Ács Margit írónő már eddig is számtalan irodalmi olvasmányélménnyel lepett meg minket, nem kellene tehát egy újabb könyvének a nagyszerűségén csodálkoznunk. Mégis szükséges, sőt kötelező, látva a kortárs irodalom nyújtotta teljesítményeket! Ács Margit regényeinek nemcsak szimplán örülhetünk, hanem élvezetes olvasmányt is jelentenek – így vagyunk ezzel a legutóbbival is, amely Élet a purgatóriumban címmel jelent meg a L’Harmattan Kiadó igényes gondozásában.  

Egy regény nagyszerűségét „felhasználói” részről az jelenti, ha az írója megragadja az olvasót, és nem ereszti el, hanem végigviszi művén, az első oldaltól az utolsóig. Így jártam Ács Margit mostani regényével is.    

A tavalyi könyvhéten ugyanannál az asztalnál dedikáltunk Ács Margittal, majd a végén könyvet cseréltünk, s egymásnak is beleírtunk pár kedves szót. Hazatértem a vastag regénnyel, alig várva az énidőt, hogy önfeledten kézbe vehessem, ami végre nemrég el is következett.   Ács Margit már a ’70-es évektől jelen van az irodalomban, azóta ír szépprózát, majd hosszabb kihagyás után újra jelentkezett elbeszélő művekkel. Ez a mostani könyve novellisztikus kerekségű fejezetekből áll, s egy fővárosi asszony egyszerre szokványos és különös élettörténetét foglalja magába. Kislányként úgy képzelte el, hogy a mennyország „odafenn” van, a pokol valahol a mélyben, a purgatóriumnak nevezett hely pedig a kettő között: ez a földi létezésünk helyszíne. Ez utóbbinak az a jelentősége, hogy itt dől el, érdemei alapján ki hová kerülhet.  

Az összekapcsolódó történetek – amelyek külön-külön is értelmezhetők – központi alakja Boriska, majd a kor előrehaladtával Borcsa, majd Bori néni. Az ő élete itt, ebben a köztes szakaszban, vagyis az „élet purgatóriumában”, az érdemek és bűnök világában zajlik.   Egyszerre szokványos és különös élet az övé: tipikus 20. századi asszonysors, amelyben a főhőse rendkívüli erkölcsi érzékkel és tartással, kiemelkedő ítélőképességgel rendelkezik. Nem tudni, hogy ez áldás, vagy inkább átok… Talán mindkettő egyszerre.   A történet elején a már növekvő Boriska arról faggatja édesanyját, hogyan ismerkedett meg annak idején az ő édesapjával, az utolsó rész pedig már az anya temetése. Az élet két végpontja között a maga sorsát idézi föl az elbeszélő a közel négyszáz oldalas regénykorpuszban, ám nem az események időrendiségét követve. Egy történethálózatot ismerhetünk meg, amelyben családtagok, barátok és ismerősök kerülnek kapcsolatba a főszereplővel, s ennek során a jellemük is óhatatlanul kirajzolódik.  

Boriska története a második világháború után veszi kezdetét, és a 20. század fordulatait bemutatva egészen napjainkig tart. Minden mögött ott húzódik a történelem és a politika formáló hatása: a háború és az utána következő időket idéző borzalmaktól kezdve az ’56-os forradalmon keresztül a Kádár-rendszerig mindaz, ami a felvonultatott szereplőgaléria életét befolyásolta. Az egyes élettörténetek kirajzolják a jelentősebb emberi sorstanulságokat is, amelyekkel gazdagodhatunk, illetve párhuzamba állíthatjuk velük a magunk és ismerőseink, rokonaink 20. századi sorsát.  

A regény novellisztikus szerkezetű, ami még olvasmányosabbá teszi, s fejezetről fejezetre érezhetjük, hogy önéletrajzi ihletettségű nagyepikai alkotásról van szó. Ács Margit történetén keresztül beleáthatunk egy-egy pillanatra abba, hogy életünk földi purgatóriumából a mennybe vagy a pokolba vezető úton nehezebb vagy könnyebb lépdelni.  

