Agatha Christie a krimi koronázatlan királynője, akinek a műveit folyamatosan újra és újra kiadják, a belőlük készült filmeket folyamatosan láthatjuk egy-egy televízió csatornáján. Statisztikák szerint a krimijeit Shakespeare művei és a Biblia után ma is világszerte a legtöbben olvassák. De vajon ki is ez a rejtélyes sztáríró, akinek a történetei iránt nem lankad a világ figyelme?  

Agatha Christie önéletírása Életem címmel jelent meg és a kritikusok a legjobb munkájának találták azt. Az írónő könnyed és élvezetes stílusban vezeti végig az olvasót fordulatokkal teli életén. Megismerhetjük a gyerekkorát; azt az érzékeny és törékeny kislányt, aki később a krimiirodalom egyik legjelentősebb alkotója lett. Leánykaként befelé forduló, magányos gyerek volt, aki bakfisként önmaga szórakoztatása céljából elkezdte lejegyezni a fantáziadús történeteit. Már akkor különleges és misztikus rejtélyeket oldott meg ezekben a kézirataiban.

Agatha Christie házasságai

A viktoriánus korba visszanyúló családtörténet bemutatja az angol közép- és felsőosztály tagjainak a világát. Ebben a „világban” szocializálódott az írónő: élte a korabeli felsőbb társadalmi rétegből származók életét. Megismerte a Royal Flying Corps pilótáját, Archibald Christie-t, akihez 1914-ben, 24 éves korában férjhez ment. Sokat utaztak együtt, felfedezték a Kelet világát, amely megjelenik a regényeiben is. Majdnem másfél évtized múlva azonban elváltak, mert megromlott a házasságuk, amelyből egy közös leánygyermekük született.

Az írónő 1930-ban újra férjhez ment. Második férje, az ifjú régész, Max Mallowant (1904-1978) lett, aki később professzorként dolgozott, s vált ismertté. Házasságkötésükkor Agatha 40, férje pedig 24 esztendős volt. A férjénél látott régészeti tapasztalatait is beépítette regényeibe.  

Álnéven is írt regényeket

Agatha Christie Az irodalomtörténet adminisztrálta azt, hogy Mary Westmacott álnéven romantikus regényeket is írt, ám ezek nem váltak annyira ismertté, mint a közel nyolcvan kötetet számláló detektívtörténetei. Nekünk magyaroknak hatalmas szerencsénk van, ugyanis olyan kitűnő műfordítók tolmácsolásában olvashatjuk a krimiket, mint például Karig Sára, Szobotka Tibor, Kosáryné Réz Lola, Göncz Árpád, Réz Ádám stb.  

A páratlan tehetségű írónő vallomása

Az Életem című kötetben a gazdag életút nem lineárisan haladt előre, hanem sodró erővel, ösztönösen, úgy, ahogyan a krimiírónő érezte, illetve egyénileg fontosnak tartotta. Ezért regényes és igényes életrajzot tarthatunk a kezünkben, ha Agatha Christie önéletírásához, illetve sorsának alakulásához nyitott szemmel és lélekkel közeledünk. A 132 évvel ezelőtt született, páratlan tehetségű írónő értékes vallomását és élvezetesen megírt regényes életútját ismerhetjük meg a majdnem 700 oldalas kötetből.

Szerző: Arday Géza író és irodalomtörténész

Olvassa további cikkeinket az Odaadó Tudástár Kultúra rovatában!

Az Odaadó olvasóit ezúttal a Lázbérci-víztározó és az Uppony-szoros gyönyörű vidékére kalauzoljuk el. Ez egy hosszabb, de szintén élményekkel teli túra lesz. A táv teljesítéséhez gyakorlat és jó erőnlét szükséges, ezért idősebbeknek érdemes két naposra tervezni a kirándulást.

