A természet – a szépsége mellett – számtalan izgalmat is rejt, amit Peter Wohlleben könyvei bizonyítanak az olvasók számára. A természet rejtett hálózatáról című könyvében a szerző különleges példákon keresztül mutatja be, hogy milyen bámulatos kölcsönhatás, illetve teljes összjáték zajlik a növények és az állatok között. Például a nefelejcs és a hangyák között.  

A természet csodáiról ír Peter Wohlleben

Peter Wohlleben (1964) gyermekkora óta természetvédőnek készült. Erdőgazdálkodást tanult, illetve napjainkban az Eifel-hegységben irányít egy környezetbarát erdőgazdaságot. Számos tévéműsor vendége, népszerű előadó. A gyerekeknek szóló Érted a fák beszédét? Kalandozások az erdőben című kötettel együtt már hat könyve olvasható magyarul.

Bolygónkon az életnek csak két formája létezik (néhány, a mélytengerekben található speciális kivételtől eltekintve): az egyik (növények) a napfény segítségével táplálkozik, a másik (emberek és állatok) táplálkozásában a növényekre van utalva. Nem képes szervetlen anyagokból az élethez nélkülözhetetlen szerves anyagokat létrehozni.

Ha a kertünkre pillantunk, a zöld fűszálakban és levelekben az élet motorját láthatjuk

Amint kilépünk az otthonunk ajtaján, és kisétálunk egy kertbe vagy a közeli parkba, máris mindannyiunkat a természet vesz körül. Apró és nagyobb, lenyűgöző és izgalmas folyamatok ezrei játszódnak körülöttünk – kérdés, hogy észrevesszük-e azokat, illetve egyáltalán akarjuk-e és képesek vagyunk-e erre?

A természet a szépsége mellett számtalan izgalmat is rejt, amit Wohlleben könyvei bizonyítanak az olvasók számára. A fák titkos élete című könyv is nagy siker volt, szerzője legújabb kötetében is különleges példákon keresztül mutatja be, hogy milyen bámulatos kölcsönhatás, illetve teljes összjáték zajlik a növények és az állatok között. Egységben lát mindent, ahogyan felépül a természet hatalmas rendszere, ahol minden élőlénynek megvan a maga rendelt helye és jelentős szerepe. Mert rendszerben lát(tat)ja a természetet!

A természet hatalmas rendszer

Wohlleben szinte hálózatkutatóként azt a kérdést járja körül, hogy mi történik akkor, ha ez a kiegyensúlyozott rendszer kibillen a helyzetéből. Felteszi azt a jogos kérdést, mi jobb: ha az ember ,,segíti” a természetet, hogy helyreálljon a megváltozott egyensúly, vagy épp ellenkezőleg, az a jó, ha nem avatkozik be és békén hagyja a teremtett világot, a teremtényeivel együtt (?)… 

A szerző leír egy beszédes esetet: „Kertünkben nyaranta megszámlálhatatlanul sok nefelejcs virágzik. Kéretlenül benyomulnak a veteményesünkbe is, ahol aztán makacsul megtelepednek. És mivel olyan szépek, többnyire békén hagyjuk őket. A nefelejcs azonban csak azért lehet ilyen sikeres, mert van egy csapat kis szövetségese: a hangyák.  A hangyák nem feltétlenül rajonganak a virágokért, legalábbis nem a szépségükért vannak oda. Sokkal inkább az éhség hajtja őket a virágokhoz, amelyek csak akkor válnak érdekessé számukra, amikor magot hoznak. Tudniillik a magok úgy néznek ki, hogy láttukra a hangyáknak összefut a szájukban a nyál. Kívülről ugyanis egy elaioszóma- (magyarul hangyakalács-) réteg borítja őket, amely olyan, mint egy süteménymorzsa. Az apró állatkák a finomságot elrágcsálják, a tulajdonképpeni mag pedig megmarad.”

Ilyen és ehhez hasonló anekdotikus, ám valóságos történeteket és gondolatokat oszt meg velünk a szerző, amelyek miatt letehetetlen ez a munkája is. Elsősorban természetkedvelőknek ajánlom ezt a kötetet, de nyugodtan megajándékozhatjuk felnőtt gyerekeinket és kamasz unokáinkat is ezzel a csodálatos szemléletű könyvvel.  

(Peter Wohlleben: A természet rejtett hálózata – Felhőt csináló fák, nefelejcsek és hangyakalács, Park Könyvkiadó, 2022)

Szerző: Arday Géza író, irodalomtörténész 

Fotó: Pixabay

Egy kiváló tanítványom nemrég arról írt nekem, hogy az Uránia moziban évek óta zajló, jelentős festők életét és munkásságát bemutató művészettörténeti filmsorozat Hieronymus Boschról szóló vetítésén teltház volt, és a közönség zöme 65 év feletti volt. Ugyanezt tapasztalhatta az is, aki részt vett a július 17-én zárult igényes budapesti kiállításon, amely a németalföldi zseni és kortársai alkotásait mutatta be. Egyértelműen megállapítható volt, hogy az idősebb korosztály több időt töltött a képek előtt, alaposabban tanulmányozva a részleteket. Mi lehet ennek az oka? Mi varázsolja el a legidősebb korosztályt Boschban? – tehetjük fel a kérdést.

A saját világában, a 15-16. században az élet színpadán

Hieronymus Bosch színvonalas műalkotásait már fiatal korától készítette. Ezért a maga korában aggastyánnak tekinthető életkorban, 65 évesen elhunyt művész kapcsán semmiképpen sem mondható, hogy az idősebb korosztály egy „generációs társát” láthatja benne. A Bolondok hajója című képét, amely a Szépművészeti Múzeumban is látható volt, például egészen biztosan 50 éves kora előtt festette. De ötven körül volt, amikor a híres Szent Antal vagy Szent János-képeket festette. Azt hiszem, sokkal inkább az okozza Bosch időskori, befogadói varázsát, hogy egyszerre kellőképpen összetett, de paradox módon mégis lényegre törő. Mit jelent ez?

Bosch festményei különleges univerzumok, mikrokozmoszok, amelyek egyes részeinek, elemeinek megértése igényli a vele egykorú művészet és történelem alaposabb ismeretét. Számos szimbóluma például korabeli regényekben és teológiai írásokban előfordult (a budapesti kiállítás ezért is telitalálat, hiszen bemutat pár ilyen lehetséges forrást is). Ezzel a történeti tudással ma már a generációk közül gyakorlatilag egyedül a legidősebb korosztály rendelkezik, de ők is már csak igen hézagosan. Egy mai 65 év feletti embert azonban még jó eséllyel tanítottak olyan tanárok, akik számára a középkor nem a deresen fekvő jobbágyot és az egyébként a tanított formában sohasem létezett első éjszaka jogát jelenti. Hanem azt a világot, amelyben az ember közelebb volt Teremtőjéhez, és élete a keresztény, szakrális ünnepkörben zajlott, annak mély szimbólumaival, összetett világával.

Bosch „közelségét” az idősebb korosztályhoz az is megadja, hogy a szürrealizmus művészetével igazából ők találkoztak először Magyarországon, hiszen ez az irányzat az ötvenes években még a tiltott, a hatvanas évektől a tűrt kategóriába tartozott. A hetvenes évektől Salvador Dali karizmatikus és Juan Miró részletgazdag művészetének köszönhetően beépült a mindennapos ismeretek közé. Ehhez jelentősen hozzájárult az is, hogy 1988-ban Ezeregy álom címmel Salvador Dali grafikái és szobrai a cadaquési Perrot-Moore múzeum anyagából a Magyar Nemzeti Galériában kiállításra kerültek. A tárlatot nagyon sokan néztek meg, és az akkori sajtó részletesen beszámolt róla (ahogy ne hallgassuk el: Dali szerelmi életének is ismertük szinte minden eseményét).

Aki látott Bosch- és Dali-képet, az pontosan tudja, hogy a 20. századi col-md-yol művész egyik legjelentősebb ihletője éppen Bosch volt: Dali látomásos, egyéni mikrokozmosza nem egyszer konkrét ihletést kapott a 14-15. század fordulójának mesterétől. Dali és általában a szürrealizmus ismerete viszont a mai tankönyvekből szinte teljesen kimarad. Legföljebb a gimnázium utolsó két évében van róla szó: igényesebb rajztanárok művészettörténeti óráin, illetve a magyartanárok közvetítésével, amikor József Attila vagy Weöres Sándor egyes, ebben az avantgárd stílusirányzatban készült verseit elemzik.

Mindezeken túl fontos érv lehet az idősebb korosztály Bosch-rajongása mellett az is, hogy Bosch a „végső dolgokról” szól,. Ahogy az idősödő ember is egyre inkább – Boga Bálint geriáter szép kifejezésével – a „dombon áll”, azaz letekint a világra, összefoglalja és a lényegre koncentrálva sűríti magában a látványt. Ehhez egyértelműen hozzájárul az, hogy bár a gyors, problémamegoldó, ún. fluid intelligenciája az évek során gyengül, a krisztallizált (kristályos) vagy tapasztalati intelligenciája viszont növekszik. Így az események és helyzetek lényegét és a mögöttes motivációkat jobban átlátja. A világ gazdagsága az idősebb embert általában tehát sokkal jobban gyönyörködteti, de egyszerre „redukál” is: a lényeget látja meg a dolgok mögött, ahogy Bosch művészete is a lényegről szól: emberi erényekről, bűnökről, a jóról és a rosszról, a követendőről és az elkerülendőről.

Ezzel együtt a „dombon álló” ember nemcsak az „alatta elterülő városra” tekint le, hanem egyre inkább „felfelé” is néz, az életen túlra. Bosch ehhez is konkrét segítséget ad. Több festményén ábrázolja, a korabeli teológiai gondolkodással összhangban lévő módon a mennyországot, a purgatóriumot és a poklot. Plasztikusan, a bűnöktől való elfordulásra ösztönözve megjeleníti az ott tartózkodó lelkeket. Ne feledjük, akkor természetesen még nem volt televízió vagy internet, így Bosch szürreális képei a mainál sokkal erősebb vizuális ingerekként hatottak a befogadóra.

Bosch művészete tehát számos okból lehet vonzó az idősebb korosztály számára, de leginkább azért, mert elsősorban azoknak szól, akik az „élet lényegét” keresik, amely mindig a történések felszíne mögött érthető és érezhető meg. Ehhez viszont valamennyire el kell távolodni a nyüzsgő, cselekedtető mindennapoktól, s le kell lassulni: erre pedig objektív okokból az idősebb ember jobban képes.

A felszíntől és a felszínességtől való eltávolodás azonban nemcsak az idősebb ember sajátja lehet: a krisztallizált intelligencia bármely korban fejleszthető, s ennek egyik legjobb eszköze a mély erkölcsiséggel és filozófiai tartalommal rendelkező műalkotások tanulmányozása – kövessük ezért az idősebbek útját fiatalabb korunkban is!

Szerző: Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató, az Odaadó Támogató Szakértője 

A túl sok napozás az időseket sem kíméli

A napozás kedvelt szórakozás mind a fiatalok mind az idősek számára. Nyár van, előkerültek a shortok, a rövid szoknyák, a vékony ingek és a pólók. A strandok, vízpartokon nemcsak a gyerekek, de az idősebbek is szívesen hűsölnek. A leégés veszélye, és az ebből adódó komolyabb bőrproblémák őket is fenyegetik. 

Mire vigyázzunk ötven felett a napozáskor?

Az időskori napozással kapcsolatban a közelmúltban jelent meg az Egyesült Államok legnagyobb nyugdíjas szervezetének, az AARP-nek a hivatalos oldalán egy cikk. Michelle Crouch egészségügyi szakíró számos olyan aspektusra hívja fel a figyelmet, amelyre talán nem is gondolunk.

A szenioroknak is kell a napvédő krém!

Strandon, vízparton mi magunk is láthatjuk, hogy az idősebb korosztály a napozás során alig használ fényvédő krémet. Ha mégis használják, akkor nem megfelelően. A fényvédő krémet úgy kell használni, hogy kellő vastagságban a test minden olyan felületére kerül krém, amely érintkezik a napfénnyel. Ráadásul sokan azt sem tudják, hogy egy-egy alkalommal nagyjából egy unciányi, azaz egy átlagos kispohárnyi krémet kell testünkre egyenletesen kennünk. Arra is figyelni kell, hogy ha vízbe megyünk, utána azonnal újra be kell kennünk magunkat. Szintén nagyon lényeges, hogy ha a napon vagyunk, akkor kétóránként még a legmagasabb faktorú krémmel is újra be kell kennünk a testünket.

Az sem mindegy, hogy a napozáskor milyen faktorú és milyen összetételű krémet választunk. Az egészségügyi szakíró kiemeli, hogy az alsó határ mindenképpen legalább 30 SPF legyen. Hozzátehetjük, hogy nem baj, ha idősebb korban ez még magasabb. Ezzel együtt az is fontos, hogy ha az előző esztendőből maradt naptej, akkor azt már nem biztos, hogy érdemes felhasználni. Ugyanis felbontás után a zsírtartalma megavasodhatott, illetve mindenféle fertőző szemcsék halmozódhattak el benne. Szintén nagyon figyeljük a szavatosságra, mert egy lejárt krém már gyakorlatilag semmilyen védelmet nem nyújt az ember bőrének.

Napozásra milyen napvédőt válaszunk?

A napozáshoz használt fényvédő krém típusa nagyon sokféle lehet. Szakemberek az úgynevezett „ásványi” vagy „fizikai” anyagokkal – cink-oxiddal vagy titán-dioxiddal – ellátott fényvédőket ajánlják. Az úgynevezett „kémiai” anyagot – avobenzon, oxibenzon, oktokrilén, homoszalát, oktiszalát, retinil-palmitát és oktinoxát  – tartalmazó naptejeket kevésbé ajánlják. Ezek ugyanis átszivároghatnak a bőr mélyebb rétegeibe, sőt, akár a véráramba is. Több tanulmány kimutatta, hogy ezek a vegyszerek már egyetlen alkalmazás után is hosszabb ideig a szervezetben maradnak, s hosszú távú használatuk – különösen az oxibenzoné és az oktinoxáté – esetleg árthatnak egészségünknek.

Ezzel szemben viszont a „fizikai” alapú krémek egyfajta pajzsként működnek a bőrünkön, s ott is maradnak, nem jutnak a bőrfelület alá.  

Napozni csak óvatosan!

Szintén kiemelik a szakértők, hogy lehetőség szerint napozáshoz naptejet, krémet használjunk, és ne védőspray-t.  Nem azért, mert ezek hatásfoka alacsonyabb, hanem azért, mert mind a fizikai, mind a kémiai alapú védőspray-k, rendszeresen belélegezve akár rákkeltő hatásúak is lehetnek.

Rendkívül fontos még, hogy ötven év felett különösen ügyeljünk arra, hogy ha lehet, akkor 11 órától délután 15 óráig egyáltalán ne napozzunk. Ha a jelzett időszak előtt vagy után napozunk, akkor is legalább félóránként menjünk árnyékba vagy hűsítsük bőrünket.

A napozás egészséges is lehet!

Amennyiben ezeket az alapvető szabályokat betartjuk, csekély lesz az esélye annak, hogy bőrünk leégjen, vagy súlyosabb károsodásokat szenvedjünk. Arra viszont jelentős az esély, hogy a szervezetünk számára rendkívül fontos D-vitaminhoz nagy mennyiségben jutunk hozzá, s ezzel egészségesebbé válunk.

Szerző: Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató, az Odaadó Támogató Szakértője

Orvos-Tóth Noémi pszichológusnő könyvei mindig hatalmas sikert aratnak. Legutóbb a Szabad akarat című munkája látott napvilágot, de előbb ismerjük meg a korábban megjelenet Örökölt sors című könyvét.

Az Örökölt sors nagyon találó cím. Orvos-Tóth Noémi ugyanis egy nemzedékeken átívelő önismereti tréningre hívja meg az olvasóit. Ahhoz, hogy önmagunkat jobban megérthessük, szükséges megtalálnunk az elakadásaink okait, hogy az életünkben miért ismételjük ugyanazokat a forgatókönyveket.

Fotó forrás: Orvos-Tóth Noémi Facebook

Örökségünk a múltunk

Felmenőink, elsősorban szülők és nagyszülők életeseményei, élményei, félelmei, szenvedései súlyos örökséget jelenthetnek a gyerekeik és unokáik számára is. Emiatt önmagunkra is úgy kellene tekintenünk, mint egy kiterjedt családi háló(zat) tagjára. Ezáltal láthatóvá válik számunkra, hogy milyen szálakkal szövi át az életünket (jelenünket) a múlt.

Ha egy családon belüli történés véget ér, attól még a hatása jelen lehet, megmaradhat. A pszichológus szerző a könyvében arra biztatja az olvasóit, hogy legyen bátorsága mindenkinek a családja körében korábban eltemetett történeteket feltárni. Azt vallja, hogy egy ember sorsa a transzgenerációs hatások figyelembevételével értelmezhető és fogadható el. A kötetben komoly esettanulmányokat olvashatunk, amelyeket a szerző irodalmi idézetekkel tesz közérthetőbbé és élvezhetőbbé.

Traumatikus helyzetet idézhet elő a gyerekkorban megtapasztalt szeretethiány is, amely egy egész életen keresztül végig vonulhat, mert nehéz tőle megszabadulni. A történelem által eredményezett családi traumák azt mutatják, hogy a fájdalom, a félelem, a szenvedés mintázatai a leszármazottakban is megjelenhet, akik egyébként nem voltak részesei a negatív eseményeknek. Tudományos eredmények igazolják azt a tényt, hogy a gyerekkorban kialakult kötődési minta mély nyomot hagy a felnőttkori emberi kapcsolatokban. Ahogyan a mondás tartja: „Meséld el, hogyan szerettek, és én elmondom, te hogyan szeretsz.”

A családi sebeket fel kell dolgozni

A családi történések kibeszélésének és feldolgozásának nemcsak a rokonok egymás közötti viszonyában van jelentős szerepe, hanem fontos tudatos vagy tudatalatti üzenetértékük is van azon túl, hogy életmintákat és problémamegoldó kulcsokat is jelenthetnek. Attól függetlenül segítheti vagy gátolhatja az emberi viszonyulásokat, hogy tudunk-e ezekről a családi traumákról. Orvos-Tóth Noémi az alábbiakat fogalmazta meg: „Minél kevesebbet tudunk arról, mi mindenen mentek keresztül a felmenőink, annál nagyobb eséllyel visszük tovább traumáikat a saját életünkben (és adjuk át a gyerekeinknek is)”. A könyv önfejlesztő olvasmány, de hasznos lehet azok számára is, akik önmaguk és családjuk mélyebb megismerésére törekednek.

Fotó: Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors – Családi sebek és a gyógyulás útjai, Kulcslyuk Kiadó, Pixabay

Szerző: Arday Géza író, irodalomtörténész 

Hogyan jelenik meg a Columbus-szindróma az időseknél?

A Columbus-szindróma kifejezéssel jómagam nem gerontológiai könyvekben találkoztam először, hanem az amerikai sajtót olvasva. A kifejezés arra utal, hogy egyesek olyasmiket gondolnak magukénak, és viselkednek ezekkel kapcsolatban tulajdonosként, birtokosként vagy éppen alapítóként, amihez semmi közük nincsen, vagy éppen másokkal osztozniuk kellene a közös javakon. Felmerülhet a kérdés: ez a „területhódító” viselkedés hogyan érinti az időseket?

Columbus-szindróma eredete

A Columbus-szindrómáról, illetve a kifejezésről először 2013-14-ben amerikai újságcikkekben olvastam. Akkoriban nagy viták lángoltak fel arról, hogy egyes metropoliszok belső negyedeiben hatalmas számban jelentek meg gazdag emberek, akik felvásárolták az „őslakosok” ingatlanjait. Majd vagy beköltöztek, vagy felújítva méregdrágán kiadták azokat. Ez a „dzsentrifikációnak” is nevezhető folyamat teljesen átalakította az ottani szokásokat, s nem egyszer a régi lakókra rendőröket hívtak az újak, mert nem felelt meg nekik a zajosabb, főként utcán zajló, erősen közösségi életforma. Erre nyilatkozták aztán sokan az „őslakosok” közül, hogy ez olyan, mint amikor Columbus felfedezte Amerikát, s ő és utódai azt hitték, ez a terület az övék – pedig ott már éltek emberek. Így született meg a Columbus-szindróma kifejezés, talán éppen Spike Lee jóvoltából.

Akárhonnan is jön a szó, pontosan kifejezi azt a helyzetet, hogy egyesek olyasmiket gondolnak magukénak, és viselkednek ezekkel kapcsolatban tulajdonosként, birtokosként vagy éppen alapítóként, amihez semmi közük nincsen, vagy éppen másokkal osztozniuk kellene a közös javakon. Felmerülhet a kérdés: ez a „területhódító” viselkedés hogyan érinti az időseket?

A Columbus-szindróma sokféle lehet

A válasz nem is olyan egyszerű, mint elsőre gondolnánk, ugyanis nagyon sokféle Columbus-szindróma lehetséges. Egyrészt gyakran fordul elő az idős emberrel, hogy környezetében rokonai, ismerősei úgy érzik, hogy ők jobb, gondosabb gazdái lehetnek a földjének, a kertjének, a lakásának, vagy bármilyen más tulajdonának, és egyszerűen elveszik azt az idős embertől. Különösen nehéz a helyzet akkor, ha az idős ember egyedül van, vagy éppen a saját közvetlen rokonai teszik ezt vele. Ezért nagyon fontos, hogy már fiatalabb korunkban tudatosan készüljünk ezekre a szituációkra, és ha megtörténik, világosan jelezzük a tulajdoni viszonyokat, súlyosabb esetben akár a hatóságok útján is.

Szintén előfordul az is, hogy az idősebb ember közelébe új lakók érkeznek, akár saját háza környékére, akár a szociális otthonban lévő szobája mellé. Ilyenkor nagyon fontos megérteniük az új lakóknak is, hogy a zavartalan együttélés kapcsán nemcsak írott, de íratlan szabályok is léteznek, s az alkalmazkodás magatartása nagyon fontos az újonnan érkezőktől is.

Létezik az aktív Columbus-szindróma is

A Columbus-szindróma időskort érintő változatainak ismertetésekor itt nem érdemes megállni. Az idős ember ugyanis nemcsak áldozata lehet a Columbus-szindrómának, hanem gyakorlója is – ezt nevezhetjük aktív Columbus-szindrómának. Előfordul, hogy egy-egy idősebbekből álló baráti körben, nyugdíjasklubban, tanulókörben valaki annyira dominánssá válik, annyira eluralja a többiektől a levegőt is, hogy az emberek egyszer csak azt érzik, ez a dolog már nem róluk szól, és a szűkebb rajongótábor tagjain kívül a többiek már nem szívesen találkoznak a csoporttal. Ez ugyanúgy Columbus-szindróma, mint az, amikor az idős embertől elveszik a javait. Sőt: bizonyos értelemben itt ugyanaz a helyzet, csak annyi a különbség, hogy nem egy fiatalabb ember, hanem egy idős az „elkövető”, általában ugyanúgy idősekkel szemben.

Megtörténhet az is, hogy egy cégben, vállalkozásban, vagy bármilyen munkahelyen az idősebb dolgozó azt gondolja, hogy ő sokkal jobban, hatékonyabban tudná főnökei munkáját végezni, s mindenféle utasítás és engedély nélkül el is kezdi azt csinálni. Jó esetben arra gondolva, hogy majd úgyis látni fogják ezt a többiek, és neki adnak igazat. Ennek aztán ritkán van jó vége…

Szintén Columbus-szindrómáról van szó akkor is, ha a gyerekek vagy az unokák kertjében, házában, lakásában, az idős rokon elkezd „rendezkedni”, mondván, hogy ott jobb helye van a széknek, a tévéállványnak, a mosogatógépnek. Annak ellenére, hogy könnyen elképzelhető: igaza lehet, mégis elmondható, hogyy az idősebb, tapasztaltabb embernek rá kell bíznia az életük szervezését azokra, akik ott élnek, akik a maguk örömére és boldogságára építik fel legszűkebb környezetüket. Ezekben az esetekben az „akkor mondj véleményt, ha téged is megkérdeznek”-igazsága rendkívül fontos bölcsesség, érdemes hozzá tartani magunkat.

A Columbus-szindróma betegségre is utalhat

Bármennyire is meglepő, ha a környezetünkben egy-egy cezaromániásan irányító vagy irányítani akaró, avagy éppen teljesen tudattalanul „területfoglaló” idősebb emberrel találkozunk, ez valójában rengeteg valódi probléma, esetleg betegség tünete lehet, s nem pusztán arról van szó, hogy valakinek éppen rossz vagy rosszá vált a viselkedése. Egyáltalán nem lehetetlen, hogy ha egy idősebb ember sohasem volt „területfoglaló”, most viszont reflektálatlanul azzá vált, éppen egy súlyos, az agyi működést is jelentősen befolyásoló cukorbetegség, egy kisebb stroke, vagy még inkább egy kezdődő demencia tüneteit produkálja. Ennek során az atrófia lassan elszínezi a személy realitásérzékét és az etikai horizontok pontos átlátását.

A Columbus-szindórma mögött meghúzódhat számos súlyos lelki betegség (pl. paranoia) kezdőtünete is, amelyet a környezet józan, de számára negatívan ható reakciói csak felerősíthetnek. Mindezek okán az aktív Columbus-szindrómás számára nagyon fontos világosan kijelölni a magánélet és a magántulajdon, illetve az ő kompetenciájának a határait. Ha  egy ilyen világos határkijelölés után  továbbra is zavar mutatkozik, akkor mindenképpen fontos szakorvoshoz fordulni, vagy segíteni őt abban, hogy szakorvoshoz forduljon.

Sem a passzív belenyugvás mások Columbus-szindrómájába, sem a saját „területfoglaló” jellemváltozásunk figyelembe nem vétele nem helyes megoldás, mert egy nagyobb baj is lehet a háttérben, amelynek megfelelő kezelése nem feltétlenül várathat magára. Figyeljünk ezért magunkban és a környezetünkben is a „területfoglaló” jelekre, és segítsünk azoknak, akiknél ezt komoly problémának látjuk!

Szerző: Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató, az Odaadó Támogató Szakértője

Hofi Gézát nem kell bemutatni. Nevét, örökérvényű mondásait mindenki ismeri. Húsz éve, hogy nincs már köztünk. Emlékét most a HOFI 85 című kötettel idézzük fel, amely születésének 85. évfordulójára jelent meg. 

Hofi Géza, a magyar kabaré emblematikus alakja

Hofi Géza (1936-2002), a nagy humorista, a magyar kabaré emblematikus alakja immár 20 éve eltávozott a földi világból. Idén július 2-án lett volna 86 esztendős.

Születésének 85. évfordulójára jelent meg Zóka F. Mária által összeállított kötetet, amely interjúkkal, a kortársak visszaemlékezéseivel és egyéb írásokkal idézi fel a művészt.  A Hofi 85 – Pusszantás Mindenkinek című könyvből kicsit jobban belepillanthatunk a nagy nevettető életébe.

Hofi Géza karrierje Kőbányáról indult

Megismerhetjük Hofi, vagyis Hoffmann Géza családi hátterét, és megtudhatjuk, hogyan kezdődött el az előadóművészi élete. A kőbányai porcelángyárban dolgozott, és a kultúrcsoportban tűnt ki tehetségével. Több alkalommal is próbálkozott felvételivel a Színművészeti Főiskolára. Később, 1960-ban a debreceni Csokonai Színházba hívta Szendrő József, aki felfigyelt a tehetségére. Már ekkor jelentkezett a paródia iránti „fogékonysága”. 1963-ban visszaköltözött a fővárosba, s ekkor elindult igazi karrierje.

Hofi berobban a humor világába

Hofi Géza karrierje nem akárhogyan indult el: szinte berobbant a saját magának írt a számaival, amelyekhez még a zenét is ő állította össze. Rengeteget haknizott abban az időben – mások mellett – Lorán Lenkével, Kovács Apollóniával, Krencsey Mariannal és Kovács Erzsivel, aki így emlékezett vissza: „Gézához mindnyájan nagyon ragaszkodtunk”.

A kis kötetben szó esik első fellépéseiről, az egész pályájáról: a Mikroszkóp Színpadon, illetve a Madách Színházban töltött időszakairól, ahol otthonra talált. Pályájának legfőbb állomásai, amelyekre szinte minden kortárs emlékezik, a Hofélia és az Élelem bére című önálló estjei voltak.

Szállóigévé vált, hogy Hofi a Kádár-rendszer „szelepe” volt, amely az aczéli kultúrpolitika nemcsak tűrt, hanem leginkább támogatott világába tartozott. Az elgondolás az volt, hogy amin paródia formájában nevetni lehet, azt könnyebb elfogad(tat)ni is. A rendszerváltás után paródiájában markánsan állásfoglalt Horthy Miklós újratemetése kapcsán is, amit ízléstelennek tartanak. De ez is Hofihoz hozzátartozik, illetve ez is helyet kap a kötetben.

Hofi Géza legjobb barátja Kovács Erzsi volt

A Hofi 85 kötetben olyanok emlékeznek meg a humoristáról, akik közelről ismerték. Egykori legbensőbb barátja, Kovács Erzsi, az énekesnő, a tánczene meghatározó alakja mellett, Bodrogi Gyula, Farkasházy Tivadar, Kerényi Imre, Nagy Bandó András. A visszaemlékezők mondanivalójából képet kap az olvasó Hofi sokirányú tehetségéről és emberi karakteréről is. Érdemes ezt a kis könyvet elolvasni, mert emlékezhetünk a kor egyik legjelentősebb előadóművészére, amely egyúttal kortörténeti dokumentum is.

Szerző: Arday Géza író, irodalomtörténész

Olvassa további cikkeinket az Odaadó Tudástár Kultúra rovatában!

Kiss-Nemes Veronika praktizáló pszichológus és B. E. Belle írónő a szerzőpárosa annak a kötetnek, amely a nem mindennapi szerzőpáros összeállásának eredményeként születhetett meg. A szakember és laikus termékeny egymásra hatásából valósulhatott meg a Szavak: a társadalom, amelyben a káromkodás természetes, de a bocsánatkérés nem ismert című kötet.

A mindennapokban tapasztalhatjuk, hogy a sajnálom, bocsánat, köszönöm, szeretlek szavak egyre ritkábban hangzanak el. Mi lehet ennek az oka? Sajnos, ez nem véletlen, hiszen a mai társadalom jórésze sms-ben, rövidítések által, többnyire hangulatjelekkel (emojival) kommunikál egymással. Ez nagyon kényelmes, hiszen egyetlen gombnyomással kifejezhetjük, hogy mit gondolunk, mit érzünk és mire vágyunk. Ellenben azon meglepődünk, ha egyre több alkalommal megy félre a kommunikációnk, hiszen így alig érthető, mi történik velünk és körülöttünk. Feltehetjük azt a jogos kérdést, vajon miért olyan nehéz kimondani azt a szót, hogy bocsánat vagy hogy szeretlek? Ezzel együtt az is kérdéses, hogy miért hangozhat és hangzik el egyre gyakrabban durva káromkodás a közbeszédben?

Tudatosítani kellene magunkban és másokban, hogy minden szónak, amit kimondunk, nemcsak oka és érzelmi töltete, hanem lelki súlya is van. Ha tisztában vagyunk az érzelmeinkkel, akkor ezt sokkal egyszerűbben meg tudjuk fogalmazni önmagunk és mások számára. Az igazán fontos szavak elmélyült felhasználása mutatja meg számunkra az utat önmagunk, illetve mások felé. A közérthetően megfogalmazott pszichológiai elméletek mellett, a kötet gyakorlati feladatokkal és tanácsokkal látja el az olvasóit, hogy valóban rátalálhassunk saját szavainkra és azok jelentőségére. Hiszen nem léteznek kész megoldások, ugyanis az érzelmek mindenkinek a sajátjai.

A kötet egyes fejezetei egy-egy témakört járnak körül. B. E. Belle megfogalmazza a gyakorlati kérdéseit, félelmeit és aggályait, amelyekre a szerzőpáros pszichológus tagja nyújt szakmai választ. Olyan fogalmak kerülnek tisztázásra és elemzésre – többek között – mint az intelligencia, az empátia, a hűtlenség, a bocsánatkérés, az igazságérzet, a káromkodás, a hit és az akarat, a függőség, a célállítás, a hála, a hazugság, s végül a boldogság. Nagyon élvezetes olvasni ezt a különleges témavilágú és módszerű gyakorlatias könyvet. Ezt itt azért jegyeztem meg külön is, mert a pszichológiai és önismereti könyvek világában meglehetősen ritka jelenségnek számít az újszerűség, illetve a nem szokványos megközelítésmód.

Ez a kötet egy nem mindennapi önsegítő munka, emiatt merem minden kedves olvasó számára őszintén ajánlani.

Szerző: Arday Géza író, irodalomtörténész

Olvassa további cikkeinket az Odaadó Tudástár Kultúra rovatában!

Felsőtárkányba, a festői Tárkányi-medencébe, a Bükk hegység kapujába kalauzoljuk az Odaadó olvasóit. Ezúttal nem túrázunk, inkább egy kellemes sétát teszünk. 

Táv 2km

Szintemelkedés: 45 méter  

Felsőtárkány a következő célállomásunk. A település autóval vagy autóbusszal is megközelíthető, Egertől mindössze 6 kilométerre fekszik. A buszról leszállva (Felsőtárkány, Csárda) millió látnivaló vár minket. A falu egy valóságos ékszerdoboz a Bükk nyugati szélén.

Felsőtárkányi-tó

A környék az év minden szakában kiválóan alkalmas egy kellemes, kényelmes kirándulásra, három tanösvény közül választhatunk.  Útvonalunk a fából alakított színházi nézőtér mellett indul, mi egy kis emelkedő után a sárga jelzésen haladhatunk. Az ösvényről – rövid séta után – gyönyörű kilátás nyílik a Felsőtárkányi-tóra.

A dombról leérve a Kő-Közi tanösvényen haladunk, utunkat sziklák övezik. Az ösvény visszavezet minket a tóhoz, amelyet a sétánynak köszönhetően körbe is lehet gyalogolni és horgászatra is alkalmas. Maga a tó mesterségesen jött létre, a Szikla-forrás vizét duzzasztották fel.

Nyugati Kapu Látogatóközpont

A tó szerényen bújik meg a változatos erdőtársulások között és jó rálátást nyújt a távolban magasodó hegyvonulatokra. A partján magas fák állnak, hogy árnyékos helyet biztosítsanak azoknak, akik letelepednének egy kicsit a víz csillámló tükrét figyelni. A tó mellett található a Nyugati Kapu Látogatóközpont, amely azoknak ajánlott, akik többet szeretnének megtudni a Bükk élővilágáról és történeti kincseiről. Az épületben interaktív elemek, érintőképernyős eszközök és az évszakok változását is érzékeltető diorámák biztosítják, hogy az ismeretszerzés játékos és emlékezetes legyen.

Felsőtárkány eredete

Felsőtárkány történetét is érdemes megismerni. Az önkormányzat weboldalán található leírás szerint a  település első okleveles említése 1261-ből való, Oltarkan, illetve Feltarkan névalakban. A 14-15. században két részből tevődött össze a település, Alsó- és Felsőtárkányból. 1330 – 1335 között az akkori Felsőtárkányban épített kolostorba karthauzi szerzetesek költöztek. 1526 után a törökök elpusztították a középkori Felsőtárkányt, amely többé sohasem népesült be. 1552-ben a középkori Alsótárkányt is lerombolták a törökök, de ez a településrész 1577-től újranépesült. A 17. század végére már népes jobbágyfalu volt, és ez időben változott a neve véglegesen Felsőtárkányra.  

A település gazdasági életére olyan mértékben rányomta a bélyegét a nagy kiterjedésű erdőség, továbbá az ásványi kincsek jelenléte, amilyen fokban más településeken nem tapasztalható. Korábban a felsőtárkányi lakosok főleg fakitermeléssel, faanyag-fuvarozással, mészégetéssel és faszénégetéssel keresték a kenyerüket. Jelentős volt a kőbányászat is a településen. Főleg mészkő, dolomit és a palabányászat volt a meghatározó. Napjainkban a korábbi foglalkozások háttérbe szorultak, de néhány család jelenleg is foglalkozik mészégetéssel, faszénégetéssel.

Jó kirándulást!

Szerző: Palkovics Péter, az Odaadó Tudástár szerzője  

 

Olvassa további cikkeinket az Odaadó Tudástár Szabadidő rovatában!