Hogyan jelenik meg a Columbus-szindróma az időseknél?

A Columbus-szindróma kifejezéssel jómagam nem gerontológiai könyvekben találkoztam először, hanem az amerikai sajtót olvasva. A kifejezés arra utal, hogy egyesek olyasmiket gondolnak magukénak, és viselkednek ezekkel kapcsolatban tulajdonosként, birtokosként vagy éppen alapítóként, amihez semmi közük nincsen, vagy éppen másokkal osztozniuk kellene a közös javakon. Felmerülhet a kérdés: ez a „területhódító” viselkedés hogyan érinti az időseket?

Columbus-szindróma eredete

A Columbus-szindrómáról, illetve a kifejezésről először 2013-14-ben amerikai újságcikkekben olvastam. Akkoriban nagy viták lángoltak fel arról, hogy egyes metropoliszok belső negyedeiben hatalmas számban jelentek meg gazdag emberek, akik felvásárolták az „őslakosok” ingatlanjait. Majd vagy beköltöztek, vagy felújítva méregdrágán kiadták azokat. Ez a „dzsentrifikációnak” is nevezhető folyamat teljesen átalakította az ottani szokásokat, s nem egyszer a régi lakókra rendőröket hívtak az újak, mert nem felelt meg nekik a zajosabb, főként utcán zajló, erősen közösségi életforma. Erre nyilatkozták aztán sokan az „őslakosok” közül, hogy ez olyan, mint amikor Columbus felfedezte Amerikát, s ő és utódai azt hitték, ez a terület az övék – pedig ott már éltek emberek. Így született meg a Columbus-szindróma kifejezés, talán éppen Spike Lee jóvoltából.

Akárhonnan is jön a szó, pontosan kifejezi azt a helyzetet, hogy egyesek olyasmiket gondolnak magukénak, és viselkednek ezekkel kapcsolatban tulajdonosként, birtokosként vagy éppen alapítóként, amihez semmi közük nincsen, vagy éppen másokkal osztozniuk kellene a közös javakon. Felmerülhet a kérdés: ez a „területhódító” viselkedés hogyan érinti az időseket?

A Columbus-szindróma sokféle lehet

A válasz nem is olyan egyszerű, mint elsőre gondolnánk, ugyanis nagyon sokféle Columbus-szindróma lehetséges. Egyrészt gyakran fordul elő az idős emberrel, hogy környezetében rokonai, ismerősei úgy érzik, hogy ők jobb, gondosabb gazdái lehetnek a földjének, a kertjének, a lakásának, vagy bármilyen más tulajdonának, és egyszerűen elveszik azt az idős embertől. Különösen nehéz a helyzet akkor, ha az idős ember egyedül van, vagy éppen a saját közvetlen rokonai teszik ezt vele. Ezért nagyon fontos, hogy már fiatalabb korunkban tudatosan készüljünk ezekre a szituációkra, és ha megtörténik, világosan jelezzük a tulajdoni viszonyokat, súlyosabb esetben akár a hatóságok útján is.

Szintén előfordul az is, hogy az idősebb ember közelébe új lakók érkeznek, akár saját háza környékére, akár a szociális otthonban lévő szobája mellé. Ilyenkor nagyon fontos megérteniük az új lakóknak is, hogy a zavartalan együttélés kapcsán nemcsak írott, de íratlan szabályok is léteznek, s az alkalmazkodás magatartása nagyon fontos az újonnan érkezőktől is.

Létezik az aktív Columbus-szindróma is

A Columbus-szindróma időskort érintő változatainak ismertetésekor itt nem érdemes megállni. Az idős ember ugyanis nemcsak áldozata lehet a Columbus-szindrómának, hanem gyakorlója is – ezt nevezhetjük aktív Columbus-szindrómának. Előfordul, hogy egy-egy idősebbekből álló baráti körben, nyugdíjasklubban, tanulókörben valaki annyira dominánssá válik, annyira eluralja a többiektől a levegőt is, hogy az emberek egyszer csak azt érzik, ez a dolog már nem róluk szól, és a szűkebb rajongótábor tagjain kívül a többiek már nem szívesen találkoznak a csoporttal. Ez ugyanúgy Columbus-szindróma, mint az, amikor az idős embertől elveszik a javait. Sőt: bizonyos értelemben itt ugyanaz a helyzet, csak annyi a különbség, hogy nem egy fiatalabb ember, hanem egy idős az „elkövető”, általában ugyanúgy idősekkel szemben.

Megtörténhet az is, hogy egy cégben, vállalkozásban, vagy bármilyen munkahelyen az idősebb dolgozó azt gondolja, hogy ő sokkal jobban, hatékonyabban tudná főnökei munkáját végezni, s mindenféle utasítás és engedély nélkül el is kezdi azt csinálni. Jó esetben arra gondolva, hogy majd úgyis látni fogják ezt a többiek, és neki adnak igazat. Ennek aztán ritkán van jó vége…

Szintén Columbus-szindrómáról van szó akkor is, ha a gyerekek vagy az unokák kertjében, házában, lakásában, az idős rokon elkezd „rendezkedni”, mondván, hogy ott jobb helye van a széknek, a tévéállványnak, a mosogatógépnek. Annak ellenére, hogy könnyen elképzelhető: igaza lehet, mégis elmondható, hogyy az idősebb, tapasztaltabb embernek rá kell bíznia az életük szervezését azokra, akik ott élnek, akik a maguk örömére és boldogságára építik fel legszűkebb környezetüket. Ezekben az esetekben az „akkor mondj véleményt, ha téged is megkérdeznek”-igazsága rendkívül fontos bölcsesség, érdemes hozzá tartani magunkat.