A Lázbérci-víztározó és az Uppony-szoros túra Dédestapolcsányról, az Észak- Bükk lábánál elhelyezkedő kis faluból indul. Itt található a Lázbérci Tájvédelmi Körzet legértékesebb és szigorúan védett része: a festői fekvésű, hegyekkel övezett mesterséges tó, amely a környékbeli települések vízellátását segíti. Az Y alakú mesterséges tó 77 hektáron terül el.

Lázbérci-víztározó

A Lázbérci-víztározó Dédestapolcsány felöli oldalán, a tóhoz vezető út sorompójánál tudunk leparkolni a gépjárművekkel. (A tó körül nem lehetséges a gépjárműforgalom.) A mesterséges A mesterséges Lázbérci-víztározó kedvelt kirándulóhely, a horgászok paradicsoma, bár a pecázás csak szigorú szabályok mellett engedélyezett. A parton számtalan pihenő- és horgászhely is épült. A tó közelsége miatt érezhetően hűvösebb a levegő, ezért még nyáron is érdemes pulóverrel készülni.

Szalamandra-tanösvény

A tó mellett, aszfaltos úton haladtunk. Bal oldalt meredeken lefutó erdős hegyoldalban gyönyörködhetünk. A Tölgyerdő nyáron beláthatatlan, sűrű lombjai között számtalan madár bújik meg, vidáman énekük kíséri utunkat. Jobb oldalon a 6 millió köbméter víztömegű tó és partján a 6 kilométer hosszan húzódó Szalamandra-tanösvény. Nevét az itt gyakran előforduló fekete- sárga foltos kétéltű védett állatról kapta.

Uppony-szoros

A célállomás Uppony települése, amelyet 11 km gyalogtúra során érünk el. A község határában barlangok, kőfülkék találhatók. Upponyból visszafordulhatunk, és a már megismert útvonalon visszatérhetünk Dédestapolcsányra. Ha két naposra tervezzük a kirándulást, az éjszakát tölthetjük a településen. Így másnap sort keríthetünk az Uppony-szoros tetején felállított Herkó páter keresztjének megtekintésére. A hagyomány szerint azért állították a keresztet, mert Herkó páter itt állította meg a kálvinistákat a 18. századi vallási ellenségeskedések idején.

A kereszt megtekintése csak gyakorlott túrázóknak ajánlott, ugyanis a feljutás meredek utakon lehetséges.  Követhetjük a kék sáv, majd a kék háromszög irányát. Ezen az úton haladva kb. egy óra alatt érhetjük el a csúcsot. A rövidebb útvonal 20 perc alatt járható meg: a völgyben található kis híd melletti patak parton át, a sziklák mellett vezet fel. Ez utóbbi túra ugyan rövidebb, de veszélyesebb és még több gyakorlatot igényel.

Aki vállalkozik a túrára, a keresztnél lenyűgöző látványban részesül, amely megdobogtatja a magashegységek szerelmeseinek szívét is.

Szerző: Palkovics Péter, az Odaadó Tudástár szerzője

Fotó: https://flickr.com/photos/125387706@N06/19822120612 

Olvassa további cikkeinket az Odaadó Tudástár Szabadidő rovatában!

Ács Margit írónő már eddig is számtalan irodalmi olvasmányélménnyel lepett meg minket, nem kellene tehát egy újabb könyvének a nagyszerűségén csodálkoznunk. Mégis szükséges, sőt kötelező, látva a kortárs irodalom nyújtotta teljesítményeket! Ács Margit regényeinek nemcsak szimplán örülhetünk, hanem élvezetes olvasmányt is jelentenek – így vagyunk ezzel a legutóbbival is, amely Élet a purgatóriumban címmel jelent meg a L’Harmattan Kiadó igényes gondozásában.  

Egy regény nagyszerűségét „felhasználói” részről az jelenti, ha az írója megragadja az olvasót, és nem ereszti el, hanem végigviszi művén, az első oldaltól az utolsóig. Így jártam Ács Margit mostani regényével is.    

