebben a témában.

Az idősebb emberek nehezebben tudják ellenőrizni az információkat

Felmerülhet a kérdés: létezik-e Mandela-effektus idős korban, s ha van, mire kell figyelni ezzel kapcsolatban? Általánosságban elmondható, hogy ez az effektus valószínűleg idősebb korban jobban létezik, mint a fiatalabbak körében. Ennek az az oka, hogy a krisztallizált intelligenciánk, amely időskorban sokkal nagyobb, mint fiatal korunkban, a már ismert dolgokat szintetizálja, s az ismeretlen vonatkozásokat beleilleszti a jól működő értelmezési keretekbe. Így szükségképpen erősebben konfabulálunk, s juthatunk a valóságtól eltérő képzetekre. Ráadásul kapcsolati hálónk is szűkebb, így nem mindenki tud azonnal utánakérdezni a különféle állítások valóságának, s ha kérdez, nem biztos, hogy hiteles választ kap. Ráadásul, ha kevesebben vannak körülöttünk, vagy teljesen magányosak vagyunk, lehetne forrásunk az internet is, azonban idősebb korban általában kisebbek a digitális kompetenciáink, a keresési technikákat is többnyire környezetünktől tanultuk meg, jól-rosszul. Mindezek mellett sokszor a fizikai vagy lelki állapotunk sem engedi meg, hogy beüljünk egy könyvtárba és napokon át lapozgassuk mondjuk a régi újságokat.

Tartsuk frissen az agyunkat!

Mivel az idősebb korosztály veszélyeztetettebb ettől az effektustól, felmerül a kérdés: mi a teendő? Az egyik, kézenfekvő megoldás az, hogy folyamatosan tanulunk, frissen tartjuk az agyunkat! Beiratkozunk egy környéken lévő szenior akadémiára, ahol az előadók nemcsak a tananyaggal, hanem minden egyes alkalommal a tudományos gondolkodással is megismertetnek bennünket. Ennek pedig a lényege az, hogy a feltételezhető, a valószínű és a valóságos fogalmát pontosan elválasztjuk, és így alkotunk a változatos világról vagy saját magunkról érvényes teóriákat.

Akinek nincs ideje elmenni tanulni, annak szeretettel ajánlható az interneten történő alaposabb kutakodás. Nem elég az, hogy az ember Wikipedia-szócikkeket olvasgat, hiszen ezek jelentős részét nem kutatók írták, és teli vannak tárgyi tévedésekkel. Az interneten is elérhetők a szaklexikonok és a minősített kutatók által készített tanulmányok és esszék. Legyenek ezek a mérvadók a számunkra a tájékozódásnál, hogy ne szembesüljünk azzal a borzasztó érzéssel, hogy évekig rosszul gondolkodtunk valamiről, s ezt még el is terjesztettük ismerőseink között…

Szerző: Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató, az Odaadó Támogató Szakértője

Fotó forrás: https://www.undp.org/fr/tunisia/blog/together-path-nelson-mandela

 

A cikk a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. támogatásával készült.

 

Szinte bárhová is tekintünk a világban, mindenhol a műanyagok áradata vesz minket körül. Mit tehetünk mi, egyszerű, 50 év feletti emberek, és mit mondhatunk gyermekeinknek és unokáinknak a műanyagszennyezéssel kapcsolatban?

A műanyag-invázió

A Zero Point Zero Production cég 2019-ben Termékkorupció címmel indította el azt a filmsorozatot, amely leleplezi a különböző cégek törvény- és fogyasztóellenes magatartását. A dokumentumfilmsorozat negyedik része a műanyag-invázióval foglalkozik.

A műanyagtermelés az 1960-as hatvanas évektől indult el ugrásszerűen, amikor a nyugati fogyasztói társadalom igényelte az olcsó tömegtermékeket, és az azokat tartalmazó csomagoló- és tartóeszközöket, így többek között a szatyrokat, flakonokat. Ezek az anyagok hamar hulladékká váltak, és tárolásuk is egyre nehezebb lett a hatalmas mennyiség miatt. Az újrahasznosítás kérdésére a ’60-70-es években nem szenteltek figyelmet. Sőt, kevesen tudják: az alkalmazott műanyagoknak akkoriban csak alig 10 százaléka volt alkalmas újrahasznosításra.

