Sárközi Mátyás a közelmúltban ünnepelte 85. születésnapját. Ebből az alkalomból emlékezünk meg az íróról, amelyhez kiváló alapul szolgál a nemrég megjelent: Hampstead, London romantikus művésznegyede című kötete.

Molnár Ferenc egyik unokáját, Sárközi Mátyást nem kell bemutatni. Remekbe szabott, szellemes könyveiről már több alkalommal is írtam, az Odaadó olvasóinak legutóbb, a Margit című kötetét tavaly ismertettem. A Kossuth-díjas írótól legutóbb, még a pandémia csúcsidőszakában ez a kis különlegesség, Hampstead címmel látott napvilágot. A kötet nemcsak érdekes olvasmány, hanem igazán szép megjelenésű kis könyv is, amilyen manapság már csak igen ritkán jelenik meg. Ez a kiadó (Noran Libro) igényességét, legfőképp a tördelő és a borítótervező munkáját dicséri.

Érzelmes utazások – ezúttal Hampstead-be

A kötet az Érzelmes utazások című sorozat darabját képezi. A sorozat neve egyértelműen utal Fejtő Ferenc híres regényének címére; az Érzelmes utazásokban külföldön élő magyar írók vallanak választott lakóhelyükről. Ezúttal Sárközi Mátyás írja le helyi élményeit és emigráns gondolatait. A kötet szerzője több mint fél évszázada él Londonnak ebben a művésznegyedében – tudjuk meg az előszó írójától, a sorozatszerkesztő Márton Lászlótól.

Sárközi nemcsak a romantikus művésznegyed, Hampstead történetét, hanem annak magyar vonatkozásait is bemutatja. Már a kötet elején két magyar származású lordról tudósít. Olvashatunk Balogh Tamásról (Lord Thomas Balogh of Hampstead), aki miniszterelnöki tanácsadó volt és Káldor Miklósról (Lord Kaldor of Newham), aki pedig a Cambridge-i egyetemen tanított. Sárközi kiemeli tréfásam, hogy „lám, Budapest bejutott a brit Felsőházba”. A kötet tele van ilyen és ehhez hasonló helyi érdekességekkel, igazi kultúrcsemege az értő magyar könyvolvasó közönség számára.

Amit Sárközi bemutat, az nem a megszokott London-kép, ugyanis a központtól északnyugatra, fél órányira fekvő kis művésznegyed az évszázados arculatát még rendületlenül őrzi, amit a szerző színesen elevenít meg előttünk. Érdemes vele együtt végig járnunk az általa javasolt kultúrtörténeti útvonalakat. A fejezetek szinte „tematikus” sétákat tartalmaznak, majdnem utcáról utcára és házról házra haladhatunk, ahol nemcsak a városrész múltja, hanem a jelene is elénk tárul. Külön érdekessége a kötetnek, hogy a fejezeteket a szerző saját grafikái illusztrálják.

Sárközi Mátyás fél évszázada él Londonban

Megtudhatjuk azt is, hogy amikor odaköltözött, akkor telente sűrű köd szállt le London városára, s a szénkazánokból vagy a kandallókból fölszálló füst sárgára festette az utcákat. Azt írja erről:

„a jelenséget pea soup-nak, azaz borsólevesnek nevezték. Nagyon rossz volt a levegő, kivéve Hampstead-ben, ahol a tavakkal is ékes, jókora őspark, a Heath ligetei felől mindig friss szellő lengedez. Amellett itt nyílt meg a brit főváros legelső olasz eszpresszóinak egyike, s közelében hamarosan Louis magyar cukrászdája. […] 1972-ben képkereskedést, kiállításokat rendező galériát nyitottam Hampstead-ben, így ismerkedtem meg a helyi művésztársadalommal és a művészetkedvelő nagypolgárokkal. Feleségemmel immár ős-hampsteadieknek számítunk.”

Ezeknek az érdekes és személyes leírásoknak lett szórakoztató és tartalmas lenyomata e könyv, illetve azoknak a történeteknek vált a gyűjteményévé, amelyek ebben az ötven esztendőben kerültek Sárközi Mátyás elé, hogy anekdotakedvelő írói magatartásformája elválaszthatatlan részévé válhassanak.

Szerző: Arday Géza író és irodalomtörténész 

Mire figyeljünk idősebb korban kezdő vagy újrakezdő sportolóként?

A rendszeres sportolás jótékony hatásait bármely életkorban érezhetjük, fontos azonban néhány dolgot átgondolnia az embernek, ha kezdőként vagy éppen újrakezdőként tervezi beépíteni a testedzést a mindennapjaiba. Ha figyelembe vesszük az egyéni és életkori sajátosságokat, kialakítható egy olyan mozgásban gazdag életmód, amely változatos, élvezhető, és összességében hozzásegít a testi, lelki, szellemi harmóniához, nem utolsó sorban pedig a szociális tér szélesedéséhez is.

A rendszeres mozgást, a sportot soha nem késő elkezdni. Minden életkorban és élethelyzetben megtalálható az a mozgásprogram, ami testileg és lelkileg is feltölt. Az alábbiakban a kezdéshez, újrakezdéshez szükséges legfontosabb tanácsokat gyűjtöttem össze, ami remélem segítséget nyújt az érdeklődőknek.  