A tavalyi könyvhéten ugyanannál az asztalnál dedikáltunk Ács Margittal, majd a végén könyvet cseréltünk, s egymásnak is beleírtunk pár kedves szót. Hazatértem a vastag regénnyel, alig várva az énidőt, hogy önfeledten kézbe vehessem, ami végre nemrég el is következett.   Ács Margit már a ’70-es évektől jelen van az irodalomban, azóta ír szépprózát, majd hosszabb kihagyás után újra jelentkezett elbeszélő művekkel. Ez a mostani könyve novellisztikus kerekségű fejezetekből áll, s egy fővárosi asszony egyszerre szokványos és különös élettörténetét foglalja magába. Kislányként úgy képzelte el, hogy a mennyország „odafenn” van, a pokol valahol a mélyben, a purgatóriumnak nevezett hely pedig a kettő között: ez a földi létezésünk helyszíne. Ez utóbbinak az a jelentősége, hogy itt dől el, érdemei alapján ki hová kerülhet.  

Az összekapcsolódó történetek – amelyek külön-külön is értelmezhetők – központi alakja Boriska, majd a kor előrehaladtával Borcsa, majd Bori néni. Az ő élete itt, ebben a köztes szakaszban, vagyis az „élet purgatóriumában”, az érdemek és bűnök világában zajlik.   Egyszerre szokványos és különös élet az övé: tipikus 20. századi asszonysors, amelyben a főhőse rendkívüli erkölcsi érzékkel és tartással, kiemelkedő ítélőképességgel rendelkezik. Nem tudni, hogy ez áldás, vagy inkább átok… Talán mindkettő egyszerre.   A történet elején a már növekvő Boriska arról faggatja édesanyját, hogyan ismerkedett meg annak idején az ő édesapjával, az utolsó rész pedig már az anya temetése. Az élet két végpontja között a maga sorsát idézi föl az elbeszélő a közel négyszáz oldalas regénykorpuszban, ám nem az események időrendiségét követve. Egy történethálózatot ismerhetünk meg, amelyben családtagok, barátok és ismerősök kerülnek kapcsolatba a főszereplővel, s ennek során a jellemük is óhatatlanul kirajzolódik.  

Boriska története a második világháború után veszi kezdetét, és a 20. század fordulatait bemutatva egészen napjainkig tart. Minden mögött ott húzódik a történelem és a politika formáló hatása: a háború és az utána következő időket idéző borzalmaktól kezdve az ’56-os forradalmon keresztül a Kádár-rendszerig mindaz, ami a felvonultatott szereplőgaléria életét befolyásolta. Az egyes élettörténetek kirajzolják a jelentősebb emberi sorstanulságokat is, amelyekkel gazdagodhatunk, illetve párhuzamba állíthatjuk velük a magunk és ismerőseink, rokonaink 20. századi sorsát.  

A regény novellisztikus szerkezetű, ami még olvasmányosabbá teszi, s fejezetről fejezetre érezhetjük, hogy önéletrajzi ihletettségű nagyepikai alkotásról van szó. Ács Margit történetén keresztül beleáthatunk egy-egy pillanatra abba, hogy életünk földi purgatóriumából a mennybe vagy a pokolba vezető úton nehezebb vagy könnyebb lépdelni.  

Szerző: Arday Géza író, irodalomtörténész

 

Olvassa további cikkeinket az Odaadó Tudástár Kultúra rovatában!

A Typotex Kiadó szinte minden könyvesbolti portyázásom alkalmával meglep egy-egy új és érdekes kiadványával. Legutóbb is így történt, amikor rátaláltam Åsa Wikforss Alternatív tények: a tudás és ellenségei című könyvére. Wikforss a Svéd Királyi Tudományos Akadémia tagja, az elméleti filozófiai professzor asszonya a stockholmi egyetemen, aki az elmefilozófia, a nyelv és az ismeretelmélet metszéspontjában végzi a kutatásait. A könyv, amely a tudással és tudásellenállással foglalkozik, nagy hatást váltott ki Svédországban. 