Így a ’90-es évek elején Nyugat-, majd Közép-Európában is megszülettek azok a súlyosan környezetszennyező szeméttelepek, ahol a műanyagot többnyire elégették és elásták a földbe. Esetleg a folyókba és tavakba szórva károsították a környezetet. Az egyes vállalkozások néhány évig üzemeltek, majd busás haszonnal a zsebükben általában felszívódtak.

A műanyag hulladékot Kínába szállították

A helyzet megoldást igényelt. Sajnos, a fogyasztói társadalmak nem léptek fel a tömeges műanyaginvázió ellen. Legális feldolgozó- és újrahasznosító üzemek létesítése helyett – tisztelet a kivételnek – a hulladékot Kínába szállították. Kína pedig elkezdte fejleszteni a műanyag-újrahasznosító üzemeit, s az újratermelt műanyag termékeivel elárasztotta a világot. Mi is hatalmas mennyiségben jutottunk hozzá ezekhez az olcsó műanyagtermékekhez: ruhától az evőeszközökig, dísztárgyaktól az illatszerdobozokig mindennel lehet találkozni.

Azonban a gigantikus mennyiségű hulladék kezelése egy idő után már Kína számára sem volt megoldható. Az ország vezetése 2017-ben azt a döntést hozta, hogy a következő esztendőtől semmiféle külső hulladékot nem enged be határain, és keményen fellép az illegális kereskedelem ellen is. Ez azt eredményezte, hogy a nyugati szállítók Kína helyett Dél-Ázsiába, leginkább Malajziába szállították át a hulladékot, tönkretéve számos települést.

A feldolgozás az új helyszíneken a legkevésbé környezetbarát módon történt és történik: leginkább elégetik a szemetet vagy elássák, időnként a tengerbe szórják azt. Jelenleg a világ különféle pontjain évente kb. 10 millió tonna műanyagszemét kerül a tengerbe.

A műanyagok egészségügyi károsodást okoznak

Ma már kutatások bizonyítják, hogy az elégetett vagy a tengerekben kiöntött műanyag hulladékok számos egészségügyi problémát okoznak. Felhalmozódnak például az állatokban, ahonnan a húsételek fogyasztásával az emberi szervezetbe is bekerülnek. A tüdőbetegségektől a meddőségig, a gyomor- és bélrendszeri gyulladásokon túl a rák számos fajtájának hátterében is ott van a műanyagszennyezés. Sajnos ma már a fejlett világban nincs olyan ember, akinek a testében ne lenne úgynevezett műanyagpor, amely az emésztő- és a légzőrendszert különböző mértékben károsíthatja.

A döntéshozók és a tudományos élet szereplői is keresik a megoldást

Mi lehet a megoldás? Egyrészt nyilvánvalóan a „politikának” kell lépnie. Az Európai Unió például számos műanyagtermék forgalmazását betiltotta az utóbbi évtizedben. 2021. július 3-tól az EU tagállamaiban például nem lehet árusítani „egyszerhasználatos” műanyag tányérokat, evőeszközöket, szívószálakat, lufitartó pálcákat és vattapálcákat. Ezzel együtt kimondták azt, hogy az EU tagországainak 2025-re gondoskodniuk kell az egyszer használatos műanyag flakonok legalább 25 százalékának újrahasznosításáról, 2029-re pedig ennek az aránynak 90 százalékra kell növekednie.

A másik feladat természetesen a tudományé, amely az utóbbi években hatalmas lépéseket tett a hatékonyabb műanyag-újrahasznosítás irányába. Sőt: a felszámolás terén is nagyon ígéretesek például a műanyagfaló baktériumokkal folytatott kísérletek. Azonban sajnos ezek sem tudják az összes műanyagfajtát elpusztítani.

Mit tehetünk a műanyaginvázió ellen?