1. Információgyűjtés

Első lépésként érdemes felmérni a helyzetet, hogy milyen lehetőségek adottak a környéken, vagy akár – ha biztonságosan megvalósítható, – milyen online programok érhetők el. A manapság egyre jobban elterjedő online programoknak köszönhetően ugyanis megszűnnek a fizikai korlátok, és sok esetben olyan szociális kapcsolat is kiépíthető, mint akár egy-egy személyes találkozásnál – amennyiben a technikai feltételek adottak. Akár ismerősök, családtagok is tudnak ajánlani programokat, szakembereket, akiket érdemes felkeresni, tanácsot kérni. Minden bizonnyal igen széles palettával fogunk találkozni. Nem utolsó sorban pedig gondoljuk végig, milyen jellegű mozgásra lenne szükségünk, és mi az, amire igazán vágyunk.

2. Fokozatosság

Az időskori sportválasztásnál körültekintőbbnek és elővigyázatosabbnak kell lennünk, mint életünk korábbi szakaszaiban. Természetesen nagyban befolyásolja ezt a helyzetet az, hogy valaki egész életében sportolt, vagy éppen szenior korban kezdi el a rendszeres testedzést. Az utóbbi esetben fokozottan figyelmesnek kell lennünk az edzések intenzitásával, gyakoriságával, mozgásanyagaival kapcsolatban. Érdemes mindig óvatosan, fokozatosan belekezdeni egy-egy mozgásprogramba, hogy ne terheljük meg hirtelen a szervezetet. A fokozatosság elvét betartva és a testünk jelzéseit figyelve szakember segítségével hamar orvosolható egy-egy esetlegesen felmerülő probléma. Összességében fontos szem előtt tartanunk, hogy a fizikai és lelki egészség alapját a mindennapi, rendszeres, megfelelő mennyiségű és minőségi testmozgás képezheti.

3. Orvosi konzultáció 

Optimális esetben a rendszeres szűrővizsgálatoknak köszönhetően folyamatosan nyomon követhetjük az egészségi állapotunkat. Az életkor előrehaladtával fontos lehet az új határok bemérése a testi képességek változását figyelembe véve. A legjobb az lenne, ha a kezelőorvossal való konzultáció után mindenki kapna engedélyt, javaslatot a rendszeres fizikai aktivitásra vonatkozóan, és annak megfelelően tudna csatlakozni a foglalkozásokhoz. Amikor valaki szenior korban kezdőként, újrakezdőként vág bele a sportba, mindenképp tájékoztassa a kezelő orvosát, főleg, ha rendszeresen gyógyszert szed. Ugyanis bizonyos esetekben azt össze kell hangolni a sporttal, mozgással.

4. Több óratípus, több oktató megismerése 

Érdemes több óratípust is meglátogatni, kiválasztani, de hasznos lehet több oktató foglalkozásába is betekinteni, és a legszimpatikusabbat választani. Hiszen minden oktató más és más személyiség, ami az órákban is minden bizonnyal megnyilvánul.

A biztonságos mozgásnak az egyik legfontosabb alapja, hogy olyan szakember vezesse a foglalkozást, aki ismeri az idősödő szervezet működését, képes motiválni és segíteni a szeniorokat olyan speciális programokkal, amelyek hozzásegítik a résztvevőket ahhoz, hogy egészségi állapotát megőrizhessék, fejleszthessék. Az oktató személyisége kulcsfontosságú, hiszen jó esetben egy hosszútávú együttműködéssel tervezünk, amelyhez elengedhetetlen a célcsoportra specializált tudásanyag és tapasztalat, a bizalom, megértés, kölcsönös tisztelet és nem utolsó sorban a jókedv, lelkesedés.

5. Rendszeresség, kitartás

Ha megtaláltuk a megfelelő mozgásprogramot, tűzzük ki célul a rendszerességet, hiszen csak így érhetők el a testedzés jótékony hatásai. Kis célokat tűzzünk ki, hogy azokat biztosan teljesítsük, és utána lépjünk a következő szintre. Minden elért kisebb céllal tovább tudjuk növelni önbizalmunkat, motivációnkat, és minden egyes sporttevékenység/ séta után dicsérjük meg magunkat, hogy megint tettünk valamit az egészségünkért. Első lépés lehet az is, hogy beépítjük a rendszeres sétát a hétköznapjainkba vagy heti 1-1, később több foglalkozást.

Összességében ajánlott minimum heti 3×30 perc célzott edzést végezni, ezt kiegészíteni rendszeres, mindennapi sétával. Az egyéni szintnek megfelelően minden életkorban elérhető a mindennapi komplex és változatos testmozgás. Erre számtalan ajánlást olvashatunk, de a kulcs legyen mindig a kitartás, a jókedv, a fokozatosság és a rendszeresség.

Minél változatosabb mozgásokat építsünk be a mindennapjainkba, hiszen így tudjuk komplexen fejleszti a testünket, tréningezni az agyunkat, megőrizve ezzel az egészségünket testi, lelki, szellemi és szociális téren egyaránt.

Szerző: Csordás-Novák Mária geronto-andragógus, komplex mozgásfejlesztő tréner, az Odaadó Támogató Szakértője

Csányi Vilmos elsősorban etológusként ismert, aki szépirodalmi műveket is ír (korábban már írtam Jeromos a barátom című művéről), s nem mellesleg akadémikus, egyetemi tanár is. Eredetileg vegyészként kezdte a pályáját, majd kutatásai középpontját fokról-fokra foglalta el a kutya és az ember viselkedésével, a biológiai és a kulturális evolúció kérdéseivel való tudományos vizsgálódás. Később megszervezte az ELTE Etológia Tanszékét, amelynek jeles irányítója lett. Íróként számos kötete jelent meg: négylábú társainkról, az ember viselkedéséről, hiedelmeiről és gondolkodásmódjáról. 