Szerző: Arday Géza író, irodalomtörténész

 

Olvassa további cikkeinket az Odaadó Tudástár Kultúra rovatában!

A Typotex Kiadó szinte minden könyvesbolti portyázásom alkalmával meglep egy-egy új és érdekes kiadványával. Legutóbb is így történt, amikor rátaláltam Åsa Wikforss Alternatív tények: a tudás és ellenségei című könyvére. Wikforss a Svéd Királyi Tudományos Akadémia tagja, az elméleti filozófiai professzor asszonya a stockholmi egyetemen, aki az elmefilozófia, a nyelv és az ismeretelmélet metszéspontjában végzi a kutatásait. A könyv, amely a tudással és tudásellenállással foglalkozik, nagy hatást váltott ki Svédországban. 

Általánosságban véve a tudás annak az információtengernek az összessége, amelyet az emberiség összegyűjtött, rendszerezett és természetesen gyarapít. A digitalizáció, az internet megjelenése azonban jelentősen átalakította a világot és a tudásunkat. Új világot és világképet teremtett. Az információ elérhetőségének és meglétének a mennyisége, valamint áramlási sebessége hatványozódva megnőtt. Ezzel együtt viszont egy másik jelenség is elkerülhetetlenné és törvényszerűvé vált: az információk hitelessége – a kvantitási tényező miatt – megkérdőjeleződött. Megjelent az álhírek tömege, a tények torzításával a tudatos manipuláció: vagyis a valóság megváltoztatása.  

A neves professzor asszony ezért a mai tudás fogalmának az újra definiálására tesz kísérletet. Ehhez nélkülözhetetlen volt, hogy megvizsgálja társadalmi szinten a tény- és tudásrezisztencia ok-okozati összefüggéseit. A kötet első fejezetében megfogalmazza a kiindulóproblémát: „a tényekre rezisztens emberek látszólag rendelkeznek az információ befogadásához és feldolgozásához szükséges mechanizmusokkal, de valamilyen okból felfüggesztették ezek működését”. Szemléletes példákat gyűjtött össze a ténynihilizmusról: a tények tagadásának a jelenségéről. A kognitív torzítások mechanizmusával és fajtáival, a hazugság, továbbá az álhír és propaganda működési elveivel is foglalkozik. Ezzel együtt górcső alá veszi az iskola szerepét a tudásátadásban, illetve az ehhez kapcsolódó, oktatást uraló trendeket is vizsgálja.  

Az utolsó fejezetben kiemelten foglalkozik a „Mit tegyünk?” – kérdéssel, ahol a szerző felvázolja iránymutatását, ami a dezinformált, manipulatív és sok esetben valótlan információk kiszűréséhez, illetve magához a túléléshez szükséges.  

A svéd szerző műve elgondolkodtató, több szempontból nagyon aktuális, amely a szakközönség mellett tudatosan komoly ismeretterjesztő feladatot lát el. A kötet gondolatvilága és ismeretanyaga a hétköznapi életben való eligazodáshoz is alkalmazható, amely alaposan körüljárja azokat a pszichés mechanizmusokat, amelyek meggátolhatják a tudásszerzést. Könyvében a szerző azt vallja: „Azt mondanám, hogy ma sokkal több téves nézetünk van a világról, mint az internet kora előtt volt.”  

Szerző: Arday Géza író és irodalomtörténész

Olvassa további cikkeinket az Odaadó Tudástár Kultúra rovatában!

A Gondosóra egy újabb praktikus gerontechnológiai megoldás 65 év felettieknek. A kormányzati programmal Magyarországon az idősellátás, idősgondozás egy új elemmel bővült. Már nem csak a napi egyszeri étkeztetés és a házi segítségnyújtás jár alanyi jogon, hanem a Gondosóra is, amely számos baj megelőzésében, avagy súlyosbodásának elkerülésében tud segíteni. A Gondosórát a www.gondosora.hu honlapon lehet igényelni.

Régóta probléma, hogy az egyedül élő idős ember, ha bajba jut, nem kap azonnal segítséget. Gyakran így van ez utcai vagy otthoni eleséskor, de egyéb otthoni balesetek esetén. S nem egyszer előfordul, hogy mire megtalálják, már nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem tudnak rajta segíteni. De sajnos gyakran így van ez akkor is, ha csalók szeretnék áldozattá tenni, vagy éppen egy illetéktelen be akar hozzá jutni. 