Általánosságban véve a tudás annak az információtengernek az összessége, amelyet az emberiség összegyűjtött, rendszerezett és természetesen gyarapít. A digitalizáció, az internet megjelenése azonban jelentősen átalakította a világot és a tudásunkat. Új világot és világképet teremtett. Az információ elérhetőségének és meglétének a mennyisége, valamint áramlási sebessége hatványozódva megnőtt. Ezzel együtt viszont egy másik jelenség is elkerülhetetlenné és törvényszerűvé vált: az információk hitelessége – a kvantitási tényező miatt – megkérdőjeleződött. Megjelent az álhírek tömege, a tények torzításával a tudatos manipuláció: vagyis a valóság megváltoztatása.  

A neves professzor asszony ezért a mai tudás fogalmának az újra definiálására tesz kísérletet. Ehhez nélkülözhetetlen volt, hogy megvizsgálja társadalmi szinten a tény- és tudásrezisztencia ok-okozati összefüggéseit. A kötet első fejezetében megfogalmazza a kiindulóproblémát: „a tényekre rezisztens emberek látszólag rendelkeznek az információ befogadásához és feldolgozásához szükséges mechanizmusokkal, de valamilyen okból felfüggesztették ezek működését”. Szemléletes példákat gyűjtött össze a ténynihilizmusról: a tények tagadásának a jelenségéről. A kognitív torzítások mechanizmusával és fajtáival, a hazugság, továbbá az álhír és propaganda működési elveivel is foglalkozik. Ezzel együtt górcső alá veszi az iskola szerepét a tudásátadásban, illetve az ehhez kapcsolódó, oktatást uraló trendeket is vizsgálja.  

Az utolsó fejezetben kiemelten foglalkozik a „Mit tegyünk?” – kérdéssel, ahol a szerző felvázolja iránymutatását, ami a dezinformált, manipulatív és sok esetben valótlan információk kiszűréséhez, illetve magához a túléléshez szükséges.  

A svéd szerző műve elgondolkodtató, több szempontból nagyon aktuális, amely a szakközönség mellett tudatosan komoly ismeretterjesztő feladatot lát el. A kötet gondolatvilága és ismeretanyaga a hétköznapi életben való eligazodáshoz is alkalmazható, amely alaposan körüljárja azokat a pszichés mechanizmusokat, amelyek meggátolhatják a tudásszerzést. Könyvében a szerző azt vallja: „Azt mondanám, hogy ma sokkal több téves nézetünk van a világról, mint az internet kora előtt volt.”  

Szerző: Arday Géza író és irodalomtörténész

Olvassa további cikkeinket az Odaadó Tudástár Kultúra rovatában!

A Gondosóra egy újabb praktikus gerontechnológiai megoldás 65 év felettieknek. A kormányzati programmal Magyarországon az idősellátás, idősgondozás egy új elemmel bővült. Már nem csak a napi egyszeri étkeztetés és a házi segítségnyújtás jár alanyi jogon, hanem a Gondosóra is, amely számos baj megelőzésében, avagy súlyosbodásának elkerülésében tud segíteni. A Gondosórát a www.gondosora.hu honlapon lehet igényelni.

Régóta probléma, hogy az egyedül élő idős ember, ha bajba jut, nem kap azonnal segítséget. Gyakran így van ez utcai vagy otthoni eleséskor, de egyéb otthoni balesetek esetén. S nem egyszer előfordul, hogy mire megtalálják, már nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem tudnak rajta segíteni. De sajnos gyakran így van ez akkor is, ha csalók szeretnék áldozattá tenni, vagy éppen egy illetéktelen be akar hozzá jutni. 

Az idősek életét megkönnyítő digitális technikákkal foglalkozó magyar és nemzetközi, úgynevezett gerontechnológiai cégek már évtizedek óta kifejlesztettek erre smart (okos) megoldásokat. Például okostelefonokat vagy okosórákat, amelyeket általában a mobilszolgáltatók és egyéb viszonteladók különféle árakon kínálnak (időnként jelentős akciókat hirdetve). Az idén tavasszal bevezetett magyarországi Gondosóra szolgáltatás azonban sokkal több ennél. Minőségi változást jelent, hiszen országos lefedettséget és azonnali segítséget kínál – az összes 65 év feletti magyar állampolgár számára.