Olvasmányélményünk lett: Bukfenc, Jeromos és Janka világa

Az immár 87 esztendős professzor eddig számos tanulságos könyvében adott hírt kedvenc témáiról és kutyáiról. A Bukfencet és Jeromost ismertté tevő kutyatörténetek nemcsak a gazdik számára, hanem sokkal szélesebb körben váltak olvasottá, s ezáltal népszerűvé. A közelmúltban jelent meg újra az Édes Janka – Élet egy szabad kutyával című kötet. Ebben Janka mindennapjait ismerhetjük meg, ahogyan megéli a közös életeseményeket, amelyek rögzítést és számos esetben rövidebb elemzést is igényelnek. Ezek a nevetős és könnyes „beavatások” azok, amelyekkel értőbb és önkritikus kutyatartók lehetünk. 

Janka kutya-világa

Janka, amint azt megtudhatjuk a kötetből, hatalmas szabadságvággyal rendelkezik, emiatt nem hajt végre minden utasítást. Mielőtt bármit is csinálna, tájékozódik a dolgok valós állásáról, illetve leginkább a saját világának vállalhatóságán belül cselekszik. Persze Csányi Vilmos igyekszik nem szakemberként, hanem elsősorban aggodalmaskodó és problémamegoldó gazdiként megjelenni a történetekben. Mosolygunk azokon a humoros jeleneteken, amikor ő is gyakran alkalmazkodik Janka nem gyenge személyiségéhez. Ő olyan gazdi, aki egyenrangú társként nem dominálja le a kutyáját.  

Janka személyisége olyan színes, hogy a leírt történetek nemcsak szórakoztatóak, hanem – ha mi is gazdik vagyunk – kortól és tapasztalatoktól függetlenül tanulságosak is. Csányi Vilmos etológusként ismét gazdag anyagot nyújt át olvasmányos formában. Ebben a kötetben a tudós szerző bemutatja emberi arcát is: ahogyan eljut Jeromos elvesztésének fájdalmától Janka teljes elfogadásáig: amíg Janka lesz a „mi kutyánk”.

Ezt olvashatjuk az előszó utáni bevezető részben:

„Egyszer, réges-régen szert tettem egy kivételes kutyára. … A barátom volt, egy egészen különleges kutya. Független egyéniség, saját elgondolásokkal az érett személyiség méltóságával, aki elnézően szórakozott, ha utasításokat próbált adni valaki neki. Ezzel ritkán éltem, viszont tudtam, hogy őt meg lehet győzni valamilyen feladat jelentőségéről. … Jeromos sok éve hagyott el bennünket, tizennégy éves korában, még ma is gyászoljuk. És most itt van velünk Janka, Jeromos majdnem pontos mása, legalábbis, ami a genetikai hátteret illeti.”

Ez a szeretettel megírt, érzelemgazdag és okos kis könyv meghatározó olvasmányélményemmé vált, ezért gondoltam arra, hogy hírt adok a Csányi-sorozat legújabb darabjáról. Ráadásul Csányi professzor, mint vérbeli tudós, észrevétlenül bevezeti a kutyaszerető olvasót az etológia kulisszái mögé is, ahová lehet, hogy magunktól nem jutnánk el.

Szerző: Arday Géza író, irodalomtörténész 

Fotó: Open Books

Mire figyeljünk, ha gépkocsit veszünk?

Hogyan vásároljunk autót szenior korban? Lehet, hogy elsőre meglepően hangzik, de 50 év felett az ár mellett már számos más szempont kell, hogy vezesse a választásunkat a megfelelő autó megvásárlásakor.

Amikor 50 év felett autót keresünk, már valószínűleg senkit sem az érdekel, hogy a jármű motorja minél erősebb legyen, a járgány minél gyorsabb legyen, avagy az „optika tuning” lenyűgöző érzéseket keltsen. Szenior korban a szempont, hogy minél biztonságosabb és megbízhatóbb autót válasszunk. Ezzel együtt nagyon fontos az alacsony fogyasztás is. Így azok az autók kerülnek előtérbe, amelyek rendelkeznek ECO-funkcióval, azaz maga a gépkocsi is takarékoskodik a benzinadagolással. Szóba jöhet még az egyre gyakrabban alkalmazott Stop and Start funkció is, amely a nagy forgalomban lelassítja a motort. Ezzel is csökkenthetjük a fogyasztást, illetve a károsanyag kibocsátást. Itt csak arra kell vigyázni, hogy ez a funkció hosszú távon nem tesz jót az akkumulátornak, így lehetséges, hogy amit nyerünk a réven, ki kell dobjuk a vámon.

Biztonsági és kényelmi funkciók az autóban

A biztonság esetében nem csak az a fontos, hogy légzsákok legyenek, lehetőség szerint minél több helyen, hanem az is, hogy az autó karosszériája egy-egy kisebb koccanást jól bírjon. Nagy segítséget jelent a tolatóradar, esetleg tolatókamera, hiszen ezekkel pontosabban „láthatunk” hátrafelé is.

