„Mert a lélegzet élet, tehát ha jól lélegzik, sokáig fog élni a földön” – tartja egy szanszkrit közmondás. Valóban: a helyes légzés nyugtatóan hat az idegrendszerre, csökkenti mind a mentális, mind a fizikai feszültséget és a vérnyomást, beindítja a méregtelenítő funkciókat, segíti a belső szervek működését, és nem utolsó sorban fokozza a teljesítőképességet, a jó közérzetet. Bár a légzés az alapvető mozgásmintáink közé tartozik, mégis sok esetben újra meg kell tanulni a helyes légzés technikáját.

A légzés nem csak a szövetek oxigénellátásáért felel. Fontos szerepe van a megfelelő testtartás kialakításában és a helyes mozgásminták fenntartásában is, de helyes légzés nélkül a mozgásszervi betegségek elkerülhetetlenek (Feövenyessy Krisztina: Szenzomotoros tréning II., avagy core kontroll = helyes légzés)

A légzésmintánk folyamatos visszajelzést ad aktuális lelki és fizikai állapotunkról egyaránt. „Az állandó feszültség, stressz a légzésminta megváltozásához vezet, és ez fordítva is igaz, a légzésminta torzulása a mentális és fizikai betegségek kialakulását okozza. A fiziológiás légzésminta megteremtése/helyreállítása tehát elengedhetetlen mind testi, mind lelki egészségünk szempontjából” (Feövenyessy Krisztina: Szenzomotoros tréning II., avagy core kontroll = helyes légzés).

Milyen a helyes légzés?

Fiziológiás esetben orron át lélegzünk be és ki. Más az az állapot, amikor például a légzőizmok tornáztatásában szájon át ajakfékkel történik az elnyújtott kifújás. A helyes hasi- vagy rekeszlégzés során a legfőbb légzőizmunk, a rekeszizom összehúzódik és lesüllyed, ezáltal az alsó bordák és a hasüreg körkörösen tágulnak, a tüdő kitágul, a levegő beáramlik, ezután a rekeszizom elernyed, a tüdő összehúzódik és a levegő kiáramlik. A kilégzés utáni szünetben az izmok ellazulnak, a test megpihen.

A légzés ritmusa: belégzés, kilégzés, szünet.

Ez a szünet nagyon sok ember légzésmintájából hiányzik, pedig biológiai szempontból nagyon fontos szerepe van. Kulcsfontosságú lenne ennek a szünetnek a megtartása, illetve az időtartamának a megnyújtása.  Optimális esetben a nyugodt légzés során a vállak lazák, nincs feszültség a testben, a felületes izmok nem dolgoznak, a légzés erőlködésmentes, nyugalmi állapotban halk, szinte észrevehetetlen.

Hogyan torzul a légzésminta?

Az emberek nagy része felületesen lélegzik, ami a szervezet működését is befolyásolja. Ha nem megfelelő a testtartásunk, nincs meg a mellkas légzési kitérése, a légzőizmok ereje és a tüdő rugalmas összehúzó nyomása csökken, akkor egy-egy légvétel során kevesebb levegő áramlik a tüdőbe, kevesebb oxigén jut a vérbe, így kevesebb oxigén kerül a vérből a sejtekbe is.

Nagyon gyakori a túllégzés és ezzel együtt a felületes izmok használata a rekeszizom helytelen működése mellett. A tartós stressz, a pánik fokozza a légzésszámot, a fokozott légzés pedig a stresszt, így könnyen egy ördögi kör alakulhat ki. A kialakult állapot miatt pedig a sejtekben is oxigénhiány lép fel, ami krónikussá válva betegségek kialakulásához vezet.

Az orrlégzés helyett a tartós szájlégzés következtében az alvás minősége is romlik: horkolás, alvási apnoé alakulhat ki („lélegzet nélküli”, az agy nem küld megfelelő jeleket a légzésszabályozó izmokhoz, fuldoklás, kialvatlanság, súlyos betegségek egész sora).

Mit tehetünk a helyes légzésért?

Első lepésként figyeljük meg a saját légzésünket: nyugalmi helyzetben egy stopper segítségével számoljuk meg, hogy 1 perc alatt hányszor veszünk levegőt. Próbáljuk ne befolyásolni a légzésünket, hiszen azzal saját magunkat csapnánk be. Az értékeket tekintve 8-12 légvétel az optimális, 12-16 közötti szám jónak mondható, 16 légvétel felett beszélhetünk hiperventillációról, ekkor már a segédizmok is bekapcsolnak. Szerencsére ez (is) tréningezhető a helyes légzésminta megtanulásával, tudatosításával.