A Columbus-szindróma betegségre is utalhat

Bármennyire is meglepő, ha a környezetünkben egy-egy cezaromániásan irányító vagy irányítani akaró, avagy éppen teljesen tudattalanul „területfoglaló” idősebb emberrel találkozunk, ez valójában rengeteg valódi probléma, esetleg betegség tünete lehet, s nem pusztán arról van szó, hogy valakinek éppen rossz vagy rosszá vált a viselkedése. Egyáltalán nem lehetetlen, hogy ha egy idősebb ember sohasem volt „területfoglaló”, most viszont reflektálatlanul azzá vált, éppen egy súlyos, az agyi működést is jelentősen befolyásoló cukorbetegség, egy kisebb stroke, vagy még inkább egy kezdődő demencia tüneteit produkálja. Ennek során az atrófia lassan elszínezi a személy realitásérzékét és az etikai horizontok pontos átlátását.

A Columbus-szindórma mögött meghúzódhat számos súlyos lelki betegség (pl. paranoia) kezdőtünete is, amelyet a környezet józan, de számára negatívan ható reakciói csak felerősíthetnek. Mindezek okán az aktív Columbus-szindrómás számára nagyon fontos világosan kijelölni a magánélet és a magántulajdon, illetve az ő kompetenciájának a határait. Ha  egy ilyen világos határkijelölés után  továbbra is zavar mutatkozik, akkor mindenképpen fontos szakorvoshoz fordulni, vagy segíteni őt abban, hogy szakorvoshoz forduljon.

Sem a passzív belenyugvás mások Columbus-szindrómájába, sem a saját „területfoglaló” jellemváltozásunk figyelembe nem vétele nem helyes megoldás, mert egy nagyobb baj is lehet a háttérben, amelynek megfelelő kezelése nem feltétlenül várathat magára. Figyeljünk ezért magunkban és a környezetünkben is a „területfoglaló” jelekre, és segítsünk azoknak, akiknél ezt komoly problémának látjuk!

Szerző: Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató, az Odaadó Támogató Szakértője

Izgalmas utazásra invitálja az olvasót Robert Macfarlane a Lennvilág című könyvében. A szerző föld alatti világokat fedez fel és mutat be, hogy rádöbbenjünk: a lenti világ, azaz a Lennvilág szerves része az életünknek. Még akkor is, ha sokszor nem veszünk róla tudomást.

A világ, ami a lábunk alatt létezik

Lennvilág címmel jelent meg Robert Macfarlane 46 éves angol természetíró, irodalomkritikus, a Cambridge-i egyetem tanárának kötete. Makovecz Benjamin jelentős fordítói munkájának eredményeként magyarul is olvasható. A kötet segítségével felfedezhetjük a lábunk alatti világot, egy új horizontot.

Mi van odalent?

A szerző, Robert Macfarlane felvetése szerint az emberek jellemzően abból indulnak ki, amit látnak, ami a horizontjukon van. Így arról, ami alattunk létezik, szinte egyáltalán nem veszünk tudomást. Macfarlane – mint szemléletbeli felfogást – azt tartotta szem előtt, hogy az emberiség leginkább három dolgot temet el: amit valaki elől szeretne eltüntetni, amit szeretne elfelejteni, illetve amit valami miatt meg kíván őrizni. (A halottak más kategóriába tartoznak, tőlük el kell búcsúzni, mert meg kell adni a lélek hordozójának, a földi testnek a végtisztességet.)

Macfarlane leszállt a föld alatti világba, hogy felfedezze azt. Alászállni ősi, mitologikus tapasztalat, szinte alig akad olyan eredeteposz, amelyben ne cselekedték volna ezt valamilyen módon. Az egyik legismertebb történet Orpheuszhoz nevéhez kötődik. A bűvös hangú énekes ifjú felesége, Eurüdiké meghal, és ő utána megy az alvilágba. Énekével elbűvöli az alvilág árnyait, de mégis kudarcot vall.

Utazás az idő mélyére

Macfarlane – Orpheuszhoz méltó küldetésre vállalkozva – leszállt a föld alatti világba. Útjára magával vitt egy bronzból készült tojást és egy csontból faragott baglyot. Elhatározta, hogy a tojást a legmélyebben fekvő és legnehezebben megközelíthető helyre juttatja le, ahová anyaggyűjtése során eljut. A baglyot pedig azért vitte magával (mint baráti ajándékot), hogy legyen, ami megvédi őt a földalatti teljes sötétségben. Talán emiatt az alcíme a kötetnek: Utazás az idő mélyére.