Az idősek életét megkönnyítő digitális technikákkal foglalkozó magyar és nemzetközi, úgynevezett gerontechnológiai cégek már évtizedek óta kifejlesztettek erre smart (okos) megoldásokat. Például okostelefonokat vagy okosórákat, amelyeket általában a mobilszolgáltatók és egyéb viszonteladók különféle árakon kínálnak (időnként jelentős akciókat hirdetve). Az idén tavasszal bevezetett magyarországi Gondosóra szolgáltatás azonban sokkal több ennél. Minőségi változást jelent, hiszen országos lefedettséget és azonnali segítséget kínál – az összes 65 év feletti magyar állampolgár számára.

A Gondosóra program a magyar kormány segítségével és anyagi támogatásával született meg 2022 tavaszán, a Széchenyi Terv Plusz-program keretében. Ha felmegyünk a gondosora.hu oldalra, kiderül, hogy minden hatvanöt év feletti ember igényelhet ilyen készüléket, amelyet aztán a kezén vagy nyakában viselhet a nap 24 órájában. Amennyiben bármilyen egészségügyi vagy biztonsági problémát észlel, csak meg kell nyomnia az eszköz jól látható és könnyen kezelhető nyomógombját, és összekapcsolódik egy diszpécser-központtal, amely azonnal segít neki. Ha valamiért nem tud kommunikálni, az óra helyét a diszpécserközpont – GPS-szolgálatás révén – akkor is egy gyorsan meg tudja határozni, és azonnal el tudja küldeni a segítséget.

Mivel az eszköz nem tartalmaz bonyolult és egyébként felesleges applikációkat és nyomógombokat, az aktív időszaka is nagyon hosszú, sokkal hosszabb, mint egy áltagos mobiltelefoné, amely a sok használattól és felesleges programtól hamar lemerül. Amennyiben mégis elkezd lemerülni a kis akkumulátor, az okosóra azonnal jelez. Ilyenkor pár óra alatt a kis eszköz egy konnektor segítségével feltölthető. Amennyiben az utcán tartózkodunk, akkor is beengedhetnek minket egy kávéházba vagy gyorsétterembe, s a rövid fogyasztásunk idején is használhatjuk a töltés funkciót. Ez bőven elég lesz addig, amíg hazaérünk. Nagyon fontos, hogy ezt az eszközt folyamatosan viseljük, hiszen az utcán is érhet minket olyan helyzet, amikor a diszpécserközpont tud nekünk segíteni.

Felmerülhet a kérdés: hogy tudunk hozzájutni a Gondosórához? Amennyiben elmúltunk 65 esztendősek és magyar állampolgárok vagyunk, csak ki kell töltenünk a gondosora.hu oldalon a jelentkezési lapot a honlap alján találgató nagy, barna Regisztráció gombra kattinva. (Amennyiben ez egyedül nem sikerül, kérjük gyermekeink és unokáink segítségét!) Ezek után a megadott címre kiküldik az eszközt. Amennyiben bármilyen kérdésünk van, ugyanezen a honlapon egy információs linkre kattinva feltehetjük azt.  

Mivel ez mindenkinek, alanyi jogon jár, aki elmúlt 65 esztendős, örömmel mondható, hogy Magyarországon az idősellátás, idősgondozás egy új elemmel bővült: már nem csak a napi egyszeri étkeztetés és a házi segítségnyújtás jár alanyi jogon, hanem a Gondosóra is, amely számos baj megelőzésében, avagy súlyosbodásának elkerülésében tud segíteni.

Igényeljék és használják a Gondosórákat! Mindannyian jobban járunk velük.