Felmerül a kérdés: mit tehetünk mi, egyszerű, 50 év feletti emberek, és mit mondhatunk gyermekeinknek és unokáinknak a műanyagszennyezéssel kapcsolatban? Úgy kell alakítanunk a saját és gyermekeink, unokáink gondolkodását, hogy ők minél kevesebb műanyagot használjanak. Például egyáltalán nincs szükségünk műanyag szatyrokra, a flakonos üdítők helyett vehetünk üvegeset, és a sor még hosszan folytatható. Ha így teszünk, és másokat is erre ösztönzünk, akkor a fogyasztói oldalról megfogalmazódó igény jelentősen csökkenni fog. És így soha nem kerül sor arra, amit az utóbbi években egyre többen rebesgetnek: az emberiség a tengerek után a világűrt fogja elszennyezni, egyszerre több száz tonna szemetet elbíró rakétákat kilőve a földi szférán kívülre.

Szerző: Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató, az Odaadó Támogató Szakértője

 

A cikk a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. támogatásával készült.

Amikor az ember idősödéséről gondolkodunk, szomorúan tapasztalhatjuk, hogy a gerontológiai szakmunkák legtöbbje az idős ember életének fizikai, lelki és szellemi szintentartását vallja.  Nem tud semmit a spirituális szintről, vagy csak annyit mond róla: kell egy világnézet, ami békét és rendet teremt bennünk.

Ősi törvények vagy nézetrendszerek?

A nyugati civilizáció történetében a gondolkodási irányok és filozófiai nézetek igazi változatosságát, gazdagságát a 19. század hozta el. A 20. század pedig ezen eszmék közül sokat megvalósított – nem éppen az emberek örömére. A 19. század nagy gondolkodói betetőzték a Felvilágosodás nagy művét: az embert nem csak a saját lábára állították, saját ködös nézeteit és vélekedéseit emelve piedesztálra, hanem befedték felette az égboltot is. A világban az örök, isteni törvény helyett a nézetrendszerek váltak uralkodóvá, amelyek egymással is folyamatos vitában álltak, és állnak ma is.

Sajnálatos, hogy a 19. század nagy etikai gondolkodói közül több fontos személyiségnek sokkal kisebb hatása volt, mint néhány olyannak, akiknek a nézetei más, korábbi korokban el sem jutottak volna az emberek tömegeihez. Jellemző, hogy a mai tömegtársadalomban az élet törvényeit a zavarosan meghatározott „emberfeletti ember” alkotta törvényekkel felváltó Nietzschéről sokat hallunk, tanulunk. Ugyanakkor az örök tanításokat morális alapként valló Dosztojevszkijről jóval kevesebbet, legfeljebb írói munkásságáról emlékeznek meg az oktatásban.

Ugyanígy az ember létét a társadalom által teljesen meghatározottnak valló Marxról vagy a tudatalatti sötét világáról és annak kezeléséről bizarr nézeteket kialakító Freudról minden értelmiségi tud. De szinte senki nem ismeri a marxizmusra válaszként megfogalmazott keresztényszocialista eszmevilágot, vagy a fura nézetek között rendet teremtő Jung munkásságát. Pedig Dosztojevszkij vagy Jung munkássága, ahogy a 20. században Hamvas Béláé vagy Dzsiddu Krisnamúrti indiai filozófus, spirituális tanítóé nagyon sok erőt és kapaszkodót adhatnak azoknak, akik az öregedési folyamatban spirituális támasz nélkül érzik magukat.

Az élet ősi törvénye a szívünkbe van írva

Dosztojevszkij talán legfontosabb műve, a Bűn és bűnhődés 1866-ban jelent meg első kiadásában Oroszországban. A regény főhőse, Raszkolnyikov emberfeletti embernek hiszi magát. Úgy gondolja, céljai elérése érdekében akár gyilkosság elkövetésére is hajlandó. Sőt: még lelkiismeretfurdalást sem fog érezni, mert az a „gyengék sajátja”. Tettébe azonban belebetegszik. Ha nem lennének körülötte olyan emberek, akik szeretettel és figyelemmel segítik útján, – főleg társa és „másik fele”, Szonya –  valószínűleg elvesztette volna józan eszét. Ahogyan – az anekdota szerint – Nietzsche is, aki 1899-ben Torinóban, egy ló megkorbácsolását látva süllyedt mély apátiába. A Bűn és bűnhődés szereplője a fiktív világban és a neves klasszika-filológus a valódi életben teljes mást élt át. De a két átélés lényege ugyanaz: találkoztak az élet ősi, változatlan, univerzális törvényével, amely nemcsak a világban működik, hanem a szívünkbe is.