Az utazás pedig az egyik legérdekesebb, illetve legizgalmasabb témafelvetést járja körül. A Lennvilág alapvetése, hogy az ember elfeledte az anyaföldet, amelyen létezik. Emiatt olyan mértékű szennyeződést okoz, hogy bárki is él majd néhány száz év múlva a bolygónkon, az antropocén kor súlyos nyomaival találkozik, ha elkezd ásni: műanyaggal, vasbetonnal, az atomkorszak radioaktív szennyező anyagaival.

Találkozások a föld alatt

Föld alatti útja során a szerző különböző extrém alakokkal is találkozik. Kutatóval, aki az erdők föld alatti hálózatait tanulmányozza, bányásszal, vagy éppen a párizsi katakombákat felfedező, és ott bulizó fiatalokkal. Ezek a találkozások szélesítik a látószögét arról, hogy milyen az élet a föld mélyén. Macfarlane – miközben sötét és csontokkal teli termeken, szűk járatokon küzdi át magát – azon gondolkodik el, hogy amikor majd mindent eláraszt a tenger, akkor nagyobb biztonságban lesz, ami már halott, s a föld alá van temetve.

A legutolsó fejezetben a szerző visszatér a felszínre, és elmeséli azt a „furcsa” élményét, ahogyan sétált a gyerekével egy erdőben, ám sötétség, barlang, kazamata és alvilági alászállás nélkül – és ez már nem volt ugyanolyan, mint „alámerülése” előtt.

A föld mélye formálódik

A barlangok búvóhelyek, titokzatos, sőt számos esetben szakrális helyek, sőt ezáltal a halál helyszínei is. De ez a „földmély” alakul, formálódik: nem létezik biztonságos talaj… A Lennvilág egy izgalmas, eddig ismeretlen horizontot nyújt a világról.  

Ha kezünkbe vesszük a könyvet, időzzünk el kicsit a borítójánál is. A grafikát a Stanley Donwood művésznéven ismert (eredetileg Dan Rickwood) grafikus készítette. A kép elsőre idillinek nevezhető, de kiderül, hogy a színes erdei út végén nem napfény várja az arra járót, hanem atomrobbanás. Ezután pedig már csak egy pillanat marad az életből, mielőtt a hús leolvad a csontokról. Megrázó, de stílusos figyelmeztetés a borítókép, méltó a Lennvilág témavilágához.

Szerző: Arday Géza író, irodalomtörténész 

Az ageizmus megjelenése a COVID alatt

Az ageizmusról, azaz az idősekkel kapcsolatos életkori hátrányos megkülönböztetésekről az ENSZ egészségügyi világszervezete, a WHO 2021 elején hozta napvilágra globális vizsgálatát. A nagyon alapos, minden részletre kiterjedő jelentés egyik fejezetében hosszan írnak arról, hogy sajnos számos országban a COVID-19 idején az állami intézkedések és az egészségügyi gyakorlat során felerősödtek az idősebbekkel szembeni diszkriminatív tendenciák. Ezt foglalom most össze röviden.

A World Health Organization (WHO) immár több mint két esztendeje, 2020. március 11-én jelentette be hivatalosan a COVID-19 világjárvány kitörését. A gyorsan terjedő, több hullámban a világra ömlő pandémia nem pusztán a krónikus betegségben szenvedő idős emberek életét érintette súlyosan, de több országban rávilágított az idősebbek szembeni „ageista” előítéletekre, és sajnos a konkrét diszkriminációkra is. Számos országból érkeztek a WHO-hoz bejelentések az ageizmusról: például diszkriminatív gyakorlatokról az egészségügyi szolgáltatásokhoz és más, a járvány idején kritikus mennyiségű erőforrásokhoz való hozzáférés terén, főleg a hosszú távú gondozást nyújtó intézményekben (pl. szociális otthonokban) élő idősebb embereket illetően. Gyakori volt például, hogy a lélegeztetőgépeket csak életkor szerint – „alulról felfelé” – osztották ki. Ez azért teljesen elfogadhatatlan, mert az alapvető és univerzális orvosi etikai szabályok és a gyógyító gyakorlatok is elvileg kizárják azt, hogy ne a súlyosabb betegekkel foglalkozzanak először.

Szigorúbb szabályok az időseknek

A kronológiai-fizikai életkort – miközben valójában, elsősorban az egészségügyi állapotot, „életkort” kellett volna figyelembe venni – a fizikai elszigeteltség kötelezésére is felhasználták egyes országok. Az Egyesült Királyságban például a hetvenéves és annál idősebb felnőtteket kezdetben négy hónapig tartó önizolációra kötelezték. Bosznia-Hercegovinában még súlyosabb döntések születtek: az idősek több hétig nem is hagyhatták el otthonukat, a rokonok és szükséges esetben az önkormányzati dolgozók vitték nekik az ételt. Két országban, Kolumbiában és Szerbiában a kijárási tilalommal kapcsolatos kormányintézkedések kizárólag az idősebb felnőttekre irányultak, mintha a COVID csak közöttük szedhetett volna áldozatot.