Szenior korban már arra is érdemes odafigyelni, hogy mozgatható, beállítható, gerinckímélő vezető- és anyósülések legyenek a kocsiban. Sőt, az sem baj, ha ugyanez jellemzi a további utasaink ülését is. Gondoljunk csak arra, hogy nem egyszer a városi dugóban hosszan kell araszolnunk, ilyenkor jól jön a kényelmes ülés, amely nem vonja el a figyelmet a folyamatos koncentrációtól.

Sokat segíthet a Tempomat-szolgáltatás, amely a beállított sebességen tartja hosszabb út esetén az autót, anélkül, hogy nyomnánk a gázt. Ennek nagyon jó láb- és lábizomkímélő hatása lehet.

Érdemes megfontolni az automata váltós autót

Sokan – különösen az Egyesült Államokban – esküsznek az automata váltós autókra. Jómagam azt tapasztalom, hogy a magyar vezetők többsége szereti az irányítást ezen a téren a saját kezében tartani. Ugyanakkor sokszor előfordul, hogy „rosszul váltunk”, azaz nem a megfelelő fordulatszámot választjuk vezetés közben. Számos autótípus van, ahol a kijelzőn megjelenik ilyenkor egy felfelé vagy lefelé mutató nyíl, segítve a megfelelő váltást. Azt hiszem, hogy az automata váltót inkább akkor érdemes választani, amikor az embernek 50 felett esetleg kéz- vagy vállproblémái vannak, így nem szeretné azt, hogy a jobbkeze folyamatos terhelés alatt legyen.

Kulcskérdés az autó világítása

Nagyon alaposan át kell nézni az autó világítását, mivel idősebb korban, ahogy gyengül a szemünk, nehezebben vesszük észre az úton lévő, nem megszokott jelenségeket.  Ha az autó világítása nem megfelelően erős, keressünk egy szerelőt, aki a megengedett legerősebb fényerőig beállítja az autó lámpáit.

Óvatosan a kijelzőn megjelenő információkkal

Sokan szeretik a beépített GPS-rendszereket, és örülnek a kijelzőkön felbukkanó szolgáltatás-arzenálnak is. Ma már tévéadástól a beérkező e-mailekig szinte mindent láthatunk a legjobb kijelzőkön. 50 év felett azonban azt javaslom: olyan autót válasszunk, amelynek kijelzői csak az alapvető funkciókat jelzik.

A sok információ elvonhatja a figyelmet a vezetéstől. Ha telefonálni szeretnénk, – horribile dictu – e-mailt vagy smst írni, álljunk meg az út szélén! Egyrészt azért, mert vezetés közben tilos e-mailt, sms-t írni vagy kihangosító nélkül telefonálni, másrészt veszélyes is.  50 év felett a koncentráció- és a reakcióidő is csökken (bár a helyzet erősen egyénfüggő), s így a „multitasking”-figyelem veszélyforrás lehet.

Amennyiben ezeket a szempontokat figyelembe vesszük, 50 év felett is jól tudunk választani: olcsón, kényelmesen és biztonságosan tudunk utazni, magunkat és környezetünket sem veszélyeztetve.

Szerző: Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató, az Odaadó Támogató Szakértője

Amikor valaki ötvenéves kora felett úgy dönt, hogy tanulni szeretne valamit, nagyon sok belső és külső gátat kell legyőznie. Még fokozottabban igaz ez nyugdíjas korban. A külső és belső gátak legyőzése mellett az is fontos, hogy jól válasszunk képzést. A hazánkban örömteli módon egyre bővülő lehetőségek közül érdemes olyan szeniorképzéseket kipróbálni, amelyek érdekesek és hasznosak is a leendő diák számára.

Idősebb korban is érdemes tanulni

Ha például valamelyik gyermekünk vagy unokánk külföldön él, célszerű megtanulni egy-egy kommunikációs program (pl. Skype vagy Google Meet) használatát. Ha unokánk nyelvet tanul, s mi nem csak a matekban vagy az irodalomban akarunk neki segíteni, célszerű nekünk is beiratkozni egy szenior nyelvtanfolyamra. Ha az orvos azt ajánlotta, hogy minden nap mozognunk kell legalább egy fél órát, érdemes valamilyen egyensúlytréninget vagy jógát választanunk. Ilyen célszerű választás szerepel Ilona alább következő történetében is, s csak javasolhatjuk, hogy minél többen kövessék a példáját.

Ilona 67 éves, békásmegyeri asszony. Két éve veszítette el a férjét, Gézát, aki teljesen váratlanul, egy nagyobb fizikai megerőltetés után kapott infarktust. Ilona és Géza teljesen egészségesen éltek, nem ittak, nem dohányoztak, és rendszeresen bicikliztek a Duna-parton. Két felnőtt gyermekük van, akik közül az egyik Londonban, a másik az ország keleti felén él, ritkán tudják meglátogatni édesanyjukat. Ilonának Budapesten nincs túl sok barátja, inkább a szomszédokkal és néhány régi munkatársával van jóban, utóbbiakkal rendszeresen össze is járnak. Egyik nap elhatározta, hogy társaságot keres magának, így beiratkozott egy közeli szeniorképzésre, amit azért is választott, mert az utóbbi időben egyre többet rendezgette a családi fotókat, és kitalálta, hogy a számítógépére teszi őket, különféle albumokba, mert úgy könnyebb ezeket nézegetni, lapozgatni.