A Gondosóra program a magyar kormány segítségével és anyagi támogatásával született meg 2022 tavaszán, a Széchenyi Terv Plusz-program keretében. Ha felmegyünk a gondosora.hu oldalra, kiderül, hogy minden hatvanöt év feletti ember igényelhet ilyen készüléket, amelyet aztán a kezén vagy nyakában viselhet a nap 24 órájában. Amennyiben bármilyen egészségügyi vagy biztonsági problémát észlel, csak meg kell nyomnia az eszköz jól látható és könnyen kezelhető nyomógombját, és összekapcsolódik egy diszpécser-központtal, amely azonnal segít neki. Ha valamiért nem tud kommunikálni, az óra helyét a diszpécserközpont – GPS-szolgálatás révén – akkor is egy gyorsan meg tudja határozni, és azonnal el tudja küldeni a segítséget.

Mivel az eszköz nem tartalmaz bonyolult és egyébként felesleges applikációkat és nyomógombokat, az aktív időszaka is nagyon hosszú, sokkal hosszabb, mint egy áltagos mobiltelefoné, amely a sok használattól és felesleges programtól hamar lemerül. Amennyiben mégis elkezd lemerülni a kis akkumulátor, az okosóra azonnal jelez. Ilyenkor pár óra alatt a kis eszköz egy konnektor segítségével feltölthető. Amennyiben az utcán tartózkodunk, akkor is beengedhetnek minket egy kávéházba vagy gyorsétterembe, s a rövid fogyasztásunk idején is használhatjuk a töltés funkciót. Ez bőven elég lesz addig, amíg hazaérünk. Nagyon fontos, hogy ezt az eszközt folyamatosan viseljük, hiszen az utcán is érhet minket olyan helyzet, amikor a diszpécserközpont tud nekünk segíteni.

Felmerülhet a kérdés: hogy tudunk hozzájutni a Gondosórához? Amennyiben elmúltunk 65 esztendősek és magyar állampolgárok vagyunk, csak ki kell töltenünk a gondosora.hu oldalon a jelentkezési lapot a honlap alján találgató nagy, barna Regisztráció gombra kattinva. (Amennyiben ez egyedül nem sikerül, kérjük gyermekeink és unokáink segítségét!) Ezek után a megadott címre kiküldik az eszközt. Amennyiben bármilyen kérdésünk van, ugyanezen a honlapon egy információs linkre kattinva feltehetjük azt.  

Mivel ez mindenkinek, alanyi jogon jár, aki elmúlt 65 esztendős, örömmel mondható, hogy Magyarországon az idősellátás, idősgondozás egy új elemmel bővült: már nem csak a napi egyszeri étkeztetés és a házi segítségnyújtás jár alanyi jogon, hanem a Gondosóra is, amely számos baj megelőzésében, avagy súlyosbodásának elkerülésében tud segíteni.

Igényeljék és használják a Gondosórákat! Mindannyian jobban járunk velük.

A témában készült rádió interjút itt hallgathatják vissza:

https://mediaklikk.hu/kossuth-radio/cikk/2022/03/30/trend-idok-idosek-es-a-digitalizacio/

Szerző: Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató, az Odaadó Támogató Szakértője

Vajon mond még valamit egy érettségizett, egyetemet végzett vagy netán magyar szakot is végzett fiatalember számára Tersánszky Józsi Jenő neve? Talán, ha hallotta valamelyik mű címet: Legenda a nyúlpaprikásról, A céda és a szűz, vagy egy szereplője, KakukMarci nevét, akkor a fülbemászó címek miatt megmarad a neve. Egy nemrégiben megjelent kötet segítségével újra felfedezhetjük Tersánszky Józsi Jenőt. Minél többen vegyék kezükbe és szeressék meg a múlt század egyik legeredetibb alkotójának az életművét!