A járványhullámok szüneteiben a kijárási tilalom későbbi feloldására irányuló országos, tartományi és városi stratégiák szintén a kronológiai-fizikai életkor alapján különböztek a világ számos országában. Sokan biztosan meglepődnek, de az Egyesült Államok több városában, illetve az Egyesült Arab Emírségekben a 60 év felettiek nem léphettek be plázákba vagy éttermekbe, miután azok a lezárást követően újra kinyithattak. Megdöbbentő volt az is, hogy a Fülöp-szigeteken a hatvan év felettieknek nem engedték meg, hogy használják a fővárosi, manilai metró négy vasútvonalát, miután a lezárást követően azok újra szállították az utazóközönséget. Itt is fontos hangsúlyozni, hogy a tiltás az egészségügyi állapotra kellett volna, hogy vonatkozzon.

Pozitív kezdeményezések

A világjárvány szerencsére nemcsak megmutatta az idősekkel kapcsolatos életkori diszkriminációt a sajátos körülmények között, hanem számos pozitív kezdeményezésre is lehetőséget adott, amelyek azt mutatják, hogy a különféle társadalmi szegmensek között jó gyakorlatokkal lehet erősíteni a szolidaritást és a kohéziót. Ezek példák lehetnek akkor is, ha esetleg ennek a vírusnak vagy más korokozónak pandémiája lesz. Számos államban és városban online információs oldalakat és telefonos ügyfélszolgálatokat hoztak létre kifejezetten idősek számára; kampányokat indítottak az idősek mentális egészségét illetően; kifejlesztettek digitális technológiákat (például külön, ingyenesen letölthető applikációkat), hogy segítsék az idősek kommunikációját a lezárás alatt. Számos időstanulási program is áthelyeződött a virtuális térbe, de múzeumok gyűjteményei is látogathatók voltak ingyenesen, az internet jóvoltából.

Maguk az idősek sem maradtak tétlenek, számos szolidaritási kezdeményezésben is részt vettek: segélyvonalak hívásait fogadták, távsegítséget nyújtottak a gyermekeknek a házi feladatuk elkészítésében, vagy éppen meséltek nekik, de az idősebb háziorvosok internetes rendelést is tartottak, és több országban jellemző volt (hazánkban is!), hogy nyugdíjas egészségügyi dolgozók visszatértek segíteni korábbi munkahelyükre.

Erősödő ageizmus a COVID alatt

Általánosságban elmondható, hogy sajnos az ageizmus mértéke a világban a COVID alatt erősödött, de ez kevéssé volt jellemző azokban az országokban (mint például Magyarország), ahol a családra alapozott értékrend erősebb volt. Ezek az országok jó gyakorlatot mutattak fel a többi ország számára, amely COVID-mentes időszakokban is példákként szolgálnak.

Szerző: Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató, az Odaadó Támogató Szakértője

A fizikai aktivitás és a testedzés fontossága mára általánosan közismertté vált, pozitív hatásairól számtalan szakirodalom olvasható. Egyre több kutatás támasztja alá, hogy jelentős összefüggés van a rendszeresen végzett testedzés és az aktív, jóllétben megélt idősödés között.

Mozgásra mindenkinek szüksége van

Egyértelmű és bizonyított, hogy mozgásra mindenkinek szüksége van, hiszen a mozgás az emberi lét feltétele. A szervezet egyik legfontosabb szükséglete pedig a folyamatos, harmonikus és változatos testmozgás (lenne!). Az egészségmegőrzés és –fejlesztés szempontjából a mozgás definiálása, valamint a fizikai aktivitás és a tudatos testedzés elkülönítése is meghatározó.

Fizikai aktivitás vagy testedzés? Mi a különbség?

A fizikai aktivitás egy olyan, úgynevezett ernyőkifejezés, amibe többféle mozgásforma is beletartozik: tulajdonképpen minden, az izmok működése által létrehozott, általában helyzetváltoztatással járó mozgásos tevékenység.[1] Ebbe a nagy halmazba beletartoznak a ház körüli teendők vagy éppen a munkavégzéshez kapcsolódó mozgások. Minden, ami helyzetváltoztatással jár, vagy a közlekedéshez kötődik, és nem utolsó sorban ide sorolható a szabadidősport is. [1] Petrika Erzsébet: Testmozgás és sportolás időskorban. In.: Semsei Imre: Gerontológia. Debreceni Egyetemi Kiadó, 2011.536.

Ezzel szemben nagyon fontos kiemelni és pontosítani a testedzés, sportolás fogalmát, ami egy tudatosan felépített, előre megtervezett, rendszeres minőségi mozgást jelent, amely különböző képességek (pl. állóképesség, erő, gyorsaság, egyensúly, testtudat, ízületi mozgékonyság) fejlesztésére irányul. A spottevékenység során az egyén csak saját magára koncentrál, megteremti azt a minőségi időt, amelyet arra fordít, hogy fejlessze az egészségi állapotát mind testi, mind fizikai értelemben. Tehát minden mozgás fizikai aktivitás, de nem minden fizikai aktivitás definiálható sporttevékenységként.

Mozgásprogramokkal sokat tehetünk testi és lelki egészségünkért

Néhány szakirodalom az időskort illetően a testmozgással kapcsolatban a fizikálisan aktív élet igényét emeli ki. A fogalmak tisztázásával érthető, hogy ez nagyrészt az önellátással, otthoni teendőkkel, vagy akár a boltba való sétával kielégíthető lenne. Hangsúlyozom viszont, hogy minden életkorban meghatározó szerepet kellene tulajdonítanunk a tudatos, szakember által felépített mozgásprogramoknak. Ugyanis egy komplex tréninggel javítható a mozgásszervi és mentális funkció, lassítható az élettani és kóros mentális hanyatlás az idősödő egyénekben. Mindezek mellett a rendszeres testmozgás rutint visz a hétköznapokba, és egy aktív közösséghez való tartozással a lelki állapot is jelentősen javul.

Az egyik legfontosabb a sportolással kapcsolatban, hogy az az egyén aktuális állapotához igazodjon, a kiválasztott mozgásforma beépíthető legyen a mindennapokba, okozzon örömöt, és segítse hozzá az egyént a jobb közérzet kialakulásához.

Összegezve tehát sokat tehetünk a testünkért minden fizikai aktivitással, de az egészséges mozgatószervrendszer szempontjából erősen ajánlott beépíteni a mindennapjainkba a tudatosan felépített, rendszeres testmozgást, amely harmonikus és változatos mozgások mentén fejleszti a különböző képességeinket, így testi, lelki, szellemi és nem utolsó sorban szociális egészségünket.

[1] Petrika Erzsébet: Testmozgás és sportolás időskorban. In.: Semsei Imre: Gerontológia. Debreceni Egyetemi Kiadó, 2011.536.

Szerző: Csordás-Novák Mária, geronto-andragógus, komplex mozgásfejlesztő tréner és szenior tréner, az odaadó Támogató Szakértője   

A jeges víz hatása időskorban 

A jeges vízbe merülés a 2000-es évek végétől újra divat lett szerte a világon, de különösen az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában. Az emberek jeges merüléseket és fürdőket vesznek, sőt: jeges jakuzzikban ülnek hosszabb időket, vagy fagyos vizekben úszófesztiválokat is rendeznek. A jeges fürdőzéstől jobb fizikai és mentális állapotot várnak, de a depresszió és a szorongás megfelelő kezelését is ebben látják, illetve gondolják.

A jeges víz tényleg segít?

Az utóbbi években több „módszer” is kialakult már: a legismertebb az ún. Wim Hof Módszer https://www.wimhofmethod.com/practice-the-method#learn-more, amiről a Netflixen is volt dokumentumfilm https://www.insider.com/iceman-wim-hof-netflix-the-goop-lab-science-fact-check-2020-1. Ezen módszerek tudományos alapja és általános hatékonysága minimum kétesnek mondható, de ettől még természetesen nem kizárt, hogy egyes embereknek akár segíthetnek is.

Nagyon fontos rögzíteni, hogy a jeges fürdőzés kapcsán még nem születtek olyan elemzések, amelyek kellően széles körben igazolják a depresszió és a szorongás legyőzését vagy enyhítését a jeges víz által. Valóban, egyes esetekben a pár héten keresztül minden nap megismételt jeges merülés tényleg oda vezetett, hogy a szorongások oldódtak, illetve el is tűntek. Ebből azonban még nem szabad levonni messzemenő következtetéseket, és az orvostudomány számára néhány jó példa még semmiképpen sem elegendő az igazolásra.

Milyen hatást vált ki testünkben a jeges merülés?

Amit már biztosan tudunk, az az, hogy a jeges víz hatására egyes hormonok termelése valamelyest felélénkül. Noradrenalin, dopamin és kortizol szabadul fel, és ezeknek gyulladáscsökkentő és – mivel az első kettő esetében depresszió kapcsán érintett hormonokról van szó – közérzetjavító szerepük lehet. Az sem kizárt, hogy egyes embereknél a hideg víz okozta „ministressz” mintegy felkészíti a szervezetünket a nagyobb stresszekre, s így legközelebb már a hirtelen, negatív változást könnyebben kezeljük.

Miközben a lehetséges pozitív hatásokról beszélünk, nem szabad elfeledkezni a kétségkívül jelentkező negatívakról sem. Leginkább a hipotermiát (lehűlés, kihűlés, alacsony testhő) kellene elkerülni, ami nagyjából 30 perc jeges vízben tartózkodás után biztosan jelentkezik az embernél. A fokozott, 36 fok alá eső kihűlésből a szervezet nagyon lassan tud visszatérni, és nem egyszer maradandó károsodások jelentkeznek, nemcsak a bőrfelületen vagy a mozgásunkban, de akár az agyi működésben is.

Csak óvatosan a jeges fürdőzéssel!

Ne felejtsük el azt sem, hogy a jeges vízbe merülés hirtelen attakja főleg idősebb korban akár szívritmuszavarokat és szívrohamot is okozhat. Ugyanez a helyzet akkor, ha arcunkat hirtelen hideg vagy jeges vízbe tesszük, amiről ezek az új módszerek szintén oly sokat szólnak. A hidegsokk kiválthatja a légzési reflex gyorsulását, amelyet akár hiperventilláció, kórosan szapora légzés is követhet. Ez akár ájuláshoz, víz alatti hiperventillációnál fulladáshoz vezethet. Arról sem szabad elfeledkezni, hogy a fagyos vízben törtnő úszás, de akár csak a hosszabb benntartózkodás a test jelentős kifáradását, főként a végtagok elnehezülését is magával hozhatja. Ez pedig éppen az egészséges folyamatok ellen hat.

Fokozatosan próbáljuk ki!

Mi a teendő tehát? – tehetjük fel a kérdést. A válasz, úgy gondolom, nagyon egyszerű. Ha egy egyszerű zuhanyzás végén, mondjuk fél percre nagyon lassan, óvatosan átváltunk a meleg vízről a hidegre, érzékelhetjük, hogy szervezetünk mennyire szereti az ilyen sokkot.  Ha azt érezzük, hogy ez számunkra teljesen idegen, nem is érdemes tovább kísérleteznünk. Ha viszont úgy érezzük, hogy jólesett, mindenképpen konzultáljunk körzeti orvosunkkal és szakorvosunkkal, hogy alkalmasak vagyunk-e esetleg egy komplexebb terápiára. Ha ő azt javasolja, hogy igen, akkor kipróbálhatjuk. Átütő eredményt nem érdemes várni, de lehetséges, hogy jobban leszünk tőle, s a jobb közérzet már fél egészség…

Szerző: Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató, az Odaadó Támogató Szakértője

Trieszt városa ideális arra, hogy az idősebb korosztály pár napot remek körülmények között az olasz tengerparton töltsön. Az olasz-szlovén határtól pár kilométerre fekvő város kényelmes és kellemes kikapcsolódást nyújt a szenioroknak.

Ötven, még inkább hatvan év felett az emberek gyakran panaszkodnak arra, hogy már nem mernek nagyobb utakra menni. Fárasztja őket a repülőút vagy a végeláthatatlan autózás. A hosszú vonatutat pedig unalmasnak és drágának látják. Ráadásul – mondjuk ki őszintén – nagyon sokszor lehet találkozni színvonaltalan ellátással is, és az sem túl kellemes, hogy ha a múzeumok, templomok, és egyéb helyi nevezetességek szállásunktól túl messze vannak: sokat kell gyalogolni vagy átszállni egyik közlekedési eszközről a másikra. Szerencsére azonban van néhány város, amit szinte az idősebb korosztálynak találtak ki. Ilyen például Trieszt.

Trieszt, Olaszország kapuja

Trieszt, az olasz-szlovén határtól pár kilométerre fekvő város kényelmes és kellemes kikapcsolódást nyújt a szenioroknak. Ha az ember autóba ül, és el akar jutni mondjuk Budapestről a nyírségi rokonokhoz vagy Győrből Békéscsabára, biztosan számíthat három óra körüli utazásra. Amennyiben Budapestről elindulunk Triesztbe, és szerencsés forgalmat fogunk ki, nagyjából öt óra alatt elérhetünk az Olaszország kapuját jelentő, több mint 200.000 fős mediterrán városba. Ráadásul Trisztet úgy érjük el, hogy nem kell olasz autópályadíjat és benzinárat fizetnünk, és határellenőrzésbe sem ütközünk sehol sem.

Triesztben kellemes az éghajlat

A város mindent megad nekünk, amit ötven év felett Olaszország megadhat: hatalmas tengerpartot, jó éttermeket, rengeteg nevezetességet. Ugyanakkor nincsenek óriási tömegek, és még nincs az az elviselhetetlen meleg, ami Rómától délre, leginkább Szicíliában jellemző. Trieszt ugyanis a kontinentális és a mediterrán éghajlat határán fekszik, s a Bóra sokszor gondoskodik arról, hogy legyen légmozgás, így még a legnagyobb kánikula is elviselhetőbb.

Trieszt mindemellett egy emberléptékű város, ahol olcsó és kényelmes szállásokkal találkozhatunk. Főbb nevezetességei – például a Faro della Vittoria, amely az I. világháborúban elesett hősöknek és az olasz győzelmeknek állít emléket, vagy a San Giusto katedrális, gyönyörű, 11. századi mozaikjaival – gyalog is megközelíthetőek, de légkondicionált városi buszjárattal is utazhatunk.

Látványosságok Triesztben

A buszokon általában nincsenek tömegek, kényelmesen és nyugodtan lehet utazni, a nagyjából ezer forintos napijeggyel. Ha pedig Trieszt belvárosában foglalunk szállást, szinte ki sem kell mozdulnunk, hiszen pár lépés után megtekinthetjük Európa egyik legszebb és legnagyobb városházáját. Mindjárt vele szemben van a hatalmas móló, ahol mélyen a tenger fölé benyúlva, éjjel-nappal folyik a város élete: fiatalok és idősebbek ülnek és pihennek a part szélén. Ha sétálóutcákhoz van kedvünk, Trieszt belvárosában megtaláljuk: az utcahálózat mentén színvonalas éttermek és cukrászdák, és mindenféle üzletek várják a vevőket, a magyar pénztárcának még elérhető áron. Általánosságban elmondható, hogy Trieszt árai mindenben alatta vannak Milánó vagy Firenze árainak, és még Rómáénál is pár százalékkal alacsonyabbak.

Triesztben járva azért is otthon érezhetjük magunkat, mert a 19. században a város túlnyomórészt az osztrák birodalom része volt, s ekkor számos olyan polgárház, bank, templom és egyéb középület épült, amelyhez kísértetiesen hasonlóval találkozhatunk Bécs, Budapest vagy Kassa utcáin.

Szintén nagy előnye a városnak, hogy a tengerpart mentén több kilométer hosszúságban sziklás szabadstrand húzódik; Barcola néven találunk rá az interneten. Napos időben több ezer ember fekszik vagy éppen fürdőzik a kellemes hőmérsékletű vízben, teljesen ingyen. És ha éppen üdítőt, bort, sört szeretnénk inni, vagy megennénk egy finom fagylaltot, a part mentén számos kiülős kisbüfét találhatunk.

Triesztből Velencébe is ellátogathatunk

Triesztben az utcákon sétálva számos idősebb emberrel találkozhatunk. Nem véletlen ez, hiszen a fiatalabbakat jobban vonzzák a modern nagyvárosok, mint Milánó vagy Torinó, vagy éppen a közösségi élet éjjel-nappali színterei: Nápoly és Róma. Trieszt csendesebb, „németesebb”, lassabb és sokkal tisztább város, s így pontosan megadja azt a nyugalmat, amire ötven év felett vágyunk. Ha viszont úgy érezzük, hogy körül akarunk nézni a környéken, nemcsak a közvetlen szomszédságban lévő településeken (pl. Monfalcone) kínálkozik erre lehetőség. Alig kétórányira van vonattal Velence, ahová úgy tudunk a legoptimálisabban elérni, hogy a Santa Lucia pályaudvarig veszünk jegyet. Onnan kilépve azonnal Velence belvárosában találjuk magunkat, vaporettók, gondolák és labirintusszerű csatornák között.

Úgy hiszem, hogy ötven felett az utazást többször is meggondoló ember számára remek lehetőség lehet Trieszt, ami tényleg csak egy „ugrásra van”, így ha bármi problémánk van, pár óra alatt már otthon is lehetünk, hogy aztán örömmel gondoljunk arra: pár napot remek körülmények között, az olasz tengerparton töltöttünk.

Szerző: Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató, az Odaadó Támogató Szakértője 

A természet – a szépsége mellett – számtalan izgalmat is rejt, amit Peter Wohlleben könyvei bizonyítanak az olvasók számára. A természet rejtett hálózatáról című könyvében a szerző különleges példákon keresztül mutatja be, hogy milyen bámulatos kölcsönhatás, illetve teljes összjáték zajlik a növények és az állatok között. Például a nefelejcs és a hangyák között.  

A természet csodáiról ír Peter Wohlleben

Peter Wohlleben (1964) gyermekkora óta természetvédőnek készült. Erdőgazdálkodást tanult, illetve napjainkban az Eifel-hegységben irányít egy környezetbarát erdőgazdaságot. Számos tévéműsor vendége, népszerű előadó. A gyerekeknek szóló Érted a fák beszédét? Kalandozások az erdőben című kötettel együtt már hat könyve olvasható magyarul.

Bolygónkon az életnek csak két formája létezik (néhány, a mélytengerekben található speciális kivételtől eltekintve): az egyik (növények) a napfény segítségével táplálkozik, a másik (emberek és állatok) táplálkozásában a növényekre van utalva. Nem képes szervetlen anyagokból az élethez nélkülözhetetlen szerves anyagokat létrehozni.

Ha a kertünkre pillantunk, a zöld fűszálakban és levelekben az élet motorját láthatjuk

Amint kilépünk az otthonunk ajtaján, és kisétálunk egy kertbe vagy a közeli parkba, máris mindannyiunkat a természet vesz körül. Apró és nagyobb, lenyűgöző és izgalmas folyamatok ezrei játszódnak körülöttünk – kérdés, hogy észrevesszük-e azokat, illetve egyáltalán akarjuk-e és képesek vagyunk-e erre?

A természet a szépsége mellett számtalan izgalmat is rejt, amit Wohlleben könyvei bizonyítanak az olvasók számára. A fák titkos élete című könyv is nagy siker volt, szerzője legújabb kötetében is különleges példákon keresztül mutatja be, hogy milyen bámulatos kölcsönhatás, illetve teljes összjáték zajlik a növények és az állatok között. Egységben lát mindent, ahogyan felépül a természet hatalmas rendszere, ahol minden élőlénynek megvan a maga rendelt helye és jelentős szerepe. Mert rendszerben lát(tat)ja a természetet!

A természet hatalmas rendszer

Wohlleben szinte hálózatkutatóként azt a kérdést járja körül, hogy mi történik akkor, ha ez a kiegyensúlyozott rendszer kibillen a helyzetéből. Felteszi azt a jogos kérdést, mi jobb: ha az ember ,,segíti” a természetet, hogy helyreálljon a megváltozott egyensúly, vagy épp ellenkezőleg, az a jó, ha nem avatkozik be és békén hagyja a teremtett világot, a teremtényeivel együtt (?)… 

A szerző leír egy beszédes esetet: „Kertünkben nyaranta megszámlálhatatlanul sok nefelejcs virágzik. Kéretlenül benyomulnak a veteményesünkbe is, ahol aztán makacsul megtelepednek. És mivel olyan szépek, többnyire békén hagyjuk őket. A nefelejcs azonban csak azért lehet ilyen sikeres, mert van egy csapat kis szövetségese: a hangyák.  A hangyák nem feltétlenül rajonganak a virágokért, legalábbis nem a szépségükért vannak oda. Sokkal inkább az éhség hajtja őket a virágokhoz, amelyek csak akkor válnak érdekessé számukra, amikor magot hoznak. Tudniillik a magok úgy néznek ki, hogy láttukra a hangyáknak összefut a szájukban a nyál. Kívülről ugyanis egy elaioszóma- (magyarul hangyakalács-) réteg borítja őket, amely olyan, mint egy süteménymorzsa. Az apró állatkák a finomságot elrágcsálják, a tulajdonképpeni mag pedig megmarad.”

Ilyen és ehhez hasonló anekdotikus, ám valóságos történeteket és gondolatokat oszt meg velünk a szerző, amelyek miatt letehetetlen ez a munkája is. Elsősorban természetkedvelőknek ajánlom ezt a kötetet, de nyugodtan megajándékozhatjuk felnőtt gyerekeinket és kamasz unokáinkat is ezzel a csodálatos szemléletű könyvvel.  

(Peter Wohlleben: A természet rejtett hálózata – Felhőt csináló fák, nefelejcsek és hangyakalács, Park Könyvkiadó, 2022)

Szerző: Arday Géza író, irodalomtörténész 

Fotó: Pixabay

Hofi Gézát nem kell bemutatni. Nevét, örökérvényű mondásait mindenki ismeri. Húsz éve, hogy nincs már köztünk. Emlékét most a HOFI 85 című kötettel idézzük fel, amely születésének 85. évfordulójára jelent meg. 

Hofi Géza, a magyar kabaré emblematikus alakja

Hofi Géza (1936-2002), a nagy humorista, a magyar kabaré emblematikus alakja immár 20 éve eltávozott a földi világból. Idén július 2-án lett volna 86 esztendős.

Születésének 85. évfordulójára jelent meg Zóka F. Mária által összeállított kötetet, amely interjúkkal, a kortársak visszaemlékezéseivel és egyéb írásokkal idézi fel a művészt.  A Hofi 85 – Pusszantás Mindenkinek című könyvből kicsit jobban belepillanthatunk a nagy nevettető életébe.

Hofi Géza karrierje Kőbányáról indult

Megismerhetjük Hofi, vagyis Hoffmann Géza családi hátterét, és megtudhatjuk, hogyan kezdődött el az előadóművészi élete. A kőbányai porcelángyárban dolgozott, és a kultúrcsoportban tűnt ki tehetségével. Több alkalommal is próbálkozott felvételivel a Színművészeti Főiskolára. Később, 1960-ban a debreceni Csokonai Színházba hívta Szendrő József, aki felfigyelt a tehetségére. Már ekkor jelentkezett a paródia iránti „fogékonysága”. 1963-ban visszaköltözött a fővárosba, s ekkor elindult igazi karrierje.

Hofi berobban a humor világába

Hofi Géza karrierje nem akárhogyan indult el: szinte berobbant a saját magának írt a számaival, amelyekhez még a zenét is ő állította össze. Rengeteget haknizott abban az időben – mások mellett – Lorán Lenkével, Kovács Apollóniával, Krencsey Mariannal és Kovács Erzsivel, aki így emlékezett vissza: „Gézához mindnyájan nagyon ragaszkodtunk”.

A kis kötetben szó esik első fellépéseiről, az egész pályájáról: a Mikroszkóp Színpadon, illetve a Madách Színházban töltött időszakairól, ahol otthonra talált. Pályájának legfőbb állomásai, amelyekre szinte minden kortárs emlékezik, a Hofélia és az Élelem bére című önálló estjei voltak.

Szállóigévé vált, hogy Hofi a Kádár-rendszer „szelepe” volt, amely az aczéli kultúrpolitika nemcsak tűrt, hanem leginkább támogatott világába tartozott. Az elgondolás az volt, hogy amin paródia formájában nevetni lehet, azt könnyebb elfogad(tat)ni is. A rendszerváltás után paródiájában markánsan állásfoglalt Horthy Miklós újratemetése kapcsán is, amit ízléstelennek tartanak. De ez is Hofihoz hozzátartozik, illetve ez is helyet kap a kötetben.

Hofi Géza legjobb barátja Kovács Erzsi volt

A Hofi 85 kötetben olyanok emlékeznek meg a humoristáról, akik közelről ismerték. Egykori legbensőbb barátja, Kovács Erzsi, az énekesnő, a tánczene meghatározó alakja mellett, Bodrogi Gyula, Farkasházy Tivadar, Kerényi Imre, Nagy Bandó András. A visszaemlékezők mondanivalójából képet kap az olvasó Hofi sokirányú tehetségéről és emberi karakteréről is. Érdemes ezt a kis könyvet elolvasni, mert emlékezhetünk a kor egyik legjelentősebb előadóművészére, amely egyúttal kortörténeti dokumentum is.

Szerző: Arday Géza író, irodalomtörténész

Olvassa további cikkeinket az Odaadó Tudástár Kultúra rovatában!