A témában készült rádió interjút itt hallgathatják vissza:

https://mediaklikk.hu/kossuth-radio/cikk/2022/03/30/trend-idok-idosek-es-a-digitalizacio/

Szerző: Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató, az Odaadó Támogató Szakértője

Vajon mond még valamit egy érettségizett, egyetemet végzett vagy netán magyar szakot is végzett fiatalember számára Tersánszky Józsi Jenő neve? Talán, ha hallotta valamelyik mű címet: Legenda a nyúlpaprikásról, A céda és a szűz, vagy egy szereplője, KakukMarci nevét, akkor a fülbemászó címek miatt megmarad a neve. Egy nemrégiben megjelent kötet segítségével újra felfedezhetjük Tersánszky Józsi Jenőt. Minél többen vegyék kezükbe és szeressék meg a múlt század egyik legeredetibb alkotójának az életművét!

Tersánszky Józsi Jenő több mint ötven évvel ezelőtt elment, de már a ’20-as és ’30-as években komoly saját írói világot teremtett magának, amellyel teljesen egyedivé vált. Többek között a társadalom perifériájához tartozók, valamint az első világháborút túlélt áldozatok voltak témavilágának szereplői. Mindezt annyira speciális humorral és éleslátással, hogy védjegyévé is vált az elesettekhez való odafordulása.

Új életérzés-ábrázolásával komoly olvasótábort szerzett magának. Nem véletlenül nyerte el több alkalommal (1929, 1930, 1931, 1934) a Baumgarten-díjat, amelyet akkor Babits Mihály minőségérzéke fémjelzett. 1945-ben a nagy fordulat – vagyis a kommunista diktatúra – ötvenhét esztendősen érte, és már ismert íróként „vette át”. Ez azzal járt, hogy kialakult íróként azt tudta nyújtani, amivel rendelkezett, vagyis nem volt képes és nem is kívánt szocialista realista műveket alkotni. Holott a rezsim megpróbált irányába gesztust tenni, ugyanis 1949-ben Kossuth-díjjal kínálta meg, annak reményében, hogy majd igazodik, átáll, s ír olyan műveket, amilyeneket a rendszer megkíván. Azonban ez nem következett be.

Fráter Zoltán docens, irodalomtörténész Itt vagyok, ni! című kötete a nagybányai szülői háztól Tersánszky utolsó életállomásáig, a budai Avar utcai bérházig nyomon követi az író – földrajzi és szellemi vonatkozásban – szerteágazó életútját. Kalandos ifjúkora volt, a Nyugatban való megjelenése jelentette az irodalomba való „hivatalos” belépését. Fráter Zoltán – mint irodalmi ember – érzékletesen láttatja a korszak irodalmi kávéházi életét, az akkori szerkesztőségi légkört, amelyekkel együtt a pályatársak is izgalmasan mutatódnak be.

A monográfia nemcsak hiánypótló, hanem ahogyan a szerző fogalmaz: „a könyvnek vállalt feladata Tersánszky Józsi Jenő életművének népszerűsítése. Szerb Antal szerint »az irodalomtörténet elsősorban nem tudomány, hanem propaganda. Propaganda a jó irodalom érdekében. Célja, hogy étvágyat csináljon az igazi irodalmi művek olvasásához.« Ezért született ez a könyv is. Kedvet, étvágyat csinálni Tersánszky egyediségének megértéséhez azt életrajt fordulatainak felidézésével, interjúkban adott vallomásokkal, ma is figyelemreméltó, olvasásra ajánlott regények részleteinek kiemelésével.”

A kötet elolvasva megállapíthatjuk, hogy a monografikus fölépítésű könyve valóban kedvcsináló összeállítás, hogy minél többen vegyék kezükbe és szeressék meg a múlt század egyik legeredetibb alkotójának az életművét. Fráter Zoltán lelkes hangvételű műelemzései és szemelvénygyűjteménye az alkotó legjelentősebb műveit vizsgálja. A kötetet nagyon érdekes, s eddig ismeretlen képanyag jellemzi, amely még izgalmasabbá teszi a leírtakat. Szinte kizártnak tartom, hogy a fellelkesített olvasó a könyv végeztével ne nyúlna Tersánszky Józsi Jenő egy-egy írásához.

Szerző: Arday Géza író és irodalomtörténész 

Az idősügyi programok – legyenek azok egészségügyi, fizikai mozgás-központú, agyi kapacitás- vagy képességfejlesztő programok -, sohasem lehetnek kötelezőek, nem szabad ezeket erőltetni, mindig az idős ember személyes választásának a függvényei. 