A spirituális immunrendszer valódi támasz az idősödés folyamatában

Amikor arról gondolkodunk, hogy az idősödés folyamatában szükségünk van a spirituális immunrendszerre, mint valódi támaszra, akkor annak legfontosabb elemeként ugyanarra kell gondolnunk, amiről Raszkolnyikov története szól. Meg kell találnunk magunkban a „forrást”, amit a hagyományok a lélek belső szavának, vagy Isten hangjának hívnak. Ez a hang rendet, szeretetet és nyugalmat teremt bennünk, így az élet megpróbáltatásait is sokkal jobban tudjuk kezelni.

Ezt a hangot, érzést és tapasztalatot hívja a gerontológia Lars Tornstam nyomán „gerotranszcendenciának”. Amennyiben működik bennünk, azt vesszük észre, hogy a lassú leépülés (ageing) természetes folyamatát nyugalommal, de tettrekészséggel fogadjuk el. Ugyanakkor mindent megteszünk azért, hogy fizikailag egészségesen, lelkileg teljesen, szellemileg tisztán éljük az életünket, minél tovább. Ezzel együtt pedig készen állunk arra, hogy ha az örök törvények alkotója úgy dönt, hogy magához szólít minket, nyugodtan lépjünk a színe elé, hiszen tudjuk, hogy törvénye szerint éltünk, hol pontosan, hol gyarló módon, hiszen sárból és porból gyúrt emberek vagyunk…

Szerző: Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató, az Odaadó Támogató Szakértője

 

A cikk a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. támogatásával készült.

Időskorban is lehetünk aktívak, ha nem azt nézzük, hogy miben vagyunk korlátozottak, hanem megtaláljuk azokat a lehetőségeket, amelyek ugyanolyan vagy majdnem ugyanolyan élményt adnak, mint a vágyott, de már elérhetetlen dolgok.

Szenior akadémiai hallgatóim gyakran panaszolják, hogy hatvan-hetven évesen még szívesen mennének hosszabb kirándulásokra, akár külföldre is, de az egészségi és lelki állapotuk ezt már nem engedi. Nem bírnák a többórás utazásokat, az izgalmas, hosszú sétákat. Sokan aggódnak amiatt is, hogy milyen lesz a szállás, kényelmes-e az ágy. Sőt, el tudnának-e jutni minden gond nélkül a szobájukba.

Van, aki feltalálja magát, és az internetet hívja segítségül. Videókat, útibeszámolókat keres az adott városokról. Egyre több úgynevezett walking tour videót találunk, ezekről már korábban írtunk is például az „Az internettel is lehet utazni” című cikkben.

Mások a tévében néznek útifilmeket vagy útikönyveket lapozgatnak, hogy megismerjék, felmérjék a lehetőségeket. De van, aki csak otthon szomorkodik, és siratja a „veszteségeit”. Utóbbiaknak szoktam emlegetni a tanulságos görög mitológiai történetet, Pán és Szürinx esetét.

Mit tanít az idősebbeknek Pán és Szürinx története?

A görög mitológia szerint Pán, a pásztorok kecskeszarvú, patás istene egyszer a mezőn sétálgatva meglátta a szépséges nimfát, Szürinxet. Szerelmes vággyal üldözőbe vette és már majdnem el is érte, amikor a nimfa a Ladón folyó partjára érve a folyó istenéhez – aki egyes történetváltozatok szerint az apja volt – kezdett fohászkodni. Imája meghallgatásra talált: a nimfa hirtelen nádszállá változott. Így Pán nem tudta őt megfogni.

Az isten szomorkodni kezdett a vízparton, majd a nádszálak suhogására, az ebből eredő különös hangokra lett figyelmes. Letört pár nádszálat, összekötötte, és elkészítette belőle az első pánsípot, amelyet a görögök máig is szürinxnek neveznek.

Az elérhetetlen elérhetővé fordítása

Mit jelent ez a történet azoknak, akik mozgásukban, így hosszabb utazásaikban korlátozottak? Talán sokan meg is fejtették már: a szükségből erényt kell kovácsolni! Amennyiben szorongunk vagy aggódunk a hosszabb utak miatt, itt az idő, hogy felfedezzük szűkebb pátriánkat!