A tanulással új ismereteket és élményeket szerezhetünk

„Nem is gondoltam, tanár úr – kezdte a történetét Ilona – hogy a tanulás idősebb korban is ennyi örömet hozhat. Nekem persze szerencsém is volt, mert jó tanárhoz kerültem, és a csoportban is nagyon jó volt a hangulat, minden túlzás nélkül mondhatom, hogy barátok lettünk. Tíz diák volt, mind velem egykorú, és sajnos közülük mind a hét asszony egyedül él: négyen özvegyek, hárman elváltak. A férfiak is egyedül élnek, ők is nagyon kedvesek voltak, s egyikük, Béla sokat segített nekem a programok letöltésében és beállításában is”.

Az idősoktatónak meghatározó feladata a tanulásra serkentő hangulat megteremtése

Ilona idősképzési, szakmai tekintetben is nagyon fontos gondolatokat fogalmazott meg, már levelének bevezetőjében is. Ugyanis a jó, hatékony gerontagógiában (idősképzésben) kulcsfontosságú a tanár egyénisége. Az idősképzésben az oktató sokkal inkább egy demokratikus, együttműködő munkatárs, mintsem egy poroszos, „anyagot átadó” tanerő.

Fontos, hogy a szenior hallgatók csapata azt érezze: a világ zajából kilépve egy saját, külön otthonra lelnek, ahol nemcsak, hogy mernek kérdezni, hanem minden fontos kérdésükre megfelelő választ kapnak. Nagyon sokat segíthet a jó tanulóközösség kialakításában is az oktató, de természetesen egyáltalán nem kötelező az órán kívül is összetartó csapattá válniuk. Hiszen sokan vannak, akik 50 év felett már nem feltétlenül vágynak közösségbe vagy életük olyan szakaszában vannak, amikor ezt még nem igénylik.    

Mit tanuljunk időskorban?

„Az is nagyon jó volt – folytatta Ilona – hogy a tanár úr elmondta, nem rohanunk az anyaggal, ha bárki megakad, ő úgyis látja a tanári számítógépen, ahol minden gép látszik, és segítünk egymásnak. Először azt tanultuk meg, hogy hogyan lehet a régi fényképeinket digitalizálni: lefotózni, scannelni, és aztán azt, hogy lehet ezeket mappákba tenni, és azon belül vetítéssel nézegetni. Azt is megtanultuk, hogy ha véletlenül letöröltünk egy képet, hogy lehet visszatenni a helyére. Én már elégedett voltam két óra után, mert megtanultam, amiért jöttem, de a jó társaság miatt, s azért, hogy új dolgokat is tanulhatok még, maradtam. És nem bántam meg! Elkezdtünk ugyanis dolgozni egy ingyenesen letölthető videószerkesztő programmal is. Én korábban azt sem tudtam, hogy ilyen programok léteznek, senkit nem láttam a környezetemben, aki ilyeneket használt volna. Mégis három foglalkozás után képes lettem egy olyan, ötperces videó elkészítésére, amelyben a családi képek egymást váltják, s egy nagyon szép, hangulatos zenét is illesztettem a képek alá. Azt is megtanultuk, hogy hogyan kell címlapot és zárólapot készíteni a videóhoz. Amikor lányom hazajött Londonból, ahol egy telefonos cégnél dolgozik, azzal leptem meg, hogy kapott tőlem egy pendrive-ot. Először nem is értette, de amikor együtt megnéztük az egyik videót, elsírta magát: kisgyerekkorától kezdődően élete minden fontos eseményét rögzítettem a kisfilmben, úgy, hogy a képeket egymás mellé tettem, és a kedvenc számát tettem a képek alá.”

Mi az, ami szakmai értelemben fontos Ilona szavaiból? Elsősorban az, hogy ő nemcsak jó közösséget keresett, hanem olyan ismereteket, amelyeket a civil életében tud használni. Nagyon sok idős ember ezért jön el a szeniorképzésekre, hiszen úgy érzi, hogy ezen vagy azon a területen lemaradása van, miközben a mindennapi életben ezeket a kompetenciákat és tudásokat érvényesítenie kellene. A szeniorképzésnél ne csak azt nézzük, hogy szimpatikus intézménybe, vagy egy jóhírű tanáregyéniséghez iratkozunk be, hanem azt is, hogy amit tanulunk, az valamilyen módon hasznos legyen a számunkra. A megszerzett új tudás hasznosítása és

A szeniorképzés új lehetőségeket nyit meg

„Az utolsó órákon – mesélte tovább Ilona – már azt tanultuk, hogy a telefonunkkal felvett rövid filmeket hogyan szerkesztjük meg, s izgalommal várom a következő félévet, amikor már ezekből a kisfilmekből hosszabb filmeket fogunk szerkeszteni. El sem hiszi tanár úr, hogy ez az én számomra mekkora öröm és milyen hasznos időtöltés. Naponta két-három órát foglalkozom ezekkel a dolgokkal. Gézával egész életünkben jártuk Magyarországot és a környező országokat, és rengeteg fényképünk van, amelyekből külön filmeket készítek, és ezzel felidézem az akkori élményeimet, és elküldöm azoknak a barátainknak, akik tőlünk távol élnek.  A nyár folyamán az egyetemi tanulócsapatból hatan találkoztunk is, de telefonon és emailben mindenkivel tartjuk a kapcsolatot, néha még a tanár urat is megkeressük a kérdéseinkkel, aki örömmel válaszol nekünk. Szóval tanár úr, én mindenkinek nagy szeretettel ajánlom a tanulást ötven év felett is: ne ülj otthon magányosan, ne unatkozz, társaságra és hasznos ismeretekre találsz! Tanulni sohasem késő!”

Ilona története azt hiszem példaértékű és ösztönző lehet a mi számunkra is. Egyrészt mindjárt abban, hogy ne üljünk otthon, hanem keressünk a közelünkben valamilyen szeniorképzést, akár egyetemeket, akár nyelviskolákat, akár a helyi művelődési intézményt felkeresve. Ezen kívül Ilona története azt is hangsúlyozza, hogy célszerűen, okosan kell választanunk tanulási programot, és ezzel jó társaságot, barátokat is lehet találni, hiszen a hasonló érdeklődésű emberek könnyebben találnak egymásra. Elmondható, Ilona valóban felfedezte a szeniorképzések csodáját, s erre örömmel ösztönözhetünk mindenkit, aki 50 év felett vagy nyugdíjasként tanulni szeretne. Mert tanulni sohasem késő…

Az Ulysses-szindróma kifejezést Joseba Achotegui Loizate barcelonai orvos-pszichiáter alkotta meg még 2002-ben. A col-md-yol pszichiáter az országába érkező bevándorlók kapcsán azt figyelte meg, hogy sok embernél poszttraumás zavarok alakultak ki, az új hazába kerülve, akut stressz, depresszív tünetek vagy maga a depresszió jelent meg, migrén, tenziós fejfájás, álmatlanság, súlyos fáradtság, étvágytalanság lépett fel. Ennek a szindrómának időskori változata is létezik, és nemcsak egy másik országba való áttelepedés során fordulhat elő, hanem egy közelebbi költözés után is, például egy szociális otthonba történt átkerüléskor. Mi a teendő ilyenkor, és mindenkit rá kell-e kényszeríteni a nyugalomra?

Az Ulysses-szindróma jelei

Ulysses (Odüsszeusz) király a trójai háború után tíz évet bolyongott, mire hazajutott otthonába, Ithakába, szerető felesége, Pénelopé karjaiba. A szindróma elnevezése nem azt jelöli, amire talán elsőre gondolunk, hogy Odüsszeusz végre otthonra találva egy idő után megunta a semmittevést, hanem abból az időszakból meríti tartalmát, amikor még nem talált haza. Sőt: sokszor teljesen reménytelennek érezte a hazatérést, és csak bolyongott új és új hazák, otthonok között. (Tulajdonképpen ezt az állapotot Bolygó Hollandi-szindrómának is lehetett volna nevezni.) Az Ulysses-szindróma időskori változata megjelenhet akkor is, ha az idős ember szociális otthonba költözik és nehezen találja a helyét. 

Öreg fát nehezebb átültetni – tartja a mondás.  Éppen ezért azt hiszem, hogy egy jelentős lakókörnyezeti változásra csak az vállalkozzon, aki pontosan tudja, hogy számára a régi lakhely már tényleg nem élhető, és van a környezetében olyan, aki az új helyszín megszokásában, „belakásában” jelentősen segédkezik. Ezzel együtt azoknak a segítőknek, akik az új helyszínen otthonossá teszik az idős ember életét, szintén komoly feladatuk van. Barátságossá kell tenniük az új színteret, hogy abból a nyugalom és a biztonság áradjon az idős ember felé. Ezt megtehetjük például azzal, hogy számos tárgyát és kisállatait áthozzuk az új helyre, vagy azzal is, hogy a korábbi otthonra emlékeztetően rendezzük be az új lakhelyet. De ezeknél is nagyon fontos, hogy minden vele egyeztetve, az ő egyetértésével történjen.

Kalandos időskor

Ebben a cikkben azonban – ahogy a cím is mutatja – nemcsak arról szeretnék szólni, aki az új helyen nyugalomra, derűs, békés időskorra vágyik. Azokról is kell beszélnünk, akik életük utolsó szakaszában még úgy érzik, sok dolgot nem láttak, nem éltek át. Szeretnének utazni, világot látni, mert fiatalabb korukban sokat dolgoztak, gyermekeket neveltek és kevés idejük volt saját magukra. Vagy akár fiatalon is szerettek már utazni, új és új világokat megismerni. Ezt a helyzetet és egyben megcélzandó állapotot nem tudományos, de talán mégis pontosan leíró kifejezéssel kalandos időskornaknevezhetjük. Ezt már a nagy, 19. századi angol költő, Tennyson is megfogalmazta 1833-ban, Ulysses c. versében:

„(…) Itt az öböl; csattognak a vitorlák: / kint a nagy óceán. Matrózaim,

munkáim s lelkem osztályosai – / kik mindig egyformán örültetek

napfénynek és viharnak, nyilt szivek /és nyilt koponyák – öregek vagyunk;

de az öregnek is van dolga, rangja; / jöhet még néhány nagy tett, amely illik

azokhoz, kik istenekkel csatáztak. / A sziklákon már hunyorog a fény;

a nappal sápad: kél lassan a hold: / a mélység zendül. Föl, barátaim,

nincs még túlkéső új földet keresni. / El a parttól, és hasítsuk a zengő

barázdákat; akarom, hogy repűljünk / túl a napon s túl minden nyugati

csillag fürdőjén, mire meghalok. / Talán lemos az örvény dühe, de

talán a Boldogok Szigete vár, / s kit ismertünk, látjuk a nagy Achillest.

Sok titok van még; és bár nem vagyunk / az az erő, mely egykor eget és

földet rázott: vagyunk, ami vagyunk; / sors és idő gyengíthetett, de hős

szivünk együtt ver s kemény hite, hogy / küzd, keres, talál s nem hagyja magát.”

(Szabó Lőrinc fordítása)

Tennyson versében pontosanan leírja a kalandos időskort. Arra a gerontológusok is felhívják a figyelmet, hogy lehetőség szerint mindenki legyen aktív és tevékeny idős korában, azaz tanuljon, éljen közösségi életet, őrizze fizikai és szellemi állapotát. A kalandos időskor azonban még ennél is többet jelent: mivel az idős ember alapvetően „jól érzi magát”, ezért új és új kihívásokat vállal. Az ilyen ember úgy érzi, hogy számára az „otthonlét”, az egyhelyben maradás nyűgöt és unalmat jelent.

A fordított Ulysses-szindróma is jelentkezhet

Bizony itt a környezetnek és neki, saját magának is nagyon kell vigyáznia kell arra, nehogy fizikai, lelki és szellemi kiégés vagy egyéb betegség legyen a sok kaland vége. Amennyiben a kalandos időskor ezeket a problémákat meghozza, minden túlzás nélkül mondható, hogy fordított Ulysses-szindrómáról beszélhetünk: az illető az otthonlétet nem tudta megszokni, s súlyos vándorláskényszerben él, szemben azzal, aki attól szenved, hogy nem talál otthonra.

Meg kell találni az arany középutat

Azt hiszem, hogy számunkra, átlagos idősödő emberek számára ezek a végletek pontosan azt mutatják meg, hogy mit kell kikerülnünk. Nagyon fontos ugyanis a legtöbb idősödő ember számára, hogy a világban „valahol otthon legyen”, és az békét, biztonságot, nyugalmat adjon neki.

Ugyanakkor arra is figyelni kell, hogy néhanapján vágjunk bele a kalandba! Ha úgy érezzük, hogy érdeklődésünket felkeltette valami, akár egy távoli vagy közeli úticél, egy kulturális program, egy jó étterem egy másik városban, vagy a barátainkkal szeretnénk egy izgalmas hétvégén részt venni, megfelelő előkészületek után ne tétovázzunk! Persze, az ilyen kalandok során is érdemes tisztában lenni azzal, hogy testünk, lelkünk és szellemünk mire képes, mit bír. Életünk harmadik szakaszában – az intenzív, napi munka és gyereknevelés időszaka után is – élhetünk minden pillanatban megfontoltan, derűsen és kalandosan. Ezt hívja az ókori költő, Horatius arany középútnak. S azt hiszem, ez lehet a jó idősödés (ageing) egyik legfontosabb alapelve!     

Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus, író egyik kötetét már korábban bemutattuk. Akkor megígértem a kedves Olvasóknak, hogy a legutóbbi, Szabad akarat című könyvéről is fogok pár szót szólni.

Felmenőink öröksége a sejtjeinkben él

Orvos-Tóth Noémi Szabad akarat című kötetének a középpontjában is a felmenőinktől átvett, pontosabban átörökített minták és epigenetikus örökségek példáinak áttekintése áll. A kötet ajánló részében az alábbiak olvashatók erről: „Mire felnővünk, sorsunk forgatókönyvéből már jelentős fejezetek megváltoztathatatlannak tűnnek. Sejtjeinkben hordozzuk felmenőink traumáinak nyomait; szüleink, nagyszüleink ránk örökítették a megdönthetetlennek tűnő életigazságokat; zsigereinkbe égtek a bizalom, a bizalmatlanság, a szeretet és a szeretetlenség tapasztalatai. Már számos saját krízist vagy mélyen ható egyéni traumát is megéltünk, és kialakultak a válaszaink, ismétlődő megoldó-kulcsaink is ezekre a helyzetekre.” Manapság ez meglehetősen divatos témának számít, ám Orvos-Tóth Noémi nem állt meg ennél a pontnál.

Kezünkbe vehetjük életünket

A neves pszichológus a kötetében életünk legbefolyásolóbb erejű témáinak vizsgálatára hívja meg az érdeklődő és nyitott az olvasókat. Azokat a kérdéseket járja körül, hogy a felmenőinktől kapott és magunkban hordozott „lelki sebek”, „kötődési zavarok”, „érzelmi és viselkedési mintázatok” életünk végéig meghatározzák-e a sorsunk alakulását, vagy ezeken „szabad akaratból” magunktól változtathatunk-e (?).  

Egyes életpéldázatokon és -helyzeteken keresztül az is kérdésként vetődik fel a könyvben, hogy meddig tart a transzgenerációs örökségünk hatása, illetve hol kezdődik az a bizonyos szabad akaratunk, amikor kezünkbe vehetjük az életünket, hogy tudatosan alakíthassunk rajta, esteleg újra szabhassuk. Pontosabban fogalmazva: mikor és hogyan érkezik el annak az ideje, ha igényünk van rá, hogy a saját sorsformáló erőink működésbe léphessenek. A pszichológus-szerző történetein keresztül megfigyelhetjük azokat a sorsunkat is befolyásoló tényezőket, amelyek akár a párkapcsolataink alakulására is kihatással lehetnek, sőt, meghatározzák a matériához: pénzhez, sikerhez és akár még a fizikai megjelenési formánkhoz való kapcsolódásukat. Ezek azok a viszonyulási tényezők, amelyek képesek arra, hogy negatív kihatással legyenek a testi-lelki egészségünkre.

Orvos-Tóth Noémi a lélektan iránt érdeklődő és az önfejlesztés irányában nyitott olvasóközönség számára ír

Orvos-Tóth Noémi kellemes stílusban írta meg ezt a könyvét is: anekdotaszerűen, vagyis olvasmányosan mutatja be és elemzi a praxisában előforduló és témához kapcsolódó eseteit. A kötetben irodalmi próza- és versidézetek is találhatók – mások mellett – József Attilától, Pilinszkytől, Adytól vagy akár Epikurosztól. A szerző nem műveltségfitogtatásból építette a munkájába ezeket az idézeteket, hanem láthatóvá kívánta tenni a könnyebb érthetőség kedvéért, hogy jelentős alkotó személyiségek is foglalkoznak az alkotásaikban egy-egy nagyon is emberi és lélektani téma szépirodalmi megjelenítésével. Ezek nemcsak gazdagítják, hanem színesítik, sőt egyetemes szintre emelik a mondanivalóját.

A fejezetekben tárgyalt egyes példázatok és elméletek sűrűjének értelmezésében segítséget nyújtanak az esetelemzések, amelyeket a legtöbb esetben analitikus szakember véleménye egészít ki. Így, ezáltal nem válik kizárólagossá a szerző saját véleménye, amelyet egyébként is meglehetősen finoman érzékeltet, mintegy a mondanivalója hátterében tartva, ám semmiképpen sem ráerőltetve az olvasóra. Ez az ösztönző erejű mű széles körben ajánlható a lélektan iránt érdeklődő és az önfejlesztés irányában nyitott olvasóközönség számára.

Szerző: Arday Géza író és irodalomtörténész

Borbély László olyan író, aki úgy él közöttünk – a mindennapjaink jelenségeivel foglalkozva – hogy olykor úgy érzi, el kell mennie egy korábbi világba, egykor élt emberek közé, ezáltal elviselhetőbbé téve a jelenünk valóságát. A sikeres szerző most egy újabb novelláskötettel jelentkezett, amelynek címe: Otcsenás.

Borbély László Otcsenás bőrébe bújt

Borbély László az Otcsenás című kötetével – ha nem is új vizekre, de – mindenféleképpen nyíltabb és mélyebb vizekre ereszkedett, mint eddig; vállaltan Otcsenás bőrébe bújt.

Otcsenás Péter pályakezdő hírlapíró ellátogatott Mikszáth Kálmánhoz, hogy megmutassa és véleményeztesse a nagy íróval a novelláit. Mikszáthnak tetszettek Otcsenás írásai, átélte olvasás közben a leírtakat, majd megállapította: „Jó érzéked van az anekdotához, szeretsz mesélni, de nem veszel el a mondandó áradatában, betartod a novella feszes és zárt kereteit. Van benned igazságszeretet és lényeglátás, érdeklődsz a sorsfordulatok okai iránt. Kicsit sokat töprengenek az alakjaid, de az nem baj”. Majd hozzá még hozzátette: „A magyar nem dialogizáló, hanem monologizáló fajta”. Vallomásos és önkritikus formában itt más és több ez, mint amit eddig megtudhattunk Otcsenás szellemi hovatartozásáról

Persze, az 54 esztendős Borbély László nem számít pályakezdőnek, ám Otcsenás személyében fenntartja a fiatalkori ideálok, álmok, vagyis a képzelet és a hétköznapi valóság közötti egyensúly világát. Azt a kis csapóhidat, amelyet leginkább leeresztve tart ugyan, de bármikor felhúzhatja és leülhet Albert Camus-vel egy francia bor mellett társalogni vagy a Lukács uszodában megidézheti Ottlik Gézával Medve és Bébé alakjait, Hornyik Miklóst, a Scott kapitányt és a többieket. A kötetben felidéződik – többek között – Gyurkovics Tibor, Szakonyi Károly, Galgóczi Erzsébet, Csurka István, Lázár Ervin, Hajnóczy Péter alakja és pályaképe is.

Borbély László utazása térben és időben

Otcsenás, vagyis Borbély történeteiben megtöri a teret és időt, tértől és időtől függetlenül számos helyszínen és idősíkban megjelenik, hogy találkozhasson és beszélgethessen számára fontos témákról egy-egy megidézett irodalmi alakkal és alkotóval. Olyan hús-vér embereket és valóságos helyzeteket teremt, amelyek szinte spirituális jelenetek is egyúttal. Megláthatunk közelebbről egy világot, amelyhez leengedte számunkra a szerző a csapóhídját.

A klasszikus értelemben vett hírlapírói tárcanovellák időszaka sajnos a második világháború után véget ért. Mára az írókat módszeresen kiűzték a napi- és hetilapok hasábjairól, de ami ennél még tragikusabb, hogy az egymásra licitáló, hisztérikus szenzációhajhászás, manipuláció és agymosás közepette többnyire háttérbe szorulnak a mindennapjaink olvasmányaiból az emberi alapértékek. Borbély László a tárcanovelláiban ezt hozza vissza, ami nemcsak jelentős hiánypótlás számunkra, hanem számára egy új alkotói utat is kijelölhet. Kisprózái a múlt és az égiek játékának olykor keserű, máskor ironikus megoldásait kínálják, ám csak hozzáálláson múlik, hogy mennyit ismer fel és vall magáénak az írói világából az olvasó.

Szerző: Arday Géza író, irodalomtörténész