Kezdésként figyeljünk a helyes testtartásra, az orrlégzésre, és a belégzés-kilégzés-szünet ritmusára. Ha ezt sikerül jól elsajátítani, lassítani a légzésünket, nyújtani a kilégzés utáni szünetet, már sokat tettünk az egészségünk megőrzéséért, fejlesztéséért, a jobb közérzetért, a pihentetőbb alvásért és a gyorsabb regenerációért is.

Szerző: Csordás-Novák Mária geronto-andragógus, szenior tréner, az Odaadó támogató szakértője

Napjainkban egyre több szó esik a monoton, mozgásszegény életmód és a mozgatórendszeri problémák kapcsolatáról, ám még mindig sok tévhit is kering a köztudatban.   Az emberi szervezet egyik legfontosabb szükséglete a folyamatos, változatos, rendszeres és harmonikus testmozgás. A nem megfelelő életmód miatt viszont tartáshibák alakulhatnak ki, és ha nem megfelelően tréningezzük a testünket, gyorsan jelentkezhetnek a degeneratív (használat következtében elváltozó), és egyéb egészségügyi problémák. Jó hír: van megoldás!

Milyen a helyes testtartás?

A testtartás elemzésénél a fej, a törzs és a végtagok helyzetét vizsgáljuk. Ebben az úgynevezett súlyvonal lehet a segítségünkre, ami a test középpontján át húzott egyenest jelenti. Oldalnézetből optimális esetben ez a vonal érinti a külső hallójáratot, a vállcsúcsot, a nagytomport, majd tovább halad a térdkalács mögött és a külboka előtt. Szemből nézve pedig egy vonalban helyezkednek el a szemek, a két külső hallójárat, a vállcsúcsok, egyenes a csípő, a két térdkalács és a belbokák szintén egy vonalban, egyenesen előre néznek. Ilyenkor a test egyensúlyi állapotban van, és a testtartásért felelős izmok harmonikusan, könnyeden és rugalmasan együttműködnek.

Mitől alakulhat ki helytelen testtartás?

A tartáshiba olyan helytelen testtartást jelent, amikor az egyén nem kiegyensúlyozott a saját súlyvonala mentén, attól eltér. Ennek a hátterében állhat a nem megfelelő munkakörnyezet, a hosszútávú egyoldalú terhelés, hanyag tartás rögzülése, vagy tartási gyengeség, valamilyen sérülés, fájdalomérzet, de akár csontos eredetű eltérés is, amelyek mind hatással vannak a mozgásmintáinkra is.

Ha hibás testtartás alakul ki, a test egyensúlyi állapota megbomlik: bizonyos izmok és az azt körülvevő kötőszövet merev, feszes és rugalmatlan lesz. Ha pedig az izomműködés megbomlik, a mozgástartomány beszűkülhet, és az ízületi felszínek terhelése sem lesz egyenletes, ami az egyik leggyakoribb oka a porckopásnak. Ennek a folyamatnak a következtében többek közt romlik a testtudat, a mozgáskoordináció és a szervezet tápanyag ellátása sem tud megfelelően működni.

Egy komplex mozgásszervi állapotfelmérés célja a testtartásbeli eltérések és az izomegyensúlymegbomlások felfedezése, a hibás mozgásminták korrekciója és a sérülések megelőzése. Ha ezeket nem kezeljük aktív mozgásterápiával, krónikus betegségeket vonhatnak maguk után, amelyek különböző degeneratív problémákat okozhatnak, de a légzést, és a belső szervek működését is befolyásolhatják. Nagyon gyakori eset az előre helyezett fejtartás következtében kialakuló izomfájdalom, kötőszöveti feszesség, fejfájás, szédülés, fülzúgás, vállsérülés, későbbiekben nyaki porckorongsérv is.

Figyeljünk a mozgásra!

A helyes testtartás, testhasználat a mindennapjaink és a mozgásos tevékenységeink meghatározó részét kell, hogy képezze. A degeneratív, kopásos betegségeket ugyanis nem örököljük. Nem okolhatjuk a genetikát például a bütyök (hallux-valgus) vagy a tartós derékfájás miatt. Ezeket mind mi magunk okozzuk életmódunkkal. Természetesen vannak olyan genetikai tényezők, alkati sajátosságok, amik degeneratív gerincbetegségekre hajlamosíthatnak, de nagy többségében az okot az életmódunkban kell keresnünk. 

Tipp: Álljunk a tükör elé, vagy készítsünk egy fényképet, és kritikusan (!) figyeljük meg magunkat. Majd csukjuk be a szemünket, és figyeljünk a testérzeteinkre. Érezhető-e valahol feszesség, fájdalom? Halljuk meg testünk jelzéseit.  