Fedezzük fel környezetünket!

Csatlakozzunk helyi városi sétákhoz, vagy találjunk ki mi magunk ilyet, hogy jobban megismerjük városunk régi épületeit, szobrait és egyéb nevezetességeit. Tovább fokozhatjuk az élményt, ha előtte beülünk a könyvtárba, és a régi helyi lapokat böngészve utána olvasunk egy-egy ház vagy utcai műalkotás történetének, s így felkészülten indulunk felfedezőútra. Sőt, az internetet is segítségül hívhatjuk. Az Arcanum adatbázisában régi újságok ezrei várnak minket, s könnyen böngészhetünk. (Az Arcanum használata előfizetéshez kötött. – A szerk.)

Használjuk az internetet!

Azt sem kell teljesen feladnunk, hogy az általunk szeretett külföldi városokat, tájakat „meglátogassuk”. Az interneten egyre több olyan videó van, amelyek alkotói egy-egy nagy felbontású, profi kamerával sétálnak az utcákon-tereken, és vagy élőben közvetítik az eseményeket, vagy szerkesztett videót tesznek közzé. Ezek a videók tényleg olyanok, mintha mi sétálnánk az utcán. Sőt, a felvételeket akár többször is meg tudjuk nézni.

Ezen kívül egyre több az olyan webkamera, amelyek 0-24 órában a város egy-egy részét mutatják meg. Így szinte az „erkélyen ülve” figyelhetjük annak az utcának vagy térnek az eseményeit. Én magam is kedvelem az ilyen nézelődést: magyarországi helyszíneket az Időkép oldal webkameráin lehet követni. A külföldiek közül például a skylineweb ajánlható, ahol különösen remek az olasz városokat bemutató oldal.

Azt hiszem a példák és a belőlük megfogalmazható üzenet is mindenki számára világos. Ne azon siránkozzunk, hogy miben vagyunk korlátozottak. Inkább azon gondolkodjunk, hogy mi az, amit még minden gond nélkül megvalósíthatunk, és ugyanolyan vagy majdnem ugyanolyan élményt ad, mint a vágyott, de már elérhetetlen dolog. Ahogy Pán isten is különleges ajándékot kapott, amikor elkezdett játszani az általa fabrikált első pánsípon…

Szerző: Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató, az Odaadó Támogató Szakértője

 

A cikk a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. támogatásával készült.

Az új év első napjain számtalan életmódváltással kapcsolatos fogadalom hangzik el. Számos tényező határozza meg, hogy ezek mennyire lesznek betarthatóak vagy hosszútávúak. Nézzük, melyek a leggyakoribb hibák és mik azok a tanácsok, amiket átgondolva elérhetővé válik a valóban sikeres életmódváltás. Ebben a cikkben elsősorban a rendszeres testmozgás kerül fókuszba, de hasonló elvek mentén gondolkodhatunk az életmódot meghatározó további tényezőkkel kapcsolatban is.

Hogyan építsük be a rendszeres testmozgást a mindennapjainkba?

Ha megérett az elhatározás, hogy szeretnénk változtatni az életmódunkon, például több és rendszeres mozgást beépíteni, aktívabban eltölteni a napokat, akkor ez első lépésnek tökéletes. Viszont az egészség megőrzése és a biztonságosság szempontjából mindenképpen szem előtt kell tartanunk a tudatos tervezés, a fokozatosság és a rendszeresség elvét. Ha ismerjük testünk működését, akkor azt is tudjuk, hogy az egészségünket csak rendszeres mozgással tudjuk megőrizni. Emellett fontos a mértékletesség a túlterhelések elkerülésének érdekében.

Életmódváltás: csak fokozatosan, rendszeresen, mértékkel

A leggyakoribb hiba az életmódváltással kapcsolatban a drasztikus „mindent azonnal szeretnék” típusú lendület. A lelkesedés példaértékű, de a megoldást ne abban keressük, hogy egy nagy elhatározást követően egyik napról a másikra az addigi inaktív életünkbe akár heti 3-4 edzést iktatunk be. Ilyenkor sokszor alakul ki sérülés a fokozatosság hiánya és nem megfelelő végrehajtás miatt, hiszen nincs meg a szervezet alapvető terhelhetőségi szintje. Az esetleges sérülés, a túlterhelés, adott esetben a fájdalom érzet, a kimerültség mind-mind derékba törheti a kezdeti lendületet. Majd megfeledkezünk a fogadalomról, mondván: „Nem való ez nekem… Nem bírja a mozgást az ízületem… A legutóbb is sérülést okozott valamelyik gyakorlat… Nekem erre nincs időm, pénzem…” Pedig az egészséget fenntartani mindig költséghatékonyabb, mint visszaszerezni!

Az első lépés: a megfigyelés

Ha a rendszeres mozgást az életünk részévé akarjuk tenni, az első lépés legyen a feltérképzés. Figyeljük meg magunkat, testérzeteinket és mindennapi szokásainkat (kritikusan!). Mérjük fel a helyzetünket. Jó módszer lehet az is, hogy lejegyezzük, milyen tevékenységgel mennyi időt töltünk el. Különösen hasznos ez azokban az esetekben, mikor valaki azt mondja, nincs ideje mozogni, tornázni. Vessük össze például, hogy mennyi időt töltünk a tévé, a számítógép vagy okoseszközök használatával (hogy csak a leggyakoribb időrabló tevékenységeket említsem most), és hogy arra a teljes időre valóban szükségünk van-e.
Tudnunk kell azonban azt is, hogy egy évek óta megszokott napirendbe új szokást beilleszteni úgy tudunk, ha átstrukturáljuk a fontossági sorrendet és az időbeosztást.  

Változtassunk a szokásainkon!

Kezdetben változtassunk a szokásainkon, próbáljuk csökkenteni vagy legalább megszakítani a hosszan tartó statikus helyzeteket. Ezek után tervezzük el, mi az, amit szeretnénk megvalósítani. Tűzzünk ki személyre szabott célokat. Érdemes kezdetben kisebb, mini célt kitűzni. Például kezdetben napi 15 perc otthoni mozgás vagy séta a friss levegőn is elegendő lehet. A következő héten/két hét múlva emelhető ez az idő, illetve beilleszthető heti 1, majd 2 tudatosan felépített tréning…  

Az egészséges öregedéshez a varázsszó: aktivitás

Az ajánlott minimum testmozgás heti 3×30 perc célzott, tudatosan felépített testmozgás és rendszeres, mindennapi séta. A mozgatórendszerünk és idegrendszerünk szempontjából a lehető legjobb a mindennapos, változatos testmozgás, új dolgok tanulásával egybekötve. S ha megérezzük a mozgás jótékony hatását, megtaláljuk azokat a mozgásformákat, amelyek örömöt okoznak. A későbbiekben pedig már szükségletként tekinthetünk rá.

Fontos tehát, hogy olyan célokat tűzzünk ki, amiket biztosan tudunk teljesíteni. Ezzel sikerélményt élhetünk át, ami tovább lendít a következő lépcsőfokra. Közben hagyjunk időt a szervezetnek a pihenésre, regenerációra, alkalmazkodásra. Ne legyenek irreális elvárásaink, fokozatosan haladjunk előre egy-egy újabb egészségmegőrző szokás bevezetésével.   Szükség vagy ismert kórkép esetén kérjük szakember segítségét. Ezzel is elkerülhető, hogy ne hirtelen fellángolás legyen az aktív életmód iránt vágy. Bármely életkorban dönthetünk a változtatás mellett.

Ne a fogadalmak hajtsanak, hanem az egészség fejlesztése és megőrzése, hogy minél tovább elérhető legyen a minőségi élet, a biztonságos önellátás, és nem utolsó sorban a teljes értékű szerep betöltése a családban, baráti körben, közösségi életben.

Zárásként Philip Zimbardo pszichológus, egyetemi oktató szavait idézem:

„Nagyon úgy fest, hogy az egészséges öregedéshez szükséges varázsszó az aktivitás – legyen az fizikai, szocioemocionális vagy kognitív.”

Szerző: Csordás-Novák Mária geronto-andragógus, komplex mozgásfejlesztő tréner, az Odaadó Támogató Szakértője