Gerontológiai kutatóként, de még inkább a szenior akadémiák rendszeres szervezőjeként és előadójaként sokszor tapasztalom, hogy a változatos programokkal és a képzésekkel egy-egy településen – legyen az falu vagy város – egyszer csak elérjük az ún. „borderline”-t, azaz a határvonalat, és nem, vagy alig tudunk új hallgatókat szervezni. Ez a vonal Magyarországon általában a település 50 év feletti lakosságának kb. 20 százalékánál van, ennél többet gyakorlatilag nem vagyunk képesek megnyerni a programra. 

Ezen az ember szomorkodhatna és bánkódhatna is, sőt: vádolhatná passzivitással a helyi szervezőket, s említhetne nagyobb nyugati idősügyi programokat, amelyeken a lakosság akár 40-50 százaléka is részt vesz. Azonban fontos rögzíteni valamit: az idősügyi programok – legyenek azok egészségügyi, fizikai mozgás-központú, agyi kapacitás- vagy képességfejlesztő programok -, sohasem lehetnek kötelezőek, nem szabad ezeket erőltetni, mindig az idős ember személyes választásának a függvényei.

Már ötven éve is van annak, hogy Robert Neil Butler, a világhírű amerikai gerontológus egy salzburgi konferencián kijelentette: az idős emberre nem csak az egészségügy alanyaként, hanem az úgynevezett produktív potenciál hordozójaként is kell tekinteni. Tapasztalat, tudás és rengeteg energia van az idős emberekben, amit a társadalom a saját, de az idős ember érdekében is ki kell használjon.

Ekkor már húsz éve folytak oktatási programok Európában és Amerikában az időseknek, ahol mind kompetenciáikat, mind tudásukat és műveltségüket erősíthették, s ezáltal boldogabb és biztosabb életet élhettek. (Az egyik legismertebb európai tanulási hálózat az 1973-ban megszületett AUITA volt, Pierre Vellas vezetésével, amely ma már a fia, Francois Vellas vezetésével a világ minden részén rendelkezik tanuló közösségekkel).

Butler és gerontológus társai hatására az idősek aktivitását ösztönző programok száma egyre nagyobb lett, s ma már gondolkodásunk mélyrétegeibe is beépült az a tudásunk, hogy az idős embernek nem szabad magányosan és szomorúan otthon ülnie. Legyen aktív fizikailag, szellemileg, lelkileg, sőt: akár spirituálisan is. Lassan tehát átesünk a ló másik oldalára: nem egyszer piszkáljuk, finoman kényszerítjük időseinket a szerintünk aktív életre, miközben ő jól elvan a saját világában és saját gondolatai között. Mi pedig kitaláljuk helyette, hogy neki mi a jó.

Azt hiszem, hogy erre a másik végletre, pontosabban ennek elkerülésére is nagyon vigyáznunk kell, bármilyen idősprogramot szervezzünk is. Hiszen, ha igazak a 2016-ban elhunyt, világhírű norvég gerontológus, Lars Tornstam szavai, akkor az idős ember legfontosabb feladata az úgynevezett gerotranszcendencia megtalálása és kiteljesedése. Azaz fel kell ismernie, hogy egy nagyobb világegész (város, haza, civilizáció, univerzum) része, s ebben, még pontosabban: ezekben fontos megtalálni eddigi élete értelmét, és további feladatait. Egyáltalán nem biztos, hogy ő ezt a ráerőszakolt aktivitásban igazán végig tudja gondolni, vagy a megtalált értelmet az aktivitásban leli fel. Ahogyan természetesen az sem biztos, hogy Tornstamnak van igaza ebben a kérdésben.

Azt is mondhatjuk – sokkal megengedőbben –, hogy ki abban találja meg a boldogságot, hogy elvonul, ki pedig abban, hogy aktív. Egyetlen egy dolog a lényeg: az illetőnek legyen lehetősége választani!