Amennyiben eltérést fedeztünk fel, akár már egy ideje krónikus fájdalmakat jelez a testünk, ne a csodaszerekben és a különböző eszközökben, passzív kezelésekben keressük a megoldást, hanem az aktív mozgásterápiában, szükség esetén szakember bevonásával. Ne fogadjuk el a fájdalmat, ne okoljuk a genetikát, esetleg az életkorunkat. Megfelelő komplex és személyre szabott aktív tréninggel kezelhető a betegség kialakulásának oka, csökkenthetők a fájdalmak, javítható a testhasználat, korrigálhatók a mozgásminták, összességében pedig elérhetővé válik egy egészségesebb életmód. Ha mi magunk okozzuk a degeneratív problémákat, akkor azokat csak mi tudjuk rendbe hozni! 

Első lépésként az alábbi videó is segítséget nyújthat az optimális testhasználattal kapcsolatban:
Így lesz helyes a testtartás!

Szerző: Csordás-Novák Mária geronto-andragógus, szenior tréner, az Odaadó Támogató Szakértője

A természetfilmek túlnyomó része szakértők által alámondott, értelmezett (idegen szóval: narrált) film, amely természetesen emberi logika szerint szerkeszti meg tartalmát. Így elsősorban az mutatkozik meg benne, hogy az ember hogyan látja a természetet. Az életének harmadik szakaszában munkálkodó, 58 éves Laurent Charbonnier operatőr és a 64 éves Michel Seydoux filmproducer más útra lépett. Izgalmas filmjükben, amelyet a magyar mozik november 3-ától kezdtek bemutatni, magát a természetet mutatják be: egy külön kis mikrokozmosznak otthon adó, 210 éves tölgyfában és körülötte zajló eseményekkel. De mit mondhat ez a csodálatosan fényképezett film az idősebb korosztálynak?

A Tölgy – az erdő szíve

A film végigkíséri az élet nagy ciklusát, tavasztól-tavaszig; figyeli a hatalmas tölgyfa körüli eseményeket. A készítők – a digitális technikát nem kímélve – a föld alá, a fa belsejébe, és a tölgy körüli mezőre több tucat kis kamerát helyeztek, így semmi nem marad titok. Látjuk a hernyók, a madárfiókák és a kisegerek születését, a rágcsálók és a nagy emlősállatok küzdelmét a makkokért. Csodálatos felvételt láthatunk arról is, ahogyan a héja üldöz egy kismadarat, amely végül megmenekül.

Természetes persze, hogy egy közvetlen narráció nélküli filmet is szerkeszteni kell, hiszen itt is az ember számára érdekes, izgalmas vagy éppen nagyon szép események kerültek vászonra. Ám a néző nem érzékeli a direkt belenyúlást, azt, amit oly sokszor láthattunk már természetfilmekben: a jeleneteket „megrendezik”, és aztán spontánnak látszanak. A két rendező emberi módon válogat, de nem alakítja az eseményeket, tapintatos és tiszteletteljes megfigyelők a csodás, szín- és történés-gazdag, saját szabályai szerint működő természet világában.

Életünk a természet világában voltaképpen csak egy pillanat

Mit jelent ez nekünk, idősebbeknek, mit üzen a gyönyörűen fényképezett és szép zenékkel aláfestett film a számunkra? Gerontológiai közhely, hogy ahogyan éveink telnek, krisztallizált intelligenciánk növekszik, s a fluid intelligenciánk csökken.  Ennek következtében lehetséges, hogy a feladatok gyors megoldásával, a sokszor teljesen különböző dolgok és jelentések hirtelen összekapcsolásának képességével egyre kevésbé bírunk. Ugyanakkor egyre biztosabban, stabilabban látjuk a világ mélyebb összefüggéseit. Például azt is, hogy életünk a természet világában élő létezőként a természet szempontjából voltaképpen csak egy pillanat.

A megdöbbentően gazdag és emberi szem számára csaknem pazarlóan is csodás természet évmilliók óta létezik, és „eljár” saját törvényei szerint, amelyek nem ebből a világból valóak. A természeti körforgásban valójában mi nem főszereplők, hanem csupán szereplők vagyunk, de kétségkívül a leginkább formáló, alakító szereplők.

A természet azonban szigorú szabályaival nélkülünk is megvan, és ugyanolyan törvények alakítják immár évmilliók óta. Mindez az ember számára tiszteletet és nyugalmat jelenhet. Egyszersmind annak megértését is, hogy ez értünk is van. De nem abban az értelemben, hogy ezt a lét uraként leigázni, megszüntetni, domesztikálni kellene, hanem abban az értelemben, hogy ezzel a világgal a „lét pásztoraként” (Heidegger) együtt élve, benne a lehető legkevesebb kárt okozva, tehát ökológiai egyensúlyát és diverzitását fenntartva kell léteznünk, hogy utódaink is megismerhessék ezt a csodát.

A tölgyfa tanítása

A 210 éves fa ezen kívül másra is tanít minket, idősebbeket. Életünk harmadik szakaszában talán nekünk is hasonlatossá kell válnunk ehhez a fához. Szeretettel, nyugalommal és tapasztalattal szellemi, és ha kell, fizikai bázist kellene jelentenünk az ifjabb szeretteinknek: gyermekeinknek, unokáinknak. Így lehetünk mi is az „erdő szíve” otthonunkban. Olyan hely, biztos menedék, ahol a fiatalabbak nyugalmat, békét, figyelmet és szeretetet remélhetnek.

Szerző: Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató, az Odaadó Támogató Szakértője

Limpár Imrének már az előző könyve, a 100 mondat, amely megváltoztatta az életemet című is nagy hatású volt, de a mostani már annyira megindítóan hatott, hogy tollat, illetve klaviatúrát ragadtam. A lélek igazságai című új munkája alapjában véve egy önfejlesztő könyv, de ha jobban elmélyedünk benne, akkor rájöhetünk, hogy jóval több annál.

Limpár Imre új könyve

Bevallom, korábbi előadásai alapján nem vettem volna kezembe a könyveit, mert nem jól hatott rám a cinikus és elég fanyar előadásmódja, azonban az írott szövege meggyőzőbb erejűnek bizonyul. A szerző arra a mondatra alapozza a mostani művét is, hogy „a lélek igazságai szubjektívek”. A kötet több alfejezetből tevődik össze, amelyek tematizáltabbá, ezáltal sokkal áttekinthetőbbé tették a mondanivalót.

Limpár Imre szakpszichológus íróként rendet kíván tenni azok között a tévhitek és tények között, amelyek ránk zúdulnak egy olyan világban, amelyben már szinte mindenki azt hiszi – és hirdeti is –, hogy ért a pszichológiához. A házi tanfolyamok után elszaporodtak a pszichológiával szabadon foglalkozó coachok, motivációs trénerek, mindenféle lelki tanácsadók és segítők stb. Egyre lejjebb csúszott a színvonal, s egyre rejtélyesebb, hogy ki képes valós szakmai segítséget nyújtani. Emiatt is nagy élményt jelentenek Limpár Imre letisztult gondolatai. Persze, adódott olyan is, amellyel nem értettem teljes mértékig egyet. Ám mégis elgondolkodtatóak más nézőpontok és szempontok szerint.  

7 témakört vizsgál a szerző

Az önismerettel foglalkozó nagyobb fejezet életstílusként jellemzi ezt a „tevékenységet”, amelyet nem lehet gyorsan és konstans módon mintegy végcélként elérni. Szinte egy életen keresztül szükséges vele foglalkoznunk. Külön rész ismerteti, hogy miben tévednek a motivációs trénerek, miközben hangzatos mondatokkal próbálnak hurráoptimista módon lelkesíteni. Az író részletesen elemzi a szülők „hatalmának” idejét, illetve azt, hogy az úgynevezett családi közegből való szökési idő és sebesség mikor és hogyan következik be. Az is egy fejezetben találó kérdésfelvetésként hat, hogyan kerülhetünk majdnem észrevehetetlenül a globalizált világ idő-csapdájába. Emellett bevezetést kaphatunk a pszicho-kérdések rejtelmeibe, a pszichotechnikákba, illetve a szerző által arany négyszögnek nevezett jelenségbe, s a magunkhoz készített öntérképbe is. Mindez természetesen nem véletlen, hiszen a témafelvetések illeszkednek a szerző szakterületeihez: az időgazdálkodáshoz, a karriermenedzsmenthez, a konfliktus- és stresszkezeléshez és az önbizalom pszichológiájához.

Ha kézbe veszünk, nem ereszt el

Lomb Kató (1909-2003) a neves szinkrontolmács és poliglott fordító már korábban megfogalmazta, hogy mit tart egy úgymond hasznos és jól használható könyvről. Véleménye szerint: „a könyv zsebre vágható és sutba dobható, összefirkálható és lapokra téphető, elveszthető és újra megvásárolható. Aktatáskából előráncigálható, uzsonnázás közben elénk teríthető, az ébredés pillanatában életre kelthető, elalvás előtt még egyszer átfutható. […] Tartalma szellemi kalandozásokra csábít és kielégíti kalandvágyunkat. Mi megunhatjuk őt – ő sohasem un meg bennünket.” Így lehetünk Limpár Imre új könyvével, amelyet, ha kézbe veszünk, nem ereszt el, ami egy jó könyv legfontosabb ismérve.

Szerző: Arday Géza író, irodalomtörténész

Fotó: Limpár Imre Facebook oldala

A napokban mutatták be a Györgytea nevű Youtube-csatornán Pataky Enikő egészségügyi újságíró kiváló filmjét, amely a 94 éves Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről szól, a címe: Szívvel-lélekkel. Ebben az írásban most nem a füvesember gyógymódjairól ejtek szót, hanem arról, hogy a filmből milyen karakter, milyen példa bontakozik ki előttünk, hiszen Gyuri bácsi a könyveimben és cikkeimben kifejtett négyszintű élet (testi-lelki-szellemi-spirituális szint) igazi, pozitív példája.  

Fizikai aktivitás: mindennapos séta

Gyuri bácsi életét szigorú és világos rend szerint éli. Minden nap magányosan rója a bükki erdők ösvényeit és tisztásait, tanulmányozza a helyi flórát és faunát. Az ősi, sokszáz éves bölcsesség továbbvivőjeként figyel arra, hogy mely növényt mikor kell ültetni, hogyan kell gondozni, mikor és hogyan kell levágni, hogy a leghasznosabb legyen a teák és egyéb gyógykészítmények elkészítésekor. Ez állandó, de nem megerőltető fizikai mozgást jelent a számára, ami az aktív és hosszú élet alapfeltétele. „Addig élsz, amíg mozogsz” – mondta rendszeresen Monspart Sarolta is előadásaiban, amelyekben minden korosztályt rá kívánt venni a rendszeres, aktív, de nem megerőltető testmozgásra.

Szellemi aktivitás: Gyuri bácsi mindig tanul

A séta közben a jó levegőn a füvesember gondolkodik, elemez, összegez. Az aktív gondolkodás pedig az emberi szellem szinten tartása is, amelyet Gyuri bácsi kiegészít a rendszeres olvasással. Elsősorban gyógyászati szakkönyvekkel, amelyekkel még 94 esztendősen is csiszolja ismereteit – az általa is gyakran kimondott a „jó pap holtig tanul”-elv alapján.

Lakhelye, élettere kényelmes, fénnyel teli, rendezett, a felesleges tárgyak halmozása nem jellemzi. Gyakran ül a meleg kemencéhez vagy a kényelmes fotelekbe, rekamiékra, így egyenesen tartja és egyben kíméli a gerincoszlopát is.

 

Család és unokák a lelki egyensúly megtartásáért

A testi és szellemi aktivitás mellett a lelki aktivitás is jellemzi, hiszen a teljes életnek ez is nagyon fontos dimenziója, összetevője. Bár minden percben emlékezik és érzi rég elvesztett társa, szeretett felesége fájó hiányát, mindig lehetősége van arra, hogy emberekkel találkozzon. Rengeteg tanítvány veszi körül, és nagyon sok rokon is segíti a mindennapi életét. Az igazi boldogságot pedig az unokákkal való találkozás jelenti a számára, akikkel egy-egy játék során teljesen el tud feledkezni az időről, feloldódik az önfeledt flow állapotban.

Ha kell, a füvesember képes és tud elvonulni, de megkapja a szeretet energiáját is a környezetétől. A környezetét pedig a legkisebbektől a legidősebbekig tanítja arra a bölcsességre, amelyet ő is ajándékba kapott, elsősorban nagyszüleitől és annak generációjától, amely még jól ismerte a füves gyógyítások titkait.

A megtapasztalt spirituális dimenzió

Mindezek mellett, vagy még pontosabban „felett” azonban ott van a füvesember életében a tiszta istenhit, sőt: ennél több, az isten megtapasztalt jelenléte. Azaz a sprituális dimenzió, amely nyugodttá, kiegyensúlyozottá, derűssé teszi az életét. Ő nem csak beszél róla, de éli, megéli azt, hogy az ember a Jóisten kezében van, és az ő univerzális törvényeihez kell igazodnia minden tettében.

Szabó Gyuri bácsi tehát nemcsak tudásával, munkásságával, de életével is példa lehet a számunkra: az aktív idősödés példája – így kell csinálni! Mindezért nagy szeretettel ajánlom mindenki figyelmébe Pataky Enikő szépen fényképezett, jól hangszerelt, kiváló filmjét, tanuljunk belőle!

A film megtekinthető itt: 

Szerző: Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató, az Odaadó Támogató Szakértője

Fotó forrása: Wikimedia – Szabó György (Gyuri bácsi, a bükki füvesember)

Cecile Enger immár a harmadik magyar nyelvre fordított regényével nyűgözi le a hazai olvasókat. Előző két regényében (Anyám ajándékai, Lélegezz) már egyértelmű tanúbizonyságát adta annak, hogy műveiben fontosnak tarja a mélyebb lélekábrázolást. Eddigi munkáiban változatos karakterű, modern hősnőket vonultatott fel, ami a legutóbb lefordított regényében (A fehér térkép) sincs másként.

Skandináv szépirodalom: speciális színfolt

A rendszerváltás óta nem lehet okunk panaszra a skandináv kortárs irodalom műfordításai tekintetében. Igen jelentős azoknak a krimiknek és realisztikus regényeknek a száma, amelyeket kiváló műfordítók az utóbbi évtizedek során magyar nyelvre fordítottak. A skandináv szépirodalom egy meglehetősen speciális színfoltja az európai- és világirodalomnak. Aki élete során elolvasott legalább egy skandináv regényt, sose feledheti el a sajátos világát és hangulatát. Bevallom, már egy ideje így vagyok Cecile Enger műveivel, amelyeket Petrikovics Edit ültetett át nyelvünkre.

A fehér térkép történelmi utazás Norvégiába

Az írónő a regényében a XIX. század végi Norvégiába vezeti vissza az olvasóit. Egy fejlődésnek induló, elzárt kis norvég település világába enged bepillantást. A történet főhőse, Bertha, fiatal és zárkózott lány, aki próbál önállósodni, a saját lábára állni. Emiatt elhagyja otthonát és elhajózik messzebbre, hogy egy bányászvárosban boltoskisasszonynak szegődjön. Ezen az új helyen újból összefut ismerősével, Hannával, akivel sorsszerű a találkozásuk. Lenyűgözi a fiatal lányt Hanna határozottsága és különös egyénisége. A két nő egy kis idő múltával közös vállalkozást kíván alapítani. A 19. századi ódon és merev viszonyok között egyáltalán nem volt elfogadott, hogy nők vállalkozzanak. Emiatt a két ifjú hölgy szinte azonnal ellenségeket is szerez. Abban a társadalmilag merev északi bányászvárosban kérdésessé válik, hogy egyáltalán sikeresek lehetnek-e egy olyan területen, ahol addig nők nem lehettek jelen.

A történet nem fikción alapul

A regény története nem fikción alapul, ugyanis valós történetet dolgoz fel. A két szerethető női karakter ténylegesen úgy vonult be a norvég történelembe, hogy ők voltak az első női hajózási vállalkozók. Cecilie Enger regényírását komoly történelmi kutatás előzte meg, ami az életutak bemutatásának hitelességét jelenti. A történet témája ellenére nem egy feminista regény, ugyanis a maga természetességében nem kíván és nem is tud az lenni.

Enger regénye leveti magáról a „női irodalom” címkét, amit oly gyakorisággal ragasztanak rá művekre. Az írónőt sokkal inkább foglalkoztatják a mindenkori társadalomba ágyazott emberi magatartásmódok és azok változásai. Ez megnyilvánult eddigi alkotásaiban is, úgymint például a rokoni kötődések viszonyai, a bennünk élő múlt feldolgozása, a karrier ára, a gyász veszteségérzetének megélése, illetve jelen munkájában a társadalom elutasítása ellenére történő emberi összetartás megjelenítése.

Az idén lefordított, bensőséges hangú regény szinte filmszerű jeleneteket tartalmaz, emiatt (is) – elfogódottság nélkül – mondhatjuk, hogy érdemes elolvasni.

Szerző: Arday Géza író, irodalomtörténész

A függőségek, mint krónikus betegségek egyidősek az emberiséggel, azonban az is kétségtelen, hogy a mai, posztmodernnek nevezett társadalmakban sokkal több a függőség és a függő ember. Ezek egyike a sportfogadási függőség, amelyet első ránézésre a drog- vagy az alkoholfüggőséghez képest enyhébbnek gondolunk. De mi a valódi helyzet, s mi a helyzet ennek időskori változatával?

Ha történetileg vizsgáljuk a függőségek kérdést, két fontos összetevőjét mindenképpen kiemelhetjük: a 19. század végén a nyugati világban megjelenik a munkások szabadideje. Így az emberek sokkal több időt áldozhatnak hobbikra, kikapcsolódásra, így természetesen többen vannak azok is, akik beleszerelmesednek, és sajnos némelyek bele is ragadnak egy-egy szórakoztató tevékenységbe vagy szokásba.

A másik fontos összetevő, hogy az emberiség létszáma az elmúlt 500 évben drámaian megnőtt. Az 1500-as évek elején például Európa legnagyobb városa Párizs volt, a maga 185.000 fő körüli lakosságával, ma ugyanez a város több mint kétmillió főt számlál. A világ legnagyobb lakosságú városa 1500-ban Peking volt 675.000 fővel, ma Tokió, több mint 37 milliós lakossággal. Ahol több az ember, ott természetesen sokkal több a függő is. A posztmodern társadalomban pedig nemcsak sok, hanem rendkívül sokféle függőség is létezik. Ezek egyike a sportfogadási függőség, amelyet első ránézésre a drog- vagy az alkoholfüggőséghez képest enyhébbnek gondolunk.

„Én csak tippmixelek, semmi más…”

„Szerencsére a papa nem iszik, csak családi ünnepeken borozgat, nem dohányzik, nem kártyázik, csak néha tippmixel a totózóban” – mondja a 65 éves Margit öt évvel idősebb férjéről, Károlyról.

Ha ez a hobbi megmarad ezen a szinten, biztosan nem beszélhetünk sportfogadási függőségről. Károly ugyanis gyerekkora óta szereti olvasni a Nemzeti Sportot (korábbi nevén: Népsportot), minden nap megnéz a tévében egy-egy focimeccset, hetente egyszer pedig kisebb összegekben fogad is néhányra. Ez az élete, a mindennapjai része, így ezt nemhogy korlátozni nem kell, hanem hagyni kell őt hobbija élvezetében. A történet akkor válhat sötétebbé, ha Károly egyszer csak elkezdi növelni a tétet, és a megszokott, heti 500-1000 forintos összegnél (amelyre jó esetben nyer 2-3000 forintot), nagyobbakat kezd megjátszani. Vagy akkor, ha egyszer csak azt látjuk, hogy Károly folyamatosan böngészi a sportnapilapot vagy a fogadási újságot, kis papírokra írja fel a tippeket, kombinációkat gyárt, és ideje egyre nagyobb részét tölti ezzel a tevékenységgel. Ezen a ponton már felmerül a függőség, közkeletűbb szóval a mánia veszélye.

Függőség: mire figyeljünk?

Ilyenkor érdemes csendesen és barátságosan elbeszélgetni az illetővel: kitől vagy mitől történt ez a váltás? Nagyon sok esetben ugyanis – s ez az időskori függőségeknél még gyakoribb! – az illető nem talál társaságot. Sőt: olyan embert is alig, aki szól hozzá, aki kíváncsi rá és az ő véleményére. Ezért egyfajta „bizonyítási lendület” indul meg benne: a szerencsejátékban megnyert összeggel szeretné mintegy igazolni a világ számára, hogy ő még egy fontos ember, ő még képes nagy dolgokra. Komoly kommunikációs hiány, és belőle fakadó szerepválság is állhat tehát a sportfogadás-függőség hátterében, nem pusztán az, amire elsőre gondolunk: az illetőt vonzza a fogadás varázsa és nem él anyagi jólétben, de szeretne gazdag vagy gazdagabb lenni.

Nemcsak a nyeremény ösztönzi az időseket

Lehet, hogy meglepő, de idősebb korban is felsorolható a sportfogadási függőség további okai között a rossz társaság. Aki járt már lottózóban, tudja, hogy néhány, főleg idősebb ember ideje javarészét ott tölti. Folyamatosan böngészi a fogadási lapokat, sőt: ma már számítógépek állnak rendelkezésre a mérkőzések legfrissebb eredményeinek megmutatására. Nagyon sok nyugdíjas akad, aki ezekben a lottózókban talál társaságra, a hasonszőrű emberek között. A közös téma pedig a beszélgetésben nemcsak egymást inspiráló, hanem gerjesztő jellegűvé is lesz. A társaság hatására a fogadás egyszer csak eluralkodik az ember fejében, egyre inkább kitölti a napjait, és a „jó” társaság újabb és újabb fogadási cselekedetekre inspirálja őt. A végén már monomániásan csak ez a téma vonzza, érdekli az embert. Horizontja beszűkül, elveszíti az érdeklődését a változatos világ iránt.

Nehéz megállni a lejtőn

A baj az, hogy ezen a lejtőn, mint minden más függőség esetében is, nehéz megállni. Károly egyszer csak elkezdhet akkora tétekben játszani, hogy hozzányúl a szekrényben, a ruhák alatt tárolt pénzhez vagy valaki megtanítja neki az internetes fogadást, ahol szinte láthatatlanul, pár hét alatt óriási pénzeket lehet veszíteni. Ezzel együtt Károly idegrendszerét egyre jobban megviseli az izgalom, ami végigkíséri a fogadást, hiszen az eredmények nem azonnal, hanem csak másnap vagy több nap múlva alakulnak ki, és bizony még a legjobbak is sokszor veszítenek. Ez az izgatottság, illetve a szomorúság és a boldogság közötti állandó, gyors váltás pedig lelki, vagy éppen pszichoszomatikus jellegénél fogva testi bajokban ölthet formát.

Mi a teendő tehát az időskori sportfogadási függőséggel? – tehetjük fel a kérdést

Alapvetően ugyanaz, mint minden más függőséggel: az első pillanatban, amikor azt érezzük, hogy az illető nem a ló hátán ülve fegyelmezetten lovagol, hanem az a bizonyos ló rántja őt, amerre kénye és kedve szerint akarja, szólnunk kell, beszélgetnünk az illetővel. Fontos megtudnunk és megértenünk együtt, hogy mit helyettesít azzal a bizonyos függőséggel, és mi az, amit mi meg tudunk adni neki: szeretetben és figyelmességben. Amennyiben ezek után a függőség nem csökken, vagy határozottan növekszik, mindenképpen érdemes pszichológust vagy pszichiátert keresni, aki előbb tanácsokat ad, később lehet, hogy terápiát fog alkalmazni. Nagyon fontos tehát a probléma korai felismerése, mert ez minél hamarabb történik, annál inkább elkerüljük a mélyebb csapdákat…