Tersánszky Józsi Jenő több mint ötven évvel ezelőtt elment, de már a ’20-as és ’30-as években komoly saját írói világot teremtett magának, amellyel teljesen egyedivé vált. Többek között a társadalom perifériájához tartozók, valamint az első világháborút túlélt áldozatok voltak témavilágának szereplői. Mindezt annyira speciális humorral és éleslátással, hogy védjegyévé is vált az elesettekhez való odafordulása.

Új életérzés-ábrázolásával komoly olvasótábort szerzett magának. Nem véletlenül nyerte el több alkalommal (1929, 1930, 1931, 1934) a Baumgarten-díjat, amelyet akkor Babits Mihály minőségérzéke fémjelzett. 1945-ben a nagy fordulat – vagyis a kommunista diktatúra – ötvenhét esztendősen érte, és már ismert íróként „vette át”. Ez azzal járt, hogy kialakult íróként azt tudta nyújtani, amivel rendelkezett, vagyis nem volt képes és nem is kívánt szocialista realista műveket alkotni. Holott a rezsim megpróbált irányába gesztust tenni, ugyanis 1949-ben Kossuth-díjjal kínálta meg, annak reményében, hogy majd igazodik, átáll, s ír olyan műveket, amilyeneket a rendszer megkíván. Azonban ez nem következett be.

Fráter Zoltán docens, irodalomtörténész Itt vagyok, ni! című kötete a nagybányai szülői háztól Tersánszky utolsó életállomásáig, a budai Avar utcai bérházig nyomon követi az író – földrajzi és szellemi vonatkozásban – szerteágazó életútját. Kalandos ifjúkora volt, a Nyugatban való megjelenése jelentette az irodalomba való „hivatalos” belépését. Fráter Zoltán – mint irodalmi ember – érzékletesen láttatja a korszak irodalmi kávéházi életét, az akkori szerkesztőségi légkört, amelyekkel együtt a pályatársak is izgalmasan mutatódnak be.

A monográfia nemcsak hiánypótló, hanem ahogyan a szerző fogalmaz: „a könyvnek vállalt feladata Tersánszky Józsi Jenő életművének népszerűsítése. Szerb Antal szerint »az irodalomtörténet elsősorban nem tudomány, hanem propaganda. Propaganda a jó irodalom érdekében. Célja, hogy étvágyat csináljon az igazi irodalmi művek olvasásához.« Ezért született ez a könyv is. Kedvet, étvágyat csinálni Tersánszky egyediségének megértéséhez azt életrajt fordulatainak felidézésével, interjúkban adott vallomásokkal, ma is figyelemreméltó, olvasásra ajánlott regények részleteinek kiemelésével.”

A kötet elolvasva megállapíthatjuk, hogy a monografikus fölépítésű könyve valóban kedvcsináló összeállítás, hogy minél többen vegyék kezükbe és szeressék meg a múlt század egyik legeredetibb alkotójának az életművét. Fráter Zoltán lelkes hangvételű műelemzései és szemelvénygyűjteménye az alkotó legjelentősebb műveit vizsgálja. A kötetet nagyon érdekes, s eddig ismeretlen képanyag jellemzi, amely még izgalmasabbá teszi a leírtakat. Szinte kizártnak tartom, hogy a fellelkesített olvasó a könyv végeztével ne nyúlna Tersánszky Józsi Jenő egy-egy írásához.

Szerző: Arday Géza író és irodalomtörténész 

Az idősügyi programok – legyenek azok egészségügyi, fizikai mozgás-központú, agyi kapacitás- vagy képességfejlesztő programok -, sohasem lehetnek kötelezőek, nem szabad ezeket erőltetni, mindig az idős ember személyes választásának a függvényei. 

Gerontológiai kutatóként, de még inkább a szenior akadémiák rendszeres szervezőjeként és előadójaként sokszor tapasztalom, hogy a változatos programokkal és a képzésekkel egy-egy településen – legyen az falu vagy város – egyszer csak elérjük az ún. „borderline”-t, azaz a határvonalat, és nem, vagy alig tudunk új hallgatókat szervezni. Ez a vonal Magyarországon általában a település 50 év feletti lakosságának kb. 20 százalékánál van, ennél többet gyakorlatilag nem vagyunk képesek megnyerni a programra. 

Ezen az ember szomorkodhatna és bánkódhatna is, sőt: vádolhatná passzivitással a helyi szervezőket, s említhetne nagyobb nyugati idősügyi programokat, amelyeken a lakosság akár 40-50 százaléka is részt vesz. Azonban fontos rögzíteni valamit: az idősügyi programok – legyenek azok egészségügyi, fizikai mozgás-központú, agyi kapacitás- vagy képességfejlesztő programok -, sohasem lehetnek kötelezőek, nem szabad ezeket erőltetni, mindig az idős ember személyes választásának a függvényei.

Már ötven éve is van annak, hogy Robert Neil Butler, a világhírű amerikai gerontológus egy salzburgi konferencián kijelentette: az idős emberre nem csak az egészségügy alanyaként, hanem az úgynevezett produktív potenciál hordozójaként is kell tekinteni. Tapasztalat, tudás és rengeteg energia van az idős emberekben, amit a társadalom a saját, de az idős ember érdekében is ki kell használjon.

Ekkor már húsz éve folytak oktatási programok Európában és Amerikában az időseknek, ahol mind kompetenciáikat, mind tudásukat és műveltségüket erősíthették, s ezáltal boldogabb és biztosabb életet élhettek. (Az egyik legismertebb európai tanulási hálózat az 1973-ban megszületett AUITA volt, Pierre Vellas vezetésével, amely ma már a fia, Francois Vellas vezetésével a világ minden részén rendelkezik tanuló közösségekkel).

Butler és gerontológus társai hatására az idősek aktivitását ösztönző programok száma egyre nagyobb lett, s ma már gondolkodásunk mélyrétegeibe is beépült az a tudásunk, hogy az idős embernek nem szabad magányosan és szomorúan otthon ülnie. Legyen aktív fizikailag, szellemileg, lelkileg, sőt: akár spirituálisan is. Lassan tehát átesünk a ló másik oldalára: nem egyszer piszkáljuk, finoman kényszerítjük időseinket a szerintünk aktív életre, miközben ő jól elvan a saját világában és saját gondolatai között. Mi pedig kitaláljuk helyette, hogy neki mi a jó.

Azt hiszem, hogy erre a másik végletre, pontosabban ennek elkerülésére is nagyon vigyáznunk kell, bármilyen idősprogramot szervezzünk is. Hiszen, ha igazak a 2016-ban elhunyt, világhírű norvég gerontológus, Lars Tornstam szavai, akkor az idős ember legfontosabb feladata az úgynevezett gerotranszcendencia megtalálása és kiteljesedése. Azaz fel kell ismernie, hogy egy nagyobb világegész (város, haza, civilizáció, univerzum) része, s ebben, még pontosabban: ezekben fontos megtalálni eddigi élete értelmét, és további feladatait. Egyáltalán nem biztos, hogy ő ezt a ráerőszakolt aktivitásban igazán végig tudja gondolni, vagy a megtalált értelmet az aktivitásban leli fel. Ahogyan természetesen az sem biztos, hogy Tornstamnak van igaza ebben a kérdésben.

Azt is mondhatjuk – sokkal megengedőbben –, hogy ki abban találja meg a boldogságot, hogy elvonul, ki pedig abban, hogy aktív. Egyetlen egy dolog a lényeg: az illetőnek legyen lehetősége választani!

Mit jelent ez? Nagyon fontos, hogy az idős ember fizikai, lelki, szellemi és spirituális aktivitását segítő intézmények és programok álljanak rendelkezésre az adott településen, amelyeket, ha akar, az idős ember, lehetőség szerint minél kevesebb térítésért cserébe igénybe vehessen. És egyáltalán nem baj, ha nem mindenki teszi meg ezt, mert éppen nincsen kedve, vagy nincs olyan jó egészségi állapotban, esetleg még aktívan dolgozik. Az idősek iránti tisztelet tehát terjedjen ki arra, hogy ő döntse el, mit szeretne csinálni, ne mi akarjunk dönteni helyette!

Szerző: Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató, az Odaadó Támogató Szakértője

2022.03.29.

Itt a tavasz, és ilyenkor többet sétálhatunk és kirándulhatunk a szabadban, fák között. Peter Wohlleben A fák titkos élete című könyvéből pedig megismerhetjük az erdőket. A szerző bevilágít a lombok közé, fényt visz az erdő sűrűjébe, és bepillantást enged ebbe a titokzatos világba. Méltán válhat kedvenc olvasmánnyá, hiszen mélyebben megismerhetjük belőle a fák és az erdők, illetve az Univerzum valós természetét.

Az erdő az érintetlen természet és a titkok érintetlen birodalma. Peter Wohlleben (1964-), a jeles német erdész – aki az erdészet nem hivatalos irányzatával és felfogásával foglalkozik – különleges témát vett a tolla végére: a fák egymás közötti érintkezését. Egészen pontosan azt vizsgálja és mutatja meg, hogyan kommunikálnak egymással a fák, s milyen a titkos életük. „Csak, aki ismeri a fákat, az képes védelmezni őket” – vallja a szerző, akinek erdő-ismerete magával ragadó, tisztelettel és szertettel viszonyul a fákhoz.

Wohlleben A fák titkos élete című könyvében betekintést nyújt az erdők világába, s igazán meglepő, sőt megdöbbentő dolgokat tár az olvasók elé. Az erdőben emberek nélkül is zajlik az élet: a fák beszélgetnek egymással!  Gondoskodnak az utódaikról, sőt idős és beteg társaikat is ápolják, mert a fák is éreznek. A szerző bevilágít a lombok közé, fényt visz az erdő sűrűjébe, és bepillantást enged ebbe a titokzatos világba. Foglalkozik a fák szaporodásával, életciklusaival, egymással való együttműködésükkel, betegségeikkel és elmúlásukkal.

Wohlleben korábban is írt tudományos igényű munkákat az erdőről, illetve a fákról. Ez a könyve összefoglalóan ötvözi a tapasztalatait és az elméleti tudását, ezáltal az olvasó elé tárja a természet tökéletességét. A Literatur Spiegel úgy fogalmazott a kötetről: „Tanulságos, mély empátiával megírt könyv, amely lehetővé teszi számunkra, hogy új szemszögből lássuk az erdőt. Peter Wohlleben könyve az erdőhöz intézett szerelmi vallomás.”

A könyv szerzője erdőgazdálkodást tanult, és több mint húsz éven keresztül, mint erdőfelügyelőségi alkalmazott dolgozott, majd felmondott, hogy az ökológiai elképzelései gyakorlatba történő átültetésén dolgozhasson. Jelenleg az Eifel-hegységben vezet egy környezetbarát erdőgazdaságot, ahol az őserdők visszaállításával foglalkozik. Él a korunk által nyújtott kommunikációs eszközök adta lehetőségekkel. Tévéműsorok rendszeres meghívottja, aki nemcsak szakirányú, hanem ismeretterjesztő előadásokat is tart, valamint szakmai gyakorlatokat vezet. Számos erdővel és természetvédelemmel foglalkozó kötet szerzője, ám magyar fordításban ez az első könyve. Egyedinek és rendkívülinek nevezhetjük ezt az ismeretterjesztő kötetet, amely mindannyiunk kedvenc olvasmányává válhat, hiszen mélyebben megismerhetjük belőle a fák és az erdők, illetve az Univerzum valós természetét.

Szerző: Arday Géza író, irodalomtörténész