Mit jelent ez? Nagyon fontos, hogy az idős ember fizikai, lelki, szellemi és spirituális aktivitását segítő intézmények és programok álljanak rendelkezésre az adott településen, amelyeket, ha akar, az idős ember, lehetőség szerint minél kevesebb térítésért cserébe igénybe vehessen. És egyáltalán nem baj, ha nem mindenki teszi meg ezt, mert éppen nincsen kedve, vagy nincs olyan jó egészségi állapotban, esetleg még aktívan dolgozik. Az idősek iránti tisztelet tehát terjedjen ki arra, hogy ő döntse el, mit szeretne csinálni, ne mi akarjunk dönteni helyette!

Szerző: Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató, az Odaadó Támogató Szakértője

2022.03.29.

Itt a tavasz, és ilyenkor többet sétálhatunk és kirándulhatunk a szabadban, fák között. Peter Wohlleben A fák titkos élete című könyvéből pedig megismerhetjük az erdőket. A szerző bevilágít a lombok közé, fényt visz az erdő sűrűjébe, és bepillantást enged ebbe a titokzatos világba. Méltán válhat kedvenc olvasmánnyá, hiszen mélyebben megismerhetjük belőle a fák és az erdők, illetve az Univerzum valós természetét.

Az erdő az érintetlen természet és a titkok érintetlen birodalma. Peter Wohlleben (1964-), a jeles német erdész – aki az erdészet nem hivatalos irányzatával és felfogásával foglalkozik – különleges témát vett a tolla végére: a fák egymás közötti érintkezését. Egészen pontosan azt vizsgálja és mutatja meg, hogyan kommunikálnak egymással a fák, s milyen a titkos életük. „Csak, aki ismeri a fákat, az képes védelmezni őket” – vallja a szerző, akinek erdő-ismerete magával ragadó, tisztelettel és szertettel viszonyul a fákhoz.

Wohlleben A fák titkos élete című könyvében betekintést nyújt az erdők világába, s igazán meglepő, sőt megdöbbentő dolgokat tár az olvasók elé. Az erdőben emberek nélkül is zajlik az élet: a fák beszélgetnek egymással!  Gondoskodnak az utódaikról, sőt idős és beteg társaikat is ápolják, mert a fák is éreznek. A szerző bevilágít a lombok közé, fényt visz az erdő sűrűjébe, és bepillantást enged ebbe a titokzatos világba. Foglalkozik a fák szaporodásával, életciklusaival, egymással való együttműködésükkel, betegségeikkel és elmúlásukkal.

Wohlleben korábban is írt tudományos igényű munkákat az erdőről, illetve a fákról. Ez a könyve összefoglalóan ötvözi a tapasztalatait és az elméleti tudását, ezáltal az olvasó elé tárja a természet tökéletességét. A Literatur Spiegel úgy fogalmazott a kötetről: „Tanulságos, mély empátiával megírt könyv, amely lehetővé teszi számunkra, hogy új szemszögből lássuk az erdőt. Peter Wohlleben könyve az erdőhöz intézett szerelmi vallomás.”

A könyv szerzője erdőgazdálkodást tanult, és több mint húsz éven keresztül, mint erdőfelügyelőségi alkalmazott dolgozott, majd felmondott, hogy az ökológiai elképzelései gyakorlatba történő átültetésén dolgozhasson. Jelenleg az Eifel-hegységben vezet egy környezetbarát erdőgazdaságot, ahol az őserdők visszaállításával foglalkozik. Él a korunk által nyújtott kommunikációs eszközök adta lehetőségekkel. Tévéműsorok rendszeres meghívottja, aki nemcsak szakirányú, hanem ismeretterjesztő előadásokat is tart, valamint szakmai gyakorlatokat vezet. Számos erdővel és természetvédelemmel foglalkozó kötet szerzője, ám magyar fordításban ez az első könyve. Egyedinek és rendkívülinek nevezhetjük ezt az ismeretterjesztő kötetet, amely mindannyiunk kedvenc olvasmányává válhat, hiszen mélyebben megismerhetjük belőle a fák és az erdők, illetve az Univerzum valós természetét.