Szerző: Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató, az Odaadó Támogató Szakértőj

Nyugati országokban járva, avagy nyugati országok sajtóját olvasva az utóbbi években többször találkozhattunk a magányosság elleni hét elnevezésű kezdeményezéssel. Az általában október első hetében zajló, figyelemhívó rendezvénysorozatban állami és civil szervezetek számos programmal küzdenek az időskori magány és izoláció ellen. Az izoláció ugyanis odáig juthat, hogy az embernek végül egyetlen valódi, élő kommunikációs eseménye sincsen. Barátai csak a virtualitásban, vagy ott sem állnak már rendelkezésre…

A magány bárkit érinthet

Magányosnak lenni persze nem csak időskorban lehet. Nagyon sokszor akár a különféle korú, fogyatékossággal élők is megélhetik ezt, mint ahogyan azok is – életük bármelyik szakaszában -, akik valamilyen okból egyedül maradtak, például a partnerük elhagyta őket. Az, hogy ezek az emberek kiszolgáltatottabbak, és ezért fokozott egészségügyi és biztonsági veszélyeztetettségnek vannak kitéve, nem kérdés, ahogyan az sem, hogy rengeteg eszközzel és formában lehet erre a helyzetre felhívni a figyelmet.

Holland kezdeményezés a magányosság ellen

Hollandiában létezik egy remek kezdeményezés, amit a KPN nevű telekommunikációs vállalat indított el. A KPN főszponzora az Eredivisijének, a holland profi labdarúgó első ligának, és már 2019-ben volt egy akciójuk a „magányjárvány elleni hét” keretében. Minden profi labdarúgó mérkőzésen, a bevonuláskor nem mezbe öltözött kisgyerekekkel, hanem idős emberekkel jöttek be a pályára, így köszöntötték a nézőket.

Hazánkban ebben a témában egyelőre csak addig jutottunk el, hogy a profi mérkőzések kezdete előtt és a szünet utáni félidőkezdésre meg lehet vásárolni a kezdőrúgásokat. Ezekkel a lehetőségekkel egyre többször a gyermekek vagy az unokák a szülőket, nagyszülőket lepik meg az ötvenedik, hatvanadik, hetvenedik születésnapjukra. Az idősebb ember kimegy a pályára, belerúg a labdába, köszönt egy-két játékost, és a közönség nagyon kedvesen és tisztelettel megtapsolja az ünnepeltet.

Jó volna azonban egy olyan kezdeményezést is látni, amikor például a legnépszerűbb magyar csapat egyik bajnoki mérkőzése előtt a környező szociális otthonokból azok az idősek, akik szeretik a Ferencvárost és szeretik a labdarúgást, beöltöznének ferencvárosi mezbe, és a játékosok kezét fogva bejönnének a pályára. Ezzel együtt az sem volna megoldhatatlan, hogy a csapat menedzsmentje egy pár idősebb szurkolót még el is hozna a meccsre az idősotthonokból, hogy meg tudják nézni a mérkőzést.

Szemléletformálás a focival

Az említett „magányjárvány elleni hét”-en Hollandiában összesen 400 idős ember jött be a játékosokkal a pályára, amely szám önmagában kiemelkedő. A hagyományt 2022 októberében a holland bajnokság Waalwijk nevű csapata továbbépítette, amikor is a Waalwijk-Sparta Rotterdam mérkőzés előtt idősek, és közöttük nem egy fogyatékossággal élő és demens idős is bejött kézenfogva a játékosokkal. Ez a gesztus rendkívül értékes és jelentős tettnek mondható. Egyrészt azért, mert az idősek óriási tapsot kaptak, ami jólesett nekik. Másrészt pedig azért, mert egy-egy ilyen mérkőzés, ahol több ezer néző van, nyilvánvalóan nagyobb hatást tud gyakorolni, mint egy művészeti előadás, amelyet egy-egy alkalommal legföljebb százan néznek meg. Természetesen lehetséges, hogy az előadást még tízszer vagy akár ötvenszer is bemutatják, de még így is szükségképpen szűkkörű marad.

A mérkőzésekkel azonban olyan társadalmi csoportokat is elérnek – mint például a gyakran fizikai munkát végző szurkolók – amelyeket egyébként ez a téma nem biztos, hogy kifejezetten érdekel, és nem is érzi magát érintettnek, holott mindenki minden nappal, folyamatosan idősödik.

A posztmodern kor világában nagyon igaz az a mondat, hogy „minden ki van találva”, ami esetünkben azt jelenti, hogy a „téma az utcán hever”, a jó gyakorlatok előttünk vannak. Figyeljünk ezekre és tanuljunk a példákból!

Szerző: Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató, az Odaadó Támogató Szakértője