Szerző: Arday Géza író, irodalomtörténész 

A demenciához hasonló tüneteket okozó egyéb problémák időskorban  

Gerontológiai kutatóként és a szenior akadémiák rendszeres előadójaként többször találkozom azzal, hogy a diákok panaszkodnak: őket vagy rokonukat, barátjukat, ismerőseiket „félrekezelték”, mert kezdődő demenciát állapítottak meg egészen különböző problémák/betegségek esetén. Mire kiderült a valóság, az illető már súlyos, sokszor menthetetlen beteg volt. Ebben a rövid cikkben arról írok, a demenciához hasonló tüneteket okozhatnak egyéb problémák is időskorban. Ezért nagyon fontos a tünetek megjelenésekor a szakorvosi vizsgálat elvégeztetése.

Ha röviden össze akarjuk foglalni azokat a problémákat, amelyek a demenciához hasonló tüneteket okoznak, akkor ezek a következők: 

1.  A folyamatos, intenzív szorongás. Ebben a lelkiállapotban a beteg elfelejti fontos feladatait, vagy rövidtávú memóriája segítségével nem tudja pontosan felidézni a közelmúltban történteket.  

2. A depresszió, annak is különösen az úgynevezett unipoláris formája, amikor a beteg folyamatosan „nyomott” hangulatban van, így nem figyel kellőképpen a környezetére, s ezért a környezete tompának látja, és esetleg demensnek gondolja őt.  

3. A stressz bizonyos formái. A tartós negatív, úgynevezett distressz ideges, feszült, zavart állapotában tájékozódási nehézségek jelentkezhetnek, de jellemző a demenciára emlékeztető „pontatlan” fogalmazás is, amikor az ember vagy sietségből vagy fáradtságból nem tudja egzaktul kifejezni a gondolatait.  

4. Vérrögök, vérömlenyek, agyvérzések, agyi fertőzések vagy daganatok. Ezek akár egész agyi központokat „tarthatnak sakkban”, azok gyenge működését okozva, s ezekből a felületes szemlélő enyhe vagy súlyos demenciára következtethet. Speciális eset az úgynevezett szubdurális hematóma, amely közvetlenül az agyfelszín fölött, a koponyát ért ütés hatására alakulhat ki, s nem egy esetben az Alzheimer-kórhoz hasonló tüneteket hoz magával. Hasonló eset az időskori hydrocephalus (kóros agyvizesedés) is, amely gyakran okoz a demenciához hasonló vagy azzal megegyező tüneteket.  

5. Delírium. Ez egy általános zavart állapot, amely akár az öntudat erős elhomályosulásában vagy öntudatvesztés formájában is jelentkezhet. Az okát pontosan meg kell határozni, mert nem egyszer semmi köze sincs valamelyik agyi terület kóros, dementálódó romlásához.    

6. Vese-, máj- vagy pajzsmirigyproblémák. Utóbbiak esetében mind az alul- mind a túlműködés okozhat a demenciához hasonló problémákat.  

7. Az 2-es típusú cukorbetegség, amikor zavart agyi állapotok és súlyos koncentrációhiányok is jelentkezhetnek, a vércukorszintnek megfelelően.  

8. Gyógyszerek mellékhatásai. Számos gyógyszer, pl. egyes stresszoldók, görcsoldók, Parkinson-kór elleni gyógyszerek, antihisztaminok és nyugtatók is okozhatnak a demenciára emlékeztető zavart állapotot.  

9. Vitaminhiány. Például a B12 alacsony szintje okozhat tüneteket. Ilyenkor injekciókkal lehet pótolni a B12 vitamint. Az úgynevezett „rejtett” alkoholfüggőség, amikor az illető még közvetlen környezete előtt is titkolja a rendszeres alkoholfogyasztást, így a problémáknál még ők is a demenciára gyanakodnak, illetve a hirtelen alkoholelvonás különféle fokú alkoholfüggőknél is okozhat a demenciára kísértetiesen emlékeztető tüneteket.

A felsorolt esetekben nagyon gyakran jelentkeznek memóriazavarok, tanulási nehézségek, tájékozódási problémák, zavart viselkedés, önelhanyagolás és a fontos dolgok elfelejtése. Emiatt gondolhatunk demenciára.  Éppen ezért fontos a mielőbbi szakorvosi vizsgálat.

Ha ilyen tüneteket tapasztalunk magunkon, vagy idősebb családtagunkon, ne habozzunk elmenni egy általános demencia-szűrésre, ahol írásbeli- és minimális mozgás-tesztekkel vizsgálják meg az illetőt. Ennek segítségével már általában világosan kiderül, hogy demenciáról vagy más problémáról van szó.

Amennyiben a kép még nem tiszta, akkor MR, CT vagy PET vizsgálat javasolt, s ezekben már nagyon gyakran pontosan látszik az is, hogy ha nem demenciáról, akkor nagy valószínűséggel miről van szó. Az első pillanattól nagyon fontos tehát a probléma pontos felismerése, ne habozzunk ezért a szakorvosok felkeresésével!

Szerző: Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató, az Odaadó Támogató Szakértője

2022.03.20.

Sokáig úgy tudták, hogy Szendrey Júlia leveleit és napjóját vele együtt eltemették. Csak jóval később derült ki, hogy nem így történt. S jó ideig rejtély maradt, hogy mi történhetett Petőfi Sándorné leveleivel és naplójával.

Petőfi Sándor özvegye több korszak céltáblájává vált. Gyulai Pál (1826-1909) irodalomtörténész, korának meglehetősen befolyásos irodalmi irányítója – nem mellékesen családtag is – hitte és hitette el, hogy Szendrey Júlia (1828- 1868) leveleit és naplóit vele együtt temették el. Amikor Júliát 1908 egy sírba temették fiával, Petőfi Zoltánnal, valamint egykori apósával, Petrovics Istvánnal és anyósával, Hrúz Máriával, akkor derült ki, hogy a levelesládikája mégsem nyugszik mellette. Egy ideig rejtély maradt, hogy mi történhetett Petőfi Sándorné leveleivel és naplójával.

Jóval később Mikes Lajos (1872-1930) újságíró és szerkesztő talált rá Júlia levelesládáját, s egyúttal harminckét oldalnyi, addig ismeretlen Arany János- és Petőfi-kéziratra is. Neki köszönhető, hogy fennmaradt Szendrey naplója és levelei. Hatalmas jelentőségűvé nőtt ez az iratanyag, amelyből sok minden kiderült. Többek között olyan dokumentumra derült fény, amely más optikába helyezte Petőfi özvegyét, akit az újraházasodása miatt szájára vett szinte egy egész nemzet. Ez az iratanyag bemutatta az asszony valós lelkiségét, Petőfihez való örök lelki hűségét.

A nemzet özvegye: Szendrey Júlia titkai című, nemrég megjelent kötet nemcsak a „nemzet özvegyének” naplóját és leveleit tartalmazza, hanem Szana Tamás szerkesztő, kritikus, a Petőfi Társaság főtitkára Petőfiné Szendrey Júlia című, 1891-ben írt, elfogult életrajzát is.

Sőt, elolvasható az a szerelmeslevél is, amelyet Tóth József, a már beteg asszony ápolója írt. A fiatalembert Gyulai Pál ajánlotta be felolvasónak és titkárnak. Szendrey Júlia pedig rábízta az iratait, így azoknak ő lett az őrzője. Számos jelentős írás, sőt Júlia saját költeményei is ily módon fennmaradtak az utókornak. Olyan versek is túlélték a saját korukat, mint például a Zoltán fiamnak, a Bölcső mellett, a Sejtelem, a Keserű kín és gyötrelem című költemények. A Zoltán fiamnak címűben, 1858-ban nagyon meghatóan és érzékletesen fogalmazott a költővel közös fiúknak: „Zoltánkának”.

Az összeállításban helyet kapott Szendrey Júlia barátnőjével, Térey Marival 1846 és 1848 között váltott levelezése, továbbá fiával várandós korában, 1848. szeptember 30. és október 17. között Erdődön vezetett naplója, valamin bekerült a halálos ágyán tett vallomása is. A forrásértékű összeállítás Milbacher Róbert irodalomtörténész munkája, akinek gondja volt arra, hogy gazdag fotómelléklettel záruljon a kötet.

Szerző: Arday Géza író, irodalomtörténész 

Olvassa további cikkeinket az Odaadó Tudástár Kultúra